Heves Megyei Hírlap, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-17 / 166. szám
2015. JÚLIUS 17., PÉNTEK SPORT 15 Nádudvari Alex (jobbra) I visszatérőnek számít { a GYAK-nál. A támadó az újjáalakuló gárdának is alapembere lehet Kardostól döntőt vár Veress a vb-n BÚVÁRSPORT Az első versenynapra ma kerül sor az uszonyos úszás idei csúcseseményére, a felnőtt-világbajnokságra. A kínai Jantaj városában Magyar- országot hétfős válogatott képviseli: az egyaránt világ- és Eu- rópa-bajnok Kanyó Dénes, Kosina Gergő és Senánszky Petra, továbbá a Mátrai Erőmű BK tagjaként Kardos Laura, illetőleg Kosara Géza, Kovács Zsófia és Varga Krisztina. A magyar válogatott gyöngyösi csapatvezetője, Veress András a szövetség honlapján elmondta: a könnyebb átállás jegyében a versenyzők az elmúlt napokban a kínai időzóna szerint készültek. A Magyar Búvár Szakszövetség uszonyos úszó szakbizottságának elnökeként is tevékenykedő csapat- vezető szerint Senánszky, Varga, Kanyó és Kosina is éremeséllyel indul a vb-n, Kosara, Kardos, Kovács és a női 4x100 méteres felszíni úszóváltó célja a döntőbe jutás lehet. A szakvezetés két aranyérmet és további dobogós helyeket remél a csapattól. B. Cs. Dobogós helyekben bízhatunk a maribori Eb-n Az olimpiai kvóta a cél SPORTLÖVÉSZET Legalább egy olimpiai kvóta, illetve öt érem, közte egy arany megszerzése a célja a magyar csapatnak a kedden kezdődő maribori Euró- pa-bajnokságon. A magyar szövetség (MSSZ) csütörtöki sajtótájékoztatóján Győrik Csaba szövetségi kapitány hangsúlyozta, a 38 fős válogatott felkészülése jól sikerült a szlovéniai kontinensvia dalra, melyen tulajdonképpen minden szakágtól, a puskások- > tói, a pisztolyosoktól, a koronglövőktől és a futócéllövőktől is vár döntős helyeket. Külön kiemelte a már olimpiai kvótás Sidi Pétert, mint akitől egyértelműen éremre számít az ötkarikás műsorban is szereplő kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett versenyében. A felkészüléssel kapcsolatban elhangzott, hogy minden versenyzőnek volt lehetősége megismerkedni az Eb helyszínével, sőt, a koronglövők jelenleg is Mariborban edzenek. A mostani az egyik utolsó kvótaszerző versenye a sportlövőknek, akiknek 10 méteren ezúttal nem rendeznek számokat, viszont 25, illetve 50 méteren a mostanit követően már csak az augusztusi világkupán, az azer- bajdzsáni Gabalában nyílik mód riói kvalifikációra. A magyarok közül eddig Sidi mellett To- bai-Sike Renáta rendelkezik ötkarikás indulási joggal. Légpuskában és légpisztolyban a márciusi győri Eb-n osztják az utolsó tizenkét kvótát, a koronglövőknél pedig az azeri vk mellett a szeptemberi lonatói világbajnokság marad még lehetőségként. S. K. Döntetlennel zárult a Gyöngyös és a Felsőtárkány edzőmérkőzése Reznek és Laurinyecz aláír Megosztozott a gólokon a Gyöngyösi AK és a Felsőtárkány a hétközi felkészülési mérkőzésén. A két gárda egymás ellen tartotta első nyári erőfelmérőjét. Sike Károly karoly.sike@partner.mediaworks.hu LABDARÚGÁS A gyöngyösieknél nyolc, a felsőtárkányiaknál mindössze négy olyan játékos szerepelt a nyár első felkészülési mérkőzésén, aki az elmúlt idényben is a klub kötelékébe tartozott. A Gyöngyösi AK a harmad- osztálytól való kényszerű búcsút követően edzőként La- bancz Róbert irányításával, jobbára helyi kötődésű labdarúgókból álló gárda kialakításán dolgozik, amely a bajnoki címre is esélyes lehet a megyei I. osztályban. A Felsőtárkány szintén új tréner, Uray Attila edző vezetésével ősztől is az NB Ill-ban szerepel, a klubnál azonban szinte teljes csapatcsere várható a nyáron.