Heves Megyei Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-30 / 151. szám
2015. JUNIUS 30., KEDD KITEKINTŐ g Városszerte milliárdok épültek be a megyeszékhely közterületeibe, épületeibe Jobb életminőséget akarnak A megyeszékhely több pontján is építkezések zajlanak. Ezek sorában találunk egészségügyi, szociális ellátó intézményeket éppúgy, mint a kulturális örökség létesítményeit, vagy a városi közlekedést minőségileg befolyásoló fejlesztéseket. Sike Sándor sandor.sike@partner.mediaworks.hü EGER Habis László polgármestert azokról a nagy léptékű fejlesztésekről kérdeztük, amelyek szemmel láthatóan most is készülnek a megyeszékhelyen. A városvezető választ adott azokra az olvasói felvetésekre is, amelyek azt firtatják, mikorra számíthatnak az itt élők vagy az idelátogatók „teljes nyugalomra”. A legtöbb észrevétel a kerékpárút építésével kapcsolatban érkezett, hiszen sokan nem is tudták pontosan, mi épül például a MÁV-állomás környékén.- Azt gondolom, hogy - bár turisztikai beruházás a kerékpárút - bizonyos értelemben a város valamennyi lakóját érinti majd, de főleg a felnémetiek számára lesz ez rendkívül hasznos. Maga a vállalkozói díj megközelíti a 650 millió forintot. Az önkormányzat is jelentős összeget fordít rá, hiszen az önerőnk csaknem 200 millió forint. Több városrészben folynak a munkák Felnémettől az Eszperantó-sétányon, a Szeszfőzde, a Vasút, a Hadnagy utcán át a Mátyás király út legdélebbi szakaszáig. A projektben az EVAT Zrt. is szerepet vállal, hiszen a Tűzoltó Múzeum lesz a kerékpáros centrum. Egy magánszolgáltató már beszerezte a kölcsönözhető elektromos kerékpárokat - fogalmazott a polgármester. A Hírlap rákérdezett a legutóbbi közgyűlésen és a közmeghallgatáson is szóba hozott „fenntartható városi mobilitási terv” mibenlétére. Az elnevezés talán furcsa, de nem más, mint egy uniós szakkifejezés - tudtuk meg. Habis László szerint a terv arról szól, hogy miként szolgálhatják jobban a közlekedést, a város egé- szének az élhetőségét.- Ezt a munkát új kezdeményezésnek tekintjük - tette hozzá. - Át is kereszteltük erre a közlekedési koncepció készítését. Széles körben számítunk az egriek és a civil szer- vezetek javas- lataira. Olyan várost szeretnénk fejleszteni, amelyben a sétálás, a gyalogos közlekedés és a kerékpározás az eddiginél lényegesen nagyobb szerepet kap. A polgármester örül, hogy az egészségügyi és szociális alapellátás fejlesztése előtérbe került. A meglevő létesítmények színvonalának emelése, komfortosabbá tétele, akadálymentesítése, energetikai korszerűsítése, műszerezettségének a javítása a cél. A két jelentős rekonstrukció egyike az alapellátást tízezer ember számára biztosító Vallon úti orvosi rendelő újjáépítése a Felsővárosban. A beruházásnál 60 millió forint volt a támogatás és csaknem tízmilliós önkormányzati forrás szerepel benne. A teljes felújítás a nyílászá- rócseréktől az elektromos szerelésen át a gépészetig valósult meg, aminek eredményeképpen nagyon korszerű orvosi komplexumot kap a városrész. A fog- orvosi rendelők Habis László. Örül, hogy az egészségügyi és szociális alapellátás fejlesztése előtérbe került. Újra látogatható lesz a Törökkert Befejezéséhez közeledik az Ipari Park térségének kármentesítő se. A fizikai megvalósítás lényegében befejeződött. Azt remélik, és ezt tartja fontosnak az önkormányzat, hogy 9 hektáros közművesített terület áll majd rendelkezésre ipari befektetőknek. A végéhez közeledik a Belváros rehabilitációja. Most a Végvári vitézek terének rekonstrukciója keretében a restaurált szoborcsoport végső helyére került, elkészültek az ivóvíz-, szennyvíz-, csapadékvíz-hálózati felújítások. Régészeti feltárások során az eredeti járószint kőlapjaira is rábukkantak. Nagyon szép mészkő burkolatot kap a tér, ahol megjelennek majd a régi falak. Elkezdődött a Kálvin-ház parkosítása is. A várrekonstrukció részeként a Törökkertben jól halad a munka. így 30 év után újra látogatható lesz. Egy gyilokjárő is létesül, ami új kilátópontja lesz a várnak. A fegyvertár szerkezetkész, a Szép-bástyánál folyik az alap megerősítése. A Múzeumok Éjszakájára elkészült a várfalsétány. felújítása a Technika Házában a fogorvosi ügyelet és kilenc orvosi rendelő korszerűsítését jelenti, s 50 ezer ember ellátását hivatott javítani. A beruházáshoz 57 millió forint támogatás érkezett, amit a helyhatóság kiegészített.- A szociális alapellátás jobbításáért végzett munkákból egy tavaly decemberre, egy idén márciusra készült el. A Cecey Bölcsőde felújítása júniusban kezdődött, ehhez 350 millió forint a támogatás, és több, mint 80 millió az ön- kormányzati saját összeg. így 430 millióból újítjuk föl valamennyi városrész bölcsődéit. Mindennek köszönhetően 250-260 család tudhatja azt, hogy a gyermeke európai színvonalú bölcsődei ellátásban részesül - hangsúlyozta a városvezető, aki szólt a 25 százalékban a Heves Megyei Vízmű Zrt. által finanszírozott felújításáról is a Koszorú utcában. A több mint százmilliós beruházás költségeinek háromnegyede önkormányzati forrásból történik. Az ivóvízhálózat elkészült, a vízmű átvette, egy hónapja már ezen szolgáltatják a vizet a Petőfi téri ivóvízbázisból.- Hangsúlyozom, hogy a kivitelezők akár a Vallon útnál, akár a fogorvosi rendelőnél, akár a Koszorú utcánál egri mély-és magasépítő vállalkozások. Nem véletlenül, hiszen az a célunk, hogy egri, vagy Eger környéki vállalkozásokat hívjunk meg a fejlesztésekhez. Az összeállítás a kiadó és az önkormányzat együttműködése alapján jött létre. A költségeket az önkormányzat fizeti. MOZI URÁNIA MOZI 17.00 ÓRA: Agymanók, 3D 19.00 ÓRA: Insidious 3. - Gonosz lélek 21.10 ÓRA: Törtetők ILLÉS GYÖRGY TEREM 17.00 ÉS 19.00 ÓRA: Lámpagyújtogatók AGRIA MOZI 16.00 ÓRA: Agymanók 16.00 ÓRA: Megőrjít a csaj 16.30 ÓRA: Szex, szerelem, terápia 17.50 ÓRA: SuperFast! - Haláli iramban 18.00 ÉS 20.30 ÓRA: Törtetők 18.10 ÓRA: Jurassic World 19.30 ÓRA: Törésvonal 20.30 ÓRA: Insidious 3. - Gonosz lélek IFI MOZI 18.10 ÓRA: Jurassic World GYÖNGYÖS - GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE Érdekeseket látott, hallott? 06-30/555-9813 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius út 1. 3301 Eger, Pf. 23. Mai hírügyeletesünk: Barta Katalin E-mail címeink: hmhirlap@mediaworks.hu ; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600 Szerkesztőségi fax: 36/513-605 A nap képe EGER Másodszor vacsoráztak fehérben a hét végén Egerben. Nem másról van szó, mint hogy a megyeszékhelyen élő, dolgozó civilek, élükön Lázár Ritával, évente, június végén flashmo- bot szerveznek Vacsora Fehérben címmel. Idén másodszor hirdették meg az egyik népszerű közösségi oldalon a közösségi eseményt, s találkoztak egymással fehér ruhás emberek szombaton a Líceum előtt. Ott tudták meg, hogy ezúttal a megyeháza udvarán költik el közösen beszélgetve a piknikkosarakban magukkal hozott vacsorájukat. A bátyus buli célja, hogy olykor ismeretlen embereket hozzon össze, tölthessenek el együtt egy közös estét. G. R. PROGRAMOK JÚNIUS 30., KEDD, 19.00 Molnár Dixieland Band HELYSZÍN: Érsekkerti Zenepavilon JÚLIUS 2-5., CSÜTÖRTÖK-VASÁRNAP Barokk Fesztivál - Bükki Művészeti Napok KÖZREMŰKÖDŐK: Savaria Barokk Zenekar, Musica Auiica Régizene Együttes, Budapesti Kamaraopera, Tercina Együttes, Györgyi Anna, Kálid Artúr, Kárászon Dezső, Transilvania Barokk Együttes JÚLIUS 6-10., HÉTFŐ-PÉNTEK TV * HELYI MŰSOROK * PUSKIN TEREM 14.00 ÉS 16.00 ÓRA: Agymanók, 3D 18.00 ÓRA: Superfast! - Haláli iramban 20.15 ÓRA: Törésvonal SZABADSÁG TEREM 13.15 ÓRA: Jurassic World 15.30 ÓRA: Jurassic World 17.45 ÓRA: Éjjelek és nappalok 19.45 ÓRA: Szex, szerelem, terápia ÁLLATORVOS Éjszakai állatorvosi ügyelet: június 30-án este 7 órától este 10 óráig a HB-Vet Kft. látja el az állatokat. Tel.: 36/312-460. Az ügyeleti beosztás elérhető a www.maok.hu honlapon is. 8.00 A hétfői adás ismétlése 12.00 Diginfó 18.00 Tv Eger-szignál 18.01 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 18.20 Nyitnikék dalos- találkozó 18.30 Kisebbségben - magazin, ism. 19.00 HírAdás - egri híradó 19.20 Allattársak 4. rész, ism. 19.30 Bortrender - magazinműsor (korhatár 12) 20.00 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 20.20 Kilátó - magazin, ism. 20.50 Sport+ - televíziós sportmagazin. Benne: 22. AVENTICS Kupa nemzetközi utánpótlás-labdarúgótorna, ism. 00.00 Képújság 9.00 A hétfői adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 10 perc - beszélgetés a világról, a városról, az emberekről... 18.15 Nap kérdése 18.17 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35 Fogadóóra, 1. rész - közéleti magazin 19.01 Reklám 19.04 Fogadóóra, 2. rész 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség hírei 19.45 Moziklip - mozimagazin, ism 19.59 Turmix - válogatás a legnépszerűbb műsorainkból, ismétlés 20.09 Cimbaliband - Aki szeret 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság 00.00 Képújság 10.00 A keddi adás ismétlése 10.00 EKF Sport - sportmagazin 10.30 A Magyar Pszichológiai Társaság XXIV. Országos Tudományos Nagygyűlése, 2. rész 11.00 EpíTech - a Veszprém TV építészeti magazinműsora 11.25 My Funny Valentine - diplomafilm 11.35 Rammstrum zenekar - Orosz Tamás dokumentumfilmje 11.48 Mala lucivna - Downhill Szlovák Kupa összefoglaló 12.00 Képújság 14.00 A pénteki adás ismétlése 14.00 Firká- szok - háttérbeszélgetés egri sportújságírókkal 14.25 Eszterházy körkép: Campus Hungary különszám 15.05 Múzeumok éjszakája 15.20 A teljesítménynövelés és -követés innovatív lehetőségei a sportjátékokban - Dr. Mocsai Lajos előadása 15.45 Vidéki tréning - Reichert Dániel diplomafilmje 16.00 Képújság 18.00 Az aktuális keddi adás 18.00 Sport és életmód - magazin 18.30 A Magyar Pszichológiai Társaság XXIV. Országos Tudományos Nagygyűlése, 3. rész 19.00 Gasztrománia - a mozgóképes hallgatók gasztronómiai magazinműsora 19.50 Kranjska Gora - Downhill IXS Európa Kupa (Szlovénia) 20.00 Képújság 21.00 Az aktuális keddi adás ismétlése 23.00 Képújság 0.00-6.00 Magyar óra, hazai slágerekkel 6.00-10.00 Reggeli ébresztőműsor 10.00- 15.00 Egri nap, benne: 12.00-14.00 Kívánságműsor, SMS: 20/33-9-33-33 15.00-20.00 Egri délután, benne: 18.00-20.00 Rádió Eger Top 20, a hazai és külföldi slágerlisták aktuális kedvencei alapján 20.00-5.00 Aváros ritmusa megszakítás nélkül 0.00-4.55 A legtöbb sláger változatosan 5.55-9.55 Reggeli Turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal 9.55-10.55 Dió Top 10 Győri Nikivel - Sikerlista a hallgatók szavazatai alapján 10.55-14.55 Dió Express Győri Nikivel - programokkal, csajos rovatokkal, receptaján- lőval 14.55-19.55 Délutáni Robogás Kürtös Istvánnal - hazavezető, közlekedési infokkal, ötös slágerekkel 19.55-24.00 A legtöbb sláger változatosan. Friss hírek: 6.00-10.00, illetve 20.00-24.00 között félóránként, napközben óránként. Sporthírek: 5.25,6.25,8.25,10.00, 18.00,20.00, 21.55,23.55 SKYFM 5.00- 6.00 Sky Start 6.00-10.00 Sky Café 10.00- 14.00 Helló Meló 14.00-18.00 Traffic 18.00-23.00 Sky Jam 23.00-1.00 Hazai pálya 1.00-4.00 Night Sky 4.00-5.00 Hazai pálya raimisaHHi 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Egymás közt 10.05 Délutáni találkozás (MKR) 10.45 Lélek szava 11.05 Cseperedő 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 Nosztalgiacsokor 14.05 Az erdő fohásza 15.05 Templom-tér-kép (MKR) 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Iránytű 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép - portréműsor (ism.) 19.05 Mustármag 19.45 Esti mese 20.05 Egyházfórum 21.05 Kávéház (ism.) 22.10 Mindennapi egészségünk (ism.) 23.05 Vatikáni rádió AJÁNLÓ Hatvan Szerdán 17 órakor író-olvasó találkozót rendeznek a történelmi hátterű romantikus regényeket szerző Fábián Jankával a Széchenyi Zsigmond Könyvtárban. Bélapátfalva Csütörtökön nyílik a Bükki Művészeti Napok, Barokk Fesztivál. A városban, az Apátsági templomban 19 órakor Jubilate Deo címmel Purcell műveiből rendeznek hangversenyt, amelyen fellép többek között az Octovoice Énekegyüttes és a Savaria Barokk Zenekar. Felsőtárkány Szombaton rendezik meg az Úszó Alkalmatlanságok Világbajnokságát a tónál. Reggel főzőverseny kezdődik, majd délután kettőkor rajtol a verseny, később Sub Bass Monster, Kovács Áron és a Káosz Központ koncertezik, a napot bál zárja. V. SZEPESI GYÖRGY BARZENESZ TALÁLKOZÓ 07. 06. Nyitókoncert a névadó emlékére 07. 07. Trilla - Az élő zene versenye 07.08. Szakmai konferencia; Díjátadó gálaműsor 07.09. Farkas Gábor Gábriel lemezbemutatója 07.10. A három díva Bangó Margit, M CffCD RáczKati, OJCrv „ KULTURÁLIS Szulak Andrea KÖZPONT Friss megyei híreket, információkat HE0L.hu hírportálon olvashat.