Heves Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

2015-12-22 / 299. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2015. DECEMBER 22., KEDD Évet zárt a Rotary Klub A közelmúltban megtar­totta évzáró közgyűlését a Ro­tary Club megyeszékhelyen működő tagozata. Az összejö­vetelen részt vett Csóka Imre a magyarországi district kor­mányzója, valamint dr. Apáti Pál alkormányzó. Dr. Sipos Mi­hály, az egri klub soros elnö­ke beszámolt az idén végzett munkáról, s vázolta a jövő évi támogatási terveket. A klub hagyományainak megfelelő­en immár tizenegy éve segí­ti egyebek között a rászorul­takat az egészségügy, az ok­tatás terén, valamint gyűjt fel­ajánlásokat a fogyatékkal élők számára. S. S. Új hűtőházzal bővítettek Új hűtőházat létesí­tettek 160 millió forintos pá­lyázati támogatással a falu­ban, amivel tovább bővült a működtető cég kapacitása. A bővítés indoka az volt, hogy az élelmiszerláncok egyre na­gyobb mértékben keresik az itt gyártott, illetve mélyhűtött élelmiszereket. Az új csarnok felépítését és berendezését az alapoktól, az infrastruktúra megteremtésével kezdték, s öt új munkahelyet is teremtet­tek a beruházással. S. S. Új PC-k, gyorsabb ügyintézés SZiLVÁSVA Új informatikai eszközöket vásárolt az önkor­mányzat a nemrégiben átadott új hivatali épületbe. A hét iro­dai PC a gyorsabb ügyintézői munkát, valamint az ügyfelek korszerűbb kiszolgálását hiva­tott segíteni. Valamennyi gép­re jogtiszta operációs rendszer került, illetve beszereztek egy szervert, valamint szünetmen­tes tápegységet is. A kétmillió forintos önerős fejlesztéssel az állami és önkormányzati szer­vek elektronikus információ- biztonságáról szóló törvénynek is megfelel a rendszer az adat- biztonság tekintetében. S.S. Professzorokat, fiatal oktatókat, diákokat is vonz az Eszterházy Még nem értünk célba EGE Ismét újabb sikereket ért el az Eszterházy Károly Főis­kola. Egy novemberben nyilvá­nosságra hozott, több szem­pontú rangsor szerint a legjobb vidéki főiskola az egri, decem­ber elején pedig az Országgyű­lés megerősítette a kormányt döntését: 2016 júliusától egye­tem lesz. Dr. Liptai Kálmán rektorral beszélgettünk. Porcsin Zsolt zsolt.porcsin@mediaworks.hu- Akkor mostantól „a gép forog, az alkotó pihen”? Hogyan to­vább, rektor úr?- Lehet, hogy furcsa hasonla­tot mondok, de ez a helyzet olyan, mint az eljegyzés meg az eskü­vő. Most eljegyeztük magunkat a kormány elgondolásával, min­denki boldog, de az esküvő még nem történt meg, pedig az iga­zi „nagy ünnep” 2016. július el­sején lesz. Igaz, ilyen közel még sosem voltunk a több mint két­száz éves álom beteljesüléséhez, de nem értünk még célba. Tud­juk, hogy rengeteg feladat vár ránk addig. Decemberi leadása van az intézményfejlesztési ter­vünknek, már most meg kell ha­tároznunk, hogy az Eszterházy Károly Egyetemnek a követke­ző öt évben mi lesz a stratégiá­ja, mit szeretne elérni - egészen apró részletekre lebontva. A fő­iskolának van egy ötéves straté­giája, ezt kell most több résztve­vővel összesimítani. December 31-ei határidővel például meg kell fogalmazni az egyetem ala­pító okiratát, mostanság bezá­runk több mint kétmilliárd fo­rintnyi pályázatot, össze kell há­zasítani az EKF és a Károly Ró­bert Főiskola különböző struk­túráját, tanulmányi rendszerét, ezek is igen komoly, rendszer- szintű feladatok. Meg kell ho­nosítani egy olyan több campu- sú egyetem működtetését, ami­hez hasonló bár létezik már Ma­gyarországon, még nincs telje­sen bevett gyakorlata. És persze nincs féléves szabadsága sem a hallgatóknak, sem az oktatók­nak, kutatóknak... Hogyan to­vább? Úgy gondoljuk, nagyot fogunk előre lépni az új tí­pusú tanárképzés meg­valósításában. A hát­rányos helyzetű gyermekek feleme­lése, illetve a szoci­álpedagógia terén is komoly cél­jaink vannak. S természetesen itt van a szőlész-borász képzés, amit az egyetemnek magas szín­vonalon kell prezentálni.