Heves Megyei Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

2015-08-28 / 201. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2015. AUGUSZTUS 28., PÉNTEK HÍREK­Állta a sarat Habis László polgármesteren kívül, dr. Kovács Luca jegyző és dr. Túr-1 ^ csányi Dániel alpolgármester a közgyűlés csütörtöki ülésén. Időnként még jegyzői S szövegértelmezésre is szükség volt ezen a napon. Ili 7 < “ Igazán elemükben érezték ma­gukat a képviselők a megye- székhely csütörtöki közgyűlé­sén, amikor az EgriX-Egal ügyé­vel foglalkoztak. Számos a kér­dés, a kritika, s hogy mi lehet a megoldás, arra ezen az ülé­sen félig-meddig választ is kap­tunk. A hiányzó láncszemek ki­rakását az idő és az EKMK kap­ja feladatul. Sike Sándor sandor\>siJ;e@partner.nediawo‘rks.hu EGER A hetedik napirendi pont tárgyalásakor, a hozzászólások­ra adott válaszként fogalmazott úgy az előterjesztő, aki nem más volt, mint Habis László polgár- mester, hogy nem gondolta vol­na: ez lesz a fő téma. Pedig már az előzményekből is sejteni lehe­tett, hogy az EgriX-Egal ügye fel­kelti majd a képviselők, jelesül az ellenzék figyelmét. Különö­sen úgy, hogy egy országos lap is erre a napra időzítette cikkét, illetve az LMP képviselője, Kom- lósi Csaba szerdán sajtótájékoz­tatót tartott, amelyen az OTI-val való szerződés közös megegye­zéssel történő felbontását nehez­ményezte, és azt javasolta, hogy kártérítéssel engedjék el a szer­ződésből á céget. Az egykor az ifjúság szóra­kozását szolgáló, szebb napo­kat is megélt létesítmény sorsá­val lapunk is foglalkozott a kö­zelmúltban. írásunkban Ha­bis László jelezte: az augusztu si testületi ülésre beviszi a szer­ződés felbontásáról szóló előter­jesztést, mert az már bizonyos, hogy - fedezethiány miatti - a tervezett fejlesztések nem való­sulnak meg. Akkor a városveze­tő úgy fogalmazott, hogy az ön- kormányzattal szerződött cég a remélt pályázati pénzektől való ' elesés miatt került olyan hely­zetbe, hogy nem tudott fedezetet teremteni a szerződésben vállal­tak megvalósítására. Az OTI egyébként 2013-ban .vette bérbe az akkor már két éve nem működő ingatlanegyüt­tes egy részét. A cég tervei sze­rint 372 millió forintot fordított volna a létesítmények felvirá­goztatására. Ennek egy része - több mint 173 millió forint - ál­lami támogatás volt. Az ígéretek­ből azonban nem lett valóság. Az LMP szerdai sajtótájékoztatóján azt is kifogásolta: az évi 2,18 mil­lió forintos bérleti díjnak csak az áfa részét fizette ki a bérlő. Ilyen előzmények, na és ter­mészetesen a bérlés két éve alatt történtek - pontosabban nem történtek - okán alakttttwkdrr'a frontvonalak a városi közgyűlés csütörtöki ülésén. A kiSfefflféÖgi „lövészárokból" a „mi korábban is megmondtuk, tiltakoztunk el­lene” szólamok, míg a többségi­ből a „ne á múltat hánytorgas- suk, hanem tekintsünk végre előre” álláspont volt a visszatérő motívum. Az, hogy a határozati javaslat első pontját az utolsó pil­lanatban módosította az előter­A nagyvonalúság nem mindig erény Komlósi Csaba (LMP) képvise­lő szerint nagyon nagyvonalú­an bántunk ezzel a céggel. De ha már így történt, akkor nem engedhetjük el a károk megté­rítése nélkül. - Persze ez már a múlt. A jövő például sokkal job­ban érdekel. Forrás nélkül sem­mit nem tud a létesítménnyel kezdeni az EKMK. A karbantar­tás, az állagmegóvás is pénz­be kerül. Javaslom, civil szerve­zetek működtessék a jövőben! Az önkormányzat rossz