Heves Megyei Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-30 / 254 szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2015. OKTOBER 30., PENTEK Új tagokat is vár a Kepes EGER Az Eszterházy Károly Fő­iskolán működő Kepes György Szakkollégium az idei tanév­ben is folytatja tehetséggon­dozó munkáját, várja új tagok jelentkezését. A kollégium az olyan fiataloknak nyújt lehető­séget, akik jól működnek egy csapat részeként. A legfonto­sabb, hogy érdeklődést mu­tassanak egyéni szakmai fejlő­désükre. A jelentkezéseket no­vember elsejéig várja a főisko­la neves társasága a novem­ber 3-ai felvételi előtt. J. H. Újra kérdezhet a lakosság HEVES Ismét lakossági fórumot tart a művelődési központban a Markhot Ferenc Oktatókór­ház és Rendelőintézet a kistér­ségi járóbeteg szakellátó köz­ponttal kapcsolatban. Az ér­deklődőknek dr. Szívós János, a Markhot Ferenc kórház meg­bízott orvos igazgató helyette­se nyújt tájékoztatást. A követ­kező fórum időpontja: novem­ber 3. (kedd), 15 óra. SZ. E. Kerékpárút épül a fürdők között EGERSZALÓK, DEMJÉN Az eger- szalóki és demjéni fürdők kö­zött a nyári időszakban meg­növekedett a gyalogos és a kerékpáros forgalom, ám ezzel egy időben a balesetveszély is. A két település közigazga­tási területén kiépítendő ke­rékpárúira külön-külön pályáz­tak és nyertek. Annak érdeké­ben, hogy az építési munka a döntés után azonnal elindul­hasson, a képviselőtestületek szeptemberben lefolytatták a kivitelezéshez, eszközbeszer­zéshez kapcsolódó közbeszer­zési eljárásokat. November vé­géig végezniük kell a 3,6 km hosszú kerékpárút kiépítésé­vel. A Demjéni Gyógyfürdő egy 40 férőhelyes kerékpártároló­val is gazdagabb lesz a munka befejeztével. J. H. EGER - Minden évben szervezünk Halloweent az IFI Pontban, idén úgy gondol- ff,y tűk, hogy mivel járnak be az irodánkba amerikai misszionáriusok, megkérdezem tőlük, hogy részt vennének-e körünkben egy egyébként tőlük származó ünnepen. Közreműködtek a szervezésben, hoztak otthonról képeket, rémtörténeteket és él­ményeket, no meg egy speciális süteményt - mesélte Garabás Titaniila szervező a tegnap esti összejövetel előtt. Tökfaragás, fánkevő verseny, „trutyiban turkálás": „szemzseléturmix és agyvelősaláta", múmiakészítés várt kicsikre és nagyobbak­ra is az IFI Halloweenen. J. H A lakók háborognak a bicikliút miatt Menzareform negatív hatásokkal EGER Megszokhattuk: a város közgyűlése mindig könnyebb témával nyit, hogy aztán a napi­rendi pontok vitájában egymás­nak feszüljenek a kormánypárti és ellenzéki képviselők. A köny- nyed ráhangolást ezúttal a 25 évvel ezelőtti időkre való emlé­kezés, a városi rendőrkapitány kérdésekre adott válaszai, vala­mint az Eger ösztöndíjasa pályá­zat nyerteseinek kihirdetése je­lentette. A második napirendnél „vil­lant” először a jobbikos Tóth Ist­ván, aki - lévén, hogy két témát, a vagyongazdálkodás és zöldfe­lületek megóvása kérdéskörét összevontan tárgyalták - idő­korlát nélküli vitát kért, amit végül kétszer 3 percben hatá­roztak meg, ám a képviselő fél­reértett valamit és lemaradt az egyik hozzászólásról. A hatodik napirendi pont viszont az LMP-é volt. Komlósi Csaba terjesztette elő azt az indítványt, ami alap­ján lehetőség nyílna a díszpolgá­ri cím visszavonására. Az erede­ti elképzelést az alpolgármester, Mártonná Adler Ildikó módosító indítványa torpedózta meg, amit a közgyűlési többség megszava­zott. Ez alapján csak szándékos bűncselekményért jogerősen el­ítélt személytől vonható vissza a cím. így az a helyzet állt elő, hogy jó ideig még viselheti azt az a személy, aki miatt - kimon­datlanul ugyan - megszületett az előterjesztés. (Gömöri Zsolt­ról van szó.) A DK-s Földvári Győző viszont annál a napirendnél vállalt fő­szerepet, amelyik a lajosváro- si kerékpárút építéséhez is kap­csolható rendeletmódosításról szólt. Szerinte a bicikliút építé­se kapcsán a lakosság felhábo­rodása jogos. A munkaterületek olyanok, mint ahová bomba csa­pódott, a munkavégzésből csak a szakaszosság látható, a folya­matosság nem. Nem úgy tűnik, hogy itt tervszerű munka folyna - mondta a képviselő. Mint várható volt, nagy vita kísérte az önkormányzati cégek sajátos integrációjára vonatko­zó előterjesztést. Erre szombati számunkban részletesen vissza­térünk. s. S. Két megyei iskola a toplistán HEVES MEGYE Idén is rangsorol­ta a középiskolai jelentkezé­sek előtt - a döntést segítve - a EIVG az ország száz legjobb kö­zépfokú oktatási intézményét. A kiadványban a sorrend méh lett rövid tájékoztatást is nyúj­tanak az iskolákról. Az első helyezést a most el­készült listán a Budapesti Fa­zekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium tudhatja magáé­nak. A képzeletbeli