Heves Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

2015-12-22 / 299. szám

2015. DECEMBER 22., KEDD KITEKINTŐ g Keresztes Ildikó énekelt az ünnep előtti koncerten Három nap karácsony BALATON Iskolások, óvodások ad­tak műsort, Keresztes Ildikó kon­certezett Balatonban. A falu köz­pontjában betlehemet építettek a helyhatóság munkatársai. A kará­csony előtti utolsó hét végén több programmal is várják a helyieket. Pénteken a közösségi házban az általános iskola alsósai, illet­ve felsősei adtak műsort, szom­baton pedig Keresztes Ildikó kon­certezett a katolikus templom­ban. Vasárnap késő délután kará­csonyi vásárt rendeztek, amelyen többféle étellel, illetve forralt bor­ral várták a községbelieket a fa­luközpontban. A helyi óvodások a gyertyagyújtás előtt közösen éne­keltek a szülőkkel. T. B. A kicsik is ott voltak a gyertyagyújtásnál EGERCSEHI A négy adventi vasár­napon civilek kezdeményezésé­re gyújtottak gyertyát a falu mű­velődési házában. E közösségi he­lyen gyűltek össze vasárnapon­ként az egercsehiek adventkor. Az utolsó alkalomra, a legutób­bi pihenőnapra is megtelt az épü­let a civil szervezetek kezdemé­nyezésére. Ez annál is inkább nagy siker, hiszen az utóbbi évek­ben a településen nem rendeztek ilyen ünnepségeket. Több hely­béli iskolás is lelkesen vetette be­le magát a dalok megtanulásába, a színpadi szereplésbe, s ezúttal is ők gondoskodtak a színes mű­sorról a gyertya meggyújtása és a plébános beszéde után. T. B. A helyi iskolások előadása nagy sikert aratott Gyertyagyújtás helyi civil kezdeményezésre Diákok adtak műsort Nyertes pálinka csipkebogyóból Optimistán várják a jövő évet 01 „Boldogságot sugározzon az otthonokba a Karácsony” - hang­zott el, de így is lehetne összefog­lalni az évértékelő falugyűlés résztvevői előtt tartott műsort, melyet Karácsonyi fergeteg cím­mel a helyi karitász rendezésé­ben adtak elő cserkészek, minist- ránsok, s a Tarnóca néptánccso­port tagjai. A faluházbeli eseményen Pelle Sándor polgármester adott szá­mot az idei évről. Elmondta, közel 400 millió forintból gazdálkodott a falu. Ennek több mint a felét az intézmények fenntartására fordí­tották. lutott azért beruházások­ra, rendezvényekre, szociális tá­mogatásokra is. A pályázatokon sajnos nem nyertek,. Mégis jutott azért pénz a konyha, az óvoda, az orvosi rendelő korszerűsítésére, az egyházközség támogatására. Gáspár Géza helyi szobrász jóvol­tából Mackópark létrehozására, a rászorulóknak kedvezménye­sen vásárolt visontai lignit szét­osztására. Felvették a kapcsolatot egy kárpátaljai településsel is, Ti- szakeresztúrral. Pelle Sándor 2016 főbb felada­tai közül kiemelte: optimista a pá­lyázatok kapcsán és lobbizni fog, minél több pályázati pénz jusson Detkre. Az egészségügyi kombi­nát körüli utat szeretnék rendbe tenni, a Wass Albert Könyvtárat bővíteni, a belső utakat korszerű­síteni. Régi vágya egy tájház lét­rehozása is, amelyhez anyagokat vár a lakosságtól. Színesíti a falut az újonnan létrehozott panzió, az úgynevezett Mentaház. Az itt lé­vő Tarródy - Gosztonyi kastélyt is helyrehozzák és angolparkot ala­kítanak ki Detken. K. B. BESENYŐTELEK Kilenc csapat neve­zett az idén a községben immár kilencedik alkalommal megren­dezett halászléfőző versenyre. Az eseményt az elmúlt hét vé­gén rendezték meg. A szintén tradicionálisnak szá­mító tiszai mellett még bajai ha­lászlé is főtt az egyik kondér- ban - mondta el a Hírlap érdek­lődésére Dósa Tibor, Magyaror­szág Királyi Főszakácsa, aki öt­letgazdaként már a kezdetek­től zsűrizi a versengést, értéke­li a halászleveket. Megtudtuk tő­le azt is, hogy ebben az eszten­dőben valamennyi bográcsban igen kitűnő halié készült, éppen ezért meglehetősen nehéz volt a bírálók dolga. A harmadik helyen a szakértő zsűri döntése alapján egy Bajá­ról érkezett csapat, az Axlál ne­vű végzett. Ők városuk halászle- ' vét készítették el Besenyőtelken. A második helyet a helybéli, Dö­gösék nevet viselő együttes