Heves Megyei Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-31 / 255 szám
4 EGER ÉS KÖRNYÉKE 2015. OKTOBER 31., SZOMBAT Az ellenzék több irányból támadta az importáltnak mondott „törzsházas” modellt Lesz kontroll? Nemi lesz? Az előjelekből - vagyis az ön- kormányzat cégeinek úgynevezett „törzsházas” konstrukcióba történő átalakítása kapcsán már korábban is hangoztatott ellenzéki véleményekből - sejteni lehetett: a megyei jogú város csütörtöki közgyűlésének tizedik napirendi pontja nagy vitát kavar. így is lett. Sike Sándor sandor.sike@partner.mediaworks.hu EGER A testület immár második ütemben tárgyalta az „Előterjesztés az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok tulajdonosi szerkezetével, tevékenységével, gazdálkodásuk racionalizálásával, valamint az egységes irányítási rendszerének kialakításával kapcsolatos intézkedések meghozataláról" szóló előterjesztést, ami valóban a két jobbikos, illetve a DK és az LMP egy-egy képviselője, valamint Császár Zoltán (független) hozzászólásainak kereszttüzébe került. Bár Császár később jelezte, hogy meg fogja szavazni a javaslatot, hiszen kíváncsi, hogy tényleg kihozzák-e belőle azt, amit ígérnek, a hatékonyabb, jobb gazdálkodást, de azért kemény érvekkel támadta ő is az előterjesztést. Valamilyen oknál fogva hallgatott viszont a vitában az MSZP helyi képviselője. A Habis László polgármester és Herman István alpolgármester által jegyzett előterjesztés tárgyalásakor már a kérdések is azt sugallták, hogy a közgyűlés nem kormánypárü tagjai nem szeretnék szó nélkül hagyni az átalakítást. Földvári Győző (DK) például azt tudakolta, hogy mi lesz a most még „önálló” gazdasági társaságok ingatlanjaival, illetve egy költői kérdést is feltett és meg is válaszolta: ki gyakorolja a gazdasági vezetést, nyilván az EVAT Zrt. Igazgató Tanácsa. Bodnár Ignácnak (Jobbik) a szűkösre szabott határidők okoztak gondot, illetve szerette volna tudni, hogy mit jelent a „személyi állomány áttekintése”, mert szerinte biztosan nem azt, hogy ránézünk és megállapítjuk, hogy „Jé! Megvannak.”, hanem inkább a ki marad, ki megy kérdését. És egyáltalán, hogyan lesz lehetséges két hét alatt összecsapni a gazdasági összegzéseket, amit az előterTöbben attól tartanak, hogy átlát- | hatatlan lesz az EVAT működése jesztés tartalmaz? Császár Zoltán személyesen az ülésteremben jelen lévő Várkonyi György Olivér vezérigazgatóhoz címezte kérdéseit: elég e két hónap az átalakításra, illetve sorolja fel cégek szerinti lebontásban, hogyan zárultak az átadó leltárak.- Ha tudja, ha nem tudja, mondja ezt el - hangzott a biztatás. A kérdésekre válaszoló Habis László azzal kezdte: értsék meg a képviselők, hogy nincs cégegyesítés. Az irányítási rendszert változtatják meg. Részletesebben is szólt az ingatlanok kérdéséről, mert nincs az önkormányzat egyszerű helyzetben. Nem mindegy ugyanis, hogy a város mely pályázatai lehetnek sikeresek.