- A legutóbb Cigándon szerepelt Reznek Donát és a Gyuláról visszatérő Laurinyecz Ákossal már sikerült megállapodnunk, továbbá az is örömteli, hogy a Kálmán testvérek is nálunk képzelik el a folytatást - osztotta meg Szarvas László, a felsőtárkányiak titkára. - Folyamatosan érkeznek a próbajátékosok, dolgozunk a keretkialakításon. A jegyzőkönyv: GYÖNGYÖSIAK-FELSŐTÁRKÁNY 1-1 (1-0) Gyöngyös, Kömlei spt. V.: Fehér Gy. GYÖNGYÖS, 1. FÉLIDŐ: Gömö- ri - Tóth T., Ollári, Szilágyi N., Kluk - Sinka, Pilinyi, Tatár, Cze- ne - Horváth V., Kiss I. 2. FÉLIDŐ: Daróczi - Oravecz, Szerencsés-Fekete G., Szilágyi N., Fekete B. - Tereánszki-Tóth, Tárnái, Pilinyi, Barta Á. - Nádudvari, Marosi. FELSŐTÁRKÁNY: Kertész - Ju hász R., Kovács G., Deme, Bocsi - Kálmán R., Kollár - Kálmán J., Reznek, Szívós M. - Laurinyecz Á. Cs.: Nyikes N., Vécsey M., Hornyák M., Makó K., Hegedűs Gy., Nagy D., Boros ]., Bakos D. GÓLSZERZŐK: Nádudvari A., ill. Kálmán J. A gyöngyösiek szombaton 16 órától a Hevesi LSC vendégeként lépnek pályára, míg a felsőtárkányiak a Putnokkal tartanak közös gyakorlást. Az Egerszalók a megyei legjobb az U17-eseknél LABDARÚGÁS Noha az alapszakasz során Gyöngyöstarján csapata zárt százszázalékos mérleggel, az aranyéremért kiírt párharcot a Keleten veretlenül végzett Egerszalók nyerte a 2014/15- ös megyei U17-es bajnokságban. A bajnoki címről dönteni hivatott csatában a szalókiak előbb 2-2- es döntetlent értek el, majd 2-0- ra győztek. A bronzmedál azok után jutott a hevesieknek, hogy a csányiakat 9-0-ra múlták felül a 3-4. helyért kiírt helyosztón. A gólkirályi címet a csányi színekben futballozó Kovábs Gergő hódította el. A horti illetőségű támadó 122 alkalommal talált az ellenfelek kapujába, miközben csapattársa, Bitaróczki Viktor 46 esetben treffelt. A többi csányi fiatal 21 gólon osztozott... Keleten Fónagy József 59 találattal járult hozzá ahhoz, hogy idén az egerszalókiakat hirdessék korosztályuk legjobbjának szűkebb hazánkban. B. Cs. rnf.TTBTMfl——— 1. Egerszalók 20 19 1 - 182-15 58 2. Hevesi LSC 20 17 - 3 150-27'43 3. Bélapátfalva 20 12 2 6 96-54 38 4. Mátraderecske 20 11 4 5 92-54 37 5. Pétervására 20 11 3 6 78-49 36 6. Besenyőtelek 20 11 - 9 89-64 33 7. A.tálya 20 6 - 14 57-132 18 8. Tarnalelesz 20 5 ^ 12 52-93 18 9. Füzesabony 20 5 1 14 57-116 16 10. Borsodnádasd 20 4 1 15 59-113 13 11. Makiár 20 1 1 18 35-230 4 12. Verpelét törölve 13. Novaj-Ostoros törölve Megjegyzés: A Hevesi LSC-től 8 pont levonva. A GÓLLÖVŐLISTA ÉLCSOPORTJA. 59 gólos: Fónagy József (Egerszalók). 50: Boros Olivér (Bélapátfalva). 