Heves Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-24 / 46. szám

11 2015. FEBRUÁR 24., KEDD SPORTTÜKÖR „Lám, ezek is mi vagyunk!” magyar kupa A Csurgói KK búcsúztatásával a hat között a B. Braun Varsandán Milánék (15) folytatták remek sorozatukat a kupaküzdelmekben. A tatabányaiak után a csurgóiak is a gyöngyösiek áldozatául estek. Az Egri VSI többször is a középpontban a bokszolok bálján ökölvívás A Magyar Ökölvívá­sért Díjjal jutalmazták Kovács Gézát, az Egri Városi Sport­iskola igazgatóját, míg Dorkó Péter szakosztályvezető, edző a Magyar Ökölvívás Támogatásá­ért Díjat vehette át. A honi szövetség a főváros­ban tartotta hagyományos Box Bálját, ahol ünnepélyes kere­tek között adták át a 2014-es év legjobbjainak járó kitüntetése­ket. A rendezvényen sportolók, sportvezetők teljesítményeit ismerték el, az egriek többször is fókuszba kerültek. Dorkó Pétert az év edzője­ként, míg tanítványát, a nan- kingi ifjúsági olimpia bronz­érmesét, Könnyű Richárdot, az év utánpótlás-bokszolójaként is szólították. Fehér Gyulát, a Szőlőskert Nagyréde SC vezetőedzőjét, kiemelkedő utánpótlás nevelő munkájáért jutalmazták az elöljárók. A legjobb felnőtt versenyző­nek a férfiaknál Bácskái Ba­lázst (Vasas-Süllős Sport Club), a hölgyeknél Kovács Máriát (Pécsi Vasutas Sportkör) vá­lasztották, míg a profi mezőny­ben Némedi-Varga Csillát és Bedák Zsoltot jutalmazták. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke az ünnepi eseményen jelentette be, hogy augusztus 15. és 24. között Keszthely adhat otthont a női ifjúsági és junior Euró- pa-bajnokságnak. ■ S. K: Dorkó Péteré Az év edzője díj Utolsóként a B. Braun Gyöngyös is biztosította he­lyét a férfikézilabda Magyar Kupa legjobb hat csapata között, miután a negyeddön­tőben - komoly bravúrral- búcsúztatta a Csurgót. Sike Károly- Az első gondolat, ami meg­fogalmazódott bennem, hogy ezek is mi vagyunk - nyilat­kozta a hétgólos győzelmet ho­zó találkozót követően a klub honlapjának Gulyás István, a gyöngyösiek vezetőedzője. - Tudomásul kell venni, hogy tavalyhoz képest több poszton is változások történtek, sok a fiatal, emiatt hektikus a telje­sítményünk. Ezúttal azonban nagyon egymásra talált a tár­saság. Akadt néhány kiemel­kedő teljesítmény, gondolok itt például Tamási Zsoltra vagy Koller Tamásra, akik el tudták bizonytalanítani az ellenfelet. Az egységes csapatjáték hozta meg a sikert. A B. Braun Gyöngyös a Csur­gói KK elleni párharc első mér­kőzésén négygólos vereséget (25:21) szenvedett Nagyatádon, majd a visszavágón hazai pá­lyán 30:23-ra győztek Varsan­dán Milánék, így összesítésben 51:48-es eredménnyel biztosí­tották helyüket a legjobb hat együttes között. A gyöngyösi találkozón a párharc első ösz- szecsapásán megsérült Bakos György, de a műtét után lábado­zó Szalafai Gábor is hiányzott. Egészen a 22. percig a gyön­gyösiek vezettek, a 7:4-es előny A férfi Magyar Kupa negyed­döntőjének 2. mérkőzésén: B. BRAUN GYÖNGYÖS-CSURGÓI KK 30:23 (8:11) Gyöngyös, sportcsarnok, 500 néző. V.: Bonifert, Oláh. GYÖNGYÖS: TAMÁSI - Tóth Á. 3, Hajdú, Simon B. 5, Debrecze- ni 6, Nagy B. 4, VARSANDÁN M. 3. Cs.: Hildák (kapus), Sán­dor Á. 1, Frey 1 (1), IváncsikÁ. 