Heves Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
2015-02-27 / 49. szám
4 Fiatalok még 94 évesen is vöröskereszt Évfordulójuk alkalmából Göncz Árpádot is köszöntötték Hozzák a kiszebábot Dinamikusak és fiatalok, a céljuk pedig egyetlen: az önzetlen segítségnyújtás. A 94. születésnapját ünnepelte Egerben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt. Juhász Henrietta Együtt gyújtották meg a lángot a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt (MIVK) egykori és jelenlegi képviselői egri székházukban a legutóbbi „születésnapjukon”. Az összejövetelre a fennállásának S>A- évfordulóját ünneplő csapat egy kiállítással is készült, amelynek képei az elmúlt évek legjelentősebb pillanatait örökítették meg.- Kellemes emlékek felidézésével készültünk, ami egy kis töltekezés azon pozitív élményeinkből, amiket az Ifjúsági Vöröskereszt révén kaptunk, miközben igyekeztünk segíteni másoknak, példát mutatni és értéket teremteni - mondta Gortváné Mészáros Ibolya, a megyei iroda munkatársa, ifjúsági programszervező. Az eseményen Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója elmondta, nagy-nagy örömmel figyelik a fiatalok munkáját, mivel az ifjúság tele van dinamizmussal, energiával, és persze, övéké a jövő.- Akkor érvényesülhet a város akarata, ha a civil szervezetek véleményére, igényeire is koncentrálunk. A továbbiakban szeretnénk még több figyelmet fordítani rájuk, így természetesen az Ifjúsági Vöröskeresztre is, pláne, mert az embertársainkon segíteni rendkívül fontos dolog - fogalmazott Ma rton né Adler Ildikó, Eger alpolgármestere. Mindenki Magdi nénijétől, Székács Ferencné szakoktatótól a fiatalok mind szakmailag, mind emberileg nagyon sokat kaptak az elmúlt évek során.- A Vöröskereszt az életemet jelenti, számomra a tanítás, az iskola és a vöröskeresztes munka mára eggyé forrt - magyarázta Magdi néni. - Úgy gondolom, ezek a fi- úk-lányok, akik a körünkben vannak, nagy eredményeket érhetnek el azzal, amit amúgy szeretnek is csinálni. A csapat egykori tagjai közül jelen volt Csathó Mónika, az egri mentőállomás vezetője, aki annak A mentőállomás vezetője ifjú vöröskeresztesként szeretett bele az életmentésbe. idején ifjú vöröskeresztesként szeretett bele az életmentésbe és segítségnyújtásba.- Komoly alapokat kaptam annak idején az elsősegély- nyújtó szakkörökön, s már akkor eldöntöttem, hogy ezen az úton szeretnék tovább haladni - mesélte a fiatal mentőtiszt. Sós Kiss Katalin ez alkalommal a gyermekeivel együtt tért vissza abba a köLevéiben köszöntötték Göncz Árpádot- teljesen igazuk van mindazoknak, akik szerint a jó dolgokhoz nagyon könnyű hozzászokni. Mi ezt többszörösen megélhettük az elmúlt esztendők során lezajlott programokon, így például a csecsemőgondozási és AIDS-prevenciós versenyeken, a bázisiskola- és bázisovi-találkozókon, vagy éppen a kortárs önkéntesek táboraiban, ahol közösen tölthettük együtt az időt..., hála Önnek - írták többek között a volt államfőnek küldött köszönő levelükben az ifjú egri vöröskeresztesek, akik a „Boldog születésnapot” refrénű dallal nem csupán magukat, hanem a nemrégiben születésnapját ünneplő Göncz Árpádot is köszöntötték a 94. évfordulón. zösségbe, amely számára is rengeteg örömöt és élményt adott egykoron. Kisfia, Miksa szinte az anyatejjel együtt szívta magába a segítség- nyújtás fontosságát. A régi tagok közül egyébként sokan tértek vissza, hogy együtt ünnepeljenek, köztük Misi Adelina is, aki jelenleg a Semmelweis Egyetem hallgatója. Az eseményen Kovács Dávid szakmai vezető egy levelet is felolvasott, amit a 93. születésnapját ünneplő Göncz Árpádnak címeztek köszönetként azért a sok-sok támogatásért, amit a valamikori köztársasági elnöktől kaptak. Az ünneplés befejezéseként a csapat fáklyákkal vonult a Klapka utcai székháztól a Dobó térre, hogy ilyenformán is emlékezetessé tegyék a napot. Aláírták az iroda legújabb díszét Hagyományőrzés: a telet már elűzzük, most a tavaszt üdvözöljük! rituálé Kiszebábot égettek a minap az Eszterházy Károly Főiskola Gyakorlóiskolájában. A néphagyomány szerint e momentum a tél, a rossz szokások és a betegség elűzésére szolgál. A programot tavaszköszöntő versek is színesítették. Kereplőkkel, csörgődobbal, edényfedőkkel, fakanállal és fazekakkal csörömpölve kivonultak a gyakorlóiskola növendékei az udvarra, hogy hangoskodásukkal, zajongásukkal elűzzék a telet, a hideg időt. A gyerekek elégettek egy menyecskeruhába öltözött szalmabábut és egy borítékot is, melybe a tanulók félelmeit gyűjtötték össze. A bátrabbak a felügyelő pedagógus kérdésére elárulták, hogy mit írtak a papírra. Mint kiderült: a legtöbben a szellemektől, a sötéttől, a pókoktól és a fogorvostól félnek. A szalmabábut a hagyomány szerint annak a lánynak a ruhájába öltöztetik, aki az előző esztendőben férjhez ment. A báb égetése a tél, a betegségek és a böjt elűzését szimbolizálja.