Heves Megyei Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-18 / 141. szám
Míhaiyj 2 MEGYEI KÖRKÉP 2015. JÚNIUS 18., CSÜTÖRTÖK Talán régóta mi voltunk az elsők, akik Jakabdomb maradványai közt jártak SZELLEM FALUVÁ VÁLTOZQTT AZ EGYKORI KISTELEPÜLES Különös világba csöppen az ember valahol Tarnaszentmá- ria és Egerszólát között. Egy régi, elhagyott, már amolyan szellemfaluvá lett település maradványaira bukkanhatunk errefelé. A romok közt sétálva szinte hallani véljük az egykori iskola környékén a gyerekzsivajt, s talán meg sem lepődnénk, ha a még álló házfalak ablakain a hajdani tulajdonosok pillantanának ki ránk. Pedig ma már semmi nincs ott, csak a múlt kitörölhetetlen emlékei. Hancsicsák Mihály hancsicsak.mihaly@gmail.com JAKABDOMB Egertől nem mesz- sze létezett egy kis település, ahol az utolsó épületek maradványai még állnak, temetőjében még fellelhető egy pár síremlék. Az 1970-es években enyészetnek induló Jakabdom- bon valamikor nagy élet volt. Serény kezek szorgoskodtak a földeken, gyerekek sivalkod- tak iskola után, folytak az egykor állandónak hitt élet mindennapjai. Mintha a Tarnaszentmáriá- ról Egerszólátra tartó kátyús út is jelezné, ez egy elhagya- tottabb vidék. Az egyik kanyar után leparkolunk, s vezetőm - Bujáki Bence amatőr néprajzkutató - mutatja, merre kell indulnunk. Ahogy körbenéz az ember, csak legelőt, cserjést lát, pedig a település utolsó házai valamikor itt állhatták. Soha nem volt ez nagy település, fénykorában talán kétszázan élhettek itt, de a szellősen elterülő klsbirtokok házai elég nagy területet elfoglaltak. Hihetetlen, hogy a természet milyen tempóban veszi vissza a saját területét, persze ehhez azért kellett emberi segítség is. Az utolsó időkben itt már nem igazán lehetett eladni a házakat, így magukra hagy-, ták a volt gazdáik. A téesz és a „leleményes” emberek aztán lerombolták, és szép lassan elhordták a magukra hagyott épületeket. A sík rész után emelkedő következik, fás-bokros terület. Bence mutatja, valamikor itt állt az iskola épülete. Innen feljebb haladva, egy kanyar után egyszer csak romok, majd egy felismerhető állapotban maradt ház bukkan elő. A még álló házfalakban bent vannak az ajtó- és ablakkeretek, egy láncon lógó lakat is hirdeti: ide régebben még visszajártak. Ezt erősíti meg a ma már Sírokban lakó Zvara lánosné, Róza néni, aki a családjával élt Ja- kabdombon. Meséli, hogy a Mészáros család volt az egyik legtehetősebb lakója a településnek, s az elnéptelenedés után a legidősebb fiú még sokáig kijárt ide: zöldséget termesztett, de valószínűleg a honvágy is húzta vissza. Aztán jó pár évvel ezelőtt a még álló házat felgyújtották, azóta már nem jön ide senki, lassan ez is az enyészeté lesz. Rózsika néni családja különleges szerepet töltött be a település életében. Édesapja a második világháborúban asztmás lett, emiatt 1944-ben leszerelték. Abban az időben Verpe- lét nagyon poros település volt, nem is bírta a betegségével, ezért kiköltöztek Jakabdomb- ra. Meséli, hogy míg a háborút magát nem, de az azt lezáró időszakot nagyon megszenvedték a lakosok. Jöttek ide rabolni, erőszakoskodni a katonák, többet szenvedtek az itt lakók az utolsó fél évben, mintáz egész háború alatt. Aztán egyszer vége lett, új idők jöttek. Jött a földosztás, másokkal együtt így kaptak ők is négy és fél hold termőföldet. Édesapja, betegsége miatt nem tudott a földeken dolgozni, így aztán ő lett a település postása. Mivel Jakabdombon nem volt semmilyen hivatal, gyakorlatilag ő lett az egyetlen hivatalos személy, és postahivatalnokként hozzájuk volt kiépítve az egyetlen tele- , ,*r fonvonal is. Kétnapon- 'sijp ta mentek be Verpe- létre a küldeményekért, amit aztán a gyerekek hordtak ki a településen.