Heves Megyei Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-17 / 218. szám

12 SPORT HEVES ÜHÍRIAP 2015. SZEPTEMBER 17., CSÜTÖRTÖK HÁROM PERCBEN 3 kérdés 3 válasz Nem szabad, hogy elbízzák magukat! RÖPLAB A női válogatott­ról és Dobi Edina játékáról is jó véleménnyel van Gáspár- dy György, a VIKSZ-Agria RC Eger ügyvezetője.- Látta a csapat mérkőzéseit az Európa Liga döntőjében?- Igen, mindkét találkozót néz­tem, és nagy örömmel töltött el, hogy a mieink jobbnak bizo­nyultak a törököknél. Óriási si­ker ez, a magyar röplabdázók régen nyújtottak ilyen jó telje­sítményt. A lányok alaposan felrázták magukat, ellenfelük­nek esélyt sem adva nyerték az első találkozót. A visszavágón ugyan kikaptak, de az, hogy az aranyszettet megnyerték, el­árulja, milyen sokat fejlődtek az elmúlt egy évben. Jót tett a válogatottnak az is, hogy belga szakember, Jan De Brandt irá­nyítja őket.- Dobi Edina remek játéka önt is meglepte?- Edina tehetséges játékos, ezt már egri évei alatt is bizonyí­totta, így nem volt meglepő, amit tőle láttam. Támadásban valamiért nem igazán értik meg egymást a feladóval, de a sáncmunkája kiváló volt. Sze­rintem Sándor Renáta után ő volt a második legjobb a csa­patban. A szintén egri Bod­nár Dorottya is tagja a bő ke­retnek, remélem, hogy ő is ott lehet majd a hónap végén raj­toló Eb-n.- Meglehet a továbbjutás a csoportból a lányoknak a kontinenstornán?- Rengeteget fejlődött a válo­gatott, a média is egyre töb­bet foglalkozik velük. Szerin­tem ez is motiválja a lányokat, az EL-trófea pedig újabb lö­kést jelenthet a számukra. El­bízni azonban nem szabad ma­gukat, hiszen a társházigaz­da belgák mellett a törökök és az azeriek is jelentős játékerőt képviselnek. Ha ugyanazt a já­tékot nyújtják, mint az EL-dön- tőben, akkor továbbjutnak cso­portjukból az Eb-n. T. M. Friss megyei híreket, információkat HE0L.hu hírportálon olvashat. Egy arany-, három ezüst- és négy bronzérmet szereztek a házigazda Egri Városi Sport­iskola (EVSI) versenyzői a 16. Tóth Péter-emlékversenyen. Sike Károly karoly.sike@mediaworks.hu CSELGÁNCS Az országos utánpót­lás rangsorversennyé előlépett viadalon mintegy háromszázan léptek az egri körcsarnokban.- Tizenegy versenyzőnk több­ségében az elvárásoknak megfe­lelően teljesített - értékelt Hor­váth Tamás, az egriek vezető­edzője. - A diák korcsoport tag­jai még a kezdeti szárnypróbál­gatások idejét élik, ám a serdü­lőknél már a válogatottságért is küzdhetnek a fiatalok. Az EVSI eredményei. 2004-es diák „B” kcs., 38 kg: 2. Rottens­tein Botond. 49 kg: 1. Forgács Ri- chárd. 2003-as diák „A”, óó kg: 2. Parádi Balázs. 2001-2003-as serdülő, 40 kg: 2. Iklódi Anna. 45 kg: 3. Takács Bálint. 50 kg: 3. Hajdú Mátyás. 55 kg: 3. Gotyár Olivér. 