Heves Megyei Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)

2014-12-17 / 293. szám

8 2014. DECEMBER 17., SZERDA PANORÁMA - TV-MŰSOR HÍRSÁV Bajban Beyoncé, magyar énekes perli NAGYMAMÁJÁTÓL TANULTA azt a dalt Miczura Juhász Mónika, amelyet Beyoncé lenyúlt a „Drunk In Love” című Gram- my-díjra is jelölt számához. A magyar népdalénekes ezért beperelte a sztárt - írja a Pa­ge Six amerikai bulvárlap. A „Bajba, Bajba” című eredeti dal 1997-ben megjelent az Egyesült Államokban is, a North Pacific Records kiadá­sában, a „Gypsy Life on the Road” című albumon. ■ Fodrászával pucérkodik Jennifer Aniston FÉLMEZTELENRE VETKŐZÖTT az amerikai Allure magazin kedvéért, és még fodrászával, Chris McMillannel is össze­ölelkezett Jennifer Aniston. A fotón mindketten félmez­telenek, de Chris, aki a hírek szerint a Jóbarátok sztárjá­nak legjobb barátja, úgy öleli át Anistont, hogy eltakarja a „kényes” részeket. A színész­nő interjút adott a lapnak, amelyben élesen kirohan az ellen, hogy megszólják, mert nem szült gyereket. ■ Aniston nem mutatta meg Sportcsatorna a közmédiánál M4 A labdarúgás sem marad ki a műsorkínálatból - Lesz miből választani Szujó Zoltán október óta vezeti az MTVA Sportfőszer- kesztőségét. Az irányítása alatt már megkezdődött a közszolgálati tévé új, jövő nyáron startoló sportcsator­nájának előkészítése is. Árvay Tivadar Szujó Zoltán - akit a tévénézők elsősorban a Forma-1 közvetí­tésekből ismerhetnek - október óta a közmédia sportfőszerkesz- tőségének vezetője. A népszerű sportújságírónak ezzel régi ál­ma teljesült. Az új szerepkörrel azonban új feladatok is jöttek, de ezektől sem riadt vissza a szakember. Ahogy a Telesport­nak elmondta, „eddig sem aludt sokat, s úgy néz ki, hogy ez a jövőben sem változik”. Azt vi­szont nyomatékosan kérte a fő­nökeitől, hogy régi szerelmét, a Forma-l-et továbbra is közve­títhesse. „Úgy érzem, hogy ott még van küldetésem” - mondja Szujó Zoltán. Október végén derült ki, hogy a közszolgálati televízió önálló sportcsatorna indítását tervezi. Az M4 előkészítésé­nek feladatait így már Szujó Zoltán irányíthatja, de a nagy felelősség ellenére örömmel vetette bele magát a munkába. „Édes teher ez a számomra, mivel egy rendkívül izgalmas feladat előtt állunk. Eddig is ö Szujó Zoltán ragaszkodott hozzá, hogy továbbra is közvetíthesse a Forma-l-es futamokat rengeteg sportot közvetítet­tünk, így kézenfekvő meg­oldásnak tűnt egy tematikus csatorna indítása.” A munka természetesen már hónapokkal korábban megkezdődött, hiszen az új tematikus műsorfolyam in­dítása előtt számtalan olyan munkát kell elvégezni, amely egyáltalán nem látványos, de nélkülözhetetlen. „Fantasz­tikus dolognak tartom, hogy egy új csatorna születésében közreműködhetek - mondja a főszerkesztő -, és ez nem csak amolyan sablon szöveg. Aki ismer, az tudja, hogy szeretek alkotni, itt pedig most erre bő­ven van lehetőségem, ráadásul egy remek csapat tagjaként.” Áz M4 Sport várhatóan 2015 nyarán kerülhet be’ a műsor- kínálatba, de a start időpontja egyelőre nincs kőbe vésve. Szu­jó Zoltán is óvatosan fogalmaz a kezdést illetően, mert nem szeretné, ha teljesíthetetlen ígéreteket kellene megfogal­maznia. „Úgy néz ki, hogy jö­vő nyáron el tudunk indulni. Addig bőven van időnk, 2015 viszonylag nyugodt évnek ígér­kezik a sportban, ezért talán hatékonyabban tudunk épít­kezni. Legalábbis remélem.” S hogy mivel lehet megtölte­ni egy nonstop sportcsatorna műsoridejét? Szujó Zoltán nem kételkedik abban, hogy bőven akad muníció - s erre csak a magyar sportélet is elegendő lehet. „Számtalan ismerősöm tette fel nekem a kérdést, hogy mivel töltjük meg az adásidőt. De nyugodt szívvel tudom mondani, hogy a magyar sport széles kínálatának köszönhe­tően ezzel nem lehet problé­ma. Ráadásul ne felejtsük el a közmédia archívumát sem, Formálódik az új csapat arról még keveset lehet tud­ni, hogy kik lesznek a csator­na arcai. A csapat még formá­lódik, de az biztos, hogy a te­lesportosok ott lesznek az M4-en is. „Korai még a nevek­ről beszélni, hiszen csak most formálódik a csapat. Az MTVA jelenlegi szerkesztői, riporterei és kommentátorai fogják adni a magot. De sokkal több mű­sort kell előállítanunk, mint eddig, ezért szeretnénk ta­pasztalt, a szakmában már nevet szerzett kollégákat is igazolni. Az egyik legfonto­sabb feladatomnak tartom, hogy sok tehetséges fiatal ke­rülhessen be a szerkesztőség­be” - mondta Szujó Zoltán. amely hatalmas gyűjtemény­nyel rendelkezik.” Az M4 a tervek szerint 16 kiemelt magyar sportág eseményeire fog fókuszál­ni, amelyek'között azonban nem szerepel a labdarúgás. A szakember szerint azonban semmi ok az aggodalomra, hi­szen olyan nem fordulhat elő, hogy az egyik legnépszerűbb haza sportág kimaradjon a műsorfolyamból. „Labdarúgás nélkül elképzelhetetlen egy sporttelevízió. Bolondok len­nénk, ha kihagynánk, fontos pillére lesz a csatornának.” TELEVÍziÓ-MTJSOh! 2014. DECEMBER 17., SZERDA 4.00 Reflektor© 4.10 Barátok közt© 4.40 Segítség, bajban vagyok! © 5.30 TopShop 6.00 Jó reggelt, skacok! © 7.35 RTL Klub Híradó 8.08 Minden reggel © 9.10 ízes élet 9.40 Reflektor© 10.05 TopShop 11.45 AsztroShow 12.45 Portré© 13.15 ízes élet© 13.35 Reflektor© 13.55 Fókusz© 14.20 Éjjel-nappal Budapest 15.45 Segítség, bajban vagyok! ® 16.50 Dr. Tóth © 18.00 RTL Klub Híradó 18.55 Fókusz® 19.25 Éjjel-nappal Budapest © 20.50 Barátok közt© 21.25 Szulejmán® 22.40 RTL Klub Híradó 23.10 Házon kívül© 23.45 Reflektor® 0.05 Túl a barátságon 4.10 A Macska© 5.00 Csapdába csalva ( 5.25 Magánnyomozók ( 6.20 HUNGARIKUMOK 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka© 9.30 Stahl konyhája © 9.35 Babapercek © 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Viíág 11.55 HUNGARIKUMOK 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív © 12.55 Walker, a Texas-i kopó © 13.55 Walker, a Texas-i kopó © 14.50 A gonosz álarca <ü 15.50 Magánnyomozók ( 17.00 A Macska© 18.00 Tények 19.25 Jóban Rosszban <J 20.15 Hal a tortán© 21.30 Családi Titkok © 22.50 Frizbi® 23.50 Hawaii Five-0 © 0.50 Tények Este 1.35 Aktív® 1.55 Sportos 2.05 Franklin és Bash ó 2.55 Franklin és Bash <á 3.45 A Macska© 5.15 Hajnali gondolatok 5.20 Az Este 5.50 Ma Reggel 9.00 A szenvedélyek lángjai © 9.50 Sophie szerint a világ © 10.20 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.30 Hrvatska krónika 13.00 Ecranul nostru 13.30 A világ kertjei 13.35 Útravaló 13.55 Ég, föld, férfi, nő © 14.50 Zorro © 15.40 Charly, majom a családban © 16.30 Híradó-t­16.40 Lola© j 17.25 Híradó | 17.40 Ridikül© 18.30 Maradj talpon! © 19.30 Híradó este 20.05 Sporthírek 20.15 Időjárás-jelentés 20.25 Hab a tortán© 21.50 Szabadság tér’89 22.35 Az Este 23.10 Híradó 23.20 Sporthírek 23.30 KorTárs © 14.50 Inami© 15.15 Tatonkatörténetei© 15.35 A Barkács Kölyökklub 15.50 Peppa malac 15.55 Manó Benő és Lili her­cegnő apró királysága 16.10 Állatkert a hátizsákban 16.40 LolkaésBolka 16.55 Csűrcsavarosdi 17.20 Lóti és Fűti 17.25 Maja, a méhecske 17.40 Patrick, a postás 18.00 Tinti kalandjai 18.05 Akisvakond 18.15 Mesélj nekem! 18.25 Közlekedj okosan! 18.35 Vízipók csodapók 18.45 A város hősei 19.00 Alex és a hangszerek 19.10 Traktor Tom 19.20 Pimpa 19.25 Noddy kalandjai 19.40 Gondos Bocsok 20.10 Híradó este 20.45 Sporthírek 20.50 Időjárás-jelentés 20.52 Hójelentés 20.55 Boston Legal© 21.45 Bosszú© 22.30 Maradj talpon! © 23.20 Ridikül© 5.50 TV Shop 6.20 Gyilkos sorok © 7.10 Monk- Flúgos nyomozó © 7.55 Kettős ügynök © 8.50 Szívek szállodája © 9.45 Sütimester 11.00 Kettős ügynök © 11.55 Monk- Flúgos nyomozó © 12.55 Gyilkos számok © 13.55 CSI: A helyszínelők © 14.55 CSI: A helyszínelők © 15.50 Castle© 16.50 Castle© 17.50 Sütimester 19.00 Jim szerint a világ © 19.35 Jim szerint a világ © 20.05 Két pasi- meg egy kicsi © 20.35 Két pasi- meg egy kicsi © 21.00 Feketelista© 22.00 Feketelista© 22.55 CSI: New York-i helyszínelők © 23.55 Nagy durranás 2. © 1.50 Gyilkos sorok © 2.40 Gyilkos számok © 3.40 Műsorszünet 8.30 Híradó 8.35 Térkép 9.05 Magyar elsők 9.30 Család csak egy van © 10.15 DonMatteo® 11.10 Rex felügyelő © 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.25 Vers 14.35 Európa messze van © 15.00 Stigma© 15.55 Kevés pénzzel Európában © 16.30 Térkép 17.10 Család csak egy van © 18.00 Híradó 18.25 Dunasport 18.30 Időjárás-jelentés 18.35 Közbeszéd 19.05 Párizsi helyszínelők © 20.00 DonMatteo© 21.00 Hírek 21.05 Dunasport 21.15 A döntés éjszakája ® 22.50 Kultikon © 23.10 Maradunk© 23.35 A halhatatlan kedves 6.00 Kellene kiskert, bőtermő! © 6.15 A hangyák mindent tudnak© 6.30 Sajt sztori © 7.00 Privát rocktörténet © 8.05 Gyűjtögetők II. © 9.00 Beépített főnök © 9.55 Szuperrendszerek© 10.50 Jimmy és a nagy verseny © 12.00 Élet az amisokkal © 13.00 Anthony Bourdain © 14.00 Kozmikus kilátások © 15.00 Elhagyott városok © 16.00 Köszöntünk Indiában! © 17.05 50 kaland, amivel sírba viszed anyádat © 18.00 Hogy készül?© 18.10 Géptemetők© 19.05 Fényűzés felsőfokon © 20.00 Kozmikus kilátások ® 20.55 Az elektromosság megrázó története © 22.00 Krisztus előtti csaták © 22.55 Szuperrendszerek © 23.50 RossKemp© 4.25 Szupervihar© kanadai katasztrófafilm, 2011 6.00 Televíziós vásárlás Reklámfiim 9.05 A rejtélyek háza © amerikai thriller, 2001 11.10 Atomcsapda© angol-német-amerikai- kanadai akcíóthriller, 2002 13.50 Seriff az égből © olasz akcióvígjáték, 1979 15.40 100 millió évvel i.e. © amerikai akciófilm, 2008 17.15 Nemzetbiztonság Bt.® amerikai akcióvígjáték, 2003 19.00 A csendőr és a földönkívüliek © francia vígjáték, 1979 21.00 A tengerész- gyalogos 2. © amerikai akciófilm, 2009 22.50 Tökéletes katona: A leszámolás napja © amerikai sci-fi akciófilm, 2012 1.00 Hirokin© amerikai akciófilm, 2012 3.05 A rejtélyek háza © amerikai thriller, 2001 0.05 Túl a barátságon 23.50 Hawaii Fíve-0 20.25 Hab a tortán 19.20 Pimpa 11.55 Monk - Flúgog nyomozó 21.15 A elöntés éjszakája T­1 ifid 13.00 Anthony Bourdain 19.00 A csendőr™ vT 11.00 A gyanú árnyékában © 11.55 ValóVilág 7 © 12.50 Bű­nös szerelem © 13.45 Szere­lem zálogba © 14.40 Karibi sze­relem © 15.35 Barátok közt © 16.05 ValóVilág 7 © 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők © 18.30 Agymenök © 19.00 Step Up 4. - Forradalom © 21.00 RTL II Híradó 21.30 Az élet csa- jos oldala © 22.00 ValóVilág 7 © 23.30 BeleValóVilág 7 ® 10.15 Veled is megtörténhet! © 11.20 Családi Titkok © 12.25 Rabok és szeretők © 13.25 Jó­ban Rosszban © 14.05 Kuzey Güney - Tűz és viz © 15.05 Édes élet © 16.20 Aktív © 16.45 HUNGARIKUMOK - made in Hungary 16.50 Tények 17.15 Doktor House © 18.15 Édes élet ©19.30 Családi Titkok ©20.35 Doktor House © 21.35 A lánc © 23.55 Jóban Rosszban © 11.05 Hírvilág 11.30 GyógyHír 12.00 Déli híradó 12.45 Televíziós vásárlás 13.05 Lapzárta 13.30 Pa­letta 14.05 Vetítő © 14.06 Pano­ráma © 15.00 Híradó 15.30 Ázsia 16.05 BBC Reporters 16.30 Pa­letta 17.00 Híradó 17.30 Panasz­könyv 18.00 -Híradó 19.00 Hír­adó 19.30 Magyarország élőben 21.00 Híradó 21 21.30 Panasz­könyv 22.00 Híradó 22.30 Páholy 23.05 Magyarország élőben 8.00 Privátfilmek újratöltve © 8.20 Privátfilmek újratöltve © | 8.40 Privátfilmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00 Őrangyalok | © 12.50 Őrangyalok © 14.40 Film Mánia Stars © 14.50 Holly­wood Café © 15.20 Film Mánia Stars © 15.35 Földtenger kalan­dorai © 17.15 Földtenger kalan­dorai © 18.50 A Kilimandzsáró hava © 21.00 Agyő, Texas ® 22.40 A halál keze © 4.30 13. menet 6.00 Kézilabda 8.00 Televíziós vásárlás 9.00 Ké­zilabda 11.00 Televíziós vásárlás 12.00 Kézilabda, női Eb, közép­döntő, ism., HD 14.00 Autósport 14.30 Fieszta+ 14.45 Birkózás 15.45 Kézilabda 18.00 Kézilab­da 20.15 Kézilabda 22.15 Mai helyzet 22.30 Arany pillanatok 22.45 Kosárlabda 0.45 Erős em­berek 1.45 Légbőlkapott 2.00 Jégkorong 13.50 Alomsztori 14.10 Start+ 14.25 Televíziós vásárlási mű­sorablak 15.45 ATV Híradó 15.50 700-as klub ©16.30 Szó­kincs 16.55 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Fórum 18.45 ATV Híradó 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Egye­nes beszéd 20.35 A Parlament 21.30 Frideríkusz 22.25 ATV Hír­adó 22.50 Világhíradó 23.05 Ha­zahúzó 23.55 ATV Híradó 14.30 Elet-halál döntések 15.00 Amcsi benzinfalók 16.00 Autó- kereskedők 17.00 Az önkéntes számkivetett 18.00 Csupasz túl­élők 19.00 Kanadai raktárárve­rések 19.30 Az alkukirály 20.00 Raktárvadászok 20.30 Kincsek a garázsból 21.00 Csomagcsaták 21.30 Csomagcsaták 22.00 El­veszve - eladva! 22.30 Elveszve - eladva! 23.00 Konténervadászok 23.30 Konténervadászok 16.00 Jimmy kétféle karácsonyi va­csorája © 17.00 Az én Spanyolor­szágom © 18.00 Mindenki kenye­re © 19.00 Street Food © 19.30 Két tűz között © 19.45 Adjuk meg a módját! © 20.00 Jacques Pe­pin © 20.30 Miguel paradicsomi konyhája © 21.00 Jamie belevág © 22.00 A boldogság receptjei © 22.30 A boldogság receptjei © 23.00 Varázsolj Mexikót! © 23.30 Csokiba mártva © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom