Heves Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
2015-02-27 / 49. szám
2 wmmmKmmpm ft MEGYEI KÖRKÉP 1 PERCES INTERJÚ Koncerteznél? Pályázhatsz! zene Még korábban írtunk arról, hogy fiataloknak szerettek volna létrehozni egy ifjúsági koncerttermet Egerben. E helyszín keresése közben született meg egy program terve, amiről Rázsi Botond alpolgármestert kérdezte a Hírlap.- Milyen fejleményekről lehet beszámolni?- Még tavaly határozta el a közgyűlés, hogy elkülönít egy bizonyos összeget könnyűzenei koncertterem létrehozására. Kerestük is a helyet, de nem találtunk megfelelőt, viszont rájöttünk, hogy ennél fontosabb az, ha a városban már meglévő, különböző nyitott és zárt koncerthelyszíneken támogatjuk a fiatalok fellépéseit. így született meg az Egri Ifjúsági Zenei Program ötlete.- Miből is áll ez pontosan?- Az ifjú tehetségek pályázhatnak egyrészt koncertek megvalósításához szükséges színpadtechnikai eszközök és helyszínek bérlésére, másrészt próbaterembérlés és demófelvételek készítésének költségeire. A tervek szerint márciusban j írjuk ki a pályázatot a meghallgatásokra, hogy megállapíthassuk, melyek azok a bandák, akik eséllyel vehetnek részt a programban.- Kik döntenek majd a támogatások sorsáról?- Egy öttagú kuratórium, aminek elnöke Szabó Attila Kossuth-díjas zenész, a tagok továbbá Gulyás László, a Farkas Ferenc Zeneiskola igazgatója, Nagy Péter, az egyik egri hangszerbolt vezetője, Tóth Tamás, a Hungariddim együttes basszusgitárosa és Sohajda Péter zenész.« SZ. E. Várprojekt: segíthet a hitel fejlesztések Eger most nagyon intenzív beruházási időszakot él Az egri vár felújításának eredményes befejezéséhez is szükségessé válhat hitel felvétele, ehhez azonban nem kell kormányengedélyt beszerezni Az idei fejlesztési hitelfelvételről tárgyalt tegnapi ülésén Eger közgyűlése. A vártnál jóval kisebb vita után a testület 14 igen, egy nem voks- sal, 2 tartózkodással elfogadta Habis László polgármester erre vonatkozó javaslatát. Rénes Marcell A városvezető hangsúlyozta: E- ger körültekintően elkészített költségvetéssel rendelkezik a 2015-ös évre, de rendkívüli kihívásokkal néz szembe. Miközben átalakult az önkormányzati feladatok állami finanszírozásának rendszere, a város intenzív fejlesztési időszakot él. A fejlesztések eredményes befejezéséhez, s a gazdálkodási egyensúly megteremtéséhez fejlesztési célú hitel felvétele is szükséges. A költségvetésben a beruházást, fejlesztést szolgáló előirányzat 3 milliárd 644 millió forint, ami az előző évi pénzmaradvány igény- bevételével tovább nő majd. A fentiek értelmében Eger ön- kormányzata kiemelt fejlesztési célok - ilyenek a bölcsődei, fogorvosi és orvosi rendelői projektek, informatikai beruházások, a pályázati források kiegészítése, a térfigyelő kamerarendszer bővítése, az intézményi felújítások - megvalósítása érdekében legfeljebb 497,2 millió forint összegű hitel felvételét tervezi, s kormányengedély iránti kérelmet nyújt be a Magyar Államkincstárhoz. Az ajánlatokat hét éves futamidőre kéri a pénzintézetektől, a tőketörlesztés megkezdésében egy év türelmi idővel. A törlesztés biztosítéka a helyhatóság saját bevétele. ■ Rendeletet fogadott el tegnap a testület a települési támogatások nyújtásáról is. A vár-rekonstrukció kapcsán december 31-ig minden, a projekthez kapcsolódó számlát