Heves Megyei Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-03 / 255. szám

2014. NOVEMBER 3., HÉTFŐ SPORTTÜKÖR Kevés hiányzott a besenyőtelki bravúrhoz megyei i. osztály Az egerszalókiak nyolcat rúgtak a bélapátfalviaknak, a Péterke ötöt a Füzesabonynak A detkiek öt mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata hazai pályán a Markaz- Halmajugra elleni találkozón szakadt meg a labdarúgó megyei I. osztályú bajnokság 13. fordulójában. Tudósítóinktól Nagyréde-Gyóngyóstarján 4-0 (1-0) Nagyréde, 300 néző. V.: Mencsik László (Tóth Z., Palásti). NAGYRÉDE: Gömöri - Tatár (Erdélyi), Bar­na, Vernyik, Rozovits (Patkós) - Czene (Forgács G.), Forgács D„ Debreczeni (Sza­bó Sz.), Hajiinger - Márkus (dr. Csomós), Horváth V. Edző: Nagy Attila. GYÖNGYÖSTARJÁN: Tihanyi - Lehótszky (Papp D.), Petre, Bódis, Agócs - Vas Bo- rosi, Kovács Zs. (Ozsvárth), Tárnái, Kathl (Sinka) - Marosi, Bartók. Játékos-edző: Bódis Barna. Gólszerzők: Hajiinger (3.), Forgács D. (54.), Czene (62.), Márkus (68.). Jók: Vernyik, Barna, Gömöri, ill. Kovács Zs., Tárnái, Vas Borosi. Ifik: 8-0. Gömöri Ottó, a hazaiak kapusa: - Jól ját­szó Gyöngyöstarjánt sikerült két vállra fektetni, nem éppen meggyőző játékkal. Ugyanakkor támadójátékunk dicsérete, hogy a második félidőre feljavult a helyzet- kihasználásunk. Nagy Attila nem nyilatkozott. Bódis Barna: - Sajnos voltak nem egyen- lőek a feltételek a két csapat számára a játékvezető részéről. Ha az egyenlő lett volna, akkor pontot, vagy pontokat is sze­rezhettünk volna. Ennek ellenére gratulá­lok a hazai csapatnak!' Nagy József Péteryására-Füzesabony 5-0 (1-0) Pétervására, 130 néző. V: Varga Gábor (Gor- dos, Lovasi). PÉTERVÁSÁRA: Kuris - Molnár Gy„ He­gedűs, Gulyka, Földi - Eszes, Berki, Tóth M., Bojtos - NagyÁ., Nagy M. Edző: Pádár Béla. FÜZESABONY: Forgó - Szabó Á„ Bocsi, Póka, Bartók - Szakái, Trungel, Ferencz, Kotta - Kémeri, Szabó M. Edző: Kovács Zsolt. Gólszerzők: Bojtos (45.), Berki (59.), Eszes (69.), Tóth M. (81.), Nagy Á. (89.). Jók: az egész csapat, ill. Forgó. Ifik: 1-5. Földi Péter, a hazai csapat egyik legjobb­ja: - Magabiztos győzelem, gratulálok a csapatnak! Pádár Béla: - Megfelelő akarással és ki­válójátékkal tovább tart a lendületünk. Bocsi Zoltán: - Akaratgyenge játékunknak meg lett az eredménye. Pár játékosnak el kell gondolkodnia a teljesítményén. De hol vannak a többiek? Pádár Béla Domoszló-Heréd 1-4 (0-3) ___________ Do moszló, 100 néző. V.: dr. Lendvai Gábor (Szigetvári Zs., Orovecz). Jónás Attila góljával a 72. percig vezetett a Besenyőtelek Makláron. Ha a végén jobban összpontosítanak a vendégek, akár győzhettek is volna, DOMOSZLÓ: Nagy P. - Gyuris, Karsai, Tre- só, Barta K. (Szamosi G.) - Huszár, Ko­vács Cs., Kiss G. (Eke), Kovács R. - Vona Klavács. Edző: Pócs Tamás. HERÉD: Őri - Földi A., Kollár, Oldaf, Kaszás - Balogh D. (Benke), Tari, Besszer, Balog B. (Niki) - Szluka (Bóna), Berki (Pető). Edző: Gömöri Ottó. Gólszerzők: Barta K. (62.), ill. Balog B. (5.), Tari (8., 50.), Berki (9.). Jók: senki, ill. Kaszás, Oldal, Tari, Szluka, Balog B. Ifik: 1-1. Pócs Tamás: - Amikorra felébredtünk Csipkerózsika álmunkból, már 0-3 volt. Gömöri Ottó: - 8+1 perc játék elég volt a biztos győzelemhez a kulturáltan játszó Domoszó ellen. Sidló János Maklár-Besenyőtelek 2-2 (1-2)________ Ma kiár, 180 néző. V: Dudás Sándor (Szabó S., Lovas). MAKLÁR: Tiszolczki - Háklár, Puskár (Do- bák), Molnár T. - Nagy Gergely (Keszthe­lyi), Bánka, Debreczeni Cs., Nagy Gábor, Kaknics, Csepcsányi (Vojtekovszki) - Sza­bó R. Edző: Nagy Endre. BESENYŐTELEK: Bozsik B. - Molnár K„ Pálfalvi A. Rácz, Szécsi - Maksó, Kovács B. (Fükó), Bőgős, Nagy L. (Balogh B.) - Gyurcsik, Jónás. Szakmai igazgató: Káló Mihály. Gólszerzők: Szabó R. (18.), Debreczeni Cs. (72.), ill. Gyurcsik (25.), Jónás (45.). Jók: Molnár 1, Tiszolczki, ill. Szécsi, Mak­só, Nagy L., Gyurcsik. Ifik: 2-3. Debreczeni Csaba, a hazai egyenlítő gól szerzője: - Jó iramú mérkőzésen örülhe­tünk a döntetlennek. Nagy Endre: - Nagyon jó mérkőzésen so­kat kockáztattunk, de a kapusunk jó na­pot fogott ki és sikerült egyenlíteni, azon­ban győzelmet nem érdemeltünk volna. Káló Mihály: - Nagy iramú mérkőzésen, ha a végén a helyzeteink egyikét értéke­sítjük, nyerhettünk volna. Gratulálok a fi­úknak! Misz György Borsodnádasd-Gyöngyöshalász 0-0 Borsodnádasd, 30 néző. V.: Várallyay Mik­lós (Rozsnaki, Derda). BORSODNÁDASD: Csák - Tankó, Kertész, Ambrus, Horváth F. - Bozsvai (Papp), Mé­száros, Sóskúti (Juhász Cs.), Tóth M. (Ha­lász) - Váradi (Fáklya), Al-Mohamed (Szat­mári). Játékos-edző: Juhász Csaba. GYÖNGYÖSHALÁSZ: Kovács T. - Gödör, Barta, Csirmaz, Dohányos (Nagy L.) - Did- risken (Fodor), Nagy G., Harmat, Soltész - Fülöp, Birkás. Edző: dr. Ördög István. Jók: Bozsvai, Váradi, Ambrus, ill. Kovács 1, Csirmaz, Nagy G., Soltész. Ifik: 4-0. Al-Mohamed Ádám, a nádasdiak támadó­ja: - Annak ellenére, hogy a mérkőzést jól kezdtük, és végig irányítottuk, a kihagyott helyzetek miatt a három bajnoki pont megszerzése nem sikerült. Tankó Roland, a hazai klub elnöke: - A kihagyott 11-es és két kapufánk ellenére is nyerhettünk volna, de ma nem volt sze­rencsénk. Szabó Gyula, a gyöngyöshalászi egyesület elnöke: - Legfontosabb célunkat elértük, ponttal távozunk Borsodnádasdról. Vincze László Detk-Markaz-Nalmaiugra 1-3 (1-0) Detk, 150 néző. V.: Tóth Zoltán (Luczián, Bálint). DETK: Labancz - Tóth M., Kiss J„ Kernács- Fótos, Ivony A., Boros, Farkas R., Herpai- Ludányi N„ Kapás. Szakmai tanácsadó: Labancz Róbert. MÁRKÁZ: Horváth P. - Oravecz, Molnár Z., Pető, Kotka - Tari (Szerdahelyi), Szabó Zs. (Bakondy), Szekrényes (Dér), Fehér (Nagy L.) - Czéh, Kiss I. Játékos-edző: Szerdahe­lyi Gábor. Gólszerzők: Boros (24.), ill. Tari (59.). Kiss I. (65.), Czéh (81.). Kiállítva: Kapás (2. sárga lap után) a 32. percben. Jók: Herpai, Labancz, Farkas R., ill. Tóth M. Ifik: 5-0. Labancz Róbert: - Ahogy a mérkőzés ala­kult, úgy .a vendégsiker megérdemelt, azon kell elgondolkozni, hogy miért alakult így a mérkőzés. Ebben játékos és játék­vezető egyaránt felelős. Szerdahelyi Gábor: - Drága halottainkra ezzel a régen várt idegenbeli győzelemmel emlékezünk. Kelemen János Egerszalók-Bélapátfalva 8-0 (5-0) Eger, Felsővárosi műfű, 80 néző. V.: Szi­getvári Márk (Molnár R„ Osváth). EGERSZALŐK: Tajti - Kelemen, Csontos (Danes), Neumann (Molnár A.), Karnizs (Borbás) - Káló, Vámosi (Varga D.), Hajdú (Bársony), Ficzere - Érsek M., Baji Á. Edző: Horváth Tamás. BÉLAPÁTFALVA: Járdán (Veres D.) - Bár­dos, Takács Á., Czakó, Verebélyi - Csák- vári Á., Veres G., Csákvári D. (Molnár L), Mező G. (Kriván) - Malacsik K., Mező R. (Farkas A.). Edző: Vinczepap Ferenc. Gólszerzők: Vámosi (6., 14.). Baji Á. (27., 75.), Érsek M. (39., 90.), Neumann (42.), Csontos (56.). Jók: Kelemen, Karnizs, Baji Á., Hajdú, Ér­sek M., ill. Takács Á. Ifik: 1-3. Hajdú Zsolt a szalóki három gólpasszt adója: - Örülök neki, hogy magabiztos és megérdemelt győzelmet arattunk. Hajrá, Szalók! Horváth Tamás: - Szépségdíjas gólokat szerezve végre magabiztos játékkal nyer­tünk. Vinczepap Ferenc: - Ezután az eredmény után nem tudok mit nyilatkozni. Menyhárt-Ficzere Rita Verpelát-Andomaktjlya 1-1 (1-0) Verpelét, 100 néző. V.: Györki Bence (Mencsik, Osváth). VERPELÉT: Bajzát - Petrik, Fenyvesi, Pin- giczer, Somogyvári - Szabó D. (Török)- Csatlós, Horváth K. (Lezsák), Péter (Há- gen), Szepesi - Tóth G. Edző: Szabó And­rás. ANDORNAKTÁLYA: Kertész - Novák Z., Baranyai, Novák T., Esztergomi - Nagy J., Szabó L., Nagy V., Domán T. (Köteles)- Füleki, Felföldi. Játékos-edző: Szabó László. Gólszerzők: Tóth G. (21.), ill. Felföldi (56.). Kiállítva: Nagy V. (66.) Jók: Fenyvesi, Pingiczer, Csatlós, Szepe­si, Tóth G., ill. Felföldi, Novák T., Baranyai, Nagy J. Ifik: 2-1. Pingiczer Tamás, a hazaiak egyik legjobb­ja: - Úgy érzem, a mérkőzésben több volt, az ellenfél helyzet nélkül 11-esből szerzett gólt, mi pedig kihagytuk a lehetőségein­ket. Szabó András: - Kiesési mérkőzésen, talán igazságos az eredmény, de úgy érzem, hogy egy hajszállal közelebb álltunk a győzelem­hez. Ez Petrik Lacié volt... Szabó László: - Két kiegyensúlyozott csa­pat igazságos eredménye a döntetlen. Szabó András A14. forduló programja______________ November 8., szombat, 13.30: Besenyőte- lek-Egerszalók, Bélapátfalva-Nagyréde, Gyöngyötarján-Detk, Heréd-Verpelét, Marshall-ASE-Füzesabony, Markaz-Hal- majugra-Domoszló, Borsodnádasd-Pé- tervására. Vasárnap, 13.30: Gyöngyösha- lász-Maklár. A bajnokság állása 1. Nagyréde 13 9 1 3 31-12 28 2. Pétervására 13 8 1 4 34-22 25 3. Heréd 13 8 1 4 27-15 25 4. Makiár 13 6 6 1 25-16 24 5. Gyöngyöshalász 12 7 2 3 23-15 23 6. Markaz-Halmajugral3 7-6 23-24 21 7. Besenyőtelek 13 6 3 4 28-23 21 8. Egerszalók 13 5 4 4 22-13 19 9. Gyöngyöstarján 13 5 3 5 24-23 18 10. Borsodnádasd 13 4 6 3 11-11 18 11. Detk 13 4 4 5 33-29 16 12. Verpelét 13 4 3 6 15-2615 13. Andornaktálva 12 4 2 6 20-2014 14.Füzesabony 13 4 1 8 21-33 13 15. Domoszló 13 3 1 9 24-4010 16. Bélapátfalva 13 - - 13 9-48 0 Hét győztes meccs után az újpestiek megtörték az MTK-t nb i Nem bírt egymással az FTC és a Paks, ahogy a Győr és a DVTK sem - Elmozdultak az utolsó helyről a dunaújvárosiak A Ferencváros hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Paks együttesével a labda­rúgó OTP Bank Liga 13. for­dulójában. A címvédő Debre­cen - Kulcsár Tamás kiállítása miatt több mint egy félidőt emberhátrányban játszva is - két góllal győzött Pápán, így a hajdúságiak négy bajnoki mér­kőzés óta veretlenek. Második hazai találkozóját is megnyerte a Dunaújváros: az újonc együttes kétszer is hát­rányba került, ennek ellenére legyőzte a Pécs csapatát. Az újvárosiak ezzel ötödik tét­mérkőzésükön őrizték meg veretlenségüket. A vendégek kispadján első bajnokiján ült a Véber Györgyöt ideiglenesen váltó Kulcsár Árpád, akinek irányításával a gárda kiverte a Debrecent szerdán a Magyar Kupából. Megszerezte első győzelmét Mátyus János irányításával a Nyíregyháza, amely hazai pályán a Haladást fektette két vállra. A Horváth Ferenc vezetőedzőt menesztő Győr döntetlent ért el hazai környe­zetben a Diósgyőrrel szemben. A DVTK sorozatban negyedik bajnoki meccsét vívta meg győzelem nélkül. A Kecskemét az első félidő végén megfordította az állását, és végül győzött a Puskás Aka­démia ellen. Eredmények: | I Qí Uí 3 •j: £ 0 1 Az Üllői úton nem nőttek Csukicsék fölé a paksiak Képgaléria: heol.hu Ferencváros-Paks 0-0 Groupama Aréna, 6241 néző. V.: Farkas Á. Kecskemét­Puskás Akadémia 2-1 (2-1) Széktói Stadion, 1012 néző. V.: Kassai. G.: Varga R. (37.) Be- beto (45.), ill. Tischler (5.). Győr-Diósgyőr 1-1 (0-0) Győr, 1978 néző. V.: Erdős. G.: Priskin (71.), ill. Marjanovics (76.). Nyíregyháza-Haladás 2-0 (0-0) Nyíregyháza, 1561 néző. V.: Németh. G.: Koller (64.), Törtei (76.). Dunaújváros-Pécs 3-2 (0-1) • Dunaújváros, 1200 néző. V.: Solymosi. G.: Petneházi (55.), Böőr (79.), Godslove (82.), illet­ve Balogh B. (29.), Márkvárt (64.). Pápa-Debrecen 0-2 (0-0) Pápa, 800 néző. V.: Andó-Sza- bó. G.: Brkovics (57.), Lázár P. (83.). Kiállítva: Kulcsár T. (Deb­recen, 42.). MTK-Újpest 0-1 (0-0) Bozsik-stadion, 2000 néző. V.: Iványi. G.: Balogh B. (84.). LAPZÁRTA UTÁN: Videoton-Bp. Honvéd. ■ B. Cs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom