Heves Megyei Hírlap, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-28 / 175. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2015. JULIUS 28., KEDD Nagyon különleges alkotások születtek Fakanálbábok, gyöngy ékszerek, bőr kulcstartók, nemezeit kitűzők és batikolt képek készültek idén is a Hely- történeti Gyűjtemény falai között délutánonként, ahol alkotókedvű lányok és fiúk kéz- műveskedtek. Gy. Gömöri Ilona intézményvezetőnek és Bu- dai-Tóth Zsuzsannának, a Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusának fejében született meg az ötlet néhány éve a Múzeumi Kézműves Tábor elindításához. A hevesi kézműves tábor programjai között szerepelt az agyagozás, de a múzeum egyik kiállítótermében található 550 éves középkori harang másolatát is elkészíthették ott. J. H. Tábor cukorbeteg fiataloknak Huszadik alkalommal szervez edukációs és élet- mödtábort a cukorbeteg gyermekek és fiatalok számára a huszonnégy éve működő Heves Megyei Diabetes Szövetség idén nyáron. A bükkszé- ki ifjúsági táborban július 29. és augusztus 4. között délelőttönként diabéteszoktatásra, délután strandolásra és sok-sok színes programra várják a szervezők a fiatalokat. A tábor sztárvendége Hevesi Tamás lesz. J. H. A Kerekes Band a Világzenei Vásáron Idén október 21-étől Magyarország ad otthont a négynapos Világzenei Vásárnak, a World Music Expónak. A fesztivál a világ legnevesebb nép- és világzenei eseményének számít, melyen ez alkalommal - a szakmai zsűri döntése alapján - a kiválasztott tíz fellépő közé a jubiláló Kerekes Bandet is kiválasztották. Az együttessel a városban leghamarabb augusztus 29-én, a Bolyki-völgyben találkozhatunk és együtt ünnepelhetjük húszéves fennállásukat. J. H. Gondot, meglehetősen sok fejtörést okozott többeknek is az elektronikus ügyintézés az Otthon Melege Program elnevezésű pályázatnál az elmúlt héten. Az észak-magyarországi régióban első körben pontosan 60 millió forint állt az embereknek rendelkezésre a mosógépek cseréjére, ám ez az összeg kevésnek bizonyult... Szomszéd Eszter eszter.szomszed@mediaworks.hu HEVES MEGYE A nemrég közzétett statisztikai adatok szerint hazánkban csak a családok 94 százalékának van otthon mosógépe, ennek pedig a csaknem 50 százaléka nyolcévesnél idősebb készülék. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) éppen ezen a helyzeten kívánt javítani az Otthon Melege Program ötödik elemeként kiírt mosógépcsere-pályázatával.- Ahogy figyeltem az erről szóló híreket, és hallottam más próbálkozóktól is, én kimondottan szerencsés vagyok, mert bizony elég sokan lemaradtak a jelentkezésről, ugyanis hamar kifogyott a muníció a rendszerből - mesélte lapunk érdeklődésére Sz. Sándor Pétervásáráról. - Mind a hűtőgép-, mind pedig a mosógépcsere-programon indultam. Már hetekkel korábban felfigyeltünk a pályázati kiírásra, és természetesen utánajártunk annak is, hogy milyen feltételei vannak a jelentkezésnek. Ám ázt töredelmesen be kell vallanom, hogy a pályázat elektronikus kitöltéséhez segítségül hívtam egy informatikus barátunkat, mert nekem nem ment volna egyedül egy Excel-táb- lázat feltöltése. Voltak azért itt buktatók szép számban, amiket egy laikus számítógép-felhasználó nem tudott volna megoldani, de mi ügyesen vettük az akadályokat. Tavasszal egy 1981-es Minszk típusú hűtőgépet tudtunk lecserélni ennek a programnak a segítségével a regisztrált kereskedőnél egy teljesen újra, amihez pontosan 30 ezer forint