- Nagyon jó volt ott az élet, én még most is ott laknék legszívesebben... - mondja Rózsika néni. - Az emberek békésen éltek, senki nem bántott senkit, senki nem volt haragban a másikkal. Igazi természetközeli településként itt mindenki mezőgazdaságból és állattartásból élt. Becsülettel meg is éltek, beszolgáltatták amit kellett, a maradékkal bejártak a verpeléti piacra. Persze időnként felbukkant egy-egy finánc, kutakodva az elrejtett termény és bor után. A nyugodt életet csak az ilyen rövid közjátékok zavarták meg. A két nagy háború között már működött az iskola, ami a viharos évek után újra indult. Volt ott még szolgálati lakás is a tanítóknak, egy darabig még a jól felszerelt tanteremben egy, a településen lakó házaspár tanított. A helyi gyerekeknek nem kellett mesz- szire menni, hogy kijárhassák a nyolc általánost, mert bizony Jakabdombon nem csak a négy osztályt lehetett elvégezni. A település életében a nagy törést a hatvanas évek elején kezdődő téeszesítés jelentette. Mivel itt mindenki a földből élt, érthetően érzékenyen érintette őket ennek az elvesztése. Ez időtájt in- V dúlt hanyatlásnak a település. Míg idáig nemit o g y nem költözött el senki Ja- kabdomb- ról, hanem inkább ide telepedtek, ekkortól viszont gyorsuló ütemben kezdetét vette az elvándorlás. Először csak az elházasodók mentek el, de aztán teljes családok is kezdtek elköltözni a környező településekre. A legtöbben Verpelétre mentek, de sokan költöztek Mátraballára és Egerszólátra is. A helyben megszűnő munkalehetőség, a csökkenő gyerekszám lassan halálra ítélte a települést. Rózsika néni is házasság révén vált el Jakabdombtól, a szülei még maradtak a hetvenes évek beköszöntőig, majd ők is visszaköltöztek Verpelétre. Bence körbevezet a még megmaradt romok között, majd felkeressük a volt település temetőjét. A mellmagasságig érő csalános mintha védené az itt nyugvók békéjét, csak lassan lehet beljebb hatolni a sűrűben. Egy nagy kőkereszt és a rajta elhelyezett tábla hirdeti, hogy azt a jakabdombi lakosok állíttatták 1937-ben. A temetőben már csak pár síremlék látható, lassan ez is a végső elmúlás része lesz. Felérve a volt település legmagasabb részére szép kilátás nyílik a Mátrára. Az ember önkéntelenül is behunyja a szemét egy pillanatKOMMENTAR Jakabdomb után kutatva egy feltűnő jelenségre leszünk figyelmesek. Valószínűleg azonos forrásból vagy egymástól átvéve, de a külföldi honlapok szinte tökéletes pontossággal határozzák meg a volt település helyzetét. Bár Tarnaszent- máriához van közelebb, a hivatalban informálnak, hogy Jakabdomb mindig is Verpe- léthez tartozott, amit ott meg is erősítenek, de a településről szinte semmi, egy 1923- as datálású kataszteri birtokvázlaton feltüntetik mint Ver- peléthez tartozó részt. Persze sok-sok időt levéltárakban, földhivatalokban eltöltve biztos ki tehetne nyomozni jó pár dolgot Jakabdomb múltjáról, és talán megérné még akár egy skanzent is építeni a megmaradt emlékek köré. ra, elképzeli az eltűnt világot: lentről a mezei munkások, közelből a háziállatok hangja hallatszik, a kanyarban éppen egy ökör vontatta szekér fordul a poros utcába. Aztán kinyitjuk a szemünket és elillan minden látomás. A békés természet veszi körbe a látogatót. Lefelé tartva a dombról még megállunk egy kútnál. Víz van benne most is, és még a tartós kőből faragott itató is használható lenne. Kicsit odébb a fák között egy pince bejárata látszik, valamikor talán a pityóka, a zöldség és a boroshordók lelőhelye lehetett. Hátunk mögött a domboldallal már csak a furcsa érzés motoszkál bennünk: oly gyorsan el tud tűnni az ember teremtette világ, hogy fél évszázad után már szinte semmi sem marad belőle. V i i v * NÉZZE MEGATÖBBI KÉPET IS! SS Az elhagyott településen készült 7-! további képeket a www.heol.hu Its hírportálon tekintheti meg.
