Heves Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
2015-02-02 / 27. szám
12 HORIZONT - SZOLGÁLTATÁS 2015. FEBRUÁR 2., HÉTFŐ A fiatalok már mindent tudnak a szexről? felvilágosítás Akcióban Miskovits Marci és a sztárszexológus Hevesi Kriszta a Meztelen igazságban azt hangoztatják, hogy milyen betegségeket kaphatnak el a fiatalok, és hogy vigyázzanak magukra a nem kívánt terhesség elkerülése miatt. Épp csak az nem hangzik el, hogy a szexualitás az egyik legfontosabb gyönyörforrás, amely segít boldogabbá tenni az életet.” - mondta el a sze- xuálpszichológus, aki azt is hozzátette, az első szexuális élmény rendkívül meghatározó a fiatalok életében, maradandó hatással bír, és rányomja bélyegét a későbbi szexuális életre. „A fiatalok lelkileg megváltoznak a szüzességük elvesztését követően: ha a szerelmükkel történik, akkor boldogok és a föld fölött járnak, az elsietett aktus azonban krónikus szexuális zavarokhoz vezethet. Nagyon fontos, hogy az első alkalom mögött legyen érzelem, mert ha a kezdeti próbálkozások rosszul sülnek el, előítélet, félelem és szégyenérzet keletkezhet.” - árulta el a szakember. Hogy lehet felkészülni az első szexuális élményre? Van igénye a lányoknak az egyéj- szakás kapcsolatokra? Számít a mellméret? Kiderül a VIVA műsorvezetőjével Miskovits Marcival és Hevesi Krisztával a vivatv.hu Meztelen igazság című műsorának epizódjaiban - itt minden kérdésre választ kaphatunk. Munkatársunktól El lehet-e rontani az első csókot? Mi az ideális kor a szüzesség elvesztésére? Tényleg megjátszák a lányok az orgazmust? A Viva TV Meztelen igazság című műsorában Hevesi Kriszta, a fiatalok által jól ismert szexuálpszichológus a fiatalok által feltett legkínosabb kérdésekre is leplezetlenül őszintén válaszol. A VIVA műsorvezetőjével, Miskovits Marcival és Hevesi Krisztával az érdeklődő fiatalok kendőzetlen őszinteséggel beszélhetnek a szexről Amit sosem mertél megkérdezni a szexről... A kérdésekre most ismert szakember ad választ: Hevesi Kriszta több mint 10 éve látja el szexuális tanácsokkal a hozzá fordulókat. s „A serdülőkor a párkapcsola- | tokra való nyitás kötelező ideje, I nagyon fontos, hogy segítséget és információkat nyújtsunk a fiatalok számára ebben a kihívásokkal teli időszakban. Az iskola és a szülők között mégis sokszor pingpongozás zajlik a szexuális felvilágosítással kapcsolatban: a szülők úgy gondolják, a tanárok feladata bevezetni gyermekeiket a felnőttvilágba, az iskola szerint azonban családon belül kell az ilyen jellegű beszélgetéseknek lezajlódnia. Ám, a szülő jellemzően kisgyerekként és nem fiatal felnőttként tekint a serdülőre, és a gyerek is zavarba jön, ha a szüleivel kell ezeket a kérdéseket megbeszélnie. Végül a kortársaitól és az internetről szerez félinformációkat.” - mondta el a szexuálpszichológus. „A fiatalok sokszor úgy tesznek, mintha már mindent tudnának a szexről, valójában azonban tele vannak kérdésekkel. Jellemző rájuk a bizonytalanság, ráadásul van bennük egy nagy adag lázadás a felnőttekkel szemben: sokszor dacból is megteszik azt, amit a szülők a legjobban tiltanak. A szexualitást a felnőttség kifejezési módjaként élik meg, ezért sürgetik az első szexuális élményeket, a felnőttek pedig épp emiatt szeretnék visszatartani őket. Ma egyébként sokkal több a szűz 20 éves, mint például a hatvanas években.” - mutatott rá Hevesi Kriszta. A fiatalok szexuális életére a felnőttfilmek is hatást gyakorolnak, előfordul, hogy ezekből vonnak le téves következtetéseket. „Ezek a műsorok az örömélmény megjátszására tanítják a lányokat, a fiúkat pedig abba a tévhitbe ringatják, hogy a lányok élvezik az erőszakos és szélsőséges szexet. A fiatalok ugyanúgy szeretnének