gazdája volt. El kel gondolkodni a meg­oldáson, nem pedig rálőcsölni az EKMK-ra a terhet- mondta. Földvári Győző is úgy vélte, hogy ezzel a szerződéssel kárt okoz­tunk magunknak. Az OTI ráadá­sul még a lehetőséget is elvette a várostól. jesztő, jelzi: érezhette a többség is, hogy nem szabad teljes mér­tékben „szabadon futni hagy­ni” az OTI-t. így került a határo­zat tervezetébe az a kitétel, hogy csak abban az esetben lehetsé­ges a cég díjfizetési és egyéb kö­telezettségeinek megszüntetése közös megegyezéssel, ha a bérlő a szerződésben megszabott köte­lezettségeinek eleget tesz. Más esetben egyoldalú felmondással jogi úton kell rendezni a kérdést. A napirend szóbeli Kiegészí­tésében a polgármester a tarto­zások összegét nagyságrendi­leg 800 ezer forint körülire tet­te, majd átadta a szót a képvise­lőknek, hogy elhangozzanak a kérdések, hozzászólások, ame­lyek jöttek is sorban Földvári Gézától, Komlósi Csabától, Mir- kóczki Zitától, Császár Zoltántól, Tóth Istvántól. Azt tudakolták és tették szóvá, hogy ki volt a kez­deményezője a szerződés felbon­tásának; van-e kitétel arra, hogy mi történik a beruházás meghi­úsulása esetén; tettek-e jelzálo­got az ingatlanra. Illetve a kér­dések kérdése: mitől lesz jobb, ha források odarendelése nél­kül egyszerűen az Egri Kulturá­lis és Művészeti Központ nyaká­ba varrják a létesítményt? Kap-e plusz forrást, lesz-e plusz ember, és egyáltalán milyen állapotban van az ingatlan? A Jobbik már „megmondta” Bognár Ignác (Jobbik) arra kér­te a döntés-előkészítőket, hogy „a messziről jött, nagymellé- nyű, pályázati pénzben bízó” emberekkel szemben legyenek fenntartásaik. Jelezte: a Job­bik idejében szóvá tette aggá­lyait a bérbevevővel szemben, „megmondták előre". Azt is szóvá tette, miért nem kapott meghívást az EKMK igazgató­ja, pedig jelek szerint az ő dol­ga lesz irányítani azt a munkát, amit rájuk testál a testület. Habis László a kérdezőket igyekezett megnyugtatni. El­mondta: amikor már látszott, hogy áll a beruházás ügye, ők folyamatosan kérdeztek, tájéko­zódni szerettek volna. Több tár­gyalást folytattak, ezek azonban nem voltak igazán sikeresek. Szerinte látszott, hogy a pályá­zó saját kockázatait is az önkor­mányzatra akarta hárítani, amit nem fogadtak el. így jutottak el a szerződés felbontását jelentő el­határozásig.- Ami jövőt illeti: abban a pá­lyázati konstrukcióban, amiben gondolkodunk, komoly követel­mények szerepelnek. A megva­lósítás lehetőségeit alapos szak­mai munkával kell kidolgozni úgy, hogy a fiatalok számára va­lóban jó lehetőséget kell biztosí­tanunk - fogalmazott a polgár- mester. Adj vért, és ments életet! : A Vöröskereszt megyei szervezete a jövő hé­ten is számos kiszállásos vér­adást tart. Szeptember 2-án 10-től délután 2-igTarnalele- szen az általános iskola Sza­badság úti épületében, dél­után fél 4-től este 6-ig, Bükk- szenterzsébeten, a Művelődé­si Házban csütörtökön 9-től délután 4-ig Hevesen, a Műve­lődési Központban pénteken 10-től délután 5-ig, szomba­ton 12-től 4-ig az egerszóláti falunapon, az iskolában jelent­kezhetnek a donorok. B. K. Utcaünnepre készülnek A Lajosváros I. István ki­rály utcai lakóközösség tag­jai harmadik éve augusztus végén különleges délután­nal ajándékozzák meg magu­kat. Szombaton ismét lezár­ják a környéket, hogy jót buliz­zanak. Több mint 40 éve élnek békében egymás szomszéd­ságában. Délelőtt kitelepülnek a zöldbe, közösen bográcsoz- nak. Délután öttől emlékez­nek, régi fotókat nézegetnek, s bállal zárják a napot. B. K. Kik fizetnek járulékot? . i Keddi számunk ban a Külön járulék az egész­ségünkért című írásunkban sajnálatos elírás történt. A szö­veg helyesen: Az a személy, akire Magyarországon a társa­dalombiztosítás szabályai ki­terjednek és nem biztosított, valamint egészségügyi szolgál­tatásra sem jogosult, egész­ségügyi szolgáltatási járulék fi­zetésére köteles. A járulékot csak annak kell fizetnie, aki semmilyen más jogcímen és szociális rászorultság alapján sem jogosult egészségbiztosí­tási szolgáltatásra. Tehát pél­dául a nyugdíjasoknak, a gyes­ben részesülőknek nem kell fi­zetniük. B. K. Heisler András: Az antiszemitizmus a butaság szinonimája, ahhoz zsidó sem kell Fesztiválon a megújuló zsinagógában c Hő OS Rendhagyó módon, Weisz Péter hitközségi elnök ké­résére, imával kezdődött a Zsidó Kulturális Fesztivál gyöngyösi rendezvénye, jelezve, hogy az új­jáéledő gyöngyösi zsinagóga hit­életi célokat is szolgál. A kezdés­ként megnyitott kiállítás anyaga a Heves és Jász-Nagykun-Szol- nok megyei zsidóság történetét, illetve Kishont Ferenc életét mu­tatja be, s ezt Kovács László Izra­eli villanások című fotóválogatá­sa foglalja keretbe. A tárlatmegnyitón lián Mór, Izrael magyarországi nagyköve­te arról beszélt: a gyöngyösi zsi­nagóga újjáélesztése nem csu­pán a zsidóságot, hanem a vá­rost szolgálja és gazdagítja. Templom és kulturális tér. Imával nyílt meg a Zsidó Kulturális Fesztivál- Három dolog kell az antisze­mitizmus elleni harchoz: okta­tás, oktatás, oktatás - nyomaté­kosította, arra buzdítva minden­kit, hogy utazzanak el Izraelbe, s „győződjenek meg arról, hogy milyen csodát építettünk fel."- Nekünk Izrael a szerel­münk. Nem ráció, hanem mély érzelem. A monoteizmus böl­csője, ma egy modern ország - mondta Heisler András, a MA- ZSIHISZ elnöke, aki szerint az antiszemitizmus a butaság szi­nonimája, s valójában nincs ob­jektív forrása, hiszen „még zsidó sem kell hozzá”... Nasinszky Péter, a Hit Gyüle­kezete gyöngyösi vezetője sze­rint a zsidóság mindig annak az országnak a felvirágoztatásá­ért dolgozik, amelyben él. Nem a zsidóktól kell félteni Magyar- országot. Kovács László fotómű­vész, a Magyar-Izraeli Baráti Társaság elnöke szintén Izrael felkeresésére biztatott. A kiállítás megnyitása után Kishont Ferenc filmjét vetítet­ték le a zsinagógában megje­lent közönségnek. Szeptember­ben a gyöngyösi moziban továb­bi Kishont-filmek lesznek látha­tók. A gyöngyösi Magyar Izraeli Baráti Társaság, illetve a Status Guo Ante Zsidó Hitközség szer­vezésében megvalósult kiállítás szeptember közepéig látogatha­tó hétköznapokon a gyöngyösi zsinagógában. Megújul a leghosszabb túraútvonal MÁTRAFÜRÉD Hazánk legnépsze- rűb túraútvonala, a 2550 kilomé­teres Országos Kékkör 2,7 milli­árd forintos uniós támogatással újul meg ősszel. A fejlesztéseket Mátrafüreden mutatta be a Ma­gyar Természetjáró Szövetség és az EGERERDŐ Erdészeti Zrt. Az újítások több mint 210 hely­színt, több száz kilométernyi tu­ristautat érintenek, amit 21 kon­zorciumi partner segítségével va­lósítanak majd meg. Eddig meg­tisztították a benőtt növényzettől a gyalogos utakat, helyreállítot­ták a forrásokat, s felújították a pi­henőhelyeket - közölte lapunkkal Széki Gabriella, a Magyar Termé­szetjáró Szövetség kommunikáci­ós szakembere. V. M. » k t 9 4 f

Next

/
Oldalképek
Tartalom