Heves Megyei Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

2015-08-11 / 187. szám

2015. AUGUSZTUS 11., KEDD KITEKINTŐ g A hétvégén Győrött huszonhar- madik alkalommal rendezték meg a Barokk Esküvőt. Ezúttal Bartók Gertrud, az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium .volt taná­ra mehetett férjhez az igen lát­ványos ceremónián, körülbelül ötezer ember előtt. Verebélyi Márta verebelyi.marta@gmail.com GYŐR, EGER Gertrud több mint húsz évig volt a Szilágyi Erzsé­bet Gimnázium munkatársa - so­káig történelem-latin szakos ta­nárként, majd könyvtárosként. Ugyan a néhai tanárnő néhány hónapja Tatabányára költözött a párjához, mégis szoros szálak és emlékek fűzik ma is Egerhez, rá­adásul egy hevesi megyeszékhe­lyi hagyományőrző egyesület tag­ja. Idén pedig az a megtisztelte­tés érte, hogy a Barokk Esküvőn ő mehetett férjhez több ezres közön­ség előtt. Tatabányán könyvtáros­ként dolgozom, s olykor lapszem­lét is kell tartanom, így bukkan­tam rá egy cikkre korábban arról, hogy a Barokk Esküvőre nem ta­láltak párt. Gondoltam, felhívom a vőlegényemet, mit szólna hozzá, ha az eredetileg szűk körűnek ter­vezett szertartás helyett megpró­bálnánk pályázni a rendezvényre - nyilatkozta lapunknak Gertrud. Mint ahogyan a házaspártól megtudtuk, úgy jelentkeztek az esküvőre, hogy nem feleltek meg minden kritériumnak, hiszen a kiírások közt eredetileg korhatár is szerepelt. Beszéltek azonban á főszervezővel, s mivel a pár mind­két tagja komolyan foglalkozik ha­gyományőrzéssel, így ők lehettek a kiválasztottak. A menyegző előtti napon szere­nádot tartottak a rendezvény fő­szereplőinek, majd a frigy nap­ján, délelőtt polgári szertartás ke­retében mondták ki az igent. A hi­vatalos papírok aláírása után el­kezdődött a készülődés a győri Zi- chy-palotában: Gertrud és párja, Zsigmond Péter végre felvehette a már előzetesen felpróbált barokk esküvői ruháját. Vendégeiket, va­lamint a rendezvényen részt vevő számos statisztát szintén barokk viseletbe öltöztették, ezután profi sminkesek és fodrászok varázsol­ták külsejüket a korhoz hűen mi­nél hitelesebbé. Minden közremű­ködő hölgy feltűnő barokk kon- tyot kapott tehát - melyet olykor színes póthajak, virágok és ap­róbb tárgyak díszítettek -, illetve abronccsal ellátott ruhát öltött fel. A férfiak szintén a kornak megfe­lelő öltözetet vettek fel, így a belvá­ros hangulatát barokk viseletben sétáló polgárok pezsdítették fel. Az ifjú pár koraeste teljes dísz­ben hintóba ült, majd francia és magyar barokk viseletben tün­döklő hölgyek és urak követték őket a hosszú városi felvonuláson. Később a Széchenyi téren elkez­dődött az ünnepség: megjelent a színpadon a pár, a barokk kórus és zenekar, a statiszták, a nyoszo- lyólányok, a tanúk és a ceremónia mesterei is. Rövid magyar és né­met nyelvű beszéd után részben humoros, részben megható szí­ni előadás formájában mondta ki az igent Gertrud és Péter, immár a közönség előtt, majd megkap­ták ajándékaikat is Győr városá­tól. Nagyvonalú meglepetésekben részesültek: csokor, nagy értékű pálinkacsomag mellett nászutat is kaptak, valamint a Swarovski jóvoltából összesen egymillió fo­rint értékű kristályokat szórhat­tak szét a közönség soraiba. Vé­gül a Maré Temporis hagyomány- őrző civil szervezet tűztáncos elő­adása zárta a látványos házasság- kötést - ez volt Gertrud kedvence az egész napos ceremóniában. Nem volt idegen a közeg A barokk menyasszony és vőlegény rendszerint több ezer néző előtt fo­gad egymásnak örök hűséget a Ba­rokk Esküvőn. Korhű programok, hagyományőrző vásárosok, vala­mint tradicionális, színpadi esküvői ceremónia koronázzák meg a ba­rokk hétvégét. A részben egri kötő­désű pár némileg otthon