sze­rezte meg, csak picit elmarad­va az idei nyertestől, a Pacsir­ták csapatától. A besenyőtelki menyecskék közössége már esz­tendők óta valamennyi helyi fő­zőversenyen ott szerepel a dobo­gósok között, ám az idén végre nyertek is. Övék volt ugyanis a legfinomabb, legszebb színű és állagú halászlé. Különdíjból ezúttal egy talált gazdára. A tavalyi győztes, a Ba­rátok csapata vihette ezért haza jutalomként Dósa Tibor birspá­linkáját. A pálinkamustrán az idén ti­zenhét ágyas, szilva, bodza, vadkörte, vagy éppen birspálin­ka versenyzett. Kolláth József elnökletével a négytagú zsűri ezek közül Halkó Sándor csip­kepálinkáját ítélte az idén a leg­jobbnak, a második az Axiál bo­dza-, a harmadik pedig Dósa Ti­bor birspálinkája lett. G. R. Dósa Tibor (balról) mint ötletgazda zsűrizi a halászleveket MOZI URÁNIA MOZI 15.30.18.15 ÉS 21.00 ÓRA: Staw Wars - Az ébredő erő ILLÉS GYÖRGY TEREM 17.00 ÉS 19.00 ÓRA: Szerdai gyerek AGRIA MOZI 16.30.19.15 ÉS 22.00 ÓRA: Star Wars - Az ébredő erő 16.00 ÓRA: Káosz karácsonyra 18.15 ÓRA: Star Wars - Az ébredő erő 21.00 ÓRA: Star Wars - Az ébredő erő 16.00 ÓRA: Hajnali láz 18.00 ÓRA: Szemekbe zárt titkok 20.30 ÓRA: Krampusz GYÖNGYÖS ­GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius út 1. 3301 Eger, Pf. 23. Mai hírügyeletesünk: Barta Katalin E-mail címeink: hmhirlap@mediaworks.hu ; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600 Szerkesztőségi 36/513-605 EGER Görög karácsonyt tartottak a helyőrségi klubban. Miliosz Nikolett, az Egri Görög Önkormányzat képviselője el­mondta: a dodekaimero a görögök ünnepsége, amely 12 napból áll, a karácsonyt, az újévet, s a vízkeresztet is magá­ban foglalja. Az esten a gyermekekkel is megismertették a görög népszokásokat. A Heves megyei iskoláknak rajzpá­lyázatot hirdettek arról, ki hogyan látja Görögországot. Kihirdették a nyerteseit, majd a Helidonaki tánccsoport adott műsort, az Akropolis Compania muzsikált. A jelenlévők görög táncokat tanulhattak, görög ételeket kóstolhattak. V. M.----------------------------------------- ---------------------------------------------------------......................... ............. TV « HELYI MŰSOROK « RÁDIÓ_______________________II________AJÁNLÓ PR OGRAMOK — EGER DECEMBER 22., KEDD EGRI ADVENT 2015 16.00 BETLEHEMEZÉS - Dobó Katica Hagyományőrző Egyesület 16.35 BÁBTÁNCOLTATÓ BETLEHEMES - Lóci Színpad HELYSZÍN: Dobó tér DECEMBER 28., HÉTFŐ - DECEMBER 30., SZERDA, 8.00 XI. VÍGH LÁSZLÓ SZILVESZTERI LABDARÚGÓ-KUPATORNA HELYSZÍN: Egri Pásztorvölgyi Ált. Isk. és Gimnázium DECEMBER 29., KEDD PUSKIN TEREM 12.30 ÓRA: Dinótesó, 3D 14.30 ÓRA: Star Wars - Az ébredő erő, 3D 17.30 ÓRA: Royal Opera House: Diótörő, 3D 20.30 ÓRA: Star Warstól Schindlerig, John Williams-gálakoncert SZABADSÁG TEREM 13.15 ÓRA: Száva - A szív harcosa, 3D 15.00 ÓRA: Az éhezők viadala - A kiválasztott, 2. rész, 3D 18.00 ÓRA: Szemekbe zárt titkok 20.15 ÓRA: A tenger szívében, 3D TV EGER 8.00 A TV Eger műsora (a hétfői adás ismétlése) 12.00 Diginfó 18.00 Tv Eger-szignál 18.01 Hír- Adás - egri híradó Időjárás-jelentés 18.20 Nyit- nikék 18.30 Egészségtár - magazinműsor (ism.) 19.00 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 19.20 Az Érseki Papnevelő Intézet növendékei­nek beöltözése és avatása (ism.) 19.30 Bortren- der - magazinműsor (ism.) (korhatár 12) 20.00 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 20.20 Kilátó - magazinműsor (ism.) 21.20 Sport+ - televíziós sportmagazin. Benne: EKFSC-Deja Vu-KÍsvárda női NB l/B-s kézilabda-mérkőzés (Líceum Tv) (ism.) I ti I I II IIH1—— 0.00 Képújság 9.00 A hétfői adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 10 perc - be­szélgetés a világról, a városról, az emberekről ... 