Heves Megyei Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)

2014-10-28 / 251. szám

4 HORIZONT - SZOLGÁLTATÁS 2014. OKTOBER 28., KEDD Eltűntek a kőművesek, nincs, aki építsen irány külföld Gyakorlatszerzés után a fiatal szakmunkások is hamar útra kelnek a megyék zöméből Nem egy megyét hagytak el a kőművesek, így gyakorla­tilag alig találnak építőipari szakmunkást az ágazatban működő, megrendeléshez jutó vállalkozások. Kaszás Endre- Egy váratlanul jött extra meg­rendelés megvalósításához pró­báltam kivitelezó'csapatot ver­buválni. Hiába hirdettem meg több fórumon többször is az ál­lásajánlatokat, összesen három jelentkezőm volt, gyakorlatilag alkalmatlanok az önálló munka­végzésre. Mindenekelőtt kőmű­veseket kerestem, de más szak­ipari munkást, burkolót, ácsot, tetőfedőt sem találtam - osztotta meg lapunkkal tapasztalatait egy építőipari vállalkozó. Mint hangsúlyozta, pedig nem is egy nagyberuházáshoz, hanem „csak” egy nagyobb csa­ládi ház építéséhez keresett bri­gádot. A lapokban megjelent állás- hirdetéseket vizsgálva egyér­telműen kiderül, hogy a vállal­kozó nincs egyedül a problémá­jával. Két hétre visszamenően is tucatjával találtunk kőmű­veseknek szóló ajánlatokat, szinte nincs olyan nap, hogy ne szerepelne építőipari szakma a munkakínálatok között. Adódik a kérdés: hova tűn­tek a kőművesek a megyékből? A kétkezi építőipari szakmunká­sok zöme külföldre vándorolt, mint kiderült, a legtöbben Auszt­riában vagy Németországban találtak maguknak munkát ____ A jelenlegi óradíjak alaptan egy kőműves egyhavi mun­kával 1200 és 1400 euro közötti (370 ezer-440 ezer forint közötti) bért kereshet németországi vagy ausztriai munkavállalással A folyamat önmagát gerjeszti, ugyanis a kint munkát vállalók tapasztalataikról itthon beszá­molva további szakembereket ösztönöznek a távozásra Kevés ház épült, elvándoroltak a szakemberek - mára a meglevő munkákra is „vadászni” kell őket A választ nem kell sokáig keres­gélni. A kétkezi építőipari szak­munkások zöme külföldre ván­dorolt. Mint kiderült, a legtöb­ben Ausztriában vagy Német­országban találtak maguknak munkát és megélhetést, de a célországok között szerepel még Anglia, Írország, Hollandia, sőt, Norvégia és Svédország is. A jelenség egyébként nem egy-két térség sajátja, talán csak a fővárosból és a nyugati me­gyékből kisebb arányú az elván­dorlás. A távozók közül egyre Biztos munka, ám távoliét a családtól, az otthontól a külföldre távozó szakembe­rek visszajelzései alapján a minta egyszerű, és valóban sok ember számára lehet vonzó. A jelenlegi óradíjak alapján egy kőműves egyhavi munkával 1200 és 1400 euró közötti bért kereshet. A napi életvitel finan­szírozása mellett - ebből a leg­nagyobb tétel a lakhatás bizto­sítása - havi átlagban 600-700 eurót, vagyis mintegy 180-210 ezer forintot tudnak félretenni, gyakorlatilag többet, mint amennyit itthon egy havi mun­kával kereshetnének. Ha nem ragaszkodnak külön lakáshoz, és többen vesznek ki egy lakó- ingatlant, akár több is lehet a megtakarítás. A kint dolgozók közül többen