Heves Megyei Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
2015-01-12 / 9. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2015. JANUÁR 12., HÉTFŐ Telt ház láthatta, hogy „az élet szép” Premier A Móricz regényéből írt musical, a Légy jó mindhalálig az egri Gárdonyi Géza Színház színpadán A debreceni diákok, köztük természetesen Nyilas Misi története elkápráztatta az egri közönséget múlt pénteken este. Zajos siker volt a bemutató. Már a múlt pénteki premier előtt is városszerte sokan beszéltek a Légy jó mindhalálig című musicalről, ám a bemutatót követően bizonyára még többen fognak majd. Hallottuk a hírét, s kíváncsiak voltunk, mert szeretnénk magunk is meggyőződni a sikerről - fogalmazott Fekete Péter, a Békéscsabai lókai Színház direktora, a Vidéki Színház- igazgatók Egyesületének elnöke múlt pénteken az egri Gárdonyi Géza Színház átriumában. Különleges alkalom volt aznap este, ekkor mutatta be a teátrum a Légy jó mindhalálig című musicalt Seregi Zoltán rendezésében. A szakember szavait mi sem erősítette jobban, mint, hogy valódi, zsúfolt telt ház várta a premiert, s bizony már a kezdés előtt sokan elevenítették fel, miként emlékeznek a regényre, vagy éppen a színdarabra. Lelkes és rendszeres színházba járók érkeztek, s olyanok is, akik kifejezetten úgy időzítettek, hogy a bemutató előadást láthassák. Mert bizony voltak, akik egészen messziről is elutaztak a produkcióért a hevesi megye- székhelyre, úgy is, mint az előadás rendezőjének tanítványai, a Színitanház növendékei, akik között még Eger környéki illetőségűt is találtunk... De persze számos más ismerős arc is felbukkant a nézőtéren, szűkebb hazánk közéleti szereplői, s persze a színészkollégák, illetve barátok és természetesen szülők, hiszen az egri színpadot ezúttal ismét gyerekek vették birtokukba, s töltötték meg élettel e nem mindennapi estét. A LÉGY JÓ MINDHALÁLIG CÍmŰ előadás bemutatója előtt különleges kiállítás is nyílt az egri színházban. A tárlaton a magyar színjátszás kezdetét, s az első magyar színházigazgató (noha ő maga soha nem viselhette e címet), Kelemen László életét ismerhetik meg az érdeklődők. Mint arra Gajdó Tamás színháztörténész rávilágított, Kelemen László neve egybeforrott a magyar hivatásos színjátszás megszületésével, bár róla alig tudunk vaNem vitás tehát, hogy sokan várták a pénteki premiert, köztük persze Seregi Zoltán, akinek mindig is az egyik kedvence volt e musical, noha csak most először rendezhette meg a darabot, Blaskó Balázs felkérésére. Érdekesség, Móricz örökérvényű regényéből 1991-ben született meg a musical a debreceni Csokonai színház felkérésére, amelyet akkor éppen Seregi Zoltán édesapja, Seregi László igazgatott... Nyilas Misi történetének zenés változata azóta meghódította nemcsak kunit, hiszen életrajzában is több a következtetés, mint a tény. Az azonban bizonyos, hogy 1790. október 25-én kezdődött a hivatásos magyar nyelvű színjátszás, köszönhetően a Pesti Magyar Játékszíni Társaságnak, amely társulat vezetője volt Kelemen. Igaz, ő maga soha nem szeretett volna igazgató lenni, bár az is tény, hogy kiváló szervező volt, s „nem létezett olyan kis szerep, amelyet a közös sikerért el ne vállalt volna”. a hazai és a határon túli magyar színházak közönségét, de eljutott Finnországba, Japánba és az Egyesült Államokba is. Egerben is rendkívüli figyelem kísérte már a próbafolyamatot is, hiszen egy igazán megható musicalt láthat a nagyérdemű, zenekarral, látványos koreográfiával (Topolánszky Tamás munkája), no és persze fontos üzenettel. Olyannal, amelyet bár mindannyian ismerünk, hiszen mind olvastuk a regényt, mégis fontos, hogy újra és újra elővegyük és megerősítsük: a helyes út sokszor göröngyösebb, gyötrelmesebb, mégis,. ha választás elé kerülünk, nem lehet kérdés, hogy azon kell továbbmennünk. Nos, annyit még fontos elárulnunk, Fekete Péter nemcsak színházi élményt keresett, hanem egyúttal már azon is gondolkodott, miként