Heves Megyei Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-24 / 299. szám
2014. DECEMBER 24., SZERDA 5 A 2014-ES ÉV BŰNÜGYI LE G JE I Mankójával ütött a törött lábú vádlott bűnügyi legek Százmilliós kárt okoztak az autókereskedők - Alvó sofőröktől lopkodták el a gázolajat A bíróság előtt T. György. Tudatmódosult állapotban az utcán szúrta le hat és fél éves kisfiát. Életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott a tettéért. Mankót és telefonkagylót is igénybe vettek tettesek bűn- elkövetési eszközként az idei esztendőben. Más bűnelkövetők parkoló kamionokból loptak gázolajat, mégpedig úgy, hogy kihasználták: a sofőrök alszanak. Tizenöt órán belül jogerős döntés született bíróság elé állítással egy hivatalos személy elleni erőszak ügyében. Ilyen esetekből áll hagyományos bűnügyi LEG-ek témájú idei válogatásunk megyénk ügyészeinek a közreműködésével. Szalay Zoltán Szokásos év végi összeállításunk elkészítésében - akárcsak az elmúlt esztendőben először - ezúttal is dr. Konkoly Thege László főügyészségi ügyész, a Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője volt segítségünkre.- Melyek voltak a 2014-es esztendő LEGbrutálisabb bűnesetei Heves megyében az ügyészség megítélése szerint? - ez volt az első kérdésünk a főügyészségi sajtószóvivőhöz.- Az egész év során több olyan rablás is történt megyénkben - válaszolta dr. Konkoly Thege László -, amelyek elkövetési magatartása, szaknyelven szólva, kimondottan „brütálisnak” nevezhető. Ezek között kollégáimmal együtt különösen azokat minősítjük ilyeneknek, amelyek esetében a bűnözők idős, egyedülálló nőkre, védtelen gyermekekre támadtak rá. Előbbiekre jellemzően késő este vagy éjszaka rontottak rá azoknak az otthonában, kíméletlenül megverték őket, majd pedig elvették az értékeiket. Mégis két más típusú ügyet emeltünk ki munkatársaimmal.- Melyek lennének azok?- Az élet elleni bűncselekmények körében a LEG- durvább az a Füzesabonyban bekövetkezett emberölés volt, amikor T. György rendőri intézkedés közben 15 centiméter pengehosszúságú késsel szúrta át a kisfia testét. Bár a szörnyű gyilkosságot még tavaly december 11-én este követte el, de az eset vizsgálata már erre az esztendőre esett, a vádemelésre pedig idén június 2-án került sor. Az ügy egyébként nagy port vert fel megye- szerte. Az apa a szörnyű tette előtt kábító hatású szerrel élt, s ráadásul szeszes is italt ivott. A rendőrségre ment a kisgyerekkel, hogy panaszt tegyen kényszerképzetei kapcsán, támadástól félt ugyanis. Miután egy ideig ott nem foglalkoztak vele, dühét a füzesabonyi kapitányság ajtaján vezette le. Ezért kérdőre vonták, s ezt követően cipelte az utcára a fiát, ahol az iszonyatos bűn- cselekményt elkövette. "'Ez év októberében bűnösnek mondta ki első fokon a férfit az Egri Törvényszéken dr. Schmidt Péter büntetőtanácsa 14. életévét be nem töltött sértett sérelmére elkövetett emberölés és kitartottság bűntettében. Ezért őt életfogytig tartó, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte A bíróság T. György feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontját 35 évben határozta meg. Ugyanazon a múlt esztendei decemberi napon egy férfi a Lőrinci-Selyp vasútállomás vaskályhájában egy élő macskát sütött meg - folytatta a sort a főügyészségi ügyész. - Őt különös szenvedést okozva elkövetett állatkínzás bűntette miatt állította bíróság elé a Hatvani Járási Ügyészség már idén januárban. Tíz hónap fogházbüntetést kapott.- Mi a volt a LEGnagyobb károkat okozó bűntény Heves megyében az idén?- Több mint százmillió forint anyagi hátrányt idézett elő az a két terhelt, akik Egerben az általuk képviselt autó- kereskedés nevében kötöttek adás-vételi szerződéseket magánszemélyekkel, ám az átvett vételárat nem a kiválasztott gépjármű hitelviszonyainak a rendezésére, hanem a cégük anyagi helyzetének a rendbe tételére fordították. Ebben az ügyben egyébként már vádat is emeltek. A másik érdekes, eset az, amelyben a megyei főügyészség felügyelete mellett nyomoznak. Mégpedig arról a bűnténysorozatról van szó, amelyben az eddig a nyomozás során összegyűjtött adatok szerint fiktív munkaerő-kölcsönzést végeztek, s az ehhez kapcsolódó bűncselekmények elkövetési értéke milliárdos nagyságrendű.