rendezkednek be arra, hogy az áprilistól októbe­rig tartó klasszikus építőipari főszezont dolgozzák végig, utá­na pedig hazajönnek egy hosz- szabb szabadságra. A kinti munkavállalás velejárója ugyanakkor a családtól való távoliét, ezért sokan átmeneti megoldásnak tekintik. Itthon csak gyakorlatot szereznének AZ ÁLLAMI FOGLALKOZTATÁSI szolgálat aktuális adatbázisá­ban tegnap több mint tíz-az egyes szakirányokat tekintve ta­lán a legtöbb - kőművesál- lás-ajánlatot találtunk, és leg­alább ugyanennyit más építőipari szakmákból. A kőművesek eseté­ben az ajánlott bér bruttó 118 ezer forintról indul, több állásnál szerepel a fizetés megegyezés sze­rint kifejezés. A legmagasabb bér­ajánlatot egy épületvillamossági szerelői (120-220 ezer forint), ille­tőleg egy építésvezetői (200 ezer forint felett) állásajánlatnál talál­tuk, átlagban azonban nyilván­valóan messze elmaradnak ezek a bérek a külföldi lehetőségek mögött. Egyre több építőipari vál­lalkozó szembesül azzal, hogy a szakmunkásképzésből kikerülők csak gyakorlatszerzés miatt he­lyezkednek el átmeneti időre, és eleve az a céljuk, hogy utána kül­földön vállaljanak munkát. többen rendezkednek be tartós maradásra. A folyamat önmagát gerjeszti, ugyanis a kint munkát vállalók tapasztalataikról itthon beszámolva további szakembe­reket ösztönöznek a távozásra. Többen vannak, akik az építő­iparban gyengébb időszaknak számító telet is kint töltik, más jellegű munkát vállalva. AGRIA MOZI 15.00 ÓRAKOR: A kis Nicolas nyaral 16.45 ÉS 19.45 ÓRAKOR: A bíró 16.00 ÓRAKOR: Villám és a varázsló 17.45 ÉS 20.30 ÓRAKOR: Harag 17.30 ÉS 19.30 ÓRAKOR: Két nap, egy éjszaka IFI MOZI 16.00 órakor: Villám és varázsló URÁNIA MOZI 15.00 ÉS 16.45 ÓRAKOR: Doboztrollok, 3D 18.30 ÉS 20.30 ÓRAKOR: Az ismeretlen Drakula ILLÉS GYÖRGY TEREM 16.30 ÓRAKOR: Bogyó és Babóca 3. - Játszótársak 19.00 ÓRAKOR: Leviatán GYÖNGYÖS - GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE 14.00 ÓRAKOR: Tini nindzsa teknőcök, 3D 16.00 órakor: Doboztrollok, 3D 18.00 ÓRAKOR: A bíró 20.30 órakor: Harag 15.30 ÓRAKOR: A kis Nicolas nyaral 17.30 ÉS 20.00 ÓRAKOR: Az ismeretlen Drakula GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ Stúdiószínpad 19.00 ÓRAKOR: Annuska ÁLLATORVOS éjszakai állatorvosi ügyelet, ok­tóber 28-án este 7 órától este 10 óráig dr. Hancsák Richárd látja el az állato­kat. 1:06-36/312-460. az Ügyeleti beosztás elérhető a www.maok.hu honlapon is. Gálakórus minősítést kapott a Melódia nagytálya A településen működő kamarakórust hat esztendeje alapították Gálakórus minősítési fokoza­tot és a Nemzeti Kulturális Alap Különdíját kapta a MELÓ­DIA Kamarakórus Egerben, az Éneklő Magyarország Regio­nális Kórusfesztivál minősítő hangversenyén a napokban, tájékoztatta lapunkat, a kórus egyik tagja, Karaniczné Do- becz Marianna. A nagytályai és makiá­ri tagokból összeállt énekkar 2008-as alakulása óta ötödik alkalommal vett részt a kórus- találkozón Mesterné Sándor Tímea karnagy, az Egri Farkas « Ferenc Zeneiskola szolfézs-ze- § neelmélet-karvezető szakos ta- | nára