Heves Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
2015-12-23 / 300. szám
4 OLVASÓINK ÍRJÁK 2015. DECEMBER 23., SZERDA Autista gyerekeknek segítettek a diákok GYÖNGYÖSI Ferences Rendi Autista Segítő Központ az Új Európa Alapítvány által kiírt Kösz! pályázati programon 100 ezer forint támogatást nyert el. Az iskolai közösségi szolgálatra a helyi Máltai Kereskedelmi Szak- középiskola 11. évfolyamos diákjai jártak át az elmúlt közel egy év során, megismerkedtek az intézményünkben folyó munkával, a munkatársakkal és a gyermekekkel. A diákok rengeteg képet készítettek, volt, amiket haza is vihettek, illetve az iskola folyosóján megrendezett kiállításon meg is tekinthették nemcsak a saját, hanem a többi csoport munkáját is. Számos más feladatot készítettek az autizmussal élő gyermekek számára, melyeket ők a tanulásuk során használnak. Ez az intézmény életében óriási segítség, hiszen a tankönyveket, a munkafüzeteket az autizmussal élő gyerekekre kell adaptálnunk, minden eszközt magunk készítünk el. Megtanulták használni a lamináló gépet, azt, hogyan kell a tépőzárakat a feladatokra ragasztani. A pályázat végén szinte minden diákkal személyesen beszéltük meg az élményeiket. A program végén az egyik diák így fogalmazott: „Amikor először felvetődött az ötlet, hogy a közösségi szolgálatot elvégezhetném az ASK-ban, nagyon örültem, mert azt gondoltam, hogy olyan embereket ismerhetek majd meg, akik igazán különlegesek. A kézműves programok során ismereteket szereztem az autizmusról, és megtapasztaltam, hogy minden gyermek más. Máshogy gondolkodik, máshogy reagál, érzékel. Az itt töltött idő alatt láttam, hogy a pedagógusok mennyire odaadóan foglalkoznak velük. Egyszer azt kérdeztem, hogy miért éri meg foglalkozni autizmussal élőkkel? A válasz ennyi volt: miért éri meg egy törött lábú macskát ápolni? Mert ha eleget foglalkozol vele, olyan lesz, mintha soha semmi baj nem érte volna. Nagyon jó volt velük, és egy kicsit értük is dolgozni. (V. Eszter) Mécséi Veronika, Gyöngyös Gondos gazdára lenne szükségük a színes kacsáknak Az Eger-patak ú] lakói Az Eger-patakban felbukkant kacsákról novemberben megjelent cikkünk kapcsán fogott tollat kezébe kedves olvasónk. Arról ír, hogy ezeknek a díszmadaraknak szerinte nincs itt jó helyük. Olvasónktól TISZTELT OLVASÓK! „Jó volt kicsit értük is dolgozni.” Én, mint rendszeres olvasójuk, szeretném felhívni a tisztelt figyelmüket egy félreértésre. Mind a Hírlapban, mind pedig a heol.hu-n jelentek már meg írások az Eger-patakban felbukkant mandarinrécéről, és a némakacsaként ismert pézsmarécét is említették már. Sajnos, sok ember, részben az írások pozitív hangvétele miatt is, azt hiszi, hogy ezeknek az állatoknak itt jó helyük van, pedig mi sem áll távolabb a valóságtól. Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy a környezetükre sincsenek jó hatással. Jómagam már évek óta tartok és tenyésztek díszbaromfi-, illetve díszréceféléket is, többek között az említett két fajt is. A mandarinréce egy kistestű, ázsiai vadmadár, táplálékát tekintve nem csupán a tőkés récék által is fogyasztott hínár és kenyér való neki, hanem változatos mageleség- re, zöldeledelre, vitaminos, magasabb ásványianyag-tartalmú táplálék-kiegészítésre van szüksége, valamint szívesen fogyaszt apróra vágott zöldségeket és gyümölcsöket is. Száraz, zárt ól, vagy beálló is elkélhet nekik éjjelente. Bár bizonyos fokig elviseli, de nem kedveli a nagy hideget, az éjszakákat pedig, ha'teheti, fákon vagy faodvakban tölti. Míg a kedves természetű, csapatos tőkés récék egymás területén is, egymáshoz közel is lekölthetnek, a mandarinréce házsártos kis jószág, csipkedi, elüldözi az ide valójában való vadkacsákat. A patakban élő kis gácsér lába kezd elszíneződni, és az éjszakákat is a vízparton tölti, számára alkalmasabb hely híján, félő, hogy ha hidegebb tél jön, megfázik, és elpusztul. A melegebb strandvíz miatt tért ide vissza, a nyarat a patak távolabbi, érintetlenebb végén töltötte. A némakacsa kifejezetten sovány, ő akár napi félkilónyi takarmányt, egyéb táplálékot is elfogyasztana, ha tudna. Könnyen kereszteződhet a vadkacsákkal, az így keletkező, terméketlen utódok beszennyezhetik a természetes faunát, megzavarhatják az ott honos állatokat. Ez a fiatal tojó sem valószínű, hogy egy keményebb telet is kibírna. A lényeg: ez a két kis madárka bizony segítségre szorul. Megérdemelnék, hogy az életük hátralevő részét egy megfelelő gazda gondos kezei alatt tölthessék el. Egerben két, főleg kutyákkal és cicákkal foglalkozó állatvédő egyesület is működik, de egy madarakkal foglalkozó fiatalember is él itt. Biztosra veszem, hogy egyikük sem fordítana hátat, és szívesen segítene befogni, megfelelő helyre juttatni mindkét házi szárnyast. Ha jól tudom, madártani egyesület és nemzeti park is működik itt, tőlük is lehetne segítséget kérni. Ezek fogságból megszökött, netán valamiért kitett madárkák, nem pedig elvadult és betelepített példányok. Arról nem is beszélve, hogy az, aki nem vigyáz az állataira, megunja, kiteszi, vagy éppen csak hagyja őket megszökni, állatkínzást követ el, és ha ezek a háziállatok itt megtelepednek, fennállhat a faunaszennyezés ténye is. Tisztelettel, és köszönettel: Kocsis Tibor, állatbarát Segítség kellene a kis csellengőknek Ezek a szegény kis kacsák is ugyanolyanok, mint amikor eltévedt papagáj, gyűrűs díszgalamb, vagy kóbor kutya és cica bukkannak fel a városokban. Kétségkívül örömteli, hogy eddig is képesek voltak itt életben maradni, de kérem szépen, hogy a média erejét is kihasználva segítsenek vigyázó, szerető és gondoskodó otthont, meg gazdát találni a kis csellengőknek, hogy az ő Karácsonyuk már egy szerető gazdi oldalán telhessen el. Ez minden háziállatnak kijárna, hogyha már egyszer felelősek lettünk értük és megszelídítettük őket. Valamint hálás lennék érte, hogyha ezt, vagy egy ehhez hasonló kis írást közzé is tennék, hogy az emberek is tisztában legyenek vele, miért is vannak itt ezek az eltévedt kis kacsák. Jutalom és köszönet járt most is a donoroknak HEVES MEGYE Országosan november 27-én köszöntötték a donorokat a véradók napján. Megyénkben is a közelmúltban tartottak először ilyen összejövetelt a régió egyik legnagyobb gazdasági szervezetének egri telephelyén. A Középkelet-Magyarországi Közlekedési Központ Egri Területi Igazgatóságának huszonhét dolgozóját köszöntötték abból az alkalomból, hogy a 2015-ös esztendőben értek el kerekszámú véradást. Az életmentő buszsofőröket, szerelőket, irodai dolgozókat először Kelemen Imre területi igazgató üdvözölte, majd Gortva József, a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének a vezetője mondott ünnepi köszöntőt. A vöröskeresztes megyei igazgató azért is tartotta külön dicséretesnek a cégvezetés kezdeményezését, mivel napjainkban már csak kevés munkáltatói szervezet támogatja, a korábbi évtizedekhez képest, a névtelen betegeken segíteni akarók áldozatvállalását. A cég szolnoki központjának képviseletében Kovács Károly HR-igazgató adta át a kollektív szerződésben rögzített pénzjutalmakat, s kívánt nagyon jó egészséget a meghívott donoroknak. Az ünnepélyes fórumon résztvevők külön nagy tapssal köszöntötték Tóth László munkatársukat, aki immár a 240. véradásért vehette át az emléklapot. G. József, Eger Várjuk ezután is leveleiket, véleményüket ÖRÖMMÉ, tapasztaljuk, az utóbbi időben mind többen ragadnak tollat, ülnek számítógéphez, hogy hangot adjanak véleményüknek írásaink kapcsán, megosszák olvasóinkkal örömeiket, gondjaikat. Felhívjuk levelezőink figyelmét, hogy a közölt írások tartalmával szerkesztőségünk nem feltétlenül ért egyet, azokért felelősséget nem vállal. Ezúton tudatjuk, hogy csak teljes névvel, címmel ellátott leveleket teszünk közzé, amiket szükség esetén rövidítve, szerkesztve jelentetünk meg. Továbbra is várjuk tehát az írásaikat szerkesztőségünk címére (3300 Eger, Trinitárius utca 1.), illetve a hmhirlap@mediaworks.hu e-mail címre. Méltán lehetnek büszkék az egriek egykori diákjaikra, ez a városban folyó kitűnő oktatást is dicséri Remek ifjúsági regényt jegyez Tomi Haszka EGER városa nem csak hősi történelméről, bátor lakosairól közismert, hanem kitűnő iskoláiról, oktatási módszereiről is. Iskoláiból sok olyan diák került ki az életbe, akik szép karriert futottak be az élet különböző területein. Mindegyikük az egri iskolai éveket tartotta a legdöntőbbnek jellemük formálásában. Az évtizedekkel ezelőtt érettségizettek közül bizonyára keveset tudnak már azokról, akik nem maradtak Egerben. A véletlen folytán olyan volt egri diákot ismerhettem meg közvetve, aki Egerben is született. Úgy gondolom, talán őrá is büszke lehet egy kissé szülővárosa. A véletlen találkozás Budapesten, az egyik nagy plázában történt, október 17-én, amikor is a Libri könyvesbolt ottani fiókjában unokáimnak keresgéltem könyveket. Az egyik sarokból furcsa éneklés és dobolás hallatszott. Közelebb merészkedtem és megláttam egy marcona indiánt, gyönyörű bőrruhában, íjjal a kezében. Integetett, menjek közelebb. A padlón sok gyerek üldögélt, a fiatalok és a felnőttek a székekről figyelték a produkciót. Egy érdekes ifjúsági könyv bemutatója folyt éppen és a szerző beszélt arról, miért is írta. Mutatták az igen szép kiállítású könyvet is, melynek illusztrációit közben vászonra kivetítették. A szerző egy idős, törékenynek látszó alkatú bácsi volt, akinek a szeméből szinte sugárzott a szeretet, amint a gyerekekhez és a felnőttekhez beszélt. Mondanom sem kell, a könyvben rögtön megtaláltam, amit unokáimnak kerestem Mikulásra. Ahogy hazamentem, elkezdtem titokban olvasni. Olyan világba kerültem, amelyik teljesen lenyűgözött. Egy tízéves magyar kisfiú kerül véletlenül a dakota indiánok közé a XIX. század végén. Közöttük nő fel, ott találja meg a boldogságot, igaz barátságot, szerető közösséget. A könyv érdekessége az, hogy a felnőtteknek legalább olyan nagy élményt nyújt, mint a gyerekeknek. Már az első kötetből több tudományos tényt tudtam meg a dakotákról, mintha évekig tanultam volna. Ugyanakkor még ma is rengeteg tanácsot ad a természetjáróknak, a cserkészeknek a tábori élethez, a természetismerethez. Ám a könyv legnagyobb érdeme az, hogy korunk önző, egoista világában olyan emberi kapcsolatrendszert mutat be a fiataloknak, ahol a szerető közösség ereje a legfontosabb, mert az egyén is csak ott, annak támogatásával bontakozhat ki. Fekete István könyvei óta nem olvastam ilyen remek, jellemet formáló ifjúsági regényt! A könyvből, a szerző életrajzából tudtam meg, hogy az az idős, jóságos bácsi a könyvbemutatóról, aki rengeteg saját készítésű indián eszközt (vadászkés tokokat, tarisznyákat, békepipát, stb.) is mutatott a közönségnek, egy egri születésű, Egerben 1955-ben érettségizett diák volt. Az életrajzból nem derült ki, melyik iskolába járt, de az igen, hogy Budapesten szép életutat járt végig, ám olyan pályán, amelyikről nem feltételezhetnénk irodalmi tevékenységet. A szerző neve: Dr. Húsvéti Tibor. Az írói álneve: Tomi Haszka, ami dakota nyelven Fehérbőrű Tomit jelent. A könyv pedig Tomi Haszka: Sziú voltam - Egy magyar fiú az indiánok között címen látott napvilágot. Tudomásom szerint a Libri könyvesboltok árusítják. Gratulálok Egernek az ilyen volt diákokhoz, mint „Tomi Haszka”, aki nyolcvan évesen ilyen regényt írt! Sajnos, nem tudom, a szerzőt köti-e még valami szülővárosához vagy Budapesten él-e. Tisztelettel: Storz Tivadar, mérnök-pedagógus Budapest, 2015. november 26. Az az idős, jóságos bácsi egri születésű. « i t 1 p „Jó volt kicsit most értük is dolgozni."