érezhette magát, hiszen Eger barokk épülete­ihez és teréhez igen hasonló, győri barokk helyszínen mondhatták ki a boldogító igent. Az esti programok mellett délelőtt és koradélután kü­lönböző koncertek, vásári komédi­ák és előadások szórakoztatták a közönséget. Az i-re a pont pedig ter­mészetesen a szertartás volt. Egymillió forintot érő kristályokat szórtak szét az esküvőn Barokkban mondták ki az igent MOZI URÁNIA MOZI 19.00 ÓRA: Minyonok 3D 16.20 ÉS 21.00 ÓRA: Mission: Im­possible - Titkos nemzet ILLÉS GYÖRGY TEREM 17.00 ÉS 19.00 ÓRA: A hírnév ára AGRIA MOZI 16.00 ÓRA: Minyonok 18.00 ÉS 20.30 ÓRA: Mission: Im­possible - Titkos nemzet 16.00 ÓRA: Hullámlovasok 18.00 ÓRA: Papírvárosok 20.30 ÓRA: Pixel 16.00 ÓRA: Serena 18.15 ÓRA: Münó, a holdbéli manó 20.15 ÓRA: Liza, a rókatündér GYÖNGYÖS ­GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE PUSKIN TEREM 14.00 ÓRA: Münó, a holdbéli manó 16.00 ÓRA: Minyonok 18.00 ÓRA: Mission: Impossible - Titkos nemzet 20.30 ÓRA: Mission: Impossible - Titkos nemzet 20.30 ÓRA: Fantasztikus négyes SZABADSÁG TEREM 15.30 ÓRA: A Hangya 17.30 ÓRA: Pixel 3D 20.00 ÓRA: Migic Mike XXL ÁLLATORVOS Éjszakai állatorvosi ügyelet: JÚNIUS 29. ÉS AUGUSZTUS 30. között a sürgősségi ellátás szünetel. Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius út 1. 3301 Eger, Pf. 23. Mai hírügyeletesünk: Juhász Henrietta E-mail címeink: hmhirlap@mediaworks.hu ; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600 Szerkesztőségi fax: 36/513-605 Ma már ritkaságnak számít HEVES MEGYE Majdnem úgy néz ki, mint a Land Rover, pedig ez egy román ARO. Heves megye és Jász-Nagykun-Szolnok me­gye határán, a 32-es úton ké­szült a fotó a ritkaságnak számí­tó gépjárműről, melyből egykor sok futott útjainkon. Tulajdono­sa Petrovics Zoltán, a bátonyte- renyei vízmű telepkezelője. Ré­gi vágya volt, hogy egyszer egy igazi terepjárója, egy Land Rove- re legyen, de ez anyagi okok mi­att nem valósulhatott meg. Évek­kel ezelőtt sikerült vennie - 200 ezer forintért - egy román ARO öszkerékmeghajtású billenőp­latós kisteherautót „romos álla­potban”. Szorgalmas munkával építette újjá. H. SZ. S. TV • HELYI MŰSOROK * RÁDIÓ A Tv Eger adása a nyári karbantartási mun­kálatok miatt 2015. augusztus 01 -14-ig szünetel. Ez idő alatt szerkesztőségünk nem jelentkezik új műsorral, csatornánkon csak a képújság információi illetve 20-21 óra között szerkesztett műsor látható. Új adással 2015. augusztus 15-én, szombaton 18 órától jelent­kezünk. Türelmüket és megértésüket kérjük. lú'M.'ld'i.MLVTÍTTn—■ 00.00 Képújság 09.00 A hétfői adás ismétlé­se 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 10 perc- beszélgetés a világról, a városról, az embe­rekről ... 18.15 Nap kérdése 18.17 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség leg­frissebb hírei 18.35 Fórum 1. rész - közéleti magazin 19.01 Reklám 19.04 Fórum 2. rész- közéleti magazin 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Moziklip - mozi magazin-ismétlés 19.59 Turmix - váloga­tás a legnépszerűbb műsorainkból-ismétlés 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb-hírei 20.30 Képújság 00.00 Képújság 10.00 A keddi, adás ismét­lése 10.00 Kikapcsolódás - Kányádi Sándor versei kétféle hangon - Kövecses Nikolett és Majoros Roland előadásában (Ködöböcz Gábor bevezetőjével) 10.42 4x4 - Fóti Dávid (Mozgóképkultúra és médiaismeret szak) dip­lomafilmje 12.00 Képújság 14.00 A pénteki adás ismétlése 14.00 Firkászok - háttérbe­szélgetés egri sportújságírókkal 14.20 Pont ott party - összefoglaló 14.30 Hazánk Kincse a Tokaj-Hegyaljai Borvidék - Pelbárt Ádám diplomafilmje 15.12 Visszapillantó Gólyatábor 200516.00 Képújság 18.00 Az aktuális