Heves Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
2015-02-25 / 47. szám
2 2015. FEBRUÁR 25., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Nyitrai erős tudásközpontot akar, míg Nagy egyetemet szeretne Átvállalja az állam az adósságot kórházak A cél az, hogy az intézmények ne termeljék újra évről évre a tartozást ► Folytatás az 1. oldalról vita Dr. Nyitrai Zsolt ezen nyilatkozatát dr. Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly Főiskola rektora is több mint felelőtlenségnek minősítette, Nagy István pedig egyenesen felháborító, önző és nagyképű cselekedetnek nevezte a honatya tettét. Szerinte egy régi álom veszhet el, ha Egerben nem lesz egyetem.- Ha az MSZP városi elnökét valóban a személyes munkám és a véleményem érdekli, akkor az Országgyűlés honlapján már ma is elolvashatja azt a két módosító indítványt, amelyet 2011. novemberében és decemberében - keresztény- demokrata társaimmal összefogva - az Eszterházy Károly Főiskola egyetemmé válásának ■ „A hatályos szabályozás szerint az EKF az alkalmazott tudományok egyetemévé válhat.” / elősegítése érdekében nyújtottam be. A nemzeti felső- oktatásról szóló, akkor előterjesztett törvényjavaslat az EKF elől elzárta volna az egyetemi követelmények teljesítésének lehetőségét. Ma a hatályos szabályozás szerint az intézmény az alkalmazott tudományok egyetemévé válhat - reagált a szocialisták sajtótájékoztatóján elhangzottakra Habis László. Dr. Nyitrai Zsolt érdeklődésünkre elmondta: úgy látja, hogy most rosszindulatú politikai hangulatkeltés zajlik az egri főiskola körül, amelynek hangnemét, stílusát nem kívánja minősíteni. Az MSZP-nek és csatolt részeinek akkor kellett volna a főiskola ügyéért tenniük, amikor kormányon voltak - ám akkor is inkább csak vittek, így került át az egri Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Gyöngyöshöz. Jelenleg a főiskola vezetésének tudomásával szakmai egyeztetés folyik a minisztériumban. Mindannyiunk közös érdeke, hogy egy erős tudás- központ legyen a megyeszékhelyen. Amíg a Fidesz-KDNP van kormányon, addig a felső- oktatás helyzete Egerben csak erősödhet - fogalmazott a parlamenti képviselő. ■ R. M. Az egészségügyi intézmények adósságrendezésére 60 milliárd forintot szán a kormány, s a március elején létrejövő Állami Egészségügyi Ellátó Központ áprilistól átveszi a kórházak teljes adósságát, ezzel az intézmények terhei megszűnnek. Az egri, gyöngyösi és hatvani kórház vezetőit kérdeztük. Guti Rita- A kórházak adósságának átvételét követően a terv az, hogy ne termeljen veszteséget egyetlen kórház sem - mondta el kérdésünkre dr. Tóth Ildikó, a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet főigazgatója. - Az intézménynek jelenleg 700 millió forint lejárt szállítói tartozása van, ami várhatóan az elkövetkező hónapban még nőni fog. Az adósság összetétele nem nagyon változott, az egri kórház is dolgozik azon a terven, ami lehetővé teszi, hogy a veszteséget megszüntessük. A kórház adósság állománya a folyamatos konszolidáció ellenére is évről-évre újra termelődik, nő, ami önmagában mutatja, hogy a jelenlegi finanszírozási és gazdálkodási keretek között áthidalhatatlan rés tátong. Az egészségügyi beszállítások költségei, ráfordításai önmagában a valuta árfolyam változások, a specializálódott, esetenként monopol helyzetben lévő szállítók okán is nehezen kordában tarthatók, ezért szükség van olyan intézkedésekre, melyek mindKórházaktállamkincstáiy félé) iélentett-f le i á r t tartozásállományai 'LEJÁRT ADÓSSÁG 2015. JANUÁRBAN FORRÁS: MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR Az egri kórháznak 700 millió forint lejárt szállítói tartozása van, dolgoznak azon a terven, ami lehetővé teszi, hogy a veszteséget megszüntessék ezeket kezelhetővé teszik - tette hozzá az egri kórház irányítója. Dr. Tóth Ildikó kiemelte: az adósságállomány kezelése érdekében a gazdálkodás hatékonyságát a költségek, ráfordítások csökkentésével, a források fel- használásának racionalizálásával szükséges növelni. Az egri kórház a korábbi években is hasonló mértékű szállítói tartozást halmozott fel. Két éve a szállítói tartozások összege 806 millió forint volt, ebből 385 millió a lejárt számla. Egy évvel később, a Szállítói tartozások összege: 1 milliárd 155 millió forint volt, ekkor ebből már 688 millió lejárt tartozás. Mindez összesen több mint háromszáz, a kórháznak szállító céget, vállalkozást érinthetett érzékenyen. Az egri kórházvezető szavaival egybecseng, a megye másik gyógyintézménye, a hatvani Albert Schweitzer Kórház igazgatójának véleménye is:- Jelenleg is zajlanak az egyeztetések a finanszírozás átalakításáról. E folyamat sikeres lezárása után - várhatóan április elején - kerülhet sor az adósságrendezésre. Ezért ez a kérdés másfél hónap múlva lesz aktuális. Természetesen intézményünk is várja ezt az állami aktust, de ennek megtörténtéig számos feladat áll a kórházak előtt - mutatott rá dr. Sían- kovics Éva, a hatvani Albert Schweitzer Kórház igazgatója. Hozzátette: Heves megyében is az cél, hogy olyan finanszírozható ellátórendszert alakítsanak ki, amely a jövőben szakmailag biztonságosan és gazdaságosan is működtethető. A hatvani kórház is e feltételek mentén végzi a tervezési munkát, folytatja le a szükséges egyeztetéseket és készíti el javaslatát. Az átalakítás egyik, valóban jelentős lépése lesz majd a kórházi adósságok állami átvállalása. Ennek azonban alapvető feltétele lesz - minden intézmény részéről - egy hosszú távon gazdaságilag is hatékonyan működtethető szakmai struktúra felállítása.- A Bugát Pál Kórház havi működési költsége 200 millió forint. Nullszaldós működéséhez jelenleg kevesebb mint egy havi finanszírozás hiányzik, vagyis nettó 171 millió forint. Az intézmény tartozás-állománya - közüzemi és egyéb beszállítói - alapján azon húsz magyar- országi kórház közé tartozik, amelyeknek tartozás-állománya nem éri el éves költségvetésük 10 százalékát. Szerencsére en■ Jó, hogy az állam átveszi a kórházak adósságait? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: HE0L.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. nek kezelése eddig nem okozott működési zavarokat - szögezte le dr. Weisz Péter, a gyöngyösi kórház főigazgatója. - Természetesen nagyon jól jön majd az ígért konszolidáció. Ennek bekövetkezte után megnyugtatóan rendezni lehet a szállítói tartozásainkat, és minden reményünk meglehet egy nagyon fegyelmezett de kiegyensúlyozott gazdálkodásra - zárta Weisz Péter. A megye kórházainak helyzete sokban különbözik nem lehet összehasonlítani a megye három kórházának helyzetét. A hatvani kórház esetében a MÁK által közölt tábla tartalmazza az európai uniós pályázatokhoz kapcsolódó 100 milliós nagyságrendű szállítói tételeket is, és 3 éve nem kaptak plusz finanszírozást az aszódi ellátási területért. Ennek rendezését szolgálja a folyamatban lévő lakosságszám-arányos finanszírozás-átalakítás. Mindezeken túl azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a gyöngyösi intézmény egyrészt kisebb ellátási területen dolgozik, továbbá jóval később alakult át költségvetési szervvé, így azután az adósság néhány hónap alatt felhalmozódott állományt mutat csak. Célegyenesben a kórházak átalakítása a napokban jár le az intézményi struktúra átalakítását célzó, a kórházigazgatók és a