pénzügyileg teljesíteni kell, különben az önkormányzat elveszítené a projekthez kapott támoelőzetesen, a közgyűlés napirendjének ismeretében többen azt várták, hogy az egri vár felújításához, s egyáltalán az idei fejlesztésekhez felveendő hitel kapcsán számos ezt helytelenítő érv hangzik majd el a tegnapi tanácskozáson. Ezzel szemben a leginkább markáns vélemény gazdája is inkább csak aggódásának gatást. A kivitelezői számlákat október 31-ig lehet benyújtani a finanszírozóhoz, s ahhoz, hogy Eger önkormányzata időben ki tudja fizetni a beruházáson dolgozó vállalkozásokat, áthidaló megoldásként - a számítások alapján - 100 millió forint+áfa összegben meg kell előlegeznie a megítélt támogatási részt. Itt is szükségessé válhat hitel felvétele, ám miután ez a város számára megítélt támogatáshoz kapcsolódik, kormányengedély ez esetben nem szükséges. A testület elfogadta a települési támogatás megállapításáról, folyósításának rendjéről, szóló rendeletet. Az Országgyűlés törvénymódosításainak egyikeként a szociális támogatások körében arról döntött, hogy március 1-jé- től egyes, alanyi jogon járó táadott hangot. Tóth István képviselő (Jobbik) a hitelfelvétellel kapcsolatos előterjesztés tárgyalása során kifejtette: véleménye szerint nem szerencsés, hogy egy ekkora, félmilliárdos kötelezettséggel kezdje a város az évet. Habis László erre újfent kiemelte, hogy nagyon intenzív beruházási programot valósít meg az idén Eger. „Nem szerencsés így kezdeni az évet” mogatások a járási hivatalhoz kerülnek át, s megszűnik a központi szabályozás szerinti lakás- fenntartási támogatás. Helyi segítség települési támogatás néven adható, s szabadon állapíthatóak meg a jogosultság jogcímei, feltételei. Havi rendszeres, vagy egyszeri juttatásként támogatás adható a lakhatáshoz kapcsolódó, a gyógyszerkiadásokhoz, a betegségekkel, egészségi állapottal összefüggő kiadásokhoz, a 18. életévét betöltött tartósan beteg hozzátartozójának az ápolását, gondozását végző személynek. Rendkívüli támogatást kell megállapítani, ha a kérelmező és családja megélhetése közvetlen veszélybe kerül. Tóth István városatya Kitüntették Hatvanban a megye legkiválóbb ápolónőit egészségügy Tiszteletbeli ápolóvá fogadták a kórházban tartott ünnepségen Szabó Zsolt államtitkárt Hatvanban rendezte meg csütörtökön a Magyar Ápolók Napján tartott emlékünnepségét a Magyar Ápolási Egyesület Heves Megyei Szervezete és az Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet. A megjelenteket Szabó Zsolt államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, Horváth Richárd, a Zagyva-parti város polgármestere, dr. Stan- kovics Éva, a gyógyintézmény főigazgatója és Bugarszki Miklós, Magyar Ápolási Egyesület elnöke köszöntötte, majd előadásokat hallgathattak meg a jelenlévők. Az eseményen felavatták a Kossuth Zsuzsanna-emékfalat - a nevezett Magyarország első főápolónője volt a XIX. században. Az ő szellemisége állt az ünnepség középpontjában. A kórház parkjában tulipánfát is ültettek. A Bajza József Gimnázium növendékeinek műsora után került sor az ez évi elismerések átadására, amit Bugarszki Miklóstól, Bazsó Judittól, az Ápolási Egyesület Heves megyei elnökétől és Tóth Józsefné helyi elnöktől vehettek át az arra érdemesek. Kitüntetésben részesült Maros- syné Peiker