Heves Megyei Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-22 / 272. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2014. NOVEMBER 22., SZOMBAT Holtan találtak rá Salzburg közelében a 2012-ben eltűnt hatvani tűzoltóra Esztéti kusabban T takarékosabban gyógyítás A kórház 2,2 milliárdosra tervezett fejlesztése jókora többletforráshoz jutott ► Folytatás az 1. oldalról hatvan Amint arról a Hírlap korábban beszámolt, Futó János tűzoltó alezredes, pa­rancsnokhelyettes 2012. már­cius 20-án ment el a hatvani tűzoltóság épületéből, ahonnan gyalogosan távozott. Úgy tud­juk, a férfi eltűnése napján ál­lománygyűlést tartottak a hat­vani tűzoltó-parancsnokságon, s annak egyik napirendje Futó ■ Idegenkezűségre utaló nyomokat nem találtak, ezért öngyilkosságra gyanakodnak... János parancsnokká való elő­léptetése lett volna. Eltűnésé­nek oka nem ismert, egy inter­netes hírportál akkor azt írta, a parancsnok-helyettesnek a munkahelyét érintő gondjai is lehettek, hiszen a tűzoltóság akkoriban lebonyolított átszer­vezése miatt a szakma képvi­selői között sokan elégedetlen­kedtek, s erre a nyilvánosság figyelmét is felhívták. A Hatvani Rendőrkapitány­ság közigazgatási hatósági eljárást folytatott az ügyben. Az eltűnést követően felme­rült, hogy futó János vonatra szállhatott Budapesten. Ekkor Hatvanban abbahagyták a keresést, és - mint általában az eltűnésekkor - országos körözést adtak ki hollétének a megállapítása érdekében. Ez minden schengeni tagállam rendőrségének a rendszerébe bekerült. A megyei katasztró­favédelmi igazgatóság vezetése hírzárlatot rendelt el az üggyel kapcsolatban. A nyomozást az NVSZ a környező országok­kal közösen folytatta, s most, két és fél évvel azután, hogy a férfinak nyoma veszett, Auszt­riából jelzés érkezett, hogy a személyleírásának meg­felelő holttestre bukkantak. A DNS-összevetés igazolta, hogy Futó János az áldozat. Futó János egyébként 1989 óta szolgálta a hatvani tűzol­tóságot, s 2007 óta tűzoltási és műszaki mentési osztály- vezető, parancsnokhelyettes volt. 2011-ben a hatvani kép­viselő-testület Pro Űrbe díjjal ismerte el a Zagyva-parti település érdekében végzett kimagasló munkáját. ■ M. Z. ► Folytatás az 1. oldalról Dr. Stankovics Éva, az intéz­mény főigazgatója úgy fogal­mazott: a történteket követően partnereik és támogatóik na­gyon gyorsan és rugalmasan reagáltak, s ennek köszönte- tően pár hét alatt sikerült hely­reállítani a károkat, mégpedig oly módon, hogy az eddigieknél is korszerűbb és esztétikusabb lett környezetük.- E nehéz helyzetben minden segítség jól esett az intézmény vezetőinek és dolgozóinak - je­lentette ki, hozzátéve: köszö­nettel tartoznak mindazoknak, akik bármilyen módon közre­működtek a helyreállításban és a megsemmisült berendezések pótlásában. Horváth Richárd polgármester ennek jegyében köszönte meg a tűzoltók mun­káját, valamint emléklapot ado­mányozott a támogatóknak, köztük a Bosch vezetésének, mivel a cég az elsők között sie­tett a kórház megsegítésére. A gyógyintézményben mind­eközben javában zajlik az ener­getikai korszerűsítés. Ennek keretében kicserélik a nyílászá­rókat, s megújul a homlokzat is. Az épületet körbeállványozták, s már számos új ablak is a he­lyére került. Az energetikai fej­lesztés tervezésekor a megta­karítás mellett a környezetvé­delem is fontos szempont volt. Dr. Stankovics Éva főigazgató a részletekről elmondta: a beru­házás (eredményeként jelentős költség- és energia-megtakarí­tásra számítanak. Egy nemrég elkészült tanulmány szerint a földgáz esetében a spórolás 225 ezer köbméter lehet, ami 132 átlagos családi ház évi fölgáz­fogyasztásának felel meg. A be­ruházás eredményeként mint­egy 40 százalékkal csökken az Az energetikai korszerűsítés során az Albert Schweitzer kórházban kicserélik a nyílászárókat is, amelynek révén jócskán csökkenhet a fűtésszámla... intézmény energiával kapcsola­tos kiadása, ami több tízmillió forintos megtakarítást jelent évente. Emellett a környezetvé­delem is fontos szempontként szerepelt az elképzelésekben, hiszen a kórház éves üvegház­hatású gázkibocsátása 500 tonnával csökkenhet. Az intéz­mény az energiahatékonyságon és a költségmegtakarításon túl jelentős lépést tesz a környezet- védelemért is - fogalmazott dr. Stankovics Éva. Az 1967-ben átadott létesít­mény az elmúlt évtizedekben - a Grassalkovich-kastély mel­lett - a városkép negatív látvá­nyosságának számított, lévén a „megkopott” homlokzatát már kilométerekről látni lehetett. S bár az említett épületek rendbe tétele a mindenkori városveze­tés kinyilatkoztatott prioritá­sai között szerepelt, érdemben sokáig nem történt előrelépés. Tényleges felújításukra - il­letve a kastély újbóli haszno­sítására - Szabó Zsolt polgár- mesterré és országgyűlési kép­viselővé választásáig kellett várni. A kivitelezői szerződés aláírását hosszú tárgyalássoro­zat előzte meg, de ezt követően felpörögtek az események.- Mi tagadás, az épület a je­lenlegi állapotában nem túl szép látvány - fogalmazott Horváth Richárd polgármester. - Nagyon fontos számunkra ez a beruházás, hiszen a kór­ház a város egyik jelképe, ami most 533 millió forintból meg­újul. Az előző városvezetés a kórház helyzetét kétmilliárdos kötvénykibocsátással szerette volna megoldani, ezzel szem­ben most pályázati forrásokra támaszkodhat az intézmény. A polgármester szerint az elmúlt négy évben a városve­zetés nagy figyelmet fordított arra, hogy rendezett legyen az kórház helyzete. Először a mű­ködést stabilizálták, majd so­rozatos fejlesztések valósultak meg, és zajlanak jelenleg is.- Évtizedek óta azt látjuk, hogy a város egyik legmaga­sabb épülete úgy néz ki, mint ■ Szükségesnek tartja a hazai kórházak felújítását? Szavazzon hírportálunkon ^ ma 16 óráig: HEOLhu A szavazás eredményét a hétfői számunkban közöljük. A betegellátás a felújítás alatt is folyamatos A kórház rekonstrukciójával a hatvaniak és a környékbe­liek réges-régi álma válik való­ra: a város legnagyobb és leg­magasabb középülete, az Al­bert Schweitzer Kórház és Rendelőintézet 47 esztendő el­teltével megújul. A munkafo­lyamat hosszú lesz, ám - mint azt dr. Stankovics Éva főigaz­gató elmondta - minden lehe­tőségre felkészültek, így bizto­sítják a betegellátás folyama­tosságát is. - Egy-egy osztályt időszakosan átköltöztetünk, amit természetesen a higiéniai és egészségügyi előírások be­tartásával végzünk el. Ez per­sze, sok-sok türelmet igényel mind a betegektől, mind pedig a dolgozóktól, de megéri - fo­galmazott. Volker schilling, a Robert Bosch Elektronika Kft. gazda­sági igazgatója a napokban elő­ször járt a hatvani kórházban. A látogatás során szó esett ar­ról is, hogy a jövőben a két fél együttműködési megállapodás­sal segíthetné egymás munká­ját. - Szeretnénk, ha mindenki tudná, hogy ez az emberek kór­háza. Meghirdettük a lehetősé­get, hogy dolgozóink önkéntes munkájukkal támogassák a fes­tést az osztályon. Az elkövetke­ző időszakban a prevencióra szeretnénk fektetni a legna­gyobb hangsúlyt - fogalmazott Volker Schilling, hozzáfűzve: sok olyan fejlesztést látott a hat­vani kórházban, amelyek nem­zetközi szinten is megállnák a helyüket. egy lepusztult -gyártelep. Ezért sokan nem is fordultak bi­zalommal a kórházunk felé. Nagyon büszkék vagyunk ar­ra, hogy megújul az intézmé­nyünk - jelentette ki dr. Rosta Ildikó orvos igazgató. A szakemberek jól haladnak a munkálatokkal. A tervek sze­rint az elkészült beruházást 2015 júniusában adhatják át a hatvaniaknak és az ellátási körzet betegeinek. Az említettek mellett egy másik jelentős beruházás is el­kezdődött az Albert Schweitzer Kórházban: októberben elhe­lyezték az új műtőblokk alapkö­vét^ a napokban elkezdődtek a munMlatok is. Jó hír, hogy az eredetileg 2,2 milliárdosra ter­vezett fejlesztést félmilliárdos többletforráshoz jutott, így még több pénz jut a színvonalas egy­ség kialakítására. Tari Ottó SZAVAZÓLAP A 2014-ES HEVES MEGYEI TERÜLETI PRIMA DÍJ JELÖLTJEI □ Cabaret Band zenekar □ Dr. habil Dinya László egyetemi tanár □ Dr. Tóth Róbert sebész, traumatológus főorvos □ Empty Pubs zenekar □ GG Tánc Eger □ Hevesi Fúvós Együttes □ Kelemen Csaba színművész □ Krüzsely Gábor festőművész □ Lajtha László Néptáncegyüttes □ Makiári Lenksysteme Sport Klub (fi P^IMA HEVES MEGYEI DÍJ 2014 Közreműködését, szavazatát köszöni a VOSZ megyei elnöksége! Csak eredeti szavazólapot fogadunk el. Csak egy személy vagy együttes jelölhető. A szavazólapot az alábbi címre kérjük eljuttatni november 26-án délig: Heves Megyei Hírlap 3300 Eger, Trinitárius u. 1. Rövidesen szállítják a „testvéreknek’’ az új gázkazánt ajándék Mint megírtuk, Mátraderecske testvértele­pülésének, a kárpátaljai Me- zőgecsének a polgármestere fodult támogatásért a derecs- keiekhez, kérve, segítsenek abban, hogy a helyi óvodában lecserélhessék a régi gáz­kazánt, mivel erre a helyi ön- kormányzatnak nincs pénze. A derecskeiek egy nógrádi kazánkészítő vállalkozóhoz fordultak, aki felajánlotta, ingyen elkészíti a saját gyár­tású kazánt, s egy puffertar- tályt. Az ajándék berendezést a jövő hét keddjén szállítják el rendeltetési helyére - tud­tuk meg Forgó Gábor polgár- mestertől. ■ B. K. Pillanatok alatt túladott az ingyen kapott tűzifán szentdomonkos A szegénység naponta kényszerít nehéz dön­tésekre ott, ahol a napi betevő is gond. Ez volt a helyzet annál a családnál is, amely a jövedel­mi viszonyai alapján jogosult volt szociális tűzifára. A helyi önkormányzat ren­deletet alkotott arról, kik kap­hatnak az állam által juttatott ingyenes tüzelőből. Ebben az esztendőben 43 köbméternyi fát kapott a falu, s képviselők döntése értelmében egy-egy köbméterhez juthattak a rá­szorulók - tudtuk meg Kovács Zoltán polgármestertől. A tűzifát annak rendje- módja szerint elosztották, ám délután már az a hír járta a faluban, hogy volt, aki értéke­sítette azt. Ezt természetesen zokon vették azok, akik - bár ugyancsak szűkösen élnek - ilyen segítséget nem remél­hettek. A polgármester végül meg­hallgatta a „bűnöst”, aki tettét azzal magyarázta, hogy nem volt más választása, ugyanis amennyiben nem fizeti be a villanyszámlát, az áramot ki­kapcsolták volna. Igazságot szolgáltatni ne­héz ilyen esetben, ám a kép­viselők úgy döntöttek, aki túlad a szociális tüzelőn, a következő négy évben nem juthat ilyen állami segítség­hez. ■ B. K. A kórház a jövőben együttműködne a Boschsal

Next

/
Oldalképek
Tartalom