Heves Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-09 / 33. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2015. FEBRUÁR 9., HÉTFŐ ÁLLÁSPONT SIKE SÁNDOR Autóbontók, jobbkormány A KIJELENTÉS, miszerint a bontott gépjármű alkatré­szek piacán nagy az átlátha­tatlanság, csak finom utalás arra, hogy szinte semmi sincs a helyén a szektorban. A gépkocsi tulajdonosa, ha javíttatni kényszerül, akkor sem lehet nyugodt, ha szak­szervizben szereltet. Ha pe­dig „maszekhoz” megy a ta­karékosság jegyében, ne adj’ Isten valamelyik „garázs­szervizt” választja, akármi is megtörténhet annál az oknál fogva, hogy olcsónak tűnó'en úgy tudnak dolgozni a szerelők, ha a hasznot az alkatrészen hozzák. KÁR LENNE elhallgatni, hogy a törvényi szabályozásban történtek próbálkozások a felfordulás megszüntetésé­re. Egyre szigorodtak az elő­írásai annak, hogy miként lehet és kell megszabadulni azoktól a gépjárművektől, amelyek a forgalomból való kivonásra érettek. Csak­hogy e szabályok mindössze azokat tudták elérni (de őket nagyon), akik legáli­san, a mindenkori elvárá­sokat betartva működtették a bontót. Mindazok, akik a hátsó kertben, gazos tel­ken szedték és szedik szét - a ma már egyre nagyobb számban jobbkormányos - autót, boldogan virulnak. újabb tényezőként az in­ternetes kereskedelem is felfutott ebben a szegmens­ben. Magánemberként bárki eladhatja a nagypapa Wartburgjának gyújtáskap­csolóját természetesen. Ám, ha azt látjuk, hogy valaki kilencvenöt lengéscsillapí­tót kínál, kizárólag egye­sével, nem hiheti azt, hogy nem egy kereskedővel van dolga, hanem egyszerűen csak ilyen nagy a család el­öregedett „autóparkja”. A fentiek miatt ideje tehát rendet tenni, miközben az is látszik, hogy már nem elég csak az, ami most történik: a legálisan dolgozó autóbon­tók újbóli megszorongatása. Bealkonyulhat az autóbontóknak rendelet Dokumentálni kell az idei évtől minden egyes járműből kiszedett alkatrészt Módosított kormányrendelet szerint januártól az autóbon­tóknak minden a járműből kiszedett alkatrészt doku­mentálniuk kell. Vannak, akik nem értik, mi végett a változtatás, mások viszont úgy látják, hogy az adóelke­rülés megakadályozása le­hetett a törvényhozók célja. Sike Sándor Szemben a korábbi szabályo­zással, amikor az autóbontók­nak csak a hulladékká vált és a tulajdonosoktól átvett gépjár­művekről kellett nyilvántartást vezetniük, a 2015-ös évtől hatá­lyos rendelkezés szerint minden kibontott és eladásra előkészített alkatrészről külön, naprakész nyilvántartást kell vezetni. Eb­ben rögzíteni kell, hogy melyik bontásra átvett járműből szár­mazik az alkatrész. Ehhez a „bontási átvételi igazolás” szá­mát kell megadni. A bontónak garantálnia kell, hogy a bontott alkatrész - beépítve - alkalmas a közlekedésre. Azt is rögzíteni kell, hogy a kibontott és megfele­lő alkatrészt mikor adta el a cég. Megyénkben hivatalos enge­déllyel rendelkező gépjármű­bontó kettő van, mindkettő Hat­vanban. Korábban Kompokon is működött egy vállalkozás, ám az ezt a tevékenységet már be­szüntette, s alkatrész-kereskede­lemmel foglalkozik. A cégvezető, Bucholcz Mártó érdeklődésünk­re azt mondta, a módosításokat tanulmányozzák, hiszen áttéte­lesen őket is érinti az új helyzet. A hatvani Márkus Tibor a Hír­lap kérdésére közölte: nem tudja, mi volt a módosítás célja. A kor­mányrendeletben lévő változá­sokkal most ismerkedik, és csak Hulladékká lett gépkocsival „végeznek” a szerszámok. Vélekedések szerint négy-öt illegális bontó jut egy törvényesre. Képünk illusztráció. remélni tudja, hogy visszamenő­leg nem kell kimutatást készíteni az alkatrészekről. Szerinte egy gépkocsiban 80 ezer alkatrész van, egy motorban 800. Csak Renaultból van tíz típus. A nagy kérdés, hogy vajon milyen nyil­vántartásra lesz szükség? ■ A vevőt többnyire az érdekli, hogy a neten a feléért megkapja a szükséges darabot.