Nóra, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház belgyógyászati osztályának dolgozója, akinek tevékenységét Ezüst Kitűzővel jutalmazták, továbbá Kutasné Tokaji Zsuzsanna, Vargáné Katona Ildikó, Marossyné Peiker Nóra, Szabó Zsolt, Kutasné Tokaji Zsuzsa a Mátrai Gyógyintézet dolgozója és Vargáné Katona Ildikó, az Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet munkatársa is. A Heves megyei ápolási egyesület „Tiszteletbeli Ápolóvá avatta Szabó Zsolt államtitkárt, aki országgyűlési képviselőként végzett munkájával érdemelte ezt ki. Mint az indoklásban fogalmaztak: ténykedése során Hatvan mindenki számára élhető, modern, gazdaságilag, kulturálisan egyaránt centrum szerepet betöltő településsé nőtte ki magát, s erőfeszítéseinek köszönhető az is, hogy a kórház nemcsak megmaradt, hanem látványosan fejlődik is. ■ T. 0. 2015. FEBRUÁR 27., PÉNTEK Százhatmillióból fejlesztenek, s százhúszan jutnak munkához pétervására A város képvi- selő-testülete a közelmúltban tárgyalta az idei évre tervezett költségvetést. A grémium tagjai 1,122 milliárd forint főösszeggel fogadták el annak mérlegét. Ebből a fejlesztésekre 106 millió forint jut. Ennek az évnek a beruházásait uniós forrásokból, illetve önerőből fedezi a település, ezt az önkormányzat felhalmozási tartalékából biztosítja. Az esztendő elején elszámoltak a tavaly felújított északi főtérre nyert pályázati költséggel, a szociális célú város rehabilitációs pályázat soft programjainak elszámolása tavasszal várható. Ezen túl két fejlesztési projekt indul, amire a támogatási szerződést megkötötték. A Mogyoróskai Parkerdő kialakítása, kilátó építése tavasszal kezdődhet, négy önkormányzati épületre napelemeket szerelhetnek, ezzel is takarékosabbá téve a működtetésüket. A hátrányos helyzetű emberek segélyezése igen nagy terhet jelent az önkormányzatnak, de a közmunkaprogramnak, a START-munkaprogramnak köszönhetően szinte egész évben közel 120 ember juthat közmunkához. A közfoglalkoztatás fedezetét az állam állja. ■ B. K. Székelykaput ajándékoznak a hevesieknek kapcsolat Székelyföldi testvértelepülését, Gyergyó- csomafalvát látogatta meg a közelmúltban Heves város delegációja. A csapat vezetője, Makó Nándor alpolgármester úgy fogalmazott a Hírlapnak, hogy az utazás nagyon tanulságos volt, emberi értékekből, összetartásból mutattak példát az erdélyiek. A hevesiek a három nap alatt ellátogattak a parajdi sóbányába, s Gyergyócsomafal- ván disznóvágást is rendeztek tiszteletükre. A tervek szerint a testvértelepülés küldöttsége még idén májusban jön el hazánkba. A gyergyócsomafalvai képviselő-testület egy székelykaput is ajándékoz a közeljövőben Hevesnek. ■ SZ. E. Ismert egriek mutatkoznak be más szerepben show Ismert Egriek - Más szerepben címmel zenés show-mű- sort rendeznek szombaton délután 3 órától a Bartakovics Béla Közösségi Házban. Az Ezüstidő Szabadidős Egyesület évek óta megrendezi a népszerű programot, ahol ismert orvosok, irodalmárok, vállalkozók lépnek színpadra. Ezúttal zenés, táncos produkciókat mutatnak be a jeles műkedvelő személyiségek: Anga Mária, Czibere Zsolt, dr. Gyetvai Gyula, Harmati László, dr. Kiss Nándor, Jónás Zoltán, dr. Kovács Kázmér, dr. Szemerkényi László, Vámosi László, Vincze Aranka és mások. A háziasszony dr. Hanisné Petró Valéria. ■ B. K. « « * Rázsi Bo- , tond: Várjuk a zenészeket.