Heves Megyei Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-29 / 253 szám

Az élet egy nagy utazás Szeptember végén ünnepelte 75. születésnapját dr. Bodnár László kandi­dátus, az egri főiskola földrajz tanszéké­nek egykori vezetője. Bár a katedráról való tanítással már szakított, rendkívül aktív életet él: huszonkét eddig megje­lent könyve arra sarkallja, hogy újabbak megírásában gondolkodjék. Ökölcsata, szitoközön Garázdaság minősített esete miatt rendeli felelősségre von­ni a büntetőjogi törvény azt, aki va­lamilyen nyilvános rendezvényen vi­selkedik másokat megbotránkozta- tóan, netán erőszakos tettekre is ve­temedik. Megyei példáink, amelye­ket a főügyészség sajtószóvivője fog­lalt csokorba, ezekről az ügyekről szólnak. ► 4 Kék, ami kék, ha annak látjuk A Kék madár című zenés mese­játékkal indította az évadot a nagy­színpadon a Harlekin Bábszínház. Maurice Maeterlinck művét Sző­ke Andrea dolgozta át, s Dávid Zsu­zsanna állította színpadra. Az igaz­ság szerint már az előző évadra ter­vezték a bemutatót, ám-végül er­re csak a mostani szezonban került sor, de azt kell mondanunk: megérte várni. Két gyermek, Mytyl (Magyar Jázmin Őzike/László Diána) és Tytyl (Godó János/Győri Kende) kel útra, hogy megtalálják a boldogság kék madarát. ► 5 Jó reggelt! R eggelente gyalog megyek mun­kába, ami kellemes tempóban egy húszperces sétát jelent. Mindig zenét hallgatva teszem meg ezt a távot, ám a minap a fülembe szök­kenő dallamok valahogy nem kötötték le a gondolataimat. Figyelmes lettem arra, hogy ebből a húszperces útból legalább hetet a zebrák előtti járdán töltök. Bosszantó volt megtapasztal­ni, hogy számos autó elsuhant előttem észre sem véve, hogy ott vagyok. Pedig az, hogy átengedjenek, nem igényelt volna többet tíz másodpercnél. Nem­csak az háborított fel, hogy elveszni látszik az autós és gyalogos közti tisz­telet, hanem az is, hogy még a férfi sofőrök sem adták meg az előnyt egy hölgynek, hiszen nem kívántak pár szempillantásnyi időt sem elveszteget­ni hosszadalmas napjukból. M. A. Mintegy 20 millió forin- uházás ätartol­előhi) négy ponton támaszt* jak meg a Minaretet, hogy el­indulhasson a felűjításí mun- I kólátokat megelőző régészeti I feltárás. Erről egy évé, 2014 novemberében írt a Hírlap. Habis László polgármester ? fogalmazta meg akkor remé­nyét, amelyet a Török Fejlesz­tési Ügynökség, a TIKA ke­leteurópai vezetőjével, Mah- mut Volkannal folytatott meg­beszélése alapozhatott meg.- Látjuk, hogy a város meny­nyit tesz a török építészeti em- I lékek megóvásáért. A Minaret Í alapjának megerősítése nem várhat, ehhez a TIKA minden segítséget megad. A közeljövő­ben török munkások is segítik majd a munkát - mondta ak- é kor Mahmut Volkan. A Hírlap pedig „Akár-még az idén kez- 1 dődhét á munka” címmel szá- I molt be a megbeszélésekről. I Közeledve az ígéret évfordu- i lójához, szerettük volna meg­!( tudni, hogy miért nem lett a tervből megvalósítás. Az eg­ri önkormányzat médiarefe- _ rense érdeklődésünkre közöl­te: a Magyar Nemzeti Vagyon­kezelő Zrt. kérelmére a Heves Megyei Kormányhivatal 2014. június 2-án adta ki a Minaret I helyreállítási munkálataira i vonatkozó építési engedélyt. 2 Habis László kezdeményezé­sére török műemléki szakér- tők is segítették az előkészí- tő munkát, ám a munkafolya- mátokí!ütemezéséről az MNV Zrt. hivatott információt adni- tudtuk meg a városházáról. Megkerestük M. Soós Ta­mást, a Török-Magyar Bará­ti Társaság Egri Tagozatának vezetőjét, aki elmondta: 2014 nyarán az akkori nagykövet, dr. Hóvári János közbenjárá­sára folytak az egyeztetések, s a Török Fejlesztési Ügynökség vezetőivel az egriek megegyez­tek abban, hogy a Török Köz­társaságjelentős hozzájárulást nyújt a Minaret felújításához úgy, hogy közben egy kis ima­helyei (dzsámit) is létesítenek.- Az ügy visszatérő szép­séghibája, hogy a Minaret a kerítéstől kezdődően a Ma­gyar Kincstári Vagyonigazga­tóságé, így a tavalyi megálla­podás maximum elvi lehetett- tette hozzá M. Soós Tamás. Az idei nyár fejleménye volt, J hogy előrehaladott tárgyalá­sok folytak a Tengelyközmű Kft. és a TIKA között a Gülba- ba Thürbe és az egri Minaret felújításában való közremű­ködésükről. A Török Köztár­saság a fejlesztések pénzügyi vonzatának jelentős részét áll­ja, s a november eleji török vá­lasztásokat követően felgyor­sulhatnak a folyamatok: jövő tavasszal, azaz 2016-ban meg­kezdődhetnek a munkák.S. S. Gyertyák az elnök emlékére EGER, HATVAN Akik nem tudnak a fővárosba utazni Göncz Ár­pád november ó-ai temetésére, azoknak helyben teremtenek alkalmat a főhajtásra a 94. évé­ben elhunyt politikus tisztelői. A Magyar Köztársaság volt el­nöke emlékére gyújtanak gyer­tyát Egerben a temetés napján az 56-os emlékműnél, szemben a színházzal. A tisztelgőket 16 órától várják, a Hírlap informá­ciói szerint 18 órától emlékező beszédek hangzanak el. Az ese­mény szervezője a Tiszta Eger néven ismertté vált civil szerve­ződés, aminek első megmozdu­lása a „netadós” helyi tüntetés volt. A Tiszta Eger az internetes közösségi hálón megjelent felhí­vásában arra kéri a részt venni szándékozókat, hogy pártjelvé­nyeket, pártzászlókat ne vigye­nek az eseményre. Hatvanban szintén novem bér 6-án, pénteken lesz gyer- tyagyújtásos emlékezés, ott 18 órára várják Göncz Árpád tisz­telőit a Hunyadi térre, az MSZP hatvani irodája elé. HMH Ingyen lesz szinte minden MAGYARORSZÁG Egyre kevesebb illetéket kell fizetnünk, mos­tantól szinte minden ingyen lesz. A kormány ugyanis be­nyújtotta a bürokráciacsök­kentési program talán legnép­szerűbb intézkedéseit tartal­mazó törvényjavaslatát. Közel 10 milliárd forinttal csökken­nek az illetékek és díjak 2016- ban. Ingyenes lesz többek kö­zött az erkölcsi bizonyítvány, a cégkivonat, a beszámolók köz­zététele, a személyi és az ello­pott igazolványok pótlása. ► 6 Megkezdték a város karácsonyi díszbe öltöztetését Hópelyhek a lámpákon EGER Megkezdték a karácso­nyi díszek elhelyezését a Vá­rosgondozás munkatársai a megyeszékhelyen.- Az egész város ünnepi díszbe öltöztetése egy hosz- szadalmas folyamat, hozzá­vetőlegesen egy hónapot vesz igénybe, ezért a munkálato­kat már most el kellett kezde­ni annak érdekében, hogy ne legyen csúszás. A díszítést a Dobó téren kezdtük el, a bel­város felől kifelé haladva. Ez azért volt szükséges, hogy a karácsonyi vásár építése, s a díszítés ne zavarja egymást - nyilatkozta Jakab Zoltán, a Városgondozás Eger Kft. igaz­gatója. M. A. A Törvényház úton is felszerelték már a világító hópelyheket HIRDETÉS 9 770865 910042 15253 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: heol@heol.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/555-9813 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja ' 36/410-427 MA HOLNAP 14 14 «25^ Ismét kellemes, napsütéses tavaszi időben lesz' részünk. Ma erős felhősödésre kell számítani, hol­nap azonban már derültebb lesz az ég. ► 10 Boldog névnapot Aps Nárcisz és Ír Zénó nevű olvasóinknak! i * i

Next

/
Oldalképek
Tartalom