vezetésével, és két Arany I minősítés fokozat után szerzett Gálakórus Kategória minősítést. A két településen élő, énekelni szerető asszonyokból, lányokból összeállt csapat szinte minden települési rendezvényen ott van, s nagy sikerrel szerepel. Mos­tani eredményükért is nagyon sokat dolgoztak, s mint elmond­ták hálásak érte dr. Kis Katalin­nak, az egri Eszterházy Károly Főiskola Ének-zene Tanszék docensének, a KÓTA tagjának, aki a Nemzeti Művelődési Inté­zet Heves Megyei Irodája ama­tőr művészeti tevékenységének támogatásával - utazó mentor program keretében - a kórus igényeihez, fejlettségi szintjéhez igazodó szakmai támogatással segítette a felkészülést. ■ G. R. HELYI MŰSOROK 8.00 A TV Eger műsora - a hétfői adás ismét­lése 12.00 Diginfó, a TV Eger műsora 18.00 Tv Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó, időjá­rás-jelentés 18.20 Hoppedré professzor meséi 18.30 Egészség Mozaik - magazinműsor -ism. 19.00 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 19.20 Magyar rapszódia -ism. 19.30 Bohren­der - magazinműsor ( korhatár 12) 20.00 Hír- Adás - egri híradó, időjárás-jelentés 20.20 Kilá­tó - megyei magazinműsor -ism. 20.50 Sport+ - televíziós sportmagazin, benne ZF-Eger-EKF- Kecskeméti Sl OB l-es női vízilabda-mérkőzés GYÖNGYÖSI VÁROSI TV 00.00 Képújság 9.00 A hétfői adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Moziklip - mozimagazin 18.13 Turmix - váloga­tás a legnépszerűbb műsorainkból 18.29 Rek­lám 18.33 Fórum, 1. rész 19.00 Reklám 19.03 Fórum, 2. rész 19.30 Erzsébet út magazin - He­ves megye, 1. rész 20.15 Reklám 20.18 A telep - kisfilm (12) 20.29 Esti képek 20.30 Képújság LÍCEUM TV 00.00 Képújság 10.00 S keddi adás ismétlése 10.00 Kávészünet - beszélgetés dr. Liptai Kál­mánnal, az EKF rektorával 10.10 Heti eset - ak­tuális témák a főiskoláról 10.30 Históriák - Öt­venhatos történések - a Történelemtudományi Intézet magazinműsora (ism.) 11.00 Nagy Imre politikai pályaképe - Rainer M. János (egyetemi tanár, MTA doktora) előadása (ism.) 12.10 Kép­újság 14.00 A pénteki adás ismétlése 14.00 Eszterházy körkép - az EKF közéleti magazin- műsora 14.50 Hírlánc - az EKF hírműsora (a kommunikáció szakos hallgatók szerkesztésé­ben) 15.05 Animációs kisfilmek válogatása az EKF Vizuális Művészetek Tanszék hallgatóinak munkáiból 15.50 Cápatúra (Key West, Florida)- etűd 16.00 Képújság 18.00 EKF-Eger-KOK (9.) - Budapesti Honvéd SE (6.) - NB 1/8, ke­let, 3. forduló, férfikosárlabda 20.00 Képújság 21.00 Az aktuális keddi adás 21.00 Heti eset- aktuális témák a főiskoláról 21.20 Hunyadi Mátyás koronázásának kérdései - dr. Miskei Antal (EKF, egyetemi docens) előadása 22.05 Schumann. Karnevál - dr. Gábos Judit zongora- művész hangversenye 23.00 Képújság EGER RÁDIÓ 5.00- 6.00 Magyar óra, a legnagyobb hazai slá­gerekkel 6.00-10.00 Reggeli ébresztőműsor 10.00- 15.00 Egri nap, benne 12.00-14.00 Kívánságműsor, SMS 20/339-3333 15.00- 20.00 Egri délután, benne 18.00-20.00 Rádió Eger top 20, a hazai és külföldi slágerlisták ak­tuális kedvencei alapján 20.00-5.00 A város ritmusa