Heves Megyei Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-03 / 255. szám
4 2014. NOVEMBER 3., HÉTFŐ HORIZONT - SZOLGÁLTATÁS A magyarok zöme megszokásból ad jattot felmérés A borravaló mértéke jobban függ a segítőkész kiszolgálástól, mint a szolgáltatás minőségétől A magyarok többsége megszokásból ad borravalót, melynek mértéke jobban függ a kedves és segítőkész kiszolgálástól, mint a szolgáltatás minőségétől - derült ki egy felmérésből. A megyei tapasztalat szerint kevesen adnak jutalmat. Licska Balázs- Úgy látszik, valakinek nem számít 40 forint - fogalmazott egy pénztáros, amikor az előttem vásárlótól 160 forintot kért, és az 200 forintot adott, majd felkapva a szatyrát továbbáll. Ebből is látszik, hogy az eladók csak ritkán számíthatnak borravalóra, amit több boltban is megerősítettek. Legfeljebb 10-20 forintot hagynak pluszban a kasz- szánál a vevők, a döntő többség még ennyit sem, minden fillér számít.- Megcsappant a borravaló gyakorisága, mértéke, mely öt-hét százalék körül mozog, néha eléri a tíz százalékot - vélik a témát közelről ismerő szakemberek, akik szerint igen sokan SZÉP-kártyával, Erzsébet-utalvánnyal fizetnek, és nem nagyon adnak jutalmat, de ezen fizetési módok nem is igazán alkalmasak rá. A boltosok szerint általában csak akkor kapnak borravalót, ha 10-20 forintot kellene visszaadniuk a vásárlóknak, sokaknak minden fillér számít. Általában csak akkor „hálálkodnak” a vendégek, ha ünnepi alkalom miatt ülnek be étterembe, és elégedettek. Mint megjegyzik, régen a borravalóra épült a pincérszakma, egyesek akár a fizetésük felét is hazavihették ennek köszönhetően pluszban, viszont ez a szokás napjainkra jócskán megváltozott. Egyes éttermekben például szervizdíjat számolnak fel, s beépítik a borravalót az árba, azonban ezt a módszert nem szeretik a vendégek. A Szállás.hu felmérése megerősítette az utóbbi állítást, tízből nyolcán ragaszkodnak ahhoz, hogy maguk dönthessenek a pluszösszeg mértékéről. Összességében a magyarok többsége elfogadta és megszokta a borravaló intézményét, a több mint 13 ezer megkérdezett negyede viszont azt mondta, legszívesebben eltörölné. Noha a kutatás az okról nem írt, a tapasztalat szerint sokan azt hozzák fel: ők sem kapnak jutalmat azért, mert jól dolgoznak. Arról is írt a felmérés, mekkora a borravaló mértéke, igaz, ellentmondásra jutott: a szolgáltatók szerint a többség maximum öt százalékot ad, a vendégek 85 százaléka viszont úgy nyilatkozott, hogy ennél nagyobb mértékben szokta kiegészíteni a számla végösszegét. Nyolcból egy vendég kapott már negatív megjegyzést azért, mert túl kevés borravalót adott. A magyarok több mint ÓO százaléka mondta, hogy a kedves, segítőkész kiszolgálást díjazza a borravalóval, ám a szolgáltatás minőségével kapcsolatban alig egynegyedük szokta így kifejezni az elismerését. A kiszolgálás, a segítségnyújtás díjazásának szándéka magyarázza, hogy a megkérdezettek közül tízből kilencen adnak pluszpénzt a pincérnek. MOZI AGRIA MOZI 16.30 ÓRAKOR: Piszkos pénz 18.30 ÉS 20.00 ÓRAKOR: Egy nehéz nap éjszakája 16.00 ÓRAKOR: Villám és a varázsló 18.00 órakor: Sírok között 20.15 órakor: Annabelle 17.30 ÉS 19.30 ÓRAKOR: Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan URÁNIA MOZI 16.00 ÉS 20.00 ÓRAKOR: Amnézia 18.00 ÓRAKOR: Az ismeretlen Drakula ILLÉS GYÖRGY TEREM 17.30 ÓRAKOR: Világok között 19.30 ÓRAKOR: Heli GYÖNGYÖS - GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE 16.00 ÓRAKOR: Maja, a méhecske, 3D 18.00 ÓRAKOR: Harag 20.30 ÓRAKOR: Sírok között 15.30 ÓRAKOR: Doboztrollok 17.30 ÓRAKOR: Az ismeretlen Drakula 20.00 ÓRAKOR: Amnézia ÁLLATORVOS Éjszakai állatorvosi ügyelet, november 3-án este 7 órától este 10 óráig dr. Balogh Gábor látja el az állatokat. T.: 06-36/312-460 az Ügyeleti beosztás elérhető a www.maok.hu honlapon is. Kedves? Humoros? Legyen képe hozzá! a nap képe Tartsa mindig „lövésre készen” fényképezőgépét, várjuk a fotóit! szeret fotózni? Van egy kedves vagy humoros fotója? Legyen ezzel öné a nap képe! Ossza meg velünk és a Heves Megyei Hírlap olvasóival kedvenc fotóját! A képeket és a rövid képleírást e-mailben a heol@heol.hu címre várjuk. A nap képe rovattal kapcsolatos további tudnivalók a HEOL.hu hírportálunkon OLVASHATÓK. KÖNYVJUTALOM A LEGJOBB FOTÓSNAK! A képek közül a Heves Megyei Fotóklub és az egri Horváth Zsigmond Lajos Fotókör zsűrije választja ki a hónap legjobb fotóját. A hónap képének készítőjét a Heves Megyei Hírlap könyv- jutalomban részesíü. A kép címe: A zöldikék vitája ftel« HELYI MŰSOROK EGER VÁROSI TV 8.00 Diginfó, a TV Eger műsora - a vasárnapi adás ismétlése 18.00 Tv Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 18.20 Pinokkió - mesejáték, 1. rész 18.30 Fogadóóra - közszolgálati magazin 19.00 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 19.20 Egri magazin- városi magazinműsor 20.00 HírAdás - egri híradó majd időjárás-jelentés 20.20 Agriasport- televíziós sportmagazin 20.50 Sport+ - televíziós sportmagazin, benne EKFSC-Nyíradonyi VVTK női NB l/B-s kézilabda-mérkőzés (Líceum TV). A Gyöngyösi Városi Televízió pályázati segítséggel korszerűsíti és lecseréli idén 20 éves technikai berendezéseit. A munka a stúdió teljes átépítésével jár, emiatt friss műsorral október 28-ától november 24-éig nem jelentkeznek. Október 28-ától két héten át ismétléseket sugárznak, a következő két hétben pedig képújságot. A technikai leállás idején az ügyeletes stáb dolgozik, így jelzéseiket továbbra is várják. LÍCEUM TV 00.00 Képújság 10.00 A keddi adás ismétlése 10.00 Heti eset - aktuális témák a főiskoláról 10.20 Hunyadi Mátyás koronázásának kérdései - dr. Miskei Antal (EKF, egyetemi docens) előadása 11.05 Schumann. Karnevál - dr. Gá- bos Judit zongoraművész hangversenye 12.00 Képújság 14.00 A pénteki adás ismétlése 14.00 Sulinapló - a gyakorlóiskolások magazin- műsora 14.20 Alumni Nap az Eszterházy Károly Főiskolán - oklevélátadó diszünnepség 15.32 Eszterházy bál - összefoglaló magazin 15.42 Itt is, ott is. Kolozsvár - helytörténeti magazin (ism.) 15.55 Képújság 18.00 A keddi adás ismétlése 20.00 Képújság 21.00 A pénteki adás ismétlése 23.00 Képújság EGER RÁDIÓ 5.00- 6.00 Magyar óra, a legnagyobb hazai slágerekkel 6.00-10.00 Reggeli ébresztőműsor 10.00- 15.00 Egri nap, benne 12.00-14.00 Kívánságműsor SMS 20/339-3333 15.00- 20.00 Egri délután, benne 18.00-20.00 Rádió Eger top 20, a hazai és külföldi slágerlisták aktuális kedvencei alapján 20.00-5.00 A város ritmusa megszakítás nélkül DIÓ RÁDIÓ 00.00-4.55 A legtöbb sláger változatosan 05.55-9.55 Reggeli turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítókkal 9.55-10.55 Dió top 10 Győri Nikivel - napi sikerlista a hallgatók szavazati alapján 10.55-14.55 Dió Express Győri Nikivel - programokkal, csajos rovatokkal, receptajánlóval, sztárhírekkel 14.55-19.55 Délutáni röbogás Kürtös Istvánnal - hazavezető, közlekedési infokkal, ütős slágerekkel 19.55-24.00 A legtöbb sláger változatosan Friss hírek 6.00-10.00. illetve 20.00-24.00 között félóránként, napközben óránként. Sporthírek. 5.25. 6.25. 8.25.10.00, 18.00. 20.00. 21.55.23.55 SKY FM 5.00- 6.00 Sky Start 6.00-10.00 Sky Café 10.00- 14.00 Helló Meló 14.00-18.00 Traffic 18.00- 23.00 Sky Jam 23.00-1.00 Hazai pálya 1.00- 4.00 Night Sky 4.00-5.00 Hazai pálya SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5.00 Napköszöntő hírek, kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Mindennapi egészségünk 10.05 Közélet 11.05 Mesterségem címere 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 Neuma 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Hajrá, magyarok! 14.35 Görbe tükör 15.15 A lélek szava 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Mit tegyek? 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép 19.05 Nem középiskolás fokon 19.45 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek 20.30 A mi vendégünk története - Hittanregény 21.05 A megértés hullámhosszán 22.10 Közélet (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió AJÁNLÓ EGER Ma délelőtt 10 órakor nyitják meg az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskolában a Szlovák Konyha Hetét. A rendezvényen részt vesz Rastislav Kácer, Szlovákia budapesti nagykövete, dr. Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete és Mayer Andrea, a Kük szakképzési elnökhelyettese. EGER A Bencés Diákszövetség egri csoportja, a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár, Eger Város Hegyközsége, az Egri Fertálymesteri Testület, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság, valamint a MIT megyei tagozata szerdán 17 órakor tartja A Vándorapostol, Já- ki Sándor Teodóz Osb emlékezete című antológiabemutatóját a megyeházán. GYÖNGYÖS: ___________ NO VEMBER 4., KEDD, 17.00 ÓRA Költészet a könyvtárban című előadás-sorozat 3. része Pálfy Margit: Annak, aki szeret - előadóest magyar költők műveiből 18.00 ÓRA Hét hét - hét film In Memórián Popper Péter NOVEMBER 6.. CSÜTÖRTÖK, 18.00 ÓRAKOR „Édes Hazánk” - Kalácsi René fotó- kiállítása HELYSZÍN: Gyöngyösi Kulturális és Közgyűjteményi Központ NOVEMBER 5. - DECEMBER 7. „AKIKÉRT A HARANG SZÓL” Az első világháborús katonáknak és családjaiknak emléket állító kiállítás. NOVEMBER 5., SZERDA, 17.00 KÖNYVJELZŐ IRODALMI NAPOK 2014 Itt van az ősz, itt van újra... c. képzőművészeti és irodalmi pályázat eredmény- hirdetése, kiállítás megnyitója. helyszín: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház NOVEMBER 7., PÉNTEK, 20.30 SZABÓ BALÁZS BANDÁJA- KONCERT HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház NOVEMBER 8., SZOMBAT, 10.00-13.00 ÁLLATI JÓ NAP! HELYSZÍN: -.jlLForrás Gyér- L rv mek és Ifjúsági KULTURÁLIS Ház KÖZPONT i *