dobogó első három helyére így fővárosi in­tézmények kerültek, ám a ne­gyedik helyen a veszprémi Lo- vassy László Gimnázium fog­lal helyet. Az egyházi intézmé­nyek 2016-os listáját a Deák Té­ri Evangélikus Gimnázium ve­zeti. A százas rangsorban két He­ves megyei intézmény is he­lyet kapott: hetvenharma- dik helyen a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium, amely megőrizte tavalyi pozícióját, de felkerült a listára, mégpe­dig a nyolcvanhetedik helyre az egri Neumann János Közép­iskola is. J. H. HATVAN Basa Zoltán, az Együtt Hatvanért Egyesület képviselője a menzareform kapcsán elmond­ta, hogy Hatvanban a menzare­form negatív hatásait is megta­pasztalta: az óvodákban, iskolák­ban. A sótlan, íztelen ételek ehe­tetlenek, az adagok kisebbek, a gyerekek éhesesen mennek haza az iskolából. Horváth Richárd polgármes­ter válaszában kitért arra, hogy a LUDAS Trükkös tolvajok vittek el 500 ezer forintot egy idős asz- szonytól szerdán - tájékoztat­ta a Hírlapot egyik olvasónk. El­mondta: az ismeretlenek „csa­tornacserét” végeztek a nőnél, aztán se csatorna, se pénz nem volt. Megtudtuk, délután két órától estig helyszíneltek a rend­őrök, valamint a környéken lakó embereket tanúként meghall­közétkeztetéssel kapcsolatban ér­kezett negatív jelzés, mégpedig közvetlenül a gyermekétől. A vá­rosvezető elmondta, hogy az ön- kormányzat cégének - amely az étkeztetést biztosítja - jogköve­tő magatartást kell folytatnia, kü­lönben büntetéssel számolhat. Nem egyszerű a gyerekeket le­szoktatni az egészségtelen ételek­ről, de bíznak benne: pozitív hatá­sai lesznek a reformnak. I. A. gatták. Olvasónk beszámolt ar­ról is, hogy a figyelmes szomszé­doknak köszönhetően meglett a gépjármű rendszáma. Érdeklődésünkre Lázár Le­vente megyei rendőrségi sajtóre­ferens elmondta: az ügyben csa­lás vétsége miatt indított eljárást a Gyöngyösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya ismeretlen tettes ellen. M. Z. Trükkösök vitték el az asszony pénzét EGER Csütörtökön Egerbe látogatott a Chilei Képviselőház elnöke, Őexc. Marco Antonio Núnez Lozano, akit Őexc. Veronica Chahin Sarah nagy­követ asszony is elkísért útjára. A 6 fős chilei delegáció tagjait Habis László polgármester fogadta a városháza „üvegtermében". Behajtani tilos! - az átadásig senki sem használhatja a kerékpárutat Korláttal, őrséggel is védik EGER Úgy tűnik, mégsem kell a Tiszta Eger elnevezésű ci­vil szerveződésnek szombaton - a felnémeti kerékpárúton - ülődemonstrációt tartania. La­punk úgy tudja, hogy a bicikli­út kivitelezője, a DTRT Vízépítő és Környezetgazdálkodási Kft. péntektől újból korláttal (mivel az addig kihelyezett korlátokat láthatatlan kezek'eltüntették) és őrséggel zárja le azt a sza­kaszt, amit - mint kiderült - az autósok is szívesen használ­nak egyfajta elkerülő útként a 25-ös út forgalmát kikerülve. A forgalomkorlátozás a körfor­galomtól egészen a Felnémet városrész felőli bejáratig lesz érvényben, várhatóan a hivata­los átadás időpontjáig, ami no­vember közepén lesz esedékes. Pongrácz Judit műszaki elő­készítő elmondta: mivel a ke­rékpárút még építési terület, és a korlátok hiánya miatt bal­esetveszélyes is, ezért zárják le azt, így sem az autósok, sem pe­dig a biciklisek nem használhat­ják majd. Ebből következik, hogy a szombatra tervezett ülő­demonstráció is elmarad.- A legfőbb célunk ezzel az intézkedéssel az volt, hogy a gépjárművel közlekedők ne tudják rongálni, használni az épülő kerékpárutat - hangsú­lyozta a kivitelező cég nevében Pongrácz Judit. Természetesen megkerestük Liptay Orsolyát is, a demonst­ráció főszervezőjét, aki szerint a korlátozás bevezetése a Tiszta Eger civil cso­port sikerének is tekinthető.- Ha tényleg megvalósul, amit a kivitele­ző ígér, akkor elértük a célun­kat: megakadályozzuk, hogy az autósok tönkretegyék az új, jó minőségű kerékpárutat. így részünkről a demonstrációra sincs szükség, betartjuk a sza­bályokat, vagyis nem lépünk építési területre. Azt tervez­zük, hogy novemberben, amint elkészül az út, örömtekerést vi­szont biztosan szervezünk oda - összegzett Liptay Orsolya. Az ügy előzményei köztudot­tak: több fotó is bizonyította, la­punkban is írtunk róla koráb­ban, hogy az autósok előszere­tettel használták a 25-ös szá­mú főút elkerülésére az újon­nan megépült felnémeti kerék­párutat - erről először egriu- gyek.hu írt. A Tiszta Eger civil szerve­ződés azonban megelégelte a helyzetet, ezért egy interneten szerveződött tiltakozással sze­rették volna megvédeni azt a jó minőségű utat, ami a kerékpá­rosoknak készült. SZ. E. A kihelyezett korlá­tokat láthatatlan kezek eltüntették. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom