Heves Megyei Hírlap, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)
2015-11-23 / 274. szám
2015. NOVEMBER 23., HÉTFŐ DIÁKVILÁG, KITEKINTŐ g HÍREK Tudomány, tehetséggondozás EGER Tudományos Szieszta, Kutatók Éjszakája, Street Science programok, mindegyik ismerősen csenghet már a város lakói számára, az Eszter- házy Károly Főiskola tudományos tevékenysége és programjai már a Líceum falain kívülre is „kiszöktek”. A hamarosan végéhez közelítő tudományos és tehetséggondozó tevékenységet támogató projekt három fő területre fókuszált: a szakkollégiumok fejlesztésére, a TDK-OTDK tevékenység erősítésére, valamint az intézmény doktori iskoláinak támogatására. Könyvek, kiadott kötetek, sikeres terep- gyakorlatok is tanúskodnak a program sikerességéről. Digitális átállás a főiskolán EGE! Az Eszterházy Károly Főiskola Médiainformatikai Intézete által sikeresen lezajlott a Digitális átállás az oktatásban projekt. Dr. habil. Kis-Tóth Lajos főiskolai tanár szakmai irányítása mellett kutatói csoportok alakultak, melyeknek munkája a komplex kutatási projektek előkészítésére és pilotprogramok megvalósítására, illetve a szükséges ku- tatásmenedzsment-kapaci- tások fejlesztésére irányult. Az öt kutatócsoport vizsgálta a könyvtárak humántelje- sítmény-támogatását, a rendszer hatékonyságát, valamint a digitális tanulási környezetet, s egyebek mellett a médiaműveltséget is. MOZI URÁNIA MOZI 16.00 ÓRA: Blinky Bill - A film 18.00 ÓRA: Fekete mise 20.30 ÓRA: Az éhezők viadala: A kiválasztott- befejező rész, 3D ILLÉS GYÖRGY TEREM 17.00 ÉS 19.00 ÓRA: Legújabb testamentum AGRIA MOZI 15.45 ÓRA: A kis herceg 16.00 ÓRA: A tengernél 16.00 ÉS 20.30 ÓRA: 007 Spectre - A Fantom visszatér 18.30 ÉS 21.05 ÓRA: Az éhezők viadala: A kiválasztott- befejező rész 18.50 ÓRA: Blinky Bili - A film 18.00 ÓRA: Apák és lányaik 20.45 ÓRA: Fekete mise GYÖNGYÖS - GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE PUSKIN TEREM 15.30 ÓRA: Az éhezők viadala: A kiválasztott- 2. rész, 3D 18.00 ÓRA: 007 Spectre - A Fantom visszatér 20.30 ÓRA: 007 Spectre - A Fantom visszatér SZABADSÁG TEREM 15.45 ÓRA: A kis herceg 17.30 ÓRA: Apák és lányaik 20.00 ÓRA: Az éhezők viadala: A kiválasztott- 2. rész, 3D X A Szolidaritás Nagykövete program: különös élmények Mi az igazi segítség? ISIM Az Andrássy diákjai felfedezhették a csörgőlabda játékát és kihívásait is Orsós Zsolttal „Számomra a legszívbemar- kolóbb a történetében az volt, hogy ő szentül meg volt győződve: ez csak egy átmeneti állapot, és a későbbiekben látni fog”. Az Andrássyban is szolidaritásra nevelik a fiatalokat. Balázs Luca Andrássy György Katolikus Közgazdasági Középiskolába EGER Hozzánk is eljutott a Szolidaritás Nagykövete nevű országos program. Ennek keretében részt vehettünk egy előadáson, aminek köszönhetően közelebbről is megismerhettük egy fogyatékossággal élő mindennapjait, megtanulhattuk, hogyan nyújtsunk segítséget egy vak embernek, és kipróbálhattunk egy vakok által játszott speciális sportot. A program bemutatása után Rozmán Éva igazgató asszony át is adta a szót Orsós Zsoltnak, a Szolidaritás Nagykövetének. Zsolt kérte, hogy amennyiben lehetséges, tegezzük egymást, amivel meg is teremtette a barátságos légkört. Az óra elején tréfásan megjegyezte, hogy a kezünket nyugodtan feltehetjük jelentkezés céljából, de lehet, többre megyünk a bekiabálással, ugyanis nem lát, és a hallása sem tökéletes. Az órán beszélgettünk a különböző fogyatékossággal élőkről, a segítségnyújtás lehetőségeiről és Zsolt saját tapasztalatairól mind a hétköznapokban, mind a sportolás terén. Azt a tévhitet is tisztáztuk, hogy égy vaknak nem kifinomultabb a hallása, mint bármelyikünknek, csak jobban odafigyel a hangok visszaverődésére. Furcsa volt azt hallani, hogy tudja, mikor megy el egy fa mellett, vagy milyen messze van egy kereszteződéstől. Elmesélte, hogy öt és fél éves korában vakult meg egyik szemére, majd 2 hónap múlva a másikra is a nem gyógyítható zöldhályog miatt. Számomra a legszívbemarkolóbb a történetében az volt, hogy ő szentül meg volt győződve: ez csak egy átmeneti állapot, és a későbbiekben látni fog. A váltást neki egyszerűbb volt megszokni, mint a környezetének. Sajnos az akkori tanulási lehetőségek egy vak gyermek számára automatikusan egy budapesti intézményt jelentettek, ami a távolság miatt kollégiumi elhelyezéssel járt. Gimnáziumi és főiskolai éveit azonban nem speciális iskolában, hanem látó diákok között töltötte, ami igen nagy kihívás volt számára, de megbirkózott vele. Vaksága a sportolásban sem akadályozta, mind a mai napig csörgőlabdázik. Két paralimpián is képviselte Magyarországot, valamint világkupa-győztes és furó- pa-bajnok is ebben a sportágban. A második órán a tornateremben ismerkedtünk meg a csörgőlabdával. Zsolt röviden elmondta a szabályokat, majd csapatokat alkotva kipróbálhattuk a játékot. Minden csapat 3-3 főből áll, egyszerre 2 csapat játszik egymás ellen, a cél pedig minél több gólt gurítani, és minden gurítást kivédeni. Egy-egy próbagurítás után mindenki felvette a szemtakarót, hogy ne lássunk semmit. A gurítások alatt síri csend volt az egész teremben, de még így is nehéz volt koncentrálni: melyik irányba csörög a labda, vajon hol fog eltalálni minket. Különös élmény volt úgy játszani, hogy nem láttuk egymást sem a labdát. Itt szembesültünk azzal, hogy mennyire nehéz is egy vak ember élete, amikor még játszania is ilyen bonyolult". A csengő megszólalása után búcsút vettünk egymástól. Biztos vagyok abban, hogy ez a program a mi osztályunkban elérte a célját. A fogyatékossággal élőkről alkotott képünk megváltozott, az átélt tapasztalatainkról beszélgettünk a szünetekben. Jó volt hallani és látni, hogy nem a közöny, hanem a segítő jó szándék nyilvánult meg a fogyatékkal élőkkel kapcsolatban. MEGNÉZTÜK Fekete mise KRITIKA Hogy voltak-e kétségeim, milyen lesz Johhny Depp új szerepében és vajon tudnak-e még bármi újat mutatni a gengszterfilmek stílusában? Igen, voltak, de a film első harmadánál szertefoszlottak. Whitey Bulger, Boston maffiafőnöke hidegvérű gyilkos: taktikája hihetetlen, az FBI szövetségeseként éveken keresztül megközelíthetetlen monstrummá válik. Nem kíméli társait sem: egy aprócska hiba is véglegessé válhat. Whitney Bulger „figurája” már nem egy alkotást inspirált, ez a film azonban új megvilágítást adott történetének. Felemelő érzés volt Johhny Deppet kalózkalap és idétlen maskara nélkül látni - nem leszólva ezzel azt az alakítását. Üveges tekintete teszi küllemét még rémesebbé. A női karakterek háttérbe szorulnak, ám ez helyénvaló, egy ideig ugyanis még szerelmi szál nélkül is megmutatkozik Bulger „emberi arca”. A gyermeke és édesanyja halála után minden emberi értékét vesztett maffiafőnök egyre mélyebbre szövi kapcsolatát az FBI ügynök John Con- nollyvel, aki elvakult követőjévé válik. Tombol a bűnözés, gyűlik az eltussolt ügyek listája, ám szépen csendben minden és mindenki lelepleződik. Nem volt probléma a film keretes szerkezetével sem: elvégre el is vártuk, hogy a gonoszak bűnhődjenek. J. H. HIRDETÉS u ánia Filmszínház Kávézó és Rendezvényközpont Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius út 1. 3301 Eger, Pf. 23. Mai hírügyeletesünk: Szomszéd Eszter E-mail címeink: hmhirlap@mediaworks.hu ; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600 Szerkesztőségi fax: 36/513-605 EGER Olvasónk a Törvényház úti, lámpával védett gyalogátkelőnél készítette ezt a fényképet a napokban, délelőtt. A gyalogosok még éppen elfértek a járdán terpeszkedő autó mellett, de babakocsival már aligha lehetett volna ott közlekedni - írta levelében. TV * HELYI MŰSOROK * RÁDIÓ AJÁNLÓ TV EGER 8.00 A TV Eger műsora - a vasárnapi adás ismétlése 18.00 Tv Eger-szignál 18.01 Hír- Adás - egri híradó. Időjárás-jelentés 18.20 Nyitnikék 18.30 Fogadóóra - közszolgálati magazin 19.00 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 19.20 Egri magazin - városi magazinműsor 20.00 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 20.20 Agriasport - televíziós sportmagazin 20.50 Sport+ - televíziós sportmagazin. Benne: ZF-Eger-Ferencvárosi TC férfivízilabda Magyar Kupa negyeddöntő, 1. mérkőzés i"T"íTirT'irrT"rrTi;—— 00.00 Képújság 9.00 A vasárnapi adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsor- ismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 10 perc - beszélgetés a világról, a városról, az emberekről... 18.15 Nap kérdése 18.17 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35 Nézőtér - kulturális magazin 19.07 Reklám 19.10 Huszárkonyha, 5. rész - Budai csatalángos 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Kilátó - megyei magazin 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság 00.00 Képújság 10.00 A keddi adás ismétlése 10.00 Close Up: a Metropolitan Egyetem animációs filmjei 11.00 Nagy Andor: Egri püspökök az oktatásért a XVIII. században (Sorsfordulók - sorsfordítók történelmi szemelvények) 12.00 Képújság 14.00 A pénteki adás ismétlése 14.00 Eszterházy Körkép - az EKF közéleti magazinműsora, aktualitások 15.00 Hírlánc - az EKF hírműsora 15.10 A szőlő mint életelixír - Sárkány Péter előadása 16.00 Képújság 18.00 A keddi adás ismétlése 20.00 Képújság 21.00 A pénteki adás ismétlése 23.00 Képújság 5.00- 6.00 Magyar óra, a legnagyobb hazai slágerekkel 6.00-10.00 Reggeli ébresz- tőműsor 10.00-15.00 Egri nap, benne: 12.00- 14.00 Kívánságműsor. SMS: 20/33- 9-33-33 15.00-20.00 Egri délután, benne: 18.00- 20.00 Rádió Eger Top 20, a hazai és külföldi slágerlisták aktuális kedvencei alapján 20.00-5.00 A város ritmusa megszakítás nélkül 00.00-4.55 A legtöbb sláger változatosan 5.55-9.55 Reggeli Turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítókkal 9.5510.55 Dió Top 10 Győri Nikivel - Napi sikerlista a hallgatók szavazatai alapján 10.5514.55 Dió Express Győri Nikivel - programokkal, csajos rovatokkal, receptajánlóval, sztárhírekkel 14.55-19.55 Délutáni Robo- gás Kürtös Istvánnal - hazavezető, közlekedési infokkal, ütős slágerekkel 19.55-24.00 A legtöbb sláger változatosan. Friss hírek: 6.00-10.00, illetve 20.00-24.00 között félóránként, napközben óránként. Sporthírek: 5.25, 6.25, 8.25, 10.00,18.00, 20.00, 21.55, 23.55 FM7 00.00-5.00 FM 7 Night 5.00-6.00 Start 6.00-11.00 FM 7 Café 11.00-16.00 Helló Meló 16.00-20.00 Traffic 20.00- 00.00 Disco'sHit E.i.LiOáHi’7TT7l TI '^Bü— 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Mindennapi egészségünk 10.05 Közélet 11.05 Mesterségem címere 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 Neu- ma 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Hajrá, magyarok! 14.35 Görbe tükör 15.15 A lélek szava 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Mit tegyek? 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép 19.05 Nem középiskolás fokon 19.45 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek 21.05 A megértés hullámhosszán 22.10 Közélet (ism.) 23.05 Vatikáni rádió EGERBEN, a Bartakovics Béla Közösségi Házban ma 15 órától fogyasztóvédelmi fórumot tartanak a Dobó Katica Nyugdíjas Szervezet szervezésében. PappJánosné ésdr. Fazekas Géza az előadók. EGERBEN ma délután 5 órától Biomódszerek és étkezés elnevezéssel a Bartakovics Béla Közösségi Házban rendeznek előadást, amelynek célja az egészséges életmód bemutatása. EGERBEN kedden 16 órától Tudományos Sziesztát rendeznek az Eszterházy Károly Főiskola „C” épületének 124-es előadótermében. Dr. Barta Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora, egyetemi tanár, az MTA Lendület kutatócsoport vezetője tart előadást Az egyedi sokszínűség evolúciós hatásai címmel. PROGRAMOK NOVEMBER 24,, KEDD, 17.00 MŰVÉSZEK INDONÉZIÁBÓL Az Indonéz Yogyakartai Művészeti Egyetem (ISI) oktatóinak kiállításmegnyitója LÁTHATÓ: december 2-ig HELYSZÍN: Vitkovics Afkotóház és Művésztelep NOVEMBER 24., KEDD, 18,00 GLOBÁLIS KIHÍVÁSOK AZ EZREDFORDULÓ UTÁN Dr. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő előadása HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház NOVEMBER 25., SZERDA, 19.00 15 AZ ÉVES ADÁSHIBA A színtársulat gálaműsora régi és jelenlegi tagokkal, sztárvendégekkel HELYSZÍN: Bartakovics Béla S Közösségi Ház EGER KULTURÁLIS www.ekmk.eu KÖZPONT t t