Heves Megyei Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-30 / 254 szám

2015. OKTÓBER 30., PÉNTEK KITEKINTŐ - HIRDETÉS 0 Sikert sikerre halmoznak a Dorothy zenekar lányai, Dodo, Brigi és Kló Ütős csajbanda Hevesből A Dorothy zenekar nemcsak Heves megyében, de az egész országban is különlegesség­nek számít, hiszen szinte ők az egyetlen lányokból álló együttes, akik punk-rock ze­nét játszanak. Mellik Alexandra alexandra.melIik@mediaworks.hu HEVES MEGYE A Dorothy zene­kar immár több, mint négy éve alakult. A hevesi csajtrió tagjai ugyanabba a gyöngyösi hang­szerboltba jártak, s itt ismerték meg egymást. Ezután kezdődött el a közös alkotói munka.- Egymásra találtunk mi hár­man, s nem gondolnám, hogy ez a véletlen műve. Biztos vagyok benne, hogy nekünk találkoz­nunk kellett. Az első nagyleme­zünk 2014 márciusában jelent meg, punk-rock stílusban, ha be kell határolni. A második leme­zünk, ami most októberben jött ki, a Jobb, ha hozzászoksz! címet kapta. Ez kicsit másabb, metálo- sabb, színesebb hangvételű lemez lett. Eddig öt klipünk jelent meg, s húsz dalt adtunk ki. Turnéztunk már a Road, Tankcsapda és a Fish! zenekarral is. Jelenleg a Kowalsky meg a Vegával járjuk az országot december 29-ig bezárólag - me­sélte Gere Dorottya (Dodo), a zene­kar énekese és basszusgitárosa.- Az első albumunk 2014 már­ciusában jelent meg Fejjel lefe­lé címmel, amelyben tíz dalt két részletben vettünk fel. Ezt úgy kell elképzelni, hogy először négy dalt rögzítettünk és azokat egyenként jelentettük meg, majd a további hatot, s ezeket már a ko­rongra tettük rá. Mindig is sze­retni fogom az első albumunkat, hiszen mégis csak ez az első gye­rekünk. Több szárnypróbálga­tás is volt benne. Igazi Dorothy megoldások és jellegzetességek - mondta lapunknak Blahó Brigit­ta (Brigi) gitáros. A lányok 2013 első félévében a Road zenekar vendégeként jár­ták az országot, s ez volt számuk­ra az első igazi turné. A zenekar első lemezének debütálása után sorra következtek a tavaszi, nyá­ri lemezbemutató koncertek. Or­szágszerte fesztiválokon, klubok­ban mutatták meg tehetségüket. Az útközben készült házi videó fejvételekből 2015 február végén a lányok közzé tettek egy Bri­gi által összevágott néhány per­ces videót, mely a koncertpilla­natok mellett betekintést enged a Dorothy színfalai mögé is. 2015 március végén pedig közös tur­néra indultak a Phoenix Rt.-vel. A lányok tavasztól a koncertezés mellett folyamatosan dolgoztak a következő albumuk anyagán, mely október 14-én jelent meg Jobb, ha hozzászoksz! címmel.- Az új album viszonylag gyor­san következett az első után. Csu­pán másfél év telt el a kettő kö­zött. Ennek ellenére cseppet sem érezzük azt, hogy korai lett volna. Amit lehetett, kihoztunk az első­ből, s itt volt az ideje az újdonság­nak. Szerencsére eddig jó vissza­jelzéseket kaptunk. Sokan mond­ták, hogy hatalmasat ugrottunk a másfél évvel ezel^SÄpothoz nagyon izgalmas. Hétről hét­re összeülünk és ötletelgetünk, gyakoroljuk a már meglévő da­lokat, járjuk az országot, s külön­böző mentalitású embereknek zenélünk. Látjuk hogyan növek­szik a kis családunk, azoknak a csoportja, akik velünk vannak és támogatnak bennünket. Nagyon izgalmas részesé­nek lenni egy ilyen folyamatnak, mert V „ minden apró döntés­nek más és más lefutása van. . ' Egyértelműen , építeni sze­retnénk a „várunkat”, de ha nem figyelünk oda, rombolni is képe­sek vagyunk azt. Sok nem min­dennapi és vicces történeteink, s sztorijaink vannak, de ezeket inkább megtartanánk magunk­nak, mert nem bírná el a nyomda- festék. Egyébként ilyen története­ket, videókat meg szoktunk osz­tani azokkal, akik követnek min­ket, tehát, ha valaki kíváncsi rá, akkor csak keressen ránk a kü­lönböző közösségi oldalakon, il­letve a legnagyobb videó megosz­tó portálon és kedvére nézelődhet a Domt In anyagok között - egé­szítette ki Blahó Brigitta. képest Sokkalj bek a színese dia (KI - M A három fiatal tehetség élvezi, amit csinál és határozott elképze­léseik vannak a jövőre nézve is.- Ezt az évet, illetve ami ma­radt belőle, a Kowalsky meg a Ve­ga vendégeként turnézzuk végig. A cél az, hogy az október 14-én megjelent új album dalait minél több emberhez eljutassuk. Két dalt már közzétettünk a YouTube csatornánkon. Az egyik egy iszo­nyatosan meleg nyári napon for­gatott videoklip, az Amikor a ket­tő-négy című dalra, a másik pe­dig egy szöveges videó, az Egy ki­csit rázósra. A tervek között sze­repel erre az évre még egy klip, de egyelőre ennek a részleteiről nem beszélnénk. Jövőre 5 éves lesz a zenekar. Nem sze­retnénk még ezzel kap­csolatban sem lelőni a poént, de készülünk rá e.\t ra erőbedobással, nincs meg­állás - mesélte Kovács Klaudia. Turné novemberben, decemberben A Dorothy zenekar legközelebb november 6-án fog fellépni Zala­egerszegben, majd 7-én Mohá­cson a Graffiti Klubban. Novem­berben még három további kon­certtel kedveskednek a lányok közönségüknek. 13-án Kolozs­várott, 14-én Szentesen, majd egy kis pihenő után 27-én Buda­pesten lépnek fel. Ezt követően decemberben tovább folytatódik turnéjuk a Kowalsky meg a Vega vendégeiként és hét helyszínen is megismerkedhetnek az ér­deklődök zenéjükkel. Fellépnek Miskolcon, Ekecsen. Jászárok- száltáson, Kecskeméten, Győr­ben és Sopronban. MEGÁLLT A LEMORZSOLÓDÁS A DIÁKOK KÖRÉBEN Kerecsenden befejeződött a TÁMOP-3.3.9.A-12-2 „A halmozottan hátrányos hely­zetű tanulók iskolai lemorzsolódását csökkentő intézkedések támogatása - Tano­da típusú programok támogatása” c. pályázati konstrukcióban a „Tanodái program a kerecsendi gyermekek felzárkózási esélyeinek növeléséért” című projekt. A 29 128 420 Ft-os támogatásból 2014. július 1. - 2015. október 31. között har­minc 5-12. osztályos kerecsendi lakóhelyű hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, elsősorban roma gyermek számára nyújtottak folyamatos tanulmányi és lelki megsegítést, valamint közösségi programokat. A támogatásnak köszönhetően megújultak az informatikai eszközök, továbbá új sportszerek, játékok és szakiroda- lom beszerzésére is lehetőség nyílt. A projekt gazdája a Kerecsend Község Önkormányzata által 1992-ben alapított Kerecsendi Fiatalok Továbbtanulásáért Közalapítvány volt. Elérhetőségek: 3396 Kerecsend, Fő u. 63. honlap: kerecsenditanoda.webnode.hu e-mail: tanoda.kerecsend@upcmail.hu telefon: 36/550-320 SZÉCHÉNYI BEFEKTETÉS A JÖVŐBE Magyarország í Kormánya Európai Unió Európai Szociális Alap BEFEKTETÉS A JÖVŐBE SZÉCHÉNYI 2015. október 30. HEVES MEGYEI GYERMEKVÉDELMI KÖZPONT ÉS TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT SAJTÓKÖZLEMÉNY ROMA NŐK FOGLALKOZTATÁSA A HEVES MEGYEI GYERMEKVÉDELMI KÖZPONT ÉS TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT VERPELÉTI LAKÁSOTTHONÁBAN TÁMOP-5.3.1-B-2-12/2 -2015-0067 A Heves Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat, TÁMOP-5.3.1-B-2-12/2 azonosító számú, a „Roma emberek képzésbe ágyazott foglalkoztatása a szociális és gyermekjóléti ellátó- rendszerben" című pályázati konstrukció keretén belül indította el a „Roma nők foglalkoztatása a Heves Me­gyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Verpeléti Lakásotthonában” című projekt megvalósítását. A projekt 3,74 millió forint összegű támogatást nyert el. A pályázat keretében 1 fő roma nemzetiségű, gyermek- és ifjúsági felügyelő végzettségű nő számára biztosí­tott foglalkoztatást. A program 12 hónapos 100%-os támogatott foglalkoztatást tett lehetővé, melyhez 3 hónap továbbfoglalkoztatás kapcsolódik. A konstrukció alapvető célja a társadalmi előítélettel és munkaerő-piaci diszkriminációval küzdő munkanélküli roma emberek, elsősorban roma nők társadalmi befogadásának és foglakoztatásának javítása, a szociális és gyermekjóléti ellátórendszer intézményeiben történő foglalkoztatásuk támogatásával. A programot a Türr István Képző és Kutató Intézettel együttműködve valósítottuk meg. Nagyszülőként fontos lesz az anyagi biztonság nyújtotta nyugalom. Ezért szeretnénk felhívni a figyelmet az előtakarékosság jelentőségére, hogy időben tudjon gondoskodni a jövőről. Ebben segít a Motiva nyugdíjbiztosítás, mely egy hosszú távú megtakarítás nyugdíj- előtakarékossági célra, most évi 130 000 forintos adójóváírási lehetőséggel, a törvényi feltételek szerint. Három különböző formában is elérhető - így Ön igényei szerint választhat. Hogy a nyugdíjas éveiben is azzal tudjon foglalkozni, ami igazán számít: az unokáival. www.nn.hu/nyugdijbiztositas A tájékoztatás nem »körű, további részietek a honlapon. NN Motiva nyugdíjbiztosítás Ön számít » * 4 1 % • *

Next

/
Oldalképek
Tartalom