támogatást kaptunk. Már akkor tudtuk, hogy tervezik a mosógépcsere-program elindítását is, ezért nagyon figyeltük, hogy mikor jelenik meg az interneten a kiírás, mert az a gépünk is igen szépkorú már. Több mint harmincéves, de azért még működik. A félautomata Hajdú moAz északi régió - Heves, Bor- sod-Abaúj-Zemplén és Nóg- rád megye - lakosai a pályázati útmutató szerint július 14-től nyújthatták be pályázataikat. A rendelkezésre álló 500 millió forintos forráskeretet népességarányosan, a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján osztotta el a tárca az egyes régiók között, így kizárt, hogy bármely sógépet most egy új, felültöltősre cserélnénk. Mivel az ügyfélkaputól azt az értesítést kaptuk, hogy pályázatunkat az elmúlt héten befogadták, ezért nagyon reménykedünk abban a 40 ezer forintos támogatásban, ez ugyanis segít abban nekünk, hogy energiatakarékos mosógépet használhassunk a jövőben - összegezte lapunknak a tapasztalatait ezekkel az akciókkal a 60 éves nyugdíjas férfi. Ám kétségkívül nem mindenki járt olyan jól, mint a lapunk által megkérdezett személy. Több olvasónk is arról számolt be, hogy rengeteg bosszúságot okozott nekik a mostani mosógépcsere-program. Sokan igazából még csak azt sem tudják, hogyan pályázhattak volna, mivel csak elektronikus úton érhetők el az információk, s a programra való jelentkezés is csupán interneten nyújtható be. Egy idős hölgyrégió lakosai elesnének a pályázatbenyújtás lehetőségétől. Az elektronikus ügyintézést azzal magyarázták, hogy ilyen pályázatkezelés során biztosítható a gyors átfutási idő és az egyszerű kezelhetőség. További fontos szempontként említették, hogy ennél az ügyintézésnél a pályázókat nem terheli pályázati díj, se postaköltség. nek is például, aki a minap telefonon kereste meg a szerkesztőségünket, épp a fentebb felsorolt okok miatt volt gondja. Valójában nem tudta, hogy miként vehetne részt a programban, hiszen egyáltalán nem ért a számítógéphez, sem az online ügyintézéshez, még ügyfélkapus regisztrációja sincs. S ha ez még nem lenne elég, a programra biztosított pénzügyi keret is néhány óra alatt kimerült, emiatt a pályázatok benyújtását pár óra eltelte után felfüggesztették. Ám az is igaz, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a nagy érdeklődésre való tekintettel úgy döntött, hogy a mosógépcsere-program eddigi 500 milliós forintos keretét a duplájára növeli és hamarosan újra megnyitják a pályázatot. Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint közszolgáltatásokért felelős államtitkár tájékoztatása szerint a keret növeléséről a néhol háromszoros túljelentkezés miatt döntöttek. Közismert tény: múlt hét kedden a NFM a észak-magyarországi régióban is felfüggesztette határozatlan időre a mosógépcsere-programot, forráskimerülés miatt. Erre a területre egyébként 60 millió forint állt rendelkezésre, amelyből 1500- 2500 család szerezhet be új, magas energiahatékonyságú automata mosógépet. A minisztérium május 28-án adta ki az Otthon Melege Programhoz kapcsolódó pályázati felhívást: az 500 millió forinttal támogatott program keretében vissza nem térítendő támogatás kapható régi mosógépek energiatakarékos új készülékre történő cseréjéhez. A támogatás mértéke a készülék árának 50 százaléka, de maximum 25, 40 vagy 45 ezer forint, a mosógép energiaosztályától függően. Támogatás: 25-től 40 ezer forintig A mosógépcsere-program során igényelhető vissza nem térítendő támogatás mértéke Árkategóriájú mosógép beszerzése esetén 25 ezer. az A++ mosó gépnél 40 ezer. míg az A+++ kategóriájú gép vásárlásakor 45 ezer forint. Az első támogatási keret, ahogyan azt írtuk is, 500 millió forintról szólt, ez pedig azt jelenti, hogy körülbelül 1120 ezer masina találhat gazdára első körben. Támogatást kizárólag a pályázati portálon található regisztrált kereskedőktől beszerzett, a mosógép-katalógusban szereplő gépekre lehet kérni és kapni. Jelenleg összesen 290 kereskedőnél lehet 541 féle - felül- vagy elöltöltős, energiatakarékos - mosógépet beszerezni a háztartásoknak. Miért csak elektronikus a pályázat? Szép számban vettek részt a járműszentelésen Áldás a jó utazásért liSZANÁNA A Tiszanánai Római Katolikus Egyházközösség először rendezett Szent Kristóf - aki a zarándokok, az utazók és az autósok, motorosok védőszentje - napja alkalmából járműszentelést a településen. Vasárnap reggel, a szentmise után a templomnál, az iskola előtti parkolóba várták a közlekedőket és járműveiket. A hívek szép számban képviseltették magukat az eseményen, ahol Eperjesi István plébános majd’ húsz személyautót, néhány kisteherautót, a helyi polgárőr egyesület, Máltai Szeretetszolgálat és tűzoltóság járműveit, illetve tíz helybeli lakos kerékpárját is megáldotta. SZ. E. Eperjesi István plébános megszentelte a tiszanánaiak járműveit Megdöbbenés és találgatások a tragédia kapcsán Segítene a helyhatóság HEVES A rendőrségi cáfolat tükrében kételkedéssel kell fogadnunk az egyik kereskedelmi televízió azon értesülését, amely szerint a 35 esztendős apa a hátrahagyott üzenetében bocsánatot kért volna tettéért. Egy, a családot elég jól ismerő hevesi olvasóra hivatkozva írta a hatvani hírportál: a gyermekek féltek az apjuktól, illetve megemlítette, hogy a férfi alkalmanként bántalmazta az édesanyát is, a válást az ő agresszív viselkedésére vezette vissza. Volt, aki azt állította, hogy az apa emiatt nem vihette el a nagyobbik gyereket az iskolából. Ezen állítások megérdemlik, hogy kritikusan .kezeljük. Munkatársaink a tragédia napján megnézték az elkövető - hétfőre már törölt - közösségi oldalát. Az itt közölt posztok, főként a megosztott fényképek, nem olyan apa-fiúk kapcsolatot tükröztek, mint amelyet a félelem határoz meg a gyermekek részéről. E megjegyzéshez tartozik a lapunk által már megírt érvelés, amelyet a cselekmény helyszínén, a kordonnál várakozva osztott meg a Hírlappal egy, a családot szintén jól ismerő ember. Ő az asszonynak rótta fel a kapcsolat megromlását.- Felvettük természetesen a kapcsolatot a tragédiában érintett hozzátartozókkal - tájékoztatta hétfőn lapunkat Heves polgármestere, Sveiczer Sándor. - Mindenképpen segíteni szeretnénk rajtuk, éppen ezért az ön- kormányzat vállalta azt, hogy a két kisgyermek temetésének költségeit átvállalja. Megegyeztünk az egyik férfi rokonnal, hogy mihelyst megvannak a szükséges papírok - ilyen a halotti anyakönyvi kivonat, ami, ha minden igaz, ma elkészül -, akkor elindítjuk a folyamatot a temetkezési vállalkozónál. Nagyon sajnáljuk a történteket, mindenkit mélyen megrázott a tragédia - főleg a kisgyermekek értelmetlen halála - a városban, de úgy gondoljuk, támogatásunkról kell biztosítani a hozzátartozókat. S. S., Sz. E. 4 I ir Válogatás a mai legújabb, legmodernebb mosógépcsodák közül. A csereprogram során Észak-Magyarorszá- gon legalább 1500-2500 család szerezhet be új, magas energiahatékonyságú gé petj<épünkil^ ’