30: Suha Zoltán (Besenyőtelek). Nyugati er 1. Gyöngyöstarján 20 20 - - 199-23 60 2. Csány 20 16 - 4 189-53 48 3. Gyöngyöshalász 20 14 1 5 109-41 43 4. Apc 20 12 1 7 103-48 37 5. Lőrinci 20 11 1 8 109-79 34 6. Detk 20 10 1 9 101-82 31 7. Domoszló 20 6 1 13 55-111 19 8. Heréd 20 9 - 11 89-103 17 9. ESC Gyöngyös 20 5 1 14 82-220 16 10. V.györk-Markaz 20 3 1 16 54-137 9 11. Nagyréde 20 - 1 1936-2291 12. Zagyvaszántó törölve Megjegyzés: Heréd csapatától 10, a Vámosgyörk-Markaztól 1 pont levonva. A GÓLLÖVŐLISTA ÉLCSOPORTJA. 122 gólos: Kovács Gergő (Csány). 53: Lakos Martin Krisztián (Heréd). 46: Bitaróczki Viktor (Csány). Friss megyei híreket, információkat HEOL.hu hirportálon olvashat. Gyöngyösi győzelem született a Nemzeti Strandlabdarúgó Liga rangadóján A Goldwin Plüss nem bírt az Energiával STRANDLABDARÚGÁS A gyöngyösi Energia SC az első, a lőrinci Goldwin Plüss a második, a pétervásárai Bodon Péter FC pedig az ötödik helyről várja a folytatást a Nemzeti Strandlabdarúgó Liga harmadik, mától soron következő fordulója előtt. A kilenc meccsen túljutott ESC és a nyolc mérkőzést játszott Goldwin is csupán egyszer veszített az eddigiek során. Utóbbi gárdát éppen az éllovas gyöngyösiek győzték le, míg az Energia egyetlen kudarca az Aramis SE-Da Cateri- na elleni találkozóhoz fűződik. A pétervásárai Bodon PFC gárdájának azonban nem tudott ellenállni az Aramis. Az ESC Gyöngyös színeiben játszó Duarte megállíthatatlannak bizonyult A megyénkbeli csapatok 2. fordulóban elért eredményei: ESC Gyöngyös-Bodon PFC 5-2, Nagy- hegyes-Goldwin Plüss 3-10, ESC Gyöngyös-Siófok 10-4, Junior Sport-Goldwin Plüss 6-7, Bodon PFC-Aramis SE-Da Caterina 4-3, FTC Futsal-ESC Gyöngyös 6-13, Goldwin-Garvittax 12-3, ESC Gyöngyös-Goldwin Plüss 5-3, FTC Futsal-Bodon PFC 6-8, Gold- win-Junior Sport 6-4, Siófok-ESC Gyöngyös 5-9, Bodon PFC-Nagy- hegyes 9-3, Aramis SE-Da Ca- terina-ESC Gyöngyös 5-3. A 3. forduló 23 mérkőzést tartalmazó programja ma 17 órakor kezdődik és vasárnap 16 órakor zárul a siófoki MLSZ Beach Arénában. B. Cs. A bajnokság állása 1. ESC Gyöngyös 9 8 - 1 70-35 24 2. Goldwin Plüss 8 7 - 1 54-27 21 3. Bonyhád 8 7 - 1 58-37 21 4. Junior Sport 9 5 - 4 57-46 15 5. Bodon PFC 8 4 1 3 41-45 13 6. Aramis SE-Da C. 8 4 - 4 40-30 12 7. Siófok 9 3 - 6 50-64 9 8. FTC Futsal 8 2 - 6 45-61 6 9. Nagyhegyes 9 1 - 8 32-61 3 10. Garvittax 8 - - 8 32-73 0 Duarte az élen A góllövőlista élcsoportja. 24 gólos: Duarte (ESC Gyöngyös). 18: Ivitz Zoltán (Bodon PFC). 16: Karacs Dániel (FTC Futsal). 14: Máté Róbert (Bonyhád). 13: Túrós Viktor (Siófok), Stephan Meier (ESC Gyöngyös). SPORTMŰSOR SZOMBAT TERMÉSZETJÁRÁS: A Bükki VM SE nyílt Egészség túrája a Szilva svá rad- Sza I aj ka-vö I gy-Sza- badtéri múzeum-Szilvásvárad 7 kilométeres útvonalon. Találkozó: Eger, autóbusz-pályaudvar, 8.50. LABDARÚGÁS: Előkészületi mérkőzések: FC Hatvan-Puskás Akadéma II, Hatvan, Népkerti spt., 11.00. Hevesherm-Heve- si LSC-Gyöngyösi AK, 16.00. VASÁRNAP TERMÉSZETJÁRÁS: A Bükki VM SE nyílt túrája a Mátraháza- Kecskebérc-Sástó-Kozmá- ry-kilátó-Mátrafüred 14 kilométeres útvonalon. Találkozó: Eger, autóbusz-pu., 7.20. 4 » V* J NÉZZE MEG A TÖBBI KÉPET IS! A Gyöngyösi AK- Felsötárkány mérkőzés további képei megtekinthetők a www.heol.hu hirportalon!