- Hányszor határozott úgy a vádhatóság képviselője, hogy LEG- jobb, ha közvetítő, azaz mediátor elé kerül az adott bűnügy?- A járási ügyészségeink az idei esztendőben összesen 143 alkalommal utaltak közvetítői eljárásra ügyeket, ezekben 153 ember volt érintett. Tudvalévő, hogy olyan esetekről lehet szó, amikor a törvényi feltételek mellett a felek képesek egymással megegyezni. Kijelenthető, hogy a közvetítői procedúra megyénkben egyáltalán nem számít kivételes megoldásnak.- Találkoztak-e a 2014-es esztendőben a megye ügyészei LEG- inkább kivitelezhetetlennek gondolt, rendkívül rafinált elkövetési módokkal?- Az egyik ilyen bűnesetben - márciusban - a sértett, kinézve a lakása ablakán, arra lett figyelmes, hogy valaki a hátán fehér zsákot cipelve igyekszik ki házuk udvaráról. Kiderült, hogy az illető a fészerből lopkodta a fát. Ráadásul már hónapok óta tette ezt, de nagyon rafináltan. A melléképület téglafala és tetőszerkezete között bukkant egy résre, s azon benyúlva apasztotta a farakást. A végére már csak az első két sor maradt érintetlen. Addigra viszont a tüzelő nagy része ■ A munkaerő-kölcsönzési büntetőeljárásban az idei évben 650 intézkedést tett az ügyész. hiányzott, a lopássorozattal okozott kár elérte a 90 ezer forintot. Másik ügyben a Hatvani Járási Ügyészség három férfi ellen emelt vádat, mivel azok országszerte 36 parkoló kamionból tulajdonítottak el gázolajat. Ehhez átalakították a tehergépkocsijuk platóját, ahová tartályt helyeztek, s a szállító járművekből átszivaty- tyúzták oda az üzemanyagot, kihasználva, hogy a sofőrök éppen az igazak álmát alusz- szák. Hasonló bűnügy volt az, amelyben egy magát ravasznak gondoló egri ember másnak az autójáról szerelt le rendszámot, s tett a sajátjára, hogy ily módon tankoljon fizetés nélkül a benzinkúton. Úgy vélte, elkerülheti az azonosítást, de végül csak lebukott.- Szakmai szempontból melyik büntetőügy jelentette a vádak képviselői számára a LEGnagyobb kihívást a most lezáruló évben?- A már említett autófinanszírozási eset mindenképpen szakmailag nagyon izgalmas történetnek bizonyult az Egri Járási Ügyészségen. Jelzi ezt egyebek között az is, hogy pontosan 95 oldalas vádiratot állított össze a munkatársunk. Rendkívül komoly erőfeszítésekkel jár a munkaerő-kölcsönzési procedúra is, amelynek során a megyei főügyészség ügyésze eddig legalább 650 különböző intézkedést tett az idei esztendőben.- Idei munkájuk során Heves megye ügyészei mely bűncselekményeket tekintették a LEGkülönle- gesebb eszközzel megvalósítot- taknak?- Az egyik nem más, mint egy mankó volt. A nyomozók által rögzített történeti tényállás értelmében a begipszelt lábú vádlott január 3-án az esti órákban elment az egyik egyenes ági rokonának a házához. Az volt a terve, hogy mindenképpen rendezi a köztük fennálló családi konfliktust. Először csupán beszélgetett, majd vitatkozott a meglátoga- tottakkal, a perlekedés azonban végül tettlegességbe fordult. A törött végtaggal bicegő terhelt végül különösképpen dühbe gurult, s az egészség- ügyi segédeszközével többször is arcon vágta a sértettet. Az illető a suhintás következtében elesett, ráadásul még orrcsonttörést is szenvedett. A haragos rokont mindezek után súlyos testi sértés bűntette miatt vonták felelősségre. Ugyanakkor az is kiderült, hogy bizony egy telefonkagyló is alkalmas lehet arra, hogy azzal bűntényt valósítsanak meg. Mi sem igazolja ezt jobban, mint az az ügy, amelyben a Hevesi Járási Ügyészség vádolt meg egy férfit. A lefolytátott vizsgálat eddig feltárt adatai szerint az illető az utcán verekedett, s a csata hevében egyszerűen földre döntötte az ellenfelét. Utána még annak a combjába is beleharapott. Még ekkor sem nyugodott meg, hanem beugrott a közelben lévő nyilvános telefonfülkébe, ahol kitépte a vezetékkel együtt a készülék kagylóját, s azt kvázi fegyverként a feje fölött lengetve próbálta megütni áldozata időközben helyszínre érkező rokonait.- Az esztendő végéhez közeledve talán „nem szentségtörés”, ha az is kiderül, hogy milyen esetet jelölnének a megye ügyészei a LEGhumorosabb vagy LEGügye- fogyottabb bűnelkövetői megoldásnak? Azokra gondolok, amelyeken talán ők maguk is mosolyogtak egy jót.- Az egyik ebbe a körbe sorolható büntetőügyről annak idején sajtóhírben is beszámoltunk. A sztori lényege az, hogy Tarnabodon a szeszes italtól már eléggé bódult állapotú terhelt bemászott a sértett falubeli családi házának az udvarára. Vacsorára az ott szabadon kóricáló tyúkok közül szeretett volna magának legalább egyet megfogni, de a folyton összeakadó lábai meglehetősen gátolták ebben. Végül is egyik szárnyast sem sikerült elkapnia, ezért azután a tojásokra fanyalodott. Össze is szedett belőlük jó néhányat, s mint aki jól végezte dolgát, elindult. Ám a tojásokat a hazafelé tartó úton részegsége miatt nem tudta a kezében tartani, hanem egyenként elpotyogtatta mindet. így a széttört tojások révén igazán nem volt nehéz később nyomon követni a tettest, vagyis - őt. Nyugodtan mondhatjuk, hogy november 25-én is „önként” járult hozzá a rendőri nyomozás sikeréhez az a tettes, aki egy ház udvarára bejutva felfeszítette a garázs ajtaját. Rögtön körülnézett, s gondosan összekészítette a zsákmánynak szánt ruhaneműket, szerszámokat, élelmiszert és még egy motoros fűrészt is. Elvinni azokat azonban már nem tudta, ugyanis a tárolóban lévő személygépkocsi jobb első ülésén - a lopás műveletétől alaposan elfáradva - szépen elaludt. Természetesen tetten érték... LEGsebesebb eljárás rendőrbántalmazók ellen május íi-ÉN este a Gyöngyösi Rendőrkapitányságról négytagú rendőrjárőr ment Szűcsi egyik családi házához, ahonnan családon belüli erőszakról érkezett bejelentés. A rendőri intézkedés megkezdését követően az ittas apa, B. István és fia, B. Zsolt szembeszegült: utóbbi a járőrvezető bal oldalába mart, rángatta, letépte róla a láthatósági mellényt. Segíteni akaró társát szájon ütötte könyökkel. Az apa is megütött egyenruhást. Az Egri Nyomozó Ügyészség 15 órán belül jogerős döntésig vitte az ügyet. A Gyöngyösi Járásbíróság B. Istvánt 2 év, a fiát, B. Zsoltot 1 év 10 hónap, végrehajtásában mindkettejük esetében 3 évi próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte. Elkövetők a 13 évestől a 84 esztendősig A LEGFIATALABB vádlott egy 13 éves fiú volt. Nagyon ifjú kora ellenére erőszakos tettekre vetemedett. A nyomozás során ösz- szegyűjtött bizonyítékok alapján vele szemben - a jelenleg hatályos törvény rendelkezéseinek megfelelően - több rendbeli rablás bűntett miatt emelt vádat az Egri Járási Ügyészség. A LEGidősebb terhelt viszont már a 84. életévében járt, amikor büntetőeljárás indult ellene. A férfi Gyöngyösön figyelmetlenül tolatott ki egy parkolóból az autójával. Fellökte a kocsija mögött elballagó sértettet, aki egy arra haladó tehergépkocsi hátsó kerekének esett neki. Nyílt koponyatörést szenvedett. Sérülései súlyosak, nyolc napon túl gyógyulóak voltak. A tolvaj, aki nadrágot szeretett volna varratni ADR. Konkoly Thege László által kollégáitól, illetve az esztendő legérdekesebb eseteiből ösz- szegyűjtött bűnügyek között egy olyanra is rábukkant, amely álláspontja szerint méltán nevezhető a „LEGfrappánsabb” elkövetői védekezésnek. A beszerzett bizonyítékok arról tanúskodnak, hogy a későbbi vádlott besurrant a sértett lakásába. Több helyiségben kutatott-kere- sett, végül eljutott a ház kamrájáig. Úgy gondolta, valóságos kincsre bukkant, hiszen a hely tele volt finomabbnál finomabb élelmiszerrel. Igenám, de a ház gazdája észrevette, hogy egy idegen grasszál nála. Rászólt, hogy mit keres ott. A tolvaj szemrebbenés nélkül rávágta: „nadrágot szeretnék varratni...”