- Maga a kisze szó egy savanyú levesfélét jelent, ami böjti eledel. A kiszebábot régebben virágvasárnap égették el - mondta el a palettaonline kérdésére Munkácsiné Rózsahegyi Éva, a gyakorló- iskola egyik oktatója. A gyakorlóiskola téltemető rendezvényét versek zárták,, amit az osztályok közösen kántálva adtak elő. Bízunk benne, hogy valóban sikerült elűzni a telet és lassan elkezdődik a tavasz. Farkas Eszter, palettaonline Andrássy-siker: matematikából is remekeltek az egri diákok iskolánk, az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Középiskola csapata - Márton Gréta, Hertelendi Dorotina, Schiwert Rajmond és Dobos Zoltán - az idén először középiskolásoknak is megrendezett Bolyai Matematika Csapatversenyen a 10. osztályosok között szakközépiskolai kategóriában az előkelő 2. helyezést szerezte meg. A legjobb csapatok, így mi is március 14-én az országos döntőben a budapesti Veres Péter Gimnáziumban mérhetik össze tudásukat. A verseny különlegessége abban rejlik, hogy a matematikai képességeket tesztjellegű feladatokon mérik le. A tesztfeladatok megoldásának egyik nehézsége, hogy nem tudjuk, a lehetséges válaszok között mennyi a helyes. Ezért, ha találunk egy jó választ, nem dőlhetünk hátra nyugodtan, mert ■ Bolyai matematika verseny eredménye az összetartáson és a csapatösszhangon múlt. sok esetben több megfelelő is van a válaszok között. A helytelenül jelöltekért pontlevonás jár. Az eredményes szereplés igazi csapatmunkát és nagy felkészülést igényel. A verseny napján mindannyian izgatottan léptük át a terem ajtaját. Sebesen nekiláttunk a feladatok megoldásának, nem kímélve sem magunkat, sem pedig a verseny elején kapott papírlapot. A kapott tizennégy feladatot felosztottuk: a páros sorszámúa- kon Rajmond és én dolgoztam, míg a páratlanokon Gréta és Dorotina törte a fejét. Ezek után közösen rugaszkodtunk neki azoknak a feladatoknak, amelyekkel külön-külön nem boldogultunk. A verseny végén a szerkesztéses feladat megoldása közben írta be Raj mond a megoldó lapba a válaszainkat, és jegyzetelte le Dorotina a szerkesztés menetét. Miután befejeztük hátradőltünk és egy hatalmas sóhaj közben úgy éreztük, hogy megtettünk minden tőlünk telhetőt. Összefoglalva az egész verseny az összetartáson és a csapatösszhangon múlott. Nagyon boldogok vagyunk, hogy bejutottunk az országos döntőbe. Dobos Zoltán, 10. D, Andrássy 2015. FEBRUÁR 27., PÉNTEK HIRDETÉS r — — L HEVESI] RIAP A legszuperebb osztály Város....... Iskola .... Osztály .......................................................... Ré szvételi szabályok: Csak eredeti szavazólappal lehet szavazni! Azt a két (egy általános és egy középiskolai) osztályt visszük el kirándulni, amelyekre a legtöbb szavazólap érkezik. Cím: 3300 Eger, Trinitárius u. 1. Beküldési határidő: 2015. április 12. Szavazz a Heves Megyei Hírlap osztályára! Vegyél részt osztályoddal a Heves Megyei Hírlap most induló játékában és nyerjétek meg a többnapos kirándulást! A szabály egyszerű: A>Heves Megyei Hírlapban rendszeresen közölni fogunk egy szavazólapot, amelyen le lehet adni egy-egy iskolai osztályra a szavazatot. Amelyik osztályra a legtöbb voks érkezik, azt a Heves Megyei Hírlap elviszi egy többnapos, érdekes és mindenekfelett izgalmas kirándulásra. A játékban minden általános és középiskola részt vehet. Ne feledjétek, a szavazatokat 2015. április 12-ig lehet leadni a kiadónk címére (3300 Eger, Trinitárius u. 1.) eljuttatott, eredeti szavazólapon (másolatot nem áll módunkban elfogadni!). A szavazás állásáról folyamatosan tájékoztatást adunk az újság hasábjain! Ne feledjétek, a Heves Megyei Hírlappal csakis nyerhettek! j Ismét segít az egri klub: az iljúság is pályázhat lehetőség Már kilencedik éve várják az egri Rotary Clubnál a pályázó középiskolásokat, akik sikeres bizonyítványuk bemutatásával visszakaphatják a nyelvvizsga díját. A nyelvvizsga-bizonyítvány elengedhetetlen feltétel a fiatalok boldogulásához, ám a vizsgára való jelentkezés több tízezres kiadást jelent, ami sokaknak szab gátat és számos fiataltól veszi el a lehetőséget. Azok számára, akik hátrányos helyzetük miatt nehezen tudják előteremteni az összeget, segítséget nyújt a Rotary. Dr. Herczeg László elnök kérdésünkre elmondta, a nyelvvizsga megszerzésének segítségén túl a tehetséges középiskolásokat is támogatja az egri klub.- Az átlagostól eltérő képességekkel rendelkező fiatalok, akik már bizonyították tudásukat és tehetségüket, további anyagi háttérre pályázhatnak. Nincs meghatározva tematika, akár hangszerekre, akár tanfolyamokra, a fejlődésüket segítő eszközökre költhetik az ősz- szeget. A legtöbb középiskolába már eljuttattuk akciónk hírét, várjuk a tehetségek jelentkezését - nyilatkozta Herczeg László. Kétszázezer forint vár szétosztásra a pályázók között. ■ J. H. j é 0 § Fény az éjszakában. A közös ünneplés után a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt csapata fáklyákkal vonult a Klapka utcai székháztól a Dobó térre