- A fő szempont, hogy nem akarunk ingatlanokat kivonni a Testületi többségi morzsák Gál Juciit azzal érvelt, hogy ö maga se támogatta korábban az óvodák összevonását, de amikor ez megvalósult, már máshogy közelítette meg, már máshogy látta. Legfontosabb hozadéka az volt, hogy ma nagyon sok embernek létbiztonsága van. Orosz Lászloné kifogásolta, hogy egyesek szerint nem átgondolt, gyors ez a folyamat. Pedig szerinte olyan régi ez a téma, hogy már 2008 körül szóba került az ön- kormányzatok egységes irányítása. Idézett is az akkori véleményekből. amelyek számunkra igen hasonlatosaknak tűnnek az előterjesztők mostani érveihez. •s... r vállalatoktól, ha ennek nincsen feltétlen indoka. Más eset persze, ha egyáltalán nincs szüksége a cégnek a működéséhez az ingatlanra - hangoztatta a polgármester. Bodnár Ignácnak címezve jelezte, hogy az a szándék: ha van szervezeti párhuzamosság, akkor lehet szó átcsoportosításról, belső átirányításról. Erről szól a szervezeti áttekintés. A tíznapos határidejű gazdasági összegzés pedig nem mérlegbeszámolót, hanem az átalakítással kapcsolatos ügyeket jelenti, s ez teljesíthető. Császár Zoltánnak pedig elmondta: nem átadás előtti leltárakról van szó, hiszen nem adnak át semmit. A megszólított Várkonyi ezt azzal toldotta meg, hogy hisznek abban: az idő elegendő.- Bízunk benne, hogy rendben van minden mindenkinél. Feszített dolog, de a határidők teljesíthetők, január 10. után pedig jön a finomhangolás - fogalmazott. Hozzászólásában Tóth István tételes összegzést készített, és azt fejtegette, hogy az adófizetők 418 millió forintjába kerül az átalakítás úgy, hogy annak nem látni a hozadékát. (Erre reagált úgy később Habis, hogy a képviselő vagy nem olvasta az előterjesztést, vagy nem értette meg.) Komlósi Csaba (LMP) is abból indult ki, hogy bár már rögtön áll a „törzsház”, de még mindig nem látni semmilyen számot, pénzügyi, létszámgazdálkodási adatok.- Látni szeretném ezeket, nem csak találgatásokat. A rezsicsökkentés jól jött a Fidesznek, most meg látjuk az önkormányzat cégeire ható következményeket. Megalapozott számokat, terveket teljesíthetőségeket kellett volna ide már letenni - hangoztatta a képviselő, és megjegyezte: látható már a titkolózás, hiszen csak a közgyűlési meghívóból derült ki a képviselők számára, hogy időközben létrehoztak egy vezérigazgató-helyettesi posztot az EVAT-nál. Földvári Győző (DK) érteni vélte, hogy cégegyesítések nem Nyugtatgattak az előterjesztők A vita lezárásaként Herman István alpolgármester - reagálva a kontroll hiányát feszegető észrevételekre - kijelentette: „Lesz kontroll, eddig is volt.” Majd elmondta azt is, hogy nem a spanyolviaszt találták fel. Rengeteg városban működik ez a fajta modell. Példaként Miskolcot, Debrecent, Sopront hozta. Habis László pedig fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a Tóth István által kiszámolt 400 milliós „kiadás” félrevezetése a város közvéleményének. Városi tulajdonban maradiesznek, de miután az EVAT Zrt-nek többségi tulajdont kell szerezni minden önkormányzati cégben, az eredmény ugyanaz. Ebből még nem tudni, mitől lesz hatékonyabb a gazdálkodás.- Konkrét javaslatokat a tevékenységek, telephelyek összevonásáról, a párhuzamos tevékenységek megszűnéséről. Ezeket lenne jó látni. Annyi, hogy „szeretnénk” és „reméljük” kevés. Ezek egyike sem közgazdasági fogalom. Mert, hogy az EVAT hogyan kerül ki a közgyűlés alól, azt tapasztalhatjuk. Az igazgatótanács elnökét nem láttuk még egyszer sem itt. Most tudtuk meg ugyanakkor, hogy nak a dolgok, mint ahogyan eddig is abban voltak. Azt is hangsúlyozta: nem igaz, hogy az „egyesítés” 2008-as első felvetése óta semmit sem csináltak. Ami most már egyfajta kényszer, hogy azóta nagyon megváltozott a jogi környezet.- A cél természetesen az, hogy valamennyi hatékonysági tartalékot legyünk képesek feltárni. Az irány jó. A törzsházi rendszerré alakításnak pedig nincsenek felesleges átalakítási költségei - hangsúlyozta a városvezető. vezérigazgató-helyettesi munkakör is létrejött - érvelt. Császár Zoltán a jó memóriát említve szó szerint visszamondta a korábbi alpolgármester, most vezérigazgató-helyettes dr. Turcsányi Dániel szavait, miszerint „ezekből a cégekből sajnos már nem lehet többet kihozni”.- Most mitől fogja kihozni a pozitív eredményeket belőlük? - kérdezett ő is költőien. Bognár Ignác szerint olyan erőltetett üteme van az összevonásnak, amit nem támogat, s az a gyanúja támadt: ezt az egészet nem is Egerben találták ki, de itt kell végrehajtani. HIRDETÉS Jövő évtől már 84 település könyvtára vesz részt a megyei bibliotéka által nyújtott szolgáltatásban Előbb-utóbb mindenki csatlakozik a KSZR-hez HEVES MEGYE A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár mindenki számára hozzáférhető, nyilvános könyvtári szolgáltatásokat biztosít megyénk 78 kistelepülésén a Könyvtár-ellátási Szolgáltató Rendszer (KSZR) jóvoltából. Ez azt jelenti, hogy a bibliotéka eddig 78 önkormányzattal kötött szerződést, miszerint vállalja a helyi könyvtárak szakmai felügyeletét és azok a későbbiekben szolgáltatóhelyként működnek tovább. Farkas Márta, a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Módszertani Osztályának vezetője elmondta: a KSZR lényege az, hogy a községekben élők közvetve vagy közvetlenül hozzáférjenek a hatékony és minőségi könyvtári ellátáshoz. A programnak köszönhetően folyamatosan cserélődik a könyvtári kínálat, mivel évente 4 alkalommal szállítanak ki a csatlakozott intézményeknek könyvcsomagot, 100 ezer forintot biztosítanak folyóirat-beszerzésre, ezen kívül 4 olvasásnépszerűsítő programot szerveznek a lakosságnak. Az október hónap a KSZR szempontjából azért fontos, mivel ilyenkor kötik az új szerződéseket. Mint megtudtuk, 2016- tól hat új település csatlakozott a rendszerhez: Aldebrő, Besenyő- telek, Boconád, Gyöngyöshalász, Tarnalelesz és Zagyvaszántó.- Hallottunk róla, hogy már több környező településen igen jól működik a KSZR, ezért döntöttünk úgy, hogy mi is csatlakoznánk a Bródy könyvtár programjához v- árulta el Pásztor János gyöngyöshalászi polgármester. - Jó lehetőségnek tartjuk, hogy évente megközelítőleg 800 kötettel bővülhet az állomány, hisz’ az önkormányzat erre nem tudna elegendő összeget szánni. Nagy segítséget jelent minden, amit a KSZR kínál, így a folyamatos szakmai felügyelet, a folyóirat-beszerzés, de a programoktól is sokat várunk. Reméljük, hogy minél többen kihasználják majd a lehetőségeket a jövő évtől - összegzett a település vezetője. Hasonló véleményen van Bo- zsik Csaba, Besenyőtelek polgármestere is.- Szeretnénk minőséget adni a besenyőtelkieknek, ezért kötöttünk szerződést a megyei könyvtárral - mondta. - Az önkormányzat költségvetéséből sajnos nem tudunk áldozni a könyvtári szolgáltatásokra, ám ez most megoldódik. Optimista ember vagyok, remélem, sok látogatót vonz majd a bibliotékánk. Úgy vélem, előbb-utóbb a megye minden települése csatlakozni fog a KSZR-hez - szögezte le Bo- zsik Csaba. SZ. E. 1 I * I r i