állítsák össze nyárra a Szarvasi Vízi Színpad repertoárját, s bizony elégedett volt a látottakkal. A Színitanház növendékei pedig még azpap este utaztak Békéscsabára, lévén a premiert követő szombaton tanítás várt rájuk, de egy cseppet sem bánkódtak a kései lefekvés miatt... Főhajtás a színjátszás ismeretlen katonája előtt Sokan várták izgatottan a premiert. Seregi Zoltán rendező (középen, balról) az előadás előtt Kocsák Tibor zeneszerzővel váltott szót. Sós István, Eger korábbi alpolgármestere feleségével, Ágnessel minden preimeren ott van. Ezúttal unokájukkal, Bercivel érkeztek. Direktorok egymás között. Fekete Peter es Blasko Balazs remekül szórakoztak a nézőtéren, de már az előadás előtt is jót beszélgettek. A nézőtér pillanatok alatt megtelt. Aki aznap gondolt rá, hogy megnézné a musicalt, pórul járt, mert bizony még a pótszékeken is ültek. A családjog a szakterülete kinevezés Új kollégiumvezető-helyettes a törvényszéken Életünkkel játszunk a jégen olvadás A szabad vizeken veszélyes lehet csúszkálni E hónap elejétől hat évre dr. Németh Teréziát nevezte ki az Egri Törvényszék polgári-gaz- dasági-közigazgatási-munka- ügyi kollégiumvezető-helyettesének dr. Nyiri Beáta, a törvényszék elnöke - tájékoztatta a Hírlapot dr. Snellenperger Judit bíró, az intézmény sajtószóvivője. Dr. Németh Terézia a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát. Közel három és fél évtizede lett a Hevesi Járás- bíróság polgári ügyszakos bírája. Elsősorban a kötelmi, a tulajdon-, a családjog körébe tartozó, s öröklési, vagyonkö- zösségi, személyállapotra voDr. Németh Terézia natkozó ügyekben hozott döntéseket. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács 200ó-ban címzetes megyei bírói címet adományozott neki, majd 2008. január 1-jétől a Heves Megyei Bíróság másodfokú polgári tanácsának volt előadó bírója. Csaknem három esztendeje az Egri Törvényszék tanácselnöke. A törvényszék elnöke 2013- ban az ügyviteli bizottság, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a fogalmazók Felvételi Vizsgabizottságának a tagjává nevezte ki. Több mint hat esztendeje tagja a Magyar Bírói Egyesület megyei szervezete vezetőségének. ■ SZ. Z. A befagyott szabad vizek minden télen vonzzák a szórakozni vágyókat, ám a katasztrófa- védelem és a rendőrség óvatosságra intik a jégre lépőket. A felmelegedő időben a tavak jege is hamar megolvad és a látszat ellenére, a vastag jégtakaró könnyen beszakad. A jégbeszakadás akár halálos kimenetelű is lehet, ezért kizárólag szigorú feltétek mellett vehetőek igénybe ezek a szabad vizek még tartósan fagypont alatti időjárás esetén is. Tilos a jégen tartózkodni korlátozott látási viszonyok között, éjszaka, kikötőkön, folyókon, gépjárművel jégre hajtani is élet- veszélyes.- Ha gyanús ropogást, recsegést hallunk a jégen, akkor gyanakodnunk kell, hogy be fog szakadni, ekkor azonnal feküdjünk teljes testtel a jégre és miijél hamarabb hagyjuk el azt hason csúszva. Ha a jég beszakadna alattunk, kerüljük a felesleges mozdulatokat, próbáljuk meg lábunkkal az ellenkező irányban lévő jég szélét elérni és a part felé erőltetni magunkat, valamint segítségért kiáltani - figyelmeztetnek közleményeikben a hatóságok. Mások mentésére sietni is életveszélyes lehet, mentés közben további beszakadások keletkezhetnek. Ha észleljük a balesetet, akkor azonnal hívjunk segítséget és a vízben tartózkodót próbáljuk kötelekkel, ágakkal, ruhadarabokkal kimenteni. A sérültet azonnal meleg helyre szükséges szállítani, megszárítani, forró itallal itatni, szükség esetén pedig a mentőket is riasztani, hogy kivizsgálják. A hétvégi hirtelen hőmérsékletváltozás nagy mértékben átalakítja a jég szerkezetét, amely így veszélyessé válhat. A szabadvizek jegére kizárólag akkor szabad lépni, ha az kellően fagyott. A jégbeszakadások miatt bekövetkezett balesetek megelőzése érdekében jégen tartózkodás szabályainak betartását a rendőrök fokozottan ellenőrzik. ■ J. H. * t i