- A baj az, hogy nem értem a módosítások célját. Mert hogy az illegális bontóknak kedvez­nek ezzel, az egészen biztos. Heves megyében két hivatalo­san is létező bontó működik, a másik is Hatvanban, de én ma­gam csak a környéken tudok legalább 15 illegálisról. A legnagyobb melléfogást Márkus Tibor meglátása szerint a törvényalkotó akkor követte el, amikor korábban a fémtörvény alá sorolta be a gépjárműalkatré­szek bontását. Ezt legfeljebb te­tézni lehet olyan rendelkezéssel, amit úgy alkothattak, hogy nem ismerik a valóságos viszonyokat. Akik az előírásoknak megfele­lően működtetik a bontót, hatal­mas összegeket kell, hogy kifi­zessenek olyan beruházásokra, amelyek velejárói az előírások szerinti munkának. A feketén dolgozók mindezt kispórolják. Sok helyen halmokban állnak a külföldről, ki tudja milyen mó­don behozott járművek és a be­lőlük kibontott alkatrészek. Tö­rődik ezekkel valaki? - tette fel a költői kérdést a szakember, aki azt is megkérdezte, hogy vajon foglalkozik-e valaki az interne­ten történő értékesítéssel?- A vevőt az érdekli, hogy a ne­ten a feléért megkapja a szüksé­ges darabot. Ez a mi legnagyobb konkurensünk, ám az adóható­ság tudomásom szerint nem fog­lalkozik ezzel. Sokan gondolják úgy, hogy ilyen körülmények között abbahagyják a működést. Mi nem tehetjük, mert sok pénzt invesztáltunk bele, kénytelenek leszünk előremenekülni. Somogy megyei laptársunk olyan vállalkozót kérdezett, aki­nek a cége négy telephelyen is üzemeltet autóbontót. Viszló Fe­renc az adóelkerülés megakadá­lyozását gondolja törvényhozói szándéknak. Ők sem tehetnek mást, mint megpróbálnak előre­menekülni. Saját adminisztrá­ciós rendszert hoztak létre. Ez V 6Y0RSSZÄVAZAS ■ Vásárol-e használt autó- alkatrészt az interneten? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: HE0L.hu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. azonban egy kisebb autóbontó­ra rendkívüli terhet ró.- Bonyolult, nehezen követhe­tő rendszer jön így létre, amire a bontók nincsenek felkészülve. Mi korábban kialakítottunk sa­ját fejlesztésű, web alapú nyil­vántartást, ami programozót is igényelt. Az eddig is követel­mény volt, hogy csak minősített alkatrészt szabad eladni, ebben nem látok nagy változást - fej­tette ki Viszló Ferenc. Új feladatok várnak engedéllyel bíró bontókra Két konkurenciájuk van a törvényesen működőknek bár immár 2008 óta csökken az autóbontókban leadott gép­kocsik száma, a mostani válto­zások további nehézségeket je­lentenek. Az, hogy a bontóknak garantálniuk kell, hogy balese­tet nem okozó jármű alkatré­szeit értékesítik, nem egysze­rűen teljesíthető. Ugyanakkor érdekük is, hogy ez így legyen. Szerencsére sok kézen átmegy egy gépjárműből kiszerelt al­katrész, így sok embernek kelle­ne tévesztenie az eladótól a sze­relőig, hogy baj történjen. Az adminisztrációs terhek vi­szont jelentősen megnöveked­tek januártól, ezért akár egy plusz munkahely is szükséges lehet a nyilvántartáshoz, amit a kisebb autóbontók bizony nehe­zen tudnak teljesíteni. Bontásra váró kocsik TÖBB AUTÓBONTÁSSAL foglalko­zó vállalkozás vezetője szerint is manapság elég nehéz felmér­ni, hogy a piac hány százalékát uralják az illegális bontók. Azt a laikusok is sejtik azonban, hogy a tortából nagy szeletet hasítanak. Őket - az adószám­mal nem rendelkezőket - nehéz felderíteni, miközben a regiszt­rált műhelyeket járulékok, adók, adminisztrációs terhek sújtják és környezetvédelmi el­lenőrzéssel felügyelik. Más ol­dalról nézve pedig: az interne­tes adásvételek oldalai tele van­nak magánszemélyek hirdeté­seivel, akik külföldről behozott, okmányok nélküli kocsik alkat­részeit árulják. Nem egy dara­bot, és nem is tízet, hanem al­katrészek százait. Rend lehet már ezután végre a piacon megkérdeztük Ha megdrágul is a bontott alkatrész, legalább garanciát kapunk Nem létező traktorokat árult egy csaló Egerben Farkas József, Eger:- A változásokkal egyetértek, mert rendnek kell lennie. Mon­dom függetlenül attól, hogy miu­tán 51 évesen súlyosan megbete­gedtem, mindent, az alkatrészt is a legolcsóbban próbálok meg­venni. Nem szégyellem: akár feketén is. A neten kedvezőek az árak, ám ezzel nem élhetek, mert egy A4-es nyomtatvány ki­töltése is nehézségeket okoz. Birinyi Ferencné, Andornaktá- lya: - Olyan emberként, aki ma­ga is üzletvezetéssel foglalkozik, tudom, nem volt helyes a koráb­bi gyakorlat, amikor bizonyta­lan eredetű használt alkatré­szek voltak főleg forgalomban. Helyes, ha pontos nyilvántartást vezetnek a bontók. Igaz ez, még azon az áron is, hogy így esetleg drágábbak a termékeik. A vevő cserébe egyfajta garanciát kap. Kis Sándor, Eger:- Nagyon helyes a szigorítás. Dolgoztam karosszérialakatos műhelyben és megtapasztaltam, milyen sok a garancia nélküli gagyi alkatrész a piacon. Lehet, hogy drágábban juthatunk majd hozzá, de megéri. Ám ez a ren­delkezés a hivatalos bontókat hozza még nehezebb helyzetbe, miközben az internet dugig van bizonytalan eredetű cuccokkal. Rozsnaki József, Felsőtárkány: - A gépkocsimat a megszo­kott szerelővel javíttatom. Még nem csalódtam benne, így nem foglalkoztat, honnan szerzi a szükséges alkatrészt. Műszaki területen dolgozóként mindig is úgy gondoltam, nagyon fontos a minőség. Meggyőződésem: ez a törvénymódosítás hosszú távon jót tesz, noha látszatra megint a legális szférát terhelte az állam. ÜGYLET A Nemzeti Adó és Vám­hivatal (NAV) által lefoglalt, árverésen értékesíteni kívánt traktorokat kínált eladásra egy csaló Egerben. Erre azután de­rült fény, hogy két férfi érdek­lődött a NAV ügyfélszolgálatán: mikor kapják meg a kedvezmé­nyes áron értékesített munka­gépeket - közölte Varga Zoltán, a NAV Észak-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügy­őri Főigazgatóságának sajtóre­ferense. Nekik a pénzügyőrök mondták el, hogy ők semmi­lyen árverést nem tartottak, s lefoglalt traktort sem adtak el mostanában. A két gödi férfi tavaly tavasz- szal adott fel internetes hirde­tést, hogy kedvezményes áron traktorokat vennének. Ekkor jelentkezett náluk először az ismeretlen, ám a férfiak ekkor nem vásároltak tőle. December­ben a csaló ismét jelentkezett, fényképeket is küldött a trak­torokról. Ezután találkoztak vele, s több részletben 790 ezer forintot adtak át neki előleg­ként. Az illető, miután átvette a pénzt, a vásárlóit elcsalta egy hipermarket parkolójába, majd eltűnt a tömegben, s telefonon jelezte: a járműveket később kapják meg. A NAV üzérkedés és na­gyobb kárt okozó csalás miatt tett ismeretlen tettes ellen fel­jelentést a rendőrségen. ■ M. Z. s* I 4 * i Á

Next

/
Oldalképek
Tartalom