Heves Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
2015-12-21 / 298. szám
14. CSALÁDI KINCSESTÁR 2015. DECEMBER 21., HÉTFŐ Derűs, meghitt órát töltöttünk a Tanárki családban Idill a Homok utcában ATanárki-Fülöp családban hetek óta készülnek a karácsonyra. |~ A szentestét a Homok utcában töltik négyesben, majd másnap elindulnak a rokonokhoz. célú Kistérségi Társulás volt, nem sokkal később pedig az Országos Egészségbiztosítási Pénztár egri' kirendeltsége jogi osztálya élére került, ahonnan az első kislány születése szólította haza. Az első közös évek a munkán kívül sok-sok utazással, közösen megélt kalanddal teltek, 2009-ben pedig megvették első közös otthonukat, egy Homok utcai ingatlant, amit nagy szeretettel alakítgattak úgy, hogy az a leendő családtagoknak és a barátoknak is oltalmat, biztonságot jelentsen. 2012-ben, Panna érkezésekor már minden készen állt az utódok fogadására. Kétségtelen, hogy Panna és Sára jó helyre érkeztek. A ház minden szeglete arról árulkodik, hogy itt biztonságban, szeretetben, harmóniában cseperedhetnek fel. Míg beszélgetünk, a játszósarokban Panna a harmadik gyurmaruhát varázsolja a babájára, húga pedig szájtátva nézi a varázslatot. Arra a kérdésre, hogy érzik magukat egri polgárokként, nevetve válaszolnak.- Eger élhető, szerethető, emberléptékű kisváros, ahol az utóbbi időben egyre több a vonzó kulturális program. Ha időnk engedi, szívesen sétálunk be a belvárosba az Érsekkerten át, hogy meghallgassunk egy-egy koncertet, megigyunk egy pohár bort. Ennek ellenére a legtöbb időt itthon töltjük. Mivel a hétköznapokon néha késő estig is dolgozom, így számomra a legnagyobb ki- kapcsolódást az jelenti, ha a lányokkal itthon lehetek - mondja István. A Tanárki-Fülöp família szerencsés azért is, mert a nagyszülők segítségére mindig számíthatnak. A nagymamák - akiknek külön kuckót rendeztek be a házban - felváltva látogatják az unokákat a nagypapákkal együtt. Érdekel bennünket, ha minden ilyen flottul megy, terveznek-e harmadik testvért. Detti azt mondja, mivel mindkét terhessége problémamentes volt, boldogan vállalna még babát, ám azt is látja, hogy Panna és Sára nagy-nagy figyelmet követelnek maguknak a nap 24 órájában, így csak akkor jöhet az újabb testvér, ha a kicsi lányok már beilleszkedtek az oviba és maguk is felkészültek az új testvér fogadására. A karácsonyi ünnepek előtt bekéredzkedtünk egy órácskára Tanárki-Fülöp Istvánék Homok utcai otthonába. Otthon éreztük magunkat, így olvasóinkat is meginvitáljuk hozzájuk. Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu EGER Ifjú fotóriporter kollégám többször említette, hogy ismer egy fiatal párt az egri Homok utcából, akiknek társaságában mindig kap valamit az ösz- szetartozás, s az idillinek nevezhető családmodell élményéből. Ők azok, akik meg vannak győződve arról, hogy a rokonoknak szánt ajándékok közül a legszebb egy-egy családi fotó, szépen bekeretezve. 1 A karácsonyi ünnepek előtt bekéredzkedtünk hát egy órácskára Tanárki-Fülöp Istvánék Homok utcai otthonába. Hétköznap délelőtt a családfő, István tessékel beljebb a barátságos nappaliba. A hároméves Panna kitörő lelkesedéssel fogad, bár korábban soha nem találkoztunk. Mielőtt bemutatkozhatnék, elfészke- lődik az ölemben, s figyelmesen hallgatja a bontakozó diskurzust. Húga, az egyéves Sára ide-oda tipeg a tágas, játékokkal teli nappaliban, végül édesapjánál landol. A papáról megtudjuk, hogy Mezőtárkány, Dormánd, Eger- farmos és Mezőszemere jegyzőjeként naponta ingázik Egerből munkahelyeire, felesége, Detti pedig egyelőre otthon van a két lánnyal. A szülők 2000 augusztusában ismerték meg egymást. István a Budapesti 'Államigazgatási Főiskola hallgatójaként egri csoporttársához tartott egy szépasz- szonyvölgyi buliba, ahol megismerte a makiári lányt, Bernadettet. Detti a Miskolci Egyetem jogi karán tanult ekkortájt. Az ismeretségből szerelem és a kapcsolatokat alaposan próbára tevő ingázás lett az elkövetkező években, amit sikerrel átvészeltek. A diplomaosztást követően a fővárosi fiatalember Makiárra költözött, először Tenken jegyzősködött, majd Mezőtárkányban folytatta szakmai tevékenységét, közben feleségét követve ő is elvégezte tanulmányait Miskolcon. István állítja, hogy vidéken is rengeteg a jó szándékú, tenni akaró ember, így munkájában sok sikerélmény éri. Azt mondja, vidéken ugyanolyan értékes életet élnek az emberek, mint a nagyobb városokban, legfeljebb a távolság okozhat gondot, ha valamilyen szolgáltatást szeretnének elérni. Detti első munkahelye a Füzesabonyi TöbbÉrdekes épületet látott? Ahol a barátok is családtagok A hét épülete: A hangulatos Orlandini-ház EGER A Gárdonyi Géza Színház hátsó bejáratától a Klapka út felé sétálva, a Tárkányi Béla utca 10. szám alatt egy igen hangulatos épületet láthatunk. Ez az emléképület is azok közé a remekművek közé sorolható, amelyek mellett gyakran elsétálunk, szinte semmit sem ismerve róla. Barkóczy püspök udvar- bírájának, Cristoforo Orlandini- nek jó szolgálataiért 1753-ban ajándékozta a telket. A feltételezések szerint ez évben épült a nyugati részen álló „L” alakú épület. A XVIII. században többA XVIII. században többször is bővítették az épületet szőr is bővítették, a XX. század első felében Braun Károly polgármester, az ingatlan akkori tulajdonosa felújíttatta azt, a század második felében pedig teljesen átalakították az épületet. A ház „U” alakú, két utcára néző, szabadon álló emeletes barokk lakóház, amelynek legrégebbi, szoborral díszített része 1753- ban, középső egysége 1760 környékén, a keleti szárny 1777- 1781 között épült. Forrás: Heves Megye Műemlékei II. V. M. A HÉT KÉRDÉSE HEVES < Karácsonykor sokkal jobban fáj a magány, a magukra maradottság az egyedül lévő embereknek. Ez az ünnep az év azon napjai közé tartozik, amikor ugrásszerűen megnő a telefonos lel- kisegély-szolgálat (LESZ) vonalait igénybe vevők száma. Idén is felkészültek a segítők. Az alábbiakban annak néztünk utána, kihez fordulhatnak segítségért a megyénkben élők. Az ünnepek alatt, a számos országos lelkisegélyvonalon túl, a megyében működő számokat is tárcsázhatják a rászorulók. Egerben az S.O.S. telefonos lelkisegély szolgálatnál, Hatvanban a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál próbálkozhatnak a krízisben lévők, hogy megoszthassák gondjaikat egy tapasztalt lelki segítővel. Éjjel-nappal ingyenesen hívhatja bárki a telefonszolgálatokat a 116-123-as számon vezetékes telefonról és mobilról egyaránt. Ha van számítógépe, a sos@sos505.hu címre levelet is írhat, amire 72 órán belül válaszolnak. Érdemes tudni: anonim módon vehetik fel a segítőkkel a kapcsolatot. A 116-123-as egységes európai hívószámon 22 hazai lelkielsőse- gély-szolgálat érhető el az országban, s a szám vezetékes és mobil- telefonról is ingyenesen hívható. Ha úgy érzi, túl sok a teher, képtelen tovább hordozni, és most rögtön szeretne valakivel beszélni: van segítség. Hívja fel az egyik számot az alábbiak közül. Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok: 116-123. Éjjel-nappal, mobilról vagy vezetékesről hívható, mindkettőről ingyenes. Caritas Lelkisegély Telefonszolgálat: 06-80/505-503. Este 6-tól reggel 6-ig, vezetékesről hívható, ingyenes. Meleg Háttér Telefonszolgálat: 06-80/505-605, vezetékesről hívható, ingyenes; 06-1/329-3380, mobilról vagy vezetékesről hívható, normál tarifa. Minden nap este 6 és 11 közt. HIV-vonal HIV-pozitívoknak: 06-70/94-97-666, vezetékesről vagy mobilról normál tarifával. Éjjel-nappal. Kék vonal (gyermek- és ifjúsági telefonszolgálat): 116-111. Éjjel-nappal, vezetékesről hívható, ingyenes. NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyerekeknek telefon- szolgálat: 06-80/505-101, vezetékesről, ingyenes; 06-1/267-4900, mobilról vagy vezetékesről hívható, normál tarifával. Szerda kivételével este 6-tól 10 óráig. Délutáni telefonszolgálat, lelkisegély időseknek: 06-80/200-866. Este 6-9 óráig. Detti egyébként imád sütni- főzni, vendégül látni barátokat, évszaktól függetlenül. Amikor elköszönünk, épp mézeskalácssütéshez készülődik a lányokkal. Búcsúzásként szétnézünk a kis kertrészben is, ahol egy szépen berendezett nyári konyha utal arra, hogy nyaranta leginkább a szabadban időzik a család. A kerti játékokat már eltették, de a sarokba mentett óriási trambulin arról árulkodik, hogy ide bármikor előszeretettel látogatnak a kisgyermekes családok. Nem tévedünk. István azt mondja, öt-hat családdal tartják rendszeresen a kapcsolatot, akik előtt bármikor nyitva áll a Tanárki-Fülöp birodalom. Kihez fordulj, ha magányos vagy?