60 kg 3. Kőrffy Bence. Az eseményen több emlékszo­bor is gazdára talált. Szülőként Parádi Róbertét és Kovács Ist­vánt az egri cselgáncs-sport tá­mogatásáért jutalmazták. exem A Kemény Ferenc Sportcsarnokban több korosztályban is azt bizonyították a fiatalok, hogy a klubokban színvonalas műhelymunka zajlik Nevezz, fuss, majd nyerj a Hírlappal! BOSCH Életre tervezve ATLÉTIKA Ma és holnap 15 és 17 óra között az Egri Testedző Club­nál (Eger, Petőfi u. 11.) lehet ne­vezni a Barokk Futóparádé Hír­lap-futás nevet viselő számá­ra. A 20. Eger Ünnepe rendez­vénysorozat sportos eseményé­nek számító program vasárnap 10.30-kor kinál próbatételt 1500 méteres távon. A legtöbb, de leg­alább 50 főt benevező első három tanintézmény 30, 20 és 10 ezer forintos sportszervásárlási lehe­tőséget kap, ezen kívül a legtöbb sportolóval regisztráló iskolai in­tézmény kísérője a Heves Me­gyei Hírlap értékes különdíját ve­heti át. Az első 500 jelentkező - a Bosch jóvoltából - emblémázott pólóval gyarapszik majd, ame­lyet a verseny alatt köteles visel­ni. Bővebb információval dr. Kiss Teodóra (tel.: 30/529-4010, e-ma- il: etc2001@freemail.hu , honlap: www.egritc.hu ) szolgál. B. Cs. A láb - és anya - mindig kéznél van Shaw: sajnálatos, Ronaldo: mesteri LABDARÚGÁS Pályafutá­sa első Bajnokok Ligá- ja-mérkőzésén sípcsont- és a szárkapocscsont- törést szenvedett Lu­ke Shaw, a Manchester United 20 éves védője, miután a PSV mexikói játékosa, Héctor Moreno egy becsúszásnál a labdát és a lábát is eltalálta. A Real Madridban Bale-nek a vádlija alatti izma sérült meg, Varane és Ramos rúgást kapott a lábára. Rafa Benitez, a spa­nyolok edzője a mesterhármast jegyző, 80 góljával új BL-rekor- dot felállító Cristiano Ronaldo teljesítményét így kommentál­ta. - Tisztában vagyok Cristiano tudásával és értékével, ő a világ legjobb játékosa. Bármikor meg­kérdezik tőlem, ezt fogom állí­tani, elismétlem, akárhányszor csak akarják - mondta Benitez. A BL csoportkor 1. for­dulójának keddi ered­ményei. A-csoport: Real Madrid-Sahtar Doneck 4-0 (1-0). G: Benzema (30.), Cristiano Ronaldo (55., 63., 81.). Kiállítva: Sztepanenko (50.). PSG-Malmö 2-0 (1-0). G: Di María (4.), Cavani (61.). B-csoport: PSV-Man. United 2- 1 (1-1). G: Moreno (45+2.), Nar- singh (57.), ill. Depay (4L). Wolfs- burg-CSZKA 1-0 (1-0). G: Drax- ler (4L). C-csoport: Galatasaray- Atlético Madrid 0-2 (0-2). G: Gri- ezmann (18., 25.). Benfica-Aszta- na 2-0 (0-0). G.: Gaitán (51.), Mit- roglu (62.). D-csoport: Man. City- Juventus 1-2 (0-0). G: Chiellini (57. - öngól), ill. Mandzukic (70.), Morata (81.). Sevilla-M.gladbach 3- 0 (0-0). G: Gameiro (47. - 11-es­ből), Banega (óó. - 11-esből), Ko- nopljanka (84.). B. Cs. CHAMPIONS LEAGUt. Szombaton Gyöngyösön az egriek KÉZILABDA Megyei rangadóval folytatódnak a férfi NB I küz­delmei, szombaton 18 órától a B. Braun Gyöngyös vendége az Eger SBS Eszterházy. Az alap­szakasz programja. Csurgói KK-B. Braun Gyöngyös 28:27 Orosházi FKSE-Eeer SBS Eszterházy 28:19 2. forduló B. Braun Gyöngyös-Mol-Pick Szeged 26:34 Eger SBS Eszterházy-Balatonfüredi KSE 20:28 3. forduló Grundfos Tatabánya-Egér SBS Eszterházy 27:19 Szabadnapos: B. Braun Gyöngyös PLER-Budapest-B. Braun Gyöngyös Eger SBS Eszterházy-Csurgói KK 5. forduló B. Braun Gyöngyös-Mezőkövesd Mol-Pick Szeged-Éger SBS Eszterházy 19:24 24:22 21:21 37:20 Szept. 25., péntek, 18.00: PLER-Eger Szept. 26., szombat, 18.00: Gyöngyös-Komló 8. forduló Oki 4., vasárnap, 17.00: Eger-Mezőkövesd Okt. 4., vasárnap, 18.00: Vác-Gyöngyös 9. forduló Okt. 10., szombat. 18.00: Gyöngyös-B.újváros Szabadnapos: Eger SBS Eszterházy 10. forduló Okt. 16., péntek, 18.00: Cegléd-Gyöngyös Okt. 17., szombat, 17.00: Komló-Egér 11. forduló Okt. 24., szombat, 18.00: Gyö ngyös - Orosháza Okt. 25., vasárnap, 17,00: Eger-Vác 12. forduló Okt. 28., szerda, 18.00: Balatonfüred-Gyöngyös Okt. 28,, szerda, 18.00: Ba I mazúivá ros - Eger 13. forduló Okt, 31., szombat, 17.00: Eger-Cegléd Okt. 31, szombat, 18.00: Gyöngyös-Tatabánya 14. forduló Nov. 14., szombat, 18.00: Gyöngyös-Csurgó November 15., vasárnap, 17.00: Eger-Orosháza 15. forduló Nov. 20., péntek, 18.00: Balatonfüred-Eger Nőve. 21, szombat, 18.00: Szeged-Gyöngyös 16. forduló Nov. 11, szerda, 18.00: Egér-Tatabánya Szabadnapos: B. Braun Gyöngyös 17. forduló Dec. 5., szombat, 18.00: Gyöngyös-PLER-Bp. Dec. 5., szombat, 18.00: Csurgó-Egér 18. forduló Dec. 9„ szerda, 18.00: Mezökövesd-Gyöngyös Dec. 9., szerda, 18.00: Éger-Szeged Febr. 7., vasárnap, 17.00: Komló-Gyöngyös Febr. 7.. vasárnap, 17.00: Eger-PLER-Buda cest 21. forduló Febr. 13., szombat, 18.00: Gyöngyös-Váci KSE Febr. 13., szombat, 18.00: Mezőkövesd-Eger 22. forduló Febr. 20., szombat, 18.00: B.újváros-Gyöngyös Szabadnapos: Eger SBS Eszterházy 23. forduló Febr. 27., szombat, 18.00: Gyöngyös-Cegléd Február 28., vasárnap. 17.00: Egér-Komló 24. forduló Márc. 9., szerda, 18.00: Gyöngyös-Ba latonfüred Márc. 9.. szerda, 18.00: Eger-Balmazúiváros 26. forduló Márc. 12., szombat, 18.00: Tatabánya-Gyöngyös Márc. 12., szombat, 18.00: Cegléd-Eger Debreceni Dávidék az Egert várják Jim Davis „A FONAL TÖRTÉNETE" „ELSŐ RÉSZ: CRŐ-MAGNÓNI ALSÓN EMU". A CICAVÍZIÓ BEMUTATJA.. EZ UNCSI MAI SPORT ELOBEN A TV-BEN M418.30: Röplabda, férfi NB I, Dunaferr- Kaposvár. SPORT 2 13.35: Lóverseny, fu­tam. 21.00t Kosárlabda, fér- fi-Eb, elődöntő. EUROSPORT 8.30 és 13.30: Sznúker, Mesterek Tornája, Sanghaj. DIGISPORT18.40: Labdarúgás, Európa Liga, csoportkor, Bo­russia Dortmund-Krasznodar. 21.00: Labdarúgás, Európa Liga, csoportkor, Lech Poznan- Belenenses. DIGISPORT 218.55: Labdarúgás, Európa Liga, csoportkor, Napo- li-FC Bruges. 21.00: Labdarú­gás, Európa Liga, csoportkor, Fiorentina-Basel. * t

Next

/
Oldalképek
Tartalom