Heves Megyei Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)
2014-09-22 / 221. szám
2014. SZEPTEMBER 22., HÉTFŐ 5 ALMANACH - BÜKKSZENTMÁRTON Folytatják a már bevált programokat az önkormányzat a következő öt évben is csak pályázati segítséggel folytathatja a fejlesztéseket. Liktor Róbert polgármester azt szeretné, ha lenne módjuk a felújításból kimaradt utak rendbe tételére, a polgármesteri hivatal épületének korszerűsítésére. Tervezik az ifjúsági klub külső felújítását, csinosítását. Rendezni szeretnék a szálláshely körüli területet is, hogy az ide érkező vendégek szép környezetben pihenhessenek. A településen több holland család rendelkezik ingatlannal, éppen ezért a vendégházban számítanak németalföldi turisták érkezésére is. Ezért készítették el nemrégiben a település weboldalát is.- További terveink között szerepel a közterületek parkosítása, amit az idén már elkezdtünk. Ezen kívül folytatni szeretnénk azt a programot, amelyekkel a roma családokat támogatjuk: térítésmentesen önkormányzati földterületet biztosítunk számukra, amelyen konyhakerti növényeket termeszthetnek - mondta el a polgármester. Hozzátette: szeretettel várják a bélapátfalvi otthonból kiköltöző fogyatékkal élőket, akik négy házban élnek majd. Folytatni szeretnék az együttműködést a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel, illetve a SZE- TA-val, amelyek élelmiszersegéllyel, illetve hasznos szolgáltatásokkal segítették a bükkszentmártoniakat. Liktor Róbert polgármester Utak, épületek újultak meg fejlődés A falusi turizmust erősítenék az elkövetkező években Sikeres négy éven van túl Bükkszentmárton. Sok pályázaton nyertek, megújultak közterületek és intézmények. Amikor négy éve megválasztottak polgármesternek, s új képviselő-testület alakult, nem gondoltam, hogy ilyen sikeres ciklust mutathatunk fel- mondta Liktor Róbert, Bükkszentmárton polgármestere.- Van olyan a faluban, aki szerint korábban húsz év alatt nem történt ennyi fejlesztés a faluban, van, aki szerint lehetne ezt jobban is csinálni. Nem mindenkinek tudtunk megfelelni, bármennyire szeretnénk is. Nagy előnyt jelentett, hogy kinevezésem előtt hét éven keresztül a bélapátfalvi önkormányzatnál dolgoztam pénzügyi területen, az ott szerzett, tapasztalatok sokat segítettek polgármesterként - fejtette ki Liktor Róbert. Az önkormányzat sok pályázaton indult, inkább több, mint kevesebb sikerrel. Ezek nélkül nem tudtak volna látványos eredményeket elérni. Mivel hitel nélkül gazdálkodtak, kimaradtak az adósságkonszolidációból. Ám, a kormányzati kompenzációból idén 6,5 millió forintot kaptak, amelyből leaszfaltozták az Akác utcát.- Az elmúlt években korszerűsítettük a közvilágítást, cseréltük a lámpatesteket. Felújítottuk, karban tartottuk a patakon átvezető hidakat, felújítottuk a ravatalozót és a haranglábat, amelyek liktor Róbert szerint a közfoglalkoztatás jó irányba halad, hiszen munkalehetőséget jelent a településen, a benne részt vevők pedig hasznos dolgot tesznek a faluért. A bükkszentmártoni közmunkások az elmúlt években készítettek például betonlapokat, amelyekkel a vízelvezető 2011-ben kerültek az önkormányzat tulajdonába. A sírkertet körbekerítettük, s korlátokat készítettünk az idősek számára. Idén felújítottuk a temetőbe vezető utcát is. Negyvenmilliós fejlesztést jelentett a Rákóczi utca és a Petőfi utca aszfaltozása - sorolta a település útjaival és a temetővel kapcsolatos beruházásokat a polgármester. Ezen kívül is voltak azonban fejlesztések, hiszen kicserélték az ifjúsági klub tetőszerkezetét, a polgármesteri hivatal és az orvosi renárkokat burkolták. A Rákóczi úton a patakmeder mellett két helyen is támfalat építettek, a Petőfi utcán pedig vízelvezető árkot alakítottak ki. Folyamatban van a buszmegállóban egy dísztámfal építése. Idén közel száz tuja kiültetésével tették szebbé a községet. Sokhelyütt az önkordelő nyílászáróit, felújították a szolgálati lakást, amelyben egy rendőr házaspár lakik, s közel 18 millió forintot nyertek falusi szálláshely fejlesztésére. A régi iskolaépületből 16 férőhelyes szálláshelyet alakítottak ki, minden szobához külön fürdőszobával. Idén a templom mellett játszóteret építettek, az ifjúsági klub épületében kialakítandó tájház eszközeire pedig kétmillió forintot nyertek. A polgár- mester nagyon örült annak is, hogy végre felújították a településen átvezető 2507-es utat. mányzat a legnagyobb foglalkoztató, s gondot jelent a munkanélküliség, így van ez a térségben is. Mint a polgár- mester mondja, hiába épül játszótér, park a faluban, ha a fiatalok munka híján elköltöznek. Reméli, a bélapátfalvi ipari parkba betelepülő cégek hamarosan beindulnak. Polgármester: Liktor Róbert Alpolgármester: Szabó Iván Képviselő-testület: Bárdos Józsefné, Dudás Emil, Liktor Károly Címzetes főjegyző: Fehér Lászlóné Aljegyző: Dudásné dr. Géczi Erika Polgármesteri hivatal: 3346 Bükkszentmárton, II. Rákóczi Ferenc utca 78. Tel.: 36/817-326, www.bukkszentmarton.hu Ügyfélfogadás: hétfő-péntek: 8-12 óra Intézmények: Orvosi rendelő: dr. Varga László rendelési idő: kedd 8-10 óra, csütörtök 13-14 óra Védőnő, rendelési idő: csütörtökön délelőtt Lakosság száma: 303 Roma Nemzetiségi Önkormányzat: elnök: Burai Artúr tagok: Burai Éva, Bencsik Attila, Bari Miklós Civil szervezetek: Bükkszentmárton Községért Alapítvány, Faluszépí- tők Egyesülete, Bükkalja Vadásztársaság Látnivalók: római katolikus templom, tájház Az oldalt szerkesztette: Tóth Balázs Fotózta: Gál Gábor Az egyik leglátványosabb beruházás az egykori iskolaépület átalakítása, 16 férőhelyes szálláshelyet varázsoltak belőle 1 IBM | 1 "1S’; 1 j. 1 ■ ; Wmá n ni JSmni pyjB . — 'MíaH a?:I BÜKKSZENTMÁRTON ÖSSZEFOGÁSSAL A HÁTRÁNY ELLEN MIT TARTANAK FONTOSNAK A TELEPÜLÉSEN ÉLŐ ISMERT, ELISMERT EMBEREK? Szabó Róbert, A MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE Sok település vergődött hosszú évek óta olyan adósságspirálban, amely megnehezítette a fejlődését, ám a kormányzat az előző ciklusban átvállalta a helyi önkormányzatoktól az adósságaikat. Voltak azonban, ahol igyekeztek a lehetőségeik keretein belül maradni, ilyen volt Bükkszentmárton is. Az adósságkonszolidáció helyett a kormány ígéretéhez hűen megjutalmazta a hiány nélkül gazdálkodó településeket, így Bükkszentmárton 6,5 millió forintot kapott. A bükkszentmártoniak tudják, hogy a kistelepüléseket sújtó elnéptelenedést leginkább összefogással lehet megakadályozni. A település természeti környezete, a csodás panoráma, a tiszta levegő és a csend a jövőben felértékelődő vonzerő lesz Heves megyében, de országos viszonylatban is, azaz lehetőség az itt élőknek. A további fejlődéshez pénz is kell, ezért is kell továbbgondolni, mi az, ami segítheti az itt élők életét. A megyei önkormányzat most állítja össze azt a területfejlesztési koncepciót, amely közel 45 milliárd forintnyi pályázati forrásról szól. Szeretnénk ezt a leghatékonyabban felhasználni. Bükkszentmárton kiváló adottságai számos lehetőséget kínálnak, az itt élők tenni akarása pedig már eddig is bebizonyosodott. Ha rajtunk múlik, támogatjuk a terveiket, egy élhetőbb Heves megye érdekében. Hadobás Béla EGYÉNI VÁLLALKOZÓ- Huszonnyolc esztendeje vezetek boltot és italboltot a településen a feleségemmel, másfél éve pedig kijelölt trafikosként is dolgozom. Sajnos egyre kevesebben élnek a faluban, a fiatalok elhagyják a falut, mert nincs munka a környéken, emiatt sok az üres ház, bár laknak itt időszakosan hollandok is. Egyre nehezebb a kisközségekben kereskedőként talpon