Heves Megyei Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)

2014-10-29 / 252. szám

2014. OKTÓBER 29., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP 3 Szavazatok, forintok, vádak kompolt A választási eredmény jogerős, de a kedélyek nem nyugszanak Balázs Zoltán, a község vezetője a kompolti faluház előtt. A polgármester, aki az ötödik ciklust kezdi, azt mondja, azért támadják, mert sok az irigye. HÍRSÁV Nem feledkeztek meg a szépkorúakról pétervására Az önkormány­zat kezdeményezésére az idősek világnapjához kapcso­lódva a városban élő szépko- rúaknak ajándékműsorral kedveskedtek. Az idén fel­újított Szántó Vezekényi Mű­velődési Házban Eged István polgármester köszöntötte a résztvevőket, majd Kállai Bori és Virágh József hangu­latos operett estjén szórakoz­hattak. A programot kötetlen beszélgetés zárta. ■ B. K. Mostanra kijavították a burkolathibákat gyöngyösoroszíA községbe vezető bekötőúton a korábbi rézsűcsúszás miatt jelentős károk keletkeztek a bur­kolatban. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. mostanra végrehajtotta a helyreállítási munkákat. A 165 millió fo­rint értékű beruházás során a rézsű helyreállításán túl mintegy 700 méter hosszon az aszfalt kopóréteget, a bur­kolatjeleket és a vízelvezető rendszert is felújították, s új szalagkorlátokat is elhelyez­tek a szakaszon. ■ B. K. Utoljára megnézheti az Egri Képtárat EGER A Dobó István Vármú­zeum közleménye szerint az először 1958-ban megnyílt Egri Képtár jelenlegi össze­állításában megszűnik, így a XVI-XVIII. századi euró­pai és XIX. századi magyar festőművészek alkotásaiból válogatott állandó kiállítás már csak november 2-ig, tehát e hét vasárnapjáig te­kinthető meg. Az intézmény a részletekről későbbre ígért tájékoztatást. ■ SZ. E. Hamarosan bezár a képtár ► Folytatás az 1. oldalról- Valótlant állít tehát az, aki olyasmit terjeszt, hogy itt még bármiféle jogorvoslat zajlana, nincs bíróság előtt az ügy. Tény, hogy a polgármesterségért ringbe szállt ellenfelem, Blahó László kifogással élt a válasz­tási bizottság felé, de azt mind a helyi, mind pedig a területi választási bizottság elutasította. Tiszta helyzet van, felállt a tes­tület, folytatjuk a megkezdett munkát, s ezt most vádaskodá­sok árnyékolják be - foglalta össze a helyzetet Balázs Zoltán, aki immár ötödik ciklusát kezdi polgármesterként Kompokon. Balázs Zoltán értetlenül áll az őt ért vádak előtt, hiszen, mint mondja, most is, korábban is függetlenként indult, dolgozott, s munkájának alapköve a szak­maiság. Ahogy fogalmazott, mindig Kompolt érdekeit kép­viselve igyekezett támogatást szerezni a településnek, s nem a politikai irányultságot nézte.- Büszke vagyok arra, amit Kompolt elért, még akkor is, ha emiatt sok az irigyem, és emi­att most támadások kereszttü­zébe kerületem - szögezte le. Támadták azzal, hogy az ön- kormányzati választás előtt jó­val több segélyt osztott az ön- kormányzat, mint egy átlagos hónapban. Ezt a nyilvántartá­sok cáfolják, hiszen míg egy átlagos hónapban 18-20 segélyt osztanak ki, októberben csak 10 ilyen segítséget nyújtottak. Megvádolták azzal is, hogy a te­lepülésen élő romáknak pénzt adott azért, hogy rá adják le szavazatukat. Balázs Zoltán ezt a vádat nevetségesnek tartja. Már az is ellentmondásos, hogy olyan ember panaszát is csatolták, azt állítva, az ille­tő pénzt kapott a faluvezetőtől szavazatáért, akivel a hivatali dolgozók, ügyfelek füle hallatá­ra épp azért keveredett konflik­tusba néhány héttel ezelőtt Ba­lázs Zoltán, mert az illető nem akarta megérteni, hogy miért nem kapott segélyt.- Láttam a beadványokat, és rendkívül érdekesnek tartom VALÓBAN ÉRKEZETT FELJELEN­TÉS a napokban a Heves Me­gyei Rendőr-főkapitányságra a kompolti választással kap­csolatban, erősítette meg la­punknak Soltész Bálint me­gyei rendőrségi szóvivő. El­mondta, hogy választás rendje elleni bűncselekmény miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen. A Büntető Törvénykönyv azokat. Úgy vélem, ezeket nem a panaszosok, hanem az ellen­feleim írták meg nekik. Emberi oldalról teljesen érthetetlen, el­fogadhatatlan számomra, ami történik, hiszen a jelenlegi el­■ A választás eredménye jogerős, megalakult a testület, minden érintett letette az esküt... lenfelem korábban a közvetlen munkatársam, a helyettesem volt. Ezt ő is érzi, hiszen egy nekem írt levélben Blahó Lász­ló írta le: „amit tettem ocsmány dolog volt, sajnálom, hogy csa­lódtál bennem! ” - osztotta meg a polgármester. A szavazatvásárlás gyanúját tartalmazta egyébként a vá­lasztási bizottsághoz benyúj­hatályban lévő passzusai sze­rint egyrészt, aki arra jogosul­tat a választásban anyagi jut­tatással befolyásolni törek­szik, másrészt, aki a szavaza­tát anyagi juttatás nyújtásától teszi függővé, és erre tekintet­tel anyagi juttatást fogad el, az bűntettet követ el és akár három évig terjedő szabadság- vesztéssel is büntethető. tott és elutasított kifogás is. Megkérdeztük a kifogást tevő, a polgármesteri székért folytatott versenyben végül alulmaradt Blahó Lászlót is. Ő a Hírlapnak elmondta, elfogadja a választási bizottságok döntését, nem is élt jogorvoslati kérelemmel. Ő ma­ga is tagja a megalakult új kép­viselő-testületnek, tehát tisztá­ban van vele: a választás ered­ménye jogerős. Ugyanakkor azt az információt is megosztotta lapunkkal, úgy tudja, rendőr­ségi feljelentés van a választási szavazatvásárlás ügyében, ám azt nem ő tette. Hozzátette, kí­váncsian várja, hogyan zárul a rendőrségi ügy, hiszen úgy vé­li, bár a most megalakult testü­letet legitim, ha tényleg történt szavazatvásárlás, az befolyásol­hatta a választás eredményét. Úgy tudjuk, a rendőrségen a függetlenként indult, ám a helyi Fidesz-csoportban tény­kedő Gyetvai Péter tett fel­jelentést. Gyetvai mind az előző, mind pedig a jelenlegi ciklusban a képviselő-testület tagjaként dolgozott-dolgozik. Lapunk tegnap többször és több módon is próbálta elérni Gyetvai Pétert, ám nem jár­tunk sikerrel. A véleményére természetesen továbbra is kí­váncsiak vagyunk. Guti Rita JEGYZET 4 % J|PETRIK tfK jtm JÓZSEF Már értem a csöndet már csípett a szél és hajna­lonként dér lepte a fűszála­kat, ám kertünk hátsó fertá­lyában akadt egy picinyke parcella, amelyben a hatal­mas fejű, fehér virágok ek­kor nyíltak. CSETLŐ-BOTLÓ KÖLYÖKKÉNT rá is csodálkoztam. Aztán az egyik délután nagymamám bekecsbe bújt, és szépen sor­ba, tőről metszette a krizan­témokat. Aztán dézsába rak­ta, a fűtetlen konyhában. Másnap pedig, velem együtt felnyalábolta „őket” is. Nagy­apámnál kapa volt és két kompótosüveg. így indul­tunk el a közeli temetőbe. HOSSZASAN VEZETETT a fej­fák között az utunk, mégis szótlanul ballagtunk. Még nekem, cserfes aprótalpú­nak sem volt kedve beszél­ni abban a nagy csöndben... Aztán egyszer csak megáll­tunk egy fejfánál. Papám, néhány kapavágás után rög­zítette az alkalmi vázákat, majd vizet hozott. Mamám nagy gonddal helyezte el a súlyos virágokat bennük. A kabát zsebéből, a pak­li dohány mellől, gyufa ke­rült elő. A kosárból két szál gyertya. Nagyapám akkurá­tusán melegítette meg az al­jukat, hogy a sír szélén biz­tosan álljanak. A következő gyufaszál lángja már a ka­nóccal egyesült... MOST, HOGY ÉN JÁROK ki hoz­zájuk, ugyanaz a szomorú­ság fog el, mint akkor. Pedig annak idején nem is tudtam az okát. De ma már értem a nagy csöndet. Értem a fejfák sorát. Már sokkal jobban ér­zem a krizantémok nehéz il­latát. A csomag cigarettám mellől előveszem az öngyújtómat. A gáz a tűzkő szikrájába kap, és a mécses burája alatt éled a láng. Vele az emlékek is. Aztán a sírkert kapujában vett virágot - a mamámtól ellesett gondossággal - vett vázába rakom. A fejfa he­lyén ma már márványlap áll. 5 alattuk azok pihennek bé­kében, akiket szerettem. Feljelentés érkezett, az eljárás elindult PROMÓCIÓ Korszerűbb ellátás az egri Markhot Ferenc kórházban modern táplálkozás A cél, hogy a korábbinál egészségesebb és ízletesebb fogások kerüljenek a betegek tányérjára Korszerű eszközökkel, egészsé­gesebb ételek kerülnek a betegek asztalára Egerben. Már a nyár közepétől érezhetik a változást a Markoth Ferenc Kórház páciensei. A szolgáltatást nyújtó Kórház- és Menzaétkeztetés (KÉM) Kft. gőz­erővel készül a januári jogszabályi változásokra is. Egészségesebb ételek készülnek az ételek tápanyagértékét meg­őrző, kíméletes ételkészítési mód­szereknek köszönhetően, s így jobban megfelelnek a modern táp­lálkozástudományi előírásoknak a Markoth Ferenc kórház menüi. Ezt tapasztalhatja már nyár közepétől mindenki, aki azóta megfordult az egészségügyi intézmény falai kö­zött. Mindezt a KÉM Kft. szakem­berei garantálják, akik az ország számos intézményében bizonyít­ják nap mint nap: értik a dolgu­kat, a szakmai tudás és a társaság komplex működése együtt szolgál­ja a megrendelők igényeit. „A legjobb ételkészítési eljá­rásokat alkalmazzuk és minden előírásnak megfelelő logisztikai hátteret biztosítunk. A korábbi, el­avult eszközökkel felszerelt kony­ha helyett már a 21. század követel­ményeinek mindenben megfelelő körülmények között készülnek az ételek. Új, modern főzőberendezé­sek segítik, hogy a korábbihoz ké­pest egészségesebb és ízletesebb fogások kerülhessenek a betegek tányérjára. A kíméletes ételkészí­tési módszereknek köszönhetően sokkal jobban megfelelnek a mo­dern táplálkozástudományi előírá­soknak, ami elengedhetetlen a kór­házi étkeztetésben” - mondta Biha­ri Attila, a cég vezetője. A konyhá­ban különösen ügyelnek a higiéni­ás körülményekre, kizárólag rozs­damentes eszközökkel dolgoznak, de az élelmiszerek raktározására szolgáló feltételek is jelentősen ja­vultak. A szolgáltató új hűtőkkel és fagyasztókkal, sütő-pároló eszkö­zökkel szerelte fel a konyhát. A vál­lalatvezető szerint a korábbi rend­Bihari Attila szerhez képest lényeges változás, hogy korszerű tálalóeszközöket és edényeket használnak, így az éte­lek nemcsak esztétikusabban, ha­nem valóban forrón kerülhetnek a betegek elé. A cég vezetése arra is ügyelt, hogy az előző években be­csülettel, magas szakmai tudással dolgozó konyhai személyzetet átve­gyék a kórháztól, így az ételek el­készítésében azok a szakemberek is részt vesznek, akik korábban a kórház alkalmazásában dolgoztak. A váltásnál ugyanis fontos szem­pont volt, hogy a konyhai dolgo­zók munkahelye megmaradjon. Ez egyben arra is garancia, hogy az eddig megszokott ízek jelentősen nem változnak, ám a modern kor követelményeinek megfelelően elő­állított ételek kerülnek már a bete­gek tányérjára. A KÉM Kft. ügyvezetője elmond­ta, hogy cégük nagy erőkkel készül arra, hogy a januártól érvényes új menzaszabályzatoknak megfe­leljen. Az Emberi Erőforrások Mi­nisztériuma (EMMI) által kiadott rendelet miatt ugyanis nemcsak a gyermekétkeztetés, hanem a fek­vőbeteg-ellátás is változik. Ennek hatásaként a nem speciális étkezé­si igényű ellátottak jobb minőségű, tartalmasabb és jóval egészsége­sebb ételeket kapnak majd kórházi tartózkodásuk alatt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom