Heves Megyei Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
2015-08-14 / 190. szám
2015. AUGUSZTUS 14., PÉNTEK KITEKINTŐ g Ezrével gurulnak be az olcsó, öreg, használt autók az országba. Az elsőre kedvezőnek tűnő üzlet komoly kockázatot rejthet. Kaszás Endre endre.kaszas@mediaworks.hu MAGYARORSZÁG Néhány százezerrel az egymilliós határ fölött kifejezetten jó középkategóriás autókat is lehet találni a német, svájci vagy éppen holland hasznáta- utó-piacon. Ezek megtalálásához, megvásárlásához azonban bejáratott kapcsolatok kellenek. Hiába megy ki valaki készpénzzel a zsebében, ha határozott elképzeléssel indul, csak a szerencsén múlik, hogy megtalálja-e az autóját - mondta lapunknak egy, nyugati járgányok behozatalával és értékesítésével foglalkozó vállalkozó. Mint mondja, Ausztriába már nem szívesen járnak, mert a „sógorok” jellemzően a végletekig kihajtják autóikat, nehéz jó vásárt csinálni velük. Aki nem vállalja az önálló beszerzést, kénytelen a kereskedőkhöz fordulni, ami bizony nem kis kockázatot jelent mostanában. Mint Gablini Gábor, a Gépjárműmárkakereskedők Országos Szövetségének elnöke kifejtette, míg az elmúlt években 25 ezer használt autót importáltak éves átlagban, tavaly ez a szám már meghaladta a 100 ezret, idén elérheti a 140 ezret is. Az elnök kiemelten felhívta a figyelmet az „utolérhetetlen, eldobható mobilszámmal” rendelkező „nepperektől” való használtautó-vásárlás veszélyeire is. Véleménye szerint a használtautó-import 70 százaléka ilyenek kezében van, akik gyakran idős, 5-17 éves, nyugati országokban környezetvédelmi szempontok miatt már megsemmisítésre váró autókat importálnak. Sok esetben az első kilométereknél kiderül a baj, de ekkor már nem elérhető a kereskedő. A kedve2007 2008 2011 2013 2014 zó'nek tűnő üzlet minden kockázatát a gyanútlan vevő viselheti. A statisztikák szerint idén leginkább a felső, illetve alsó-középkategóriás és az egyterű gépkocsik voltak a legnépszerűbbek. Ezeken belül a legtöbben VW-t, Fordot, Opelt, BMW-t és Audit importáltak. Éveket öregszik A koros használt autók behozatala alaposan és érzékelhetően megmutatkozik a magyarországi járműállomány életkorában is. Míg a rendszerváltás után ki- sebb-nagyobb kilengéssel folyamatosan csökkent az országban futó személyautók átlagéletkora, a válság kitörésének évétől - nyilvánvalóan az új autók számának csökkenése, a használtautó-vásárlás térnyerése miatt - újra emelkedik az átlagéletkor. Fő az óvatosság A felszívódó nepperek eltűnésükkel a vevőt megfosztják a kötelező szavatosság, garancia lehetőségétől, valamint ügyeskedéseikkel, hamis adásvételi szerződésekkel elcsalják az áfát, és milliárdos nagyságrendben károsítják meg a költségvetést is. A szakemberek a vásárlónak alapos körültekintést javasolnak. Az adásvételi szerződés aláírása előtt vigyék el a kocsit márkaszervizbe, ahol pár tízezer forintért átvizsgálják azt. Térségenként más motiválja a vevőket Az importőrök legutóbbi statisztikája szerint a térségek közül a legtöbb külföldről érkező használt autót Budapesten és Pest megyében helyezik forgalomba, és itt is azonnal gazdát cserélnek. Ez azonban a teljes ország öszszes behozott kocsijának csupán az egyharmada. A nagy többség ugyanis vidéken talál gazdára. A legnagyobb számban Győr-Mo- son-Sopron, Bács-Kiskun és Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyében aktívak a magánimportőrök, a három térségben más-más (szegénység, olcsó második-sokadik autó stb.) motiválja a használtautó-vásárlókat. A legkevesebb behozott használt autót Heves, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyében adják el. Nógrádba szinte alig érkezik importautó. aminek oka, hogy a válság kirobbanásakor ebben a térségben ment tönkre a legtöbb autó- kereskedés. Az átlagot hozva Baranya a középmezőnyben helyezkedik el a statisztikában. MOZI URÁNIA MOZI 16.30 ÉS 21.10 ÓRA: Mission: Impossible - Titkos nemzet 19.00 ÓRA: A Fantasztikus Négyes ILLÉS GYÖRGY TEREM 17.00 ÉS 19.00 ÓRA: A hírnév ára AGRIA MOZI 16.30 ÓRA: Minyonok 18.30 ÓRA: Mission: Impossible - Titkos Nemzet 18.30 ÉS 21.00 ÓRA: Az ajándék 16.00 ÉS 20.50 ÓRA: A Fantasztikus Négyes 16.30 ÓRA: Barbie, a rocksztár hercegnő 18.45 ÓRA: Liza, a rókatündér 20.30 ÓRA: VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan KERTMOZI 20.00 ÓRA: Mission: Impossible - Titkos nemzet GYÖNGYÖS - GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE PUSKIN TEREM 14.00 ÓRA: Minyonok, 3D 16.00 ÓRA: Münó, a holdbéli manó 18.00 ÓRA: Mission: Impossible - Titkos nemzet 20.30 ÓRA: A Fantasztikus Négyes SZABADSÁG TEREM 15.30 ÓRA: A Fantasztikus Négyes 17.30 ÓRA: Az ajándék 20.00 ÓRA: Mission: Impossible - Titkos nemzet ÁLLATORVOS Éjszakai állatorvosi ügyelet: július 29. és augusztus 30. között a sürgősségi ellátás szünetel. HÉTVÉGI PROGRAMAJANLO EGER Ma kezdődik a háromnapos XX. Végvári Vigasságok történelmi fesztivál az egri várban! A programok már egészen kora délelőtt indulnak, a hivatalos megnyitó pénteken este hat órakor lesz. A teljes programlista elérhető a HEOL.hu oldalon. GYÖNGYÖS Vasárnap estig tart a nemzetközi folklórfesztivál, a város több helyszínén találkozhatnak a táncosokkal az érdeklődők a délutáni tértáncokon, esténként . a Vak Bottyán János középiskola udvarán zajlanak a folklórestek. BÜKKSZÉK Salvus Napokat rendez- nek a hétvégén a strandon. A gyerekprogramokon, a vízi aerobi- kon és a hagyományőrzők fellépésén kívül szombaton délután fél háromkor Bangó Margit, vasárnap délután 4 órakor Peter Sra- mek ad koncertet a fürdőzőknek. EGER Az érsekkerti étteremben 20 órakor kezdődik a 15 éves Lóri Színpad jubileumi előadása, a Hassan és Layla című produkció. KERECSEND Szombaton délután két órától rendezik meg a falunapot a központban. A programok a helyi és a környékbeli hagyományőrző együttesek bemutatkozásával kezdődnek, majd sanzonok, hastánc- és majorettbe- mutatóval folytatódnak. Az esti órákban koncertezik a jaja együttes, és színpadra lép Ihos József humorista. Az Abba Sisters felléIsmét Végvári Vigasságok pése után tűzzsonglőr-produkci- óval ér véget a rendezvény. TARNALELESZ Szombaton rendezik meg a falunapot a sportpályán. Itt lovasbemutatóval és zenés-táncos programokkal várják a közönséget, majd délután a Szűk Mátyás Ifjúsági Fúvószenekar 40 éves jubileumi koncertjére kerül sor. BÉLAPÁTFALVA Ismét megrendezik a bélapátfalvai Magyamóta Gálaestet, már 10. alkalommal, ahol fellépnek a Nóta Tv kedvelt előadói. A program 18 órakor kezdődik a régi polgármesteri hivatal udvarán. FELDEBRŐ A Szent Korona is Fel debrőre érkezik vasárnap a Nagy- boldogasszonyi búcsú alkalmából. A templomba 11 órától lehet megtekinteni a másolatot, majd ünnepi szentmise kezdődik. TV • HELYI MŰSOROK * RÁDIÓ A Tv Eger adása a nyári karbantartási munkálatok miatt 2015. augusztus 1-14-ig szünetel. Ez idő alatt szerkesztőségünk nem jelentkezik új műsorral, csatornánkon csak a képújság információi, illetve 20-21 óra között szerkesztett műsor látható. Új adással 2015. augusztus 15-én, szombaton, 18 órától jelentkezünk. Türelmüket és megértésüket kérjük. 00.00 Képújság 9.00 A csütörtöki adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01Aktuális - hírek röviden 18.02 Fesztivál híradó - Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál 18.17 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35 Nápolyi, 1. rész - ismétlés 19.01 Reklám 19.04 Nápolyi, 2. rész - ismétlés 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Nápolyi, 3. rész 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság 00.00 Képújság 10.00 A keddi adás ismétlése 10.00 Heti eset - aktuális témák a főiskoláról 10.20 Irány Anglia - György Vanda Orsolya diplomafilmje 10.30 Ethno film - Pazsitka Ákos és Mitlasóczky Gergő zenés rövidfilmje 11.00 Valóság és fikció - Kállai" János előadása 12.00 Képújság 14.00 A pénteki adás ismétlése 14.00 Firkászok - háttérbeszélgetés egri sportújságírókkal 14.20 Pont ott party - ösz- szefoglaló 14.30 Hazánk kincse, a Tokaj-hegy- aljai borvidék - Pelbárt Ádám diplomafilmje 15.12 Visszapillantó Gólyatábor 2005 16.00 Képújság 18.00 Az aktuális pénteki adás 18.00 Firkászok - háttérbeszélgetés egri sportújságírókkal 18.30 Egy kislány leült egy hintára, hogy tűnődjön a létezésről - Merényi Zita diplomafilmje 18.42 Visszapillantó Gólya tábor 2006-200719.50 Ájulás - Szabó Kata lin diplomafilmje 20.00 Képújság 21.00 Az aktuális pénteki adás ismétlése 23.00 Képújság II II I II II — 5.00-6.00 Magyar óra, a legnagyobb hazai slágerekkel 6.00-10.00 Reggeli ébresztőműsor 10.00-15.00 Egri nap, benne: 12.0014.00 Kívánságműsor 15.00-20.00 Egri délután, benne: 18.00-20.00 Rádió Eger top 20 a hazai és külföldi slágerlisták aktuális kedvencei alapján 22.00-1.00 Luxfunk blackmix a legnagyobb fekete zenék mixben, megállás nélkül 1.00-5.00 A város ritmusa megszakítás nélkül 0.00-4.55 A legtöbb sláger változatosan 5.55- 9.55 Reggeli turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítókkal 9.55-10.55 Dió top 10 Győri Nikivel - napi sikerlista a hallgatók szavazati alapján 10.55-14.55 Dió Express Győri Nikivel - programokkal, csa- jos rovatokkal, receptajánlóval, sztárhírekkel 14.55- 19.55 Délutáni robogás Kürtös Istvánnal - hazavezető, közlekedési infokkal, ütős slágerekkel 19.55-24.00 A legtöbb sláger változatosan, friss hírek 6.00-10.00, illetve 20.00-24.00 között félóránként, napközben óránként. Sporthírek 5.25,6.25,8.25,10.00, 18.00, 20.00, 21.55,23.55 00.00-5.00 FM 7 Night 5.00-6.00 Start 6.00-11.00 FM 7 Café 11.00-16.00 Helló Meló 16.00-18.00 Traffic 18.00-20.00 FM 7 Top 40 20.00-00.00 Disco's Hit Friday 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Nektek adom a földet 9.30 Az erdő fohásza (ism.) 10.05 Közélet 11.05 Könyvtári barangolás (ism.) 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 Évezredek asztalánál (ism.) 13.40 Népzenei kincstár 14.05 Merítés - kultúra országos kitekintésben 14.35 Feltámadt Krisztus, boldogságunk! 15.00 Az irgalmasság órája 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Iránytű 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora estihírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép 19.10 Iránytű (ism.) 19.45 Esti mese 20.05 Kultúrkör 21.05 Ka- tedrális (Ism.) 22.10 Közélet (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius út 1. 3301 Eger Pf. 23. Mai hírügyeletesünk: Juhász Henrietta E-mail címeink: hmhirlap@mediaworks.hu ; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600 Szerkesztőségi fax: 36/513-605 EKMK AUGUSZTUS 11-16. XV. GYÖNGY Nemzetközi Folklórfesztivál Helyszínek: a Fő tér, a város utcái, a Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Középiskola udvara AUGUSZTUS 21., PÉNTEK - 22., SZOMBAT SZÉP ASSZONYOK FESZTIVÁUA Bácskai Juli: Szerelmi hárEm- szögek; Peter Shaffer: Ki fut a nő után?; André-Fényes-Szenes: LULU; William Gibson: Libikóka; CARAMEL-KONCERT a Szépasszonyvölgyben AUGUSZTUS 23., VASÁRNAP, 19.30 BUDAPEST KLEZMER BAND a Szépasszonyvölgyi Látogatóközpont szabadtéri színpadán AUGUSZTUS 24., HÉTFŐ, 18.00 ORFEO NEGRO ZENEKAR Zenék a szentimentális könnyűzene csillagaitól a Vitkovics Alkotóház udvarán www.ekmk.eu ECaER KULTURÁLIS KÖZPONT A 1