keddi adás 18.00 Heti eset - aktuális témák a fő­iskoláról 18.20 Irány Anglia - György Vanda Orsolya diplomafilmje 18.30 Ethno film - Pa- zsitka Ákos és Mitlasóczky Gergő zenés rövid­filmje 19.00 Valóság és fikció - Kállai János előadása 20.00 Képújság 21.00 Az aktuális keddi adás ismétlése 23.00 Képújság II II I II II 05.00- 06.00 Magyar óra, a legnagyobb hazai slágerekkel 06.00-10.00 Reggeli éb­resztőműsor 10.00-15.00 Egri nap, benne 12.00- 14.00 Kívánságműsor, SMS 20/33- 9-33-33 15.00-20.00 Egri délután, benne 18.00- 20.00 Rádió Eger Top 20, a hazai és külföldi slágerlisták aktuális kedvencei alap­ján 20.00-05.00 A város ritmusa megszakí­tás nélkül 0.00-4.55 A legtöbb sláger változatosan 05.55- 9.55 Reggeli Turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítókkal 9.55-10.55 Dió Top 10 Győri Nikivel - Napi sikerlista a hallgatók szavazati alapján 10.55-14.55 Dió Express Győri Nikivel - programokkal, csa- jos rovatokkal, receptajánlóval, sztárhírekkel 14.55- 19.55 Délutáni Robogás Kürtös Ist­vánnal - hazavezető, közlekedési infokkal, ütős slágerekkel 19.55-24.00 A legtöbb sláger változatosan Friss hírek 6.00-10.00, illetve 20.00-24.00 között félóránként, nap­közben óránként Sporthírek 5.25, 6.25, 8.25, 10.00,18.00, 20.00, 21.55, 23.55 FM7 00.00-05.00 FM 7 Night 05.00-06.00 Start 06.00-11.00 FM 7 Café 11.00-16.00 Hel­ló-Meló 16.00-20.00 Traffic 20.00-00.00 Disco’s Hit 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Egymás közt 10.05 Délutáni találkozás (MKR) 10.45 Lélek szava 11.05 Cseperedő 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 Nosz- talgíacsokor 14.05 Az erdő fohásza 15.05 Templom térkép (MKR) 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Iránytű 17.00 Regioná­lis hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A ré­gió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép - portréműsor (ism.) 19.05 Mustármag 19.45 Esti mese 20.05 Egyházfórum 21.05 Kávéház (ism.) 22.10 Mindennapi egészségünk (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió AJÁNLÓ EGER Az Egri Lokálpatrióta Egy­let idén is megrendezi program- sorozatát Egri séták nemcsak egrieknek címmel - a legválto­zatosabb témakörökben. A ki­rándulások rendszerint 17 óra 30 perckor indulnak, s ez most sem lesz másként. Az Iskola ut­ca 2. szám alatt várják azokat, akik érdeklődnek a csökkent munkaképességűek foglalkoz­tatása iránt, mivel az AGRIA HU­MÁN KÖZHASZNÚ KFT. a séta cél­ja. A mesélő Fazekas László Al­bert lesz. HATVAN Szerdán a JAM GARDEN- BEN teleszkópokkal és csillagá­szokkal várják az esti csillagles­re az érdeklődőket. A romanti­kus program pároknak kötele­ző. Az égbolt fürkészése hivata­losan este 10 órakor kezdődik. PROGRAMOK AUGUSZTUS 3-14-IG A Gyöngy Fesztivál ízei AUGUSZTUS 11-16. XV. GYÖNGY Nemzetközi Folklór­fesztivál Helyszínek: a Fő tér, a város utcái, a Vak Bottyán János Katolikus Mű­szaki és Közgazdasági Középisko­la udvara AUGUSZTUS 11., KEDD, 19.00 KISCSILLAG-KONCERT az Érsekkerti Zenepavilonban AUGUSZTUS 17. - SZEPTEMBER 30. F. BALOGH ERZSÉBET FESTŐMŰVÉSZ JUBILEUMI KIÁLLÍTÁSA a Vitkovics Alkotóházban ' AUGUSZTUS 21, PÉNTEK - 22., SZOMBAT SZÉP ASSZONYOK FESZTIVÁLJA Bácskai Juli; Szerelmi hárEm­szögek; Peter Shaffer: Ki fut a nő után?; André-Fényes-Szenes: LULU; William Gibson: Libikóka; CARAMEL-KONCERT a Szépasszonyvölgyben AUGUSZTUS 23., VASÁRNAP, 19.30 BUDAPEST KLEZMER BAND a Szépasszonyvölgyi Látogatóköz­pont szabadtéri színpadán eg'er www.ekmk.eu kui7uráUS KÖZPONT Friss megyei híreket, információd HE0L.hu hírportáion olvashat • Jk A. 'v" / > fcMfflMflffiJSp^ ' jgi Köze! 900 ezer kilométert tett meg eddig a megújított járgány | ”1

Next

/
Oldalképek
Tartalom