megszakítás nélkül DIÓ RÁDIÓ 0.00-4.55 A legtöbb sláger változatosan 5.55- 9.55 Reggeli turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítókkal 9.55-10.55 Dió top 10 Győri Nikivel - napi sikerlista a hallgatók szava­zati alapján 10.55-14.55 Dió express Győri Ni­kivel - programokkal, csajos rovatokkal, recept­ajánlóval, sztárhírekkel 14.55-19.55 Délutáni robogás Kürtös Istvánnal - hazavezető, közle­kedési ínfókkal, ütős slágerekkel 19.55-24.00 A legtöbb sláger változatosan, friss hírek 6.00­10.00. illetve 20.00-24.00 között félóránként, napközben óránként. Sporthírek 5.25. 6.25, 8.25.10.00. 18.00.20.00.21.55. 23.55 5.00- 6.00 Sky Start 6.00 10.00 Sky Café 10.00- 14.00 Helló Meló 14.00-18.00 Traffic 18.00- 23.00 Sky Jam 23.00-1.00 Hazai pálya 1.00- 4.00 Night Sky 4.00-5.00 Hazai pálya 5.00 Napköszöntő hírek, kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Tudományról, kultúráról 10.05 Délutáni találkozás (MKR) 10.45 Lélek szava 11.05 Cseperedő 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 A zene mesterei (ism) 14.05 Az erdő fohásza 14.35 A mi vendégünk története (ism.) 15.05 Templom-tér-kép (MKR) 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Iránytű 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér az egri bazilikából 18.35 Közelkép - portréműsor (ism.) 19.05 Mustármag 19.45 Esti mese 20.05 Egyházfó­rum 21.05 Kávéház (ism.) 22.10 Mindennapi egészségünk (ism.) 23.05 Vatikáni rádió AJÁNLÓ EGERBEN, a Vitkovics házban latin gitárestre várják a zenebará­tokat ma 18 órától. A műsorban a legsikeresebb latin gitárzenék hangzanak el az Orfeo Negro, azaz Tóth László és ifj. Tóth László elő­adásában. A HATVANI Galériában dr. Dolcsek Miklós, az Albert Schweitzer Kór­ház traumatológus főorvosa lesz a Hatvani Portrék sorozat soron kö­vetkező vendége szerdán 18 órá­tól. A programon nagy hangsúlyt kap a képzőművészet és a zene is. noszvajonm az IKSZT-ben Tü­körcserepek címmel C^ifáry-Vass Réka, a településen élő pszicholó­gus tart előadást csütörtökön es­te fél héttől olyan módszerekről, amelyekkel közelebb kerülhetünk önmagunkhoz. PROGRAM GYÖNGYÖS: OKTÓBER 30.19.00 ÓRA Gyöngyösi Duma Színház Aranyosi Péter, Badár Sán­dor, Felméri Péter HELYSZÍN: Gyöngyös, Márta Művelődé­si Központ NOVEMBER 6.19.00 ÓRA Élet az élet után Vetítéssel egybekötött elő­adás R. Kárpáti Péter dók. filmje alapján. HELYSZÍN: • Mátra Művelődési Központ OKTÓBER 30., CSÜTÖRTÖK, 18 ÓRA Magyar kalsszikusok új köntösben TÉMA: Katona József. Előadó: Taka­ró Mihály irodalomtörténész helyszín: Hatvani Galéria (Hatvan, Hatvanas utca 2.) EGER: OKTÓBER 28., KEDD, 18.00 LATIN GITÁREST AZ ORFEO NEGRO GITÁRDUÓVAL HELYSZÍN: Vitkovics Alkotóház OKTÓBER 29.. SZERDA, 17.00 GYÓGYNÖVÉNYEKKEL AZ ŐSZI BE­TEGSÉGEK ELLEN előadó: Tóth Sándorné ter­mészetgyógyász HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház NOVEMBER 7., PÉNTEK, 20.30 SZABÓ BALÁZS BANDÁJA KONCERT HELYSZÍN: tUtK Bartakovics KULTURÁLIS Közösségi Ház KÖZPONT Most már gálakórus a nagytályai Melódia csapata

Next

/
Oldalképek
Tartalom