háttér- intézmények közötti egyeztetési időszak. Információink szerint megyénk három kórházának vezetői kedden éppen ez ügyben folytattak tárgyalásokat. Zom- bor Gábor hétfőn azt nyilatkozta: az államtitkárság feladata, hogy a szakmai szempontok figyelembevételével tegye meg javaslatait a kormánynak annak érdekében, hogy működőképes és fejleszthető rendszer jöjjön létre. Hangsúlyozta, kórházbezárásra nem kerülhet sor, csak olyan ésszerűsítési és optimalizálási, ellátás szervezési lehetőségek jöhetnek szóba, amelyek a betegellátást teszik még hatékonyabbá. Egyre több család szorul valamilyen támogatásra adományozók Téli ruhával, meleg ebéddel, élelmiszerrel segítettek a rászorultakon az emberek Lőszer a pincében: az egyenruhások még vizsgálódnak Több mint ötezer beteg gyermek, illetve hajléktalan, rászoruló idős egyedülálló ember, számos nehéz körülmények között élő család részesült támogatásban a most záruló téli szezonban - derült ki abból a kimutatásból, amit a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezet állított össze. Mint Gortva József megyei igazgató elmondta, az öt területi szervezet munkatársai és önkéntesei, továbbá az önzetlen magánszemélyek főként a karácsonyi ünnepeket megelőző időszakban gyűjtöttek és osztottak ruha-, illetve élelmiszeradományokat, fenyőfát, játékokat, apróbb ajándékokat. Megyeszerte egyre több ugyanis a rászoruló. Hatvanban 500 kiló ruhaneművel segítettek 40 családon, más alkalommal 165 olyan, egyenként 6-8 kilós élelmiszercsomagot adtak át a segélyezetteknek, amiknek a tartalmát a nagyobb bevásárlóközpontokban gyűjtötték ösz- sze. A helyi kórház kis betegeit társasjátékokkal lepték meg. Hevesen 60 család kapott élelmiszercsomagot, több mint kétszázan meleg téli ruházatot, 41 mélyszegénységben élő tisza- nánai családnak szaloncukrot ajándékoztak. A Mikulásgyár ajándékából 26 hátrányos helyzetű gyermek részesülhetett. A Dobozokban az adomány füzesabonyi területi szervezet a városban, s Aldebrőn, Tófaluban és Besenyőtelken ötven rászorulónak adományozott ruhaneműt. Dormándon, Poroszlón, Kompokon, Aldebrőn Kápolnán, Tófaluban és Eger- farmoson 28 gyerek kapott ajándékcsomagot, számos helyen - így Sarudon - osztottak szaloncukrot, focilabdát a szegény sorban élő fiataloknak. A gyöngyösi vöröskeresztesek csaknem 7200 kiló olyan élelmiszerrel segítettek embertársaikon, amit a napi záráskor adott át nekik az egyik nagyáruház. Összegyűjtöttek, s kiosztottak 800 kilónyi téli ruhát, szeretetakciók során műsorral és ajándékokkal kedveskedtek a gondozóházakban, idősotthonokban, kórházi osztályokon. Egy jótékony magánember 238 ezer forint értékű adománya révén meleg ebédet osztottak. Az egri terület karitatív tevékenysége révén csaknem 160 ezer forint értékű élelmiszeradományt kapott 720 rászoruló, a karácsonyi gyűjtőakció idején 188 ezer forint értékű vegyes élelmiszert kaptak az egyik üzletközpont vásárlóitól. Ebből 403 szűkösködőnek jutott. Az egyik egri intézmény dolgozói 140 ezer forint értékben készítettek cipősdobozos ajándékot, amit 70 rászoruló gyermeknek adtak át a vöröskeresztesek. ■ SZ. I. ► Folytatás az 1. oldalról hatvan Miután a lőszereket észrevették a lánglovagok, értesítették a rendőrséget. Kérdésünkre Soltész Bálint megyei rendőrségi sajtószóvivő elmondta: valóban találtak éles lőszereket. Hozzátette: a Hatvani Rendőrkapitányság visszaélés lőfegyverrel, lőszerrel bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást K. László hatvani lakos ellen. Lapunk úgy tudja, a férfi korábban vadász volt, így maradtak nála a lőszerek. A tűz nem terjedt át más épületrészre, s személyi sérülés sem történt. ■ M. Z. 4