- Ezek lennének tehát az új egyetem specialitásai, amelyek kijelölik a majdani helyét a ma­gyar felsőoktatásban?- Ennél azért szélesebb a spektrum. Az említetteken kí­vül például az informatika ok­tatása, kutatása, helyi fejlesz­tése nélkülözhetetlen, amihez egyébként Gyöngyösön és Jász­berényben is adott az ipari, mű­szaki környezet, vagyis vannak eddig kihasználatlan lehetősé­geink. A tanárok továbbképzé­se terén nagy jövőjét látjuk az internetes, online fejlesztések­nek. A Szőlészet-borászat ter­mészetesen kézen fogja a turiz­must is, mint fontos területet, ki­tekintve a kulturális örökségre, a területfejlesztésre. Tudjuk, egy-egy borvidék képét nem csak az az ötven borász ha­tározza meg, aki ott él, dol­gozik. Igen jó kapcsolatunk van kialakulóban a Semmelwe­is Egyetemmel, ennek ré­vén is közelíteni tudunk az egészségügy terüle­téhez. Ugyan nem tudjuk megva­lósítani Eszterházy álmát, egye­lőre nem lesz orvosképzés Eger­ben, de elképzeléseink szerint olyan projekteket tudunk gene­rálni, amelyekben lesz helyünk, szerepünk. Nagyon szépen ala­kulnak a külkapcsolataink is, példaként említhetem a törö­köket, pénzek fognak a város­ba jönni ennek révén, művelt, tudós emberek, ösztöndíjasok, akikkel jól járnak majd az itteni vendéglátók is, tehát több okból is hasznos lesz ez a kapcsolat vá­rosunknak.- Rektor úr, az utóbbi hónapok történéseinek fényében mit je­lent az ön számára ez az össze­tett szó: egyetemváros?- Itt Egerben? Megkérdeztük a rektort, milyen hallgatókat, oktatókat vár az Eszterházy Károly Egyetemre. Dr. Liptai Kálmán így válaszolt:- Azt, hogy a főiskola egyetem lesz, némely kollégák hamarabb megérezték, minthogy ez nyil­vánvalóvá vált: egy ideje köny- nyebb tudós tanárokat idehoz­ni, mint korábban. Vannak, egy­re többen, akik úgy gondolják, hogy itt jó a csapat, jók a fejlesz­téseink, érdemes velünk dolgoz­ni. Nagyon szeretném, ha ez a vonzerő úgy teljesedne ki, hogy a mi professzoraink a mi cam- pusaink közelében élnének,- Igen.- Nekem megadatott, hogy lássak működő, élő nagy egye­temet, mert szerintem a debre­ceni már a nyolcvanas évek-' ben ilyen volt, de mondhatom Kolozsvárt is, ahol éjjel-nap­pal érezhető az egyetemisták jelenléte. Összetett a kér­dés. Egyrészt úgy gondo­lom, az utóbbi két és fél év­ben felfedeztek bennünket Egerben. Mára szinte nincs olyan cég vagy jelentősebb intézmény, amelyik­kel ne dől­Dr. Liptai Kálmán rektor: Vannak már nagyszerű pillanataink mert látják itt a perspektívát, itt akarnak sétálni a főutcán. De nagyon fontos, hogy ez a von­zás nemcsak a professzorok, ha­nem a fiatal oktatók körében is növekszik. Hozzá kell szokni ah­hoz a tudathoz, hogy hamaro­san egyetemi karrierek kezdőd­hetnek Egerben! A várható hall­gatók kapcsán emlékeztetnék arra, hogy példátlanul nagy ér­deklődés kísérte a legutóbbi nyílt napunkat. Komoly üzenet az, hogy ebben a régióban egye­tem lesz. Olyan fiatalokat kell idevonzanunk, akik itt szeretné­nek nagyot alkotni. Rét goztunk volna együtt, ne len­ne együttműködésünk. Ez jó, de ennél is többet jelent számom ra a kultúra, amit közvetíteni kellene. Vannak már nagysze­rű pillanataink, de ezen a téren nehéz áttörést elérni. Sorolhatok példákat rendezvényekre, ame­lyek már olyanok voltak, mintha egy egyetemi város programjai lennének, de ellenpéldák is van­nak. Tudom, a kultúrának sokfé­le szeglete van, ám együtt eddig még nem tudtunk maradandót alkotni, ezen a téren még nem fogott egymással kezet a főis­kola és a város (és itt most nem az önkormányzatra gondolok). Egernek vannak elhiva­tott útkeresői, akik már látják, hova tart ez a fő­iskola, ez az egyetem, ők megtisztelik kulturális és szak­mai rendezvényeink többségét, de nincs az az állandó és pezs­gő jelenlét, ami szerintem egy egyetemen, egy egyetemi város­ban kellene. Ez a „társadalmi szerződés” egyelőre még nem jött létre, ezen a téren is sok feladat áll még előttünk. Eger szá­mára hatalmas kincs a főiskola, a maj­dani egye­tem, akik még nem jöttek rá er­re, azok hunyják be a szemü- néhány pil- lanatra, és pró­bálják elképzelni a vá­rost a főiskola nélkül... Kisebb kukát is lehet igényelni- s Nem változik a hulladékszál­lítás- és ürítés gyakorisága a me­gyeszékhelyen: minimum heti egyszeri, illetve sűrűn lakott, lakó­telepi környezetben heti kétszeri kukaürítést végez az önkormány­zati társaság. 2016. január l-jétől az igazoltan komposztálok, illetve önkormányzati igazolással rendel­kező, egyedül élő egri polgárok vá­laszthatják a 60 literes űrtartalmú edényt. A 120 literes helyett 80 li­teres kukát mindenki igényelhet, aki úgy véli: számára a kisebb is elegendő. Ha valaki edényméretet szeretne váltani, azt előzetesen kö­teles egyeztetni a közszolgáltató­val, ületve szintén az ügyfél köte­lessége, hogy az új edényt saját ma­ga biztosítsa. M. A. A kapitányságon dolgozok munkáját köszönte meg az önkormányzat Laptopokat kaptak a rendőrök HEVES Két új laptop és húsz lap­monitor váltja fel a használt, 12- 13 éves régi készletet a heve­si rendőrkapitányságon. Az ön- kormányzat képviseletében Sve- iczer Sándor polgármester adta át azokat a számítástechnikai eszközöket, melyek a jövőben a rendőrök munkájánakmegköny- nyítését szolgálják. Az állománygyűlésén a heve­si képviselő-testület több tag­ján, valamint a kapitányság dol­gozóin kívül megjelent dr. Szé- chy Zsolt r. ezredes, a Heves Me­gyei Rendőr-főkapitányság főka­pitány-helyettese. Köztudott: a közelmúlt­ban az ország határainak vé­delméből a hevesi rendőrka­Két új laptopot és húsz lapmonitort kaptak a rendőrök pitányság személyi állomá­nya is kivette a részét, folya­matos szolgálatot teljesítve. E tevékenységük azonban nem okozott fennakadást az alap­feladatok ellátásában, köszön­hetően a kapitányságon dol­gozók magas színvonalú tel­jesítményének. Ezen erőfeszí­tések ellensúlyozására fogad­ta el a képviselő-testület ok­tóberben a rendőrkapitánysá­got támogató javaslatot. A Gu­lyás József kapitányságvezető­vel folytatott egyeztetés után a hevesi önkormányzat úgy dön­tött, hogy informatikai eszkö­zök, laptopok és lapmonitorok vásárlásával segítik a rendőr­ség munkáját. SZ. E. Eldőlt: marad a volt szolgáltató ÉSZAK-HEVES Több hónapos vita, s egy viszonylag rövid proce­dúra után tegnap eredményhir­detéssel ért véget a Recski Köz­ponti Orvosi Ügyelet működte­tésére kiírt közbeszerzési eljá­rás. Forgó Gábortól, a gesztor feladattal megbízott Mátrade- recske polgármesterétől meg­tudtuk: az eljárás meghirdeté­sekor öt cég érdeklődött, ám eb­ből csupán ketten nyújtottak be pályázatot. Az elbírálás alap­ján az eddig is jó színvonalú szolgáltatást nyújtó Farmavizit Kft. nyerte el a szolgáltatás jo­gát, azaz a hétvégi orvosi ügye­let az érintett hét településen az eddig megszokott formában, za­vartalanul folytatódhat. B. K. 4 A « I I * Egyetemi karrierek kezdődnek

Next

/
Oldalképek
Tartalom