2, Czina, Marczinkó, KOLLER 5. edző: Gulyás István. csurgó: Mijatovics - Gebhardt 3, Borsos, Ratajec 2, Szöllősi azonban a sorozatban lőtt öt csurgói találatnak köszönhető­en a félidő hajrájához közeledve odaveszett. A játékrész utolsó nyolc percében Debreczeni Dá­vid révén már csak egy gyön­gyösi találatnak tapsolhatott a hazai publikum, miközben a somogyiak tizenegy gólig jutot­tak. A szünet után még nagyobb erőket mozgósított a házigazda. Erőfeszítéseik nem bizonyul­tak hiábavalónak, ugyanis fo­kozatosan faragva hátrányu­Sz. 3, LeleÁ. 2 (2), Gazdag 1. Cs.: Pallag (kapus), Herbert, Ca- vor 1, PUHOVSZKIJ 5, Oláh G., Pordán, Vadkerti G., OSZTRO- USKO 6, NagyM. edző: Sótonyi László. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 6. perc: 2:1, 16. p.: 6:4, 22. p.: 7:7, 37. p.: 12:14, 45. p.: 18:17, 55. p.: 27:22. KIÁLLÍTÁSOK: 10, Ül. 8 PQrC. HÉTMÉTERESEK: 1/1, Ül. 2/2. továbbjutott: a B. Braun Gyöngyös csapata, 51:48-as ösz- szesítéssel. kát, Tóth Ádám révén 18:17-nél ismét gyöngyösi előnyt muta­tott az eredményjelző. Sótonyi László időkéréssel igyekezett megtörni a hazaiak lendüle­tét. A hullámvölgyből azonban sem sikerült kimozdítani övéit, miközben a mátraaljaiak vér­szemet kapva, kiváló védeke­zéssel, és támadásban remek egyéni teljesítményekkel hagy­ta egyre inkább maga mögött a csurgóikata. A végső dudaszó megszólalása előtt öt perccel már továbbjutásra (27:22) állt a B. Braun Gyöngyös, s ezúttal a végjáték sem hozott jelentős fordulatot. Az elődöntőben a Váci KSE, a Ceglédi KKSE, a Mezőkö­vesdi KC és a B. Braun Gyön­gyös együttese mérkőzhet. A négy csapatból kettő jut a Magyar Kupa négyes döntőjé­be, amelyben már biztosított az MKB-MVM Veszprém és a Mol-Pick Szeged helye. Az elődöntők sorsolását ma tartják. Amennyiben a má­sodosztályú váciak lesznek a gyöngyösiek ellenfelei akkor egy, minden más esetben két mérkőzés dönt a továbbjutásról. Tamási, Varsandán és Koller kiemelkedett Verpelétien ebben a félévben nem rúgják a labdát megyei i. osztály A pénztelenség miatt lépett vissza a tavaszi idény küzdelmeitől a városi egyesület A „hattyúdalt” a testvértelepü­lés Okány csapatával szembe­ni mérkőzés jelentette Verpe- léten. A klub utolsó meccsére pénteken került sor, tegnap pedig a hivatalos értesítés is megérkezett a megyei igazga­tósághoz, mely szerint a Ver- pelét SE valamennyi labdarú­gó-csapatát visszalépteti a ta­vaszi küzdelmektől. Nagy ér­vágás ez mindenhogy, ám még fájóbb, hogy a Bozsik-prograin­ban érintett gyerekeket sem sikerült megmenteni.- Személyes tragédiaként élem meg, hogy megtörtént a működés felfüggesztése - kö­zölte a Hírlappal dr. Miksi Gyula, a Verpelét SE elnöke, Horváth Károlyék (7) kereshetnek más csapatot. De mi lesz a nézőkkel? aki a megyei társadalmi elnök­ség tagjaként széles rálátással rendelkezik szűkebb hazánk labdarúgóéletére. - A pénzte­lenség miatt kényszerültünk erre a döntésre. Magyarázat­ként annyit mindenképp tudni kell, hogy egy lábon álló egye­sületként eddig kizárólag az önkormányzat támogatásnak köszönhetően működött a klub. Tőkeerős szponzorokat nem si­került magunk mellé állítani, abból pedig idén nem vagyunk képesek megélni, hogy a város­ban nyilvántartott tíz civilszer­vezet egyikeként az összesen széosztható 2,4 millió forint esetlegesen ránk eső részéről fenntartsuk az egyesületet. Miksi doktor nem rejtette véka alá, hogy évente hozzá­vetőleg 10 millió forintot tesz ki az az összeg, amely a nyu­godt hátteret biztosította volna a klubnak. Hiába a TAO adta lehetőség, ha a rendelkezésre álló keretet nem vagy rész­ben (Verpeléten idén csak az egy hatodát) tudják feltölteni a sportvezetők.- Ez egyben Verpelét váro­sára sem vet jó fényt - tette hozzá a klubelnök. - Most nem tehetünk mást, erre a fél év­re felfüggesztjük a működést, borzasztóan sajnálva, hogy még a legkisebbek számára sem sikerült gondoskodni a folytatásról. ■ B. CS. HIRSAV Spanyol nevelésű játékos Hatvanban labdarúgás Megvan az FC Hatvan első téli új szerze­ménye: Menyhei Zoltán alá­írta szerződését a klubhoz. A 20 esztendős, csatárként bevethető játékos több fel­készülési mérkőzésen is pályára lépett a csapatban és teljesítményével meggyőzte a szakmai stábot szerződ­tetésének helyességéről. Menyhei legutóbb az NB III Nyugati csoportjában szereplő Csepel FC-ben futballozott, és ősszel egy Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára - szerepel a klub honlapján. Tegnap még egy fiatal labdarúgó le­igazolása volt terítéken: az Újpest U21-es csapatában futballozó szélső, a 18 éves Keglovics Bence valószí­nűleg elkötelezte magát az egylethez. A fiatal labdarúgó korábban Spanyolországban is nevelkedett. ■ B. CS. 258 millióért keltek el a kesztyűk ökölvívás Csaknem egy­millió dollárért keltek el egy árverésen azok a bokszkesztyűk, amelyeket Muhammad Ali és Sonny Liston viselt kettejük 1965 májusában vívott nehézsú­lyú profi világbajnoki cím­mérkőzésén. A New Yorkban tartott aukción 956 ezer dollárt (258 millió forint) fi­zetett egy neve elhallgatását kérő licitáló a relikviákért. Az a kesztyű, amelyet Ali a Liston elleni első, Miamiban rendezett meccsén viselt, tavaly 836 500 dollárért kelt egy árverésen. ■ MTI A Vilati Eger otthon sem bírt a Cegléddel teke A férfi NB I Keleti cso­portja 16. fordulójában: Vila­ti Eger SE-Ceglédi VSE 4:4 (3279:3252,10:14). VILATI: Zsíros R 530 fa, Zsíros 0. 534, Tamasi A. 570, Nagy G. 537, CSONTOS 548, VINCZE Z. 560. Ifik: 4:0 (1037:783). TÓTH B. 524, GEMBICZKY D. 513. A férfi NB II Keleti csoportja 16. fordulójában: Széchenyi SC Egér-Gyu­la SE 1:7 (2566:2696,4:8). SZÉCHENYI: PálJ. 426 fa, Nagy T. 402, GULYÁS F. 443, Vincze Z. 413, Bakos I. 439, Bajzát R. 443. Ifik: 0:2. Ko­máromi R. 400. ■ S. K. Egyenként 2,3 millió járt két telitalálatosért totó A 8. fogadási heti máso­dik fordulójának helyes tipp­jei a következtők: 2, X, X, 1, X, X, X, 1,1,1,X, 1,2. Plusz egy mérkőzés: X. Nyeremé­nyek: 13+1 találatos szelvény (2 db) 2 315 530 Ft. 13 talá­latos szelvény (2 db) 411 650 Ft. 12 találatos szelvény (62 db) 19 920 Ft. 11 találatos szelvény (577 db) 2140 Ft. 10 találatos (3463 db) 685 Ft. Góltotó: 6 találatos (1 db) 4 881 480 Ft. 5 találatos (17 db) 14 055 Ft. 4 találatos (263 db) 495 Ft. ■ MTI Friss megyei híreket, információkat HE0L.hu hírportálon olvashat r » l l

Next

/
Oldalképek
Tartalom