örömet okozni a másik számára, a felnőttfilmekből azonban maximum érzelem nélküli és rendszerint csak a férfiak számára kielégítő technikákat leshetnek el.” - magyarázta Hevesi. A szakértő fontosnak tartja, hogy pozitív üzenetet közvetítsünk a fiatalok számára. „A felvilágosításnak arról kell szólnia, hogyan éljünk teljesebb és boldogabb szexuális életet. Mostanában azonban a negatív szemlélet az uralkodó, orvosi szempontból közelítik meg a kérdést, és egyfolytában MOZI AGRIA MOZI 15.30 ÓRAKOR: Mancs 16.00 ÓRAKOR: A mindenség elmélete 17.00 órakor: Későnérők 17.30 ÓRAKOR: Foxcatcher 18.30 órakor: Mortdecai 17.00 ÓRAKOR: Későnérők 20.15 ÓRAKOR: Joker 20.30 ÓRAKOR: Blackhat URÁNIA MOZI 16.00 órakor Annie 18.15 ÓRAKOR: Blackhat 20.15 ÓRAKOR: Foxcatcher ILLÉS GYÖRGY TEREM 17.00 ÉS 19.00 ÓRAKOR: Arany buli GYÖNGYÖS - GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE 16.00 órakor: Annie 18.00 ÓRAKOR: Mortdecai 20.15 ÓRAKOR: Blackhat 15.30 ÓRAKOR: Mancs 17.30 ÓRAKOR: Elrabolva 3. 19.45 ÓRAKOR: Joker ÉJSZAKAI állatorvosi ügyelet: február 2-án 19 órától 22 óráig dr. Balogh Gábor látja el az állatokat. TELEFON: 06-36/312-460. AZ ÜGYELETI BEOSZTÁS ELÉRHETŐ A WWW.MAOK.HU HONLAPON IS. Kedves? Humoros? Legyen képe hozzá! a nap képe Tartsa mindig „lövésre készen” fényképezőgépét, várjuk a fotóit! szeret fotózni? Van egy kedves vagy humoros fotója? Legyen ezzel öné a nap képe! Ossza meg velünk és a Heves Megyei Hírlap olvasóival kedvenc fotóját! A képeket és a rövid képleírást e-mailben a heol@heol.hu címre várjuk. A nap képe rovattal kapcsolatos további tudnivalók a HEOL.hu hírportálunkon olvashatók. KÖNYVJUTALOM A LEGJOBB FOTÓSNAK! A képek közül a Heves Megyei Fotóklub és az egri Horváth Zsigmond Lajos Fotókör zsűrije választja ki a hónap legjobb fotóját. A hónap képének készítőjét a Heves Megyei Hírlap könyv- jutalomban részesíti. A kép címe: Ezért ne fotózz hóesést vakuval EGER VÁROSI TV 8.00 A TV Eger műsora - a vasárnapi adás ismétlése 18.00 Tv Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 18.20 Ágacska, 1. rész 18.30 Fogadóóra - közszolgálati magazin 19.00 HírAdás - egri híradó .időjárás-jelentés 19.20 Egri magazin - városi magazinműsor 20.00 HírAdás- egri híradó, időjárás-jelentés 20.20 Agriasport- televíziós sportmagazin 20.50 Sport+ - televíziós sportmagazin. Benne ZF-Eger-Kaposvári VK férfi 0B l-es vízilabda-mérkőzés GYÖNGYÖSI TV 00.00 Képújság 9.00 A vasárnapi adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 Mesemondó - Pinocchio, 1. rész 18.12 Rákász Gergely orgonái 18.15 Nap kérdése 18.17 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.34 Nézőtér - kulturális magazin 19.04 Reklám 19.07 Villanófényben a Mátra - dokumentumfilm 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.44 Kilátó - megyei magazin 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.29 Esti képek 20.30 Képújság LÍCEUM TV 00.00 Képújság 7.00 így képzőnk mi! - az EKF szakismertető kisfilmjei 10.00 A keddi adás ismétlése 10.00 Heti eset - aktuális témák a főiskoláról 10.10 Egy kávé mellett - Szexualitás - a Szent István Televízió magazinműsora 11.00 Áltudomány a konyhában - Härtlein Károly (BME HELYI MŰSOROK Fizikai Intézet, tanszéki mérnök, a Brutális fizika sorozat főszereplője, a Szkeptikusok Társaságának tagja) előadása 12.00 [gy képzőnk mi! - az EKF szakismertető kisfilmjei 14.00 A pénteki adás ismétlése 14.00 Eszterházy körkép - az EKF közéleti magazinműsora 15.00 Educatio kiállítás 15.20 Tér-Kép - kiállítás a patakmederben 15.35 36 éve a lakosság szolgálatára- Besenyei Csilla portréfilmje Böjt Kálmán egri vaskereskedőről 15.46 Lépéselőny - Szabó Katalin dokumentumfilmje 15.53 így képzőnk mi!