18.15 Nap kérdése 18.17 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hí­rei 18.35 Fogadóóra, 1. rész - közéleti magazin 19.01 Reklám 19.04 Fogadóóra, 2. rész - köz- , életi magazin 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Moziklip - mozi­magazin 19.59 Turmix - válogatás a legnép­szerűbb műsorainkból 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság 0.00 Képújság 10.00 A keddi adás ismétlése 10.00 Ászborász Néhai Gál Tibor emlékére - bo­rászportré (ism.) 10.38 Az egri fertálymesterség- ismeretterj, rövidfilm (ism.) 10.48 Gaetano Donizetti Rita - vígopera (Ili. Egri Kamaraopera Fesztivál) 12.00 Képújság 14.00 A pénteki adás ismétlése 14.00 Eszterházy-körkép az EKF közéleti magazinműsora, aktualitások 15.00 Igor Stravinsky: A katona története - szóban, zenében, táncban (Ili. Egri Kamaraopera Fesz­tivál) 16.00 Képújság 18.00 EKF Sport - heti sportmagazin 18.30 EKF-Eger-KOK (ll.)-Ko- necranesTíalgótarjáni KSE (1.) - NB l/B, Ke­let, 9. forduló férfi-kosárlabdamérkőzés 21.00 Az aktuális keddi adás 21.00 ÁszBorÁsz Tarjá­nyi Gyula - borászportré az EKF fehérbora (Egri csillag 2013) készítőjével (ism.) 22.15 Bertold Brect-Kurt Weill: A hét főbűrí - ének „balett" (III. Egri Kamaraopera Fesztivál) 20.00 Képújság 21.00 A keddi adás ismétlése 23.00 Képújság i'mTi ...i 5. 00- 6.00 Magyar óra, a legnagyobb hazai slá­gerekkel 6.00-10.00 Reggeli ébresztőműsor 10.00- 15.00 Egri nap, benne: 12.00-14.00 Kívánságműsor, SMS: 20/339-3333 15.00­20.00 Egri délután, benne: 18.00-20.00 Rá­dió Eger Top 20, a hazai és külföldi slágerlisták aktuális kedvencei alapján 20.00-5.00 A város ritmusa megszakítás nélkül 0.00-4.55 A legtöbb sláger változatosan 5.55- 9.55 Reggeli Turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítókkal 9.55-10.55 Dió Top 10 Győri Nikivel - Napi sikerlista a hallgatók szava­zatai alapján 10.55-14.55 Dió Express Győri Ni­kivel - programokkal, csajos rovatokkal, recept­ajánlóval, sztárhírekkel 14.55-19.55 Délutáni Robogás Kürtös Istvánnal - hazavezető, közle­kedési infokkal, űtős slágerekkel 19.55-24.00 A legtöbb sláger változatosan Friss hírek 6.00­10.00, illetve 20.00-24.00 között félóránként, napközben óránként. Sporthírek 5.25, 6.25, 8.25.10.00. 18.00.20.00.21.55.23.55 0.00-5.00 FM 7 Night 5.00-6.00 Start 6.00- 11.00 FM 7 Café 11.00-16.00 Helló-Meló 16.00-20.00 Traffic 20.00- 0.00 Disco's Hit SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5.45 Adventi gondolatok 6.00 Rorate - Szent­mise közvetítés az egri bazilikából 7.25 Vatikáni Rádió (ism.) 7.45 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Tudomány­ról, kultúráról 10.05 Délutáni találkozás (MKR) 10.45 Lélek szava 11.05 Cseperedő 11.30 Va­tikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 A zene mesterei (ism.) 14.05 Az erdő fohásza 15.05 Templom térkép (MKR) 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Iránytű 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafü­zér 18.35 Közelkép - portréműsor (ism.) 19.05 Mustármag 19.45 Esti mese 20.05 Egyház­fórum 21.05 Kávéház (ism.) 22.10 Mindennapi egészségünk (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió EGER Az idei adventi programsoro­zat utolsó rendezvényei sorában ma délután 4 órától betlehemezést tart a Dobó téren a Dobó Katica Hagyo­mányőrző Egyesület. Ugyanitt fél öt után öt perccel bábtáncoltató betle­hemest mutat be a jelenlévőknek a Lóci Színpad. EGER Rövid karácsonyi túrára hív­ja a természeti szépségek kedvelő­it a Bükki Vörös Meteor Sportegye­sület. A december 26-ára, szombat­ra meghirdetett, s Jakab Béla vezet­te túra útvonala: Felsőtárkány - Var­róház - Stimeczház (itt egyúttal ka­rácsonyi megemlékezést is tarta­nak), majd vissza Felsőtárkányba. Az érdeklődők reggel 8 óra 40 perc­kor a Volán pályaudvaron találkoz­nak, majd 14.15-kor érnek vissza ugyanide. JÁTSSZ JÓL! LEGÓ-ÉPÍTŐ VERSENY Alkotások leadási határideje! Információ: 20/244-9331, kiírás: ekmk.eu HELYSZÍN: Szépasszonyvölgyi Márai Láto­gatóközpont ' DECEMBER 31, CSÜTÖRTÖK ÓÉVBÚCSÚZTATÓ A DOBÓ TÉREN 21.00-tól DJ Endrú, DJ Hütter, DJ Vamo OO.OO-tól Tűzijáték www.ekmk.eu ecTer KULTURÁLIS KÖZPONT

Next

/
Oldalképek
Tartalom