- az EKF szakismertető kisfilmjei 18.00 A keddi adás ismétlése 20.00 így képzőnk mi! - az EKF szakismertető kisfilmjei 21.00 A pénteki adás ismétlése 23.00 Képújság 5.00- 6.00 Magyar óra, a legnagyobb hazai slágerekkel 6.00-10.00 Reggeli ébresztőműsor 10.00- 15.00 Egri nap, benne 12.00-14.00 Kívánságműsor SMS 20/339-333315.00-20.00 Egri délután, benne 18.00-20.00 Rádió Eger top 20, a hazai és külföldi slágerlisták akutális kedvencei alapján 20.00-5.00 A város ritmusa megszakítás nélkül DIÓRÁDIÓ 00.00-4.55 A legtöbb sláger változatosan 5.55-9.55 Reggeli turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítókkal 9.55-10.55 Dió top 10 Győri Nikivel - napi sikerlista a hallgatók szavazati alapján 10.55-14.55 Dió express Győri Nikivel - programokkal, csajos rovatokkal, receptajánlóval, sztárhírekkel 14.55-19.55 Délutáni robogás Kürtös Istvánnal - hazavezető, közlekedési infokkal, ütös slágerekkel 19.55- 24.00 A legtöbb sláger változatosan, friss hírek 6.00- 10.00, illetve 20.00-24.00 között félóránként, napközben óránként. Sporthírek. 5.25, 6.25.8.25,10.00.18.00,20.00,21.55.23.55 '5.00-6.00' Sky Start 6.00 10.00 Sky 'Óafé 10.00- 14.00 Helló Meló 14.00-18.00 Traffic 18.00- 23.00 Sky Jam 23.00-1.00 Hazai pálya 1.00- 4.00 Night Sky 4.00-5.00 Hazai pálya 5.00 Napköszöntő hírek, kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Mindennapi egészségünk 10.05 Közélet 11.05 Mesterségem címere 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 Neuma 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Hajrá, magyarok! 14.35 Görbe tükör 15.15 A lélek szava 15.30 Hitvalló 16.05 Regionális hírek 16.15 Kora esti hírmondó 16.45 A régió sportja 17.00 Szentmise közvetítés az egri bazilikából a szerzetesek világnapja alkalmából 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép 19.05 Nem középiskolás fokon 19.45 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek 20.30 A mi vendégünk története - Hittanregény 21.05 A megértés hullámhosszán 22.10 Közélet (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió AJANLO hatvan Hétfőtől szerdáig Cak- kumpakli Színház tart előadásokat az óvodás és kisiskolás korosztálynak Dzsungel varázslatok címmel az Ady Endre Könyvtár aulájában 10 órai és 14.30-as kezdéssel. hatvan Ma délután két órától farsangi játszóházra várják a leg- fiatalabbakat a Liszt Ferenc Művelődési Házba. A foglalkozáson a vidám időszak jellegzetes szokásait elevenítik fel, kézműveskedéssel egybekötve. hatvan Kedden este hat órakor a Nyitott Ház Alapítványban a Vándorok Dance School táncórát tart. A csoporthoz minden táncolni, mozogni vágyó fiatal csatlakozhat. egér Szerdán 17 órakor az even- tusos diákok kiállítása nyílik a Bró- dy Sándor könyvtárban. GYÖNGYÖS: FEBRUÁR 6., PÉNTEK, 17 ÓRA Üvegfestmények a könyvtárban Gyenesné dr. Barna Mariann kiállítása helyszín: Vachott Sándor Városi Könyvtár Gyöngyös, Fő tér 10. I .............. FE BRUÁR 2., HÉTFŐ, 14 ÓRA FARSANGI JÁTSZÓHÁZ A vidám időszak jellegzetes szokásai kerülnek felelevenítésre, kézműves foglalkozással Ingyenes helyszín: VOKE - Liszt Ferenc Művelődési Ház aulája SGERj FEBRUÁR 5., CSÜTÖRTÖK, 16.00 MÚLTIDÉZŐ: Pálosok Egerben helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház FEBRUÁR 6., PÉNTEK ÉS 7., SZOMBAT, 19.00 Edward Albee: NEM FÉLÜNK A FARKASTÓL Dráma három felvonásban - átirat az Egri Színműhely előadásában helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház FEBRUÁR 7., SZOMBAT. 19.00 BLUES FARSANG Házigazda: NADENe bluesegyüttes. Dresszkód: Woodstock helyszín: Forrás . EŰER Gyermek- es Ifjusa- kulturális gi Ház KÖZPONT Friss megyei híreket, információkat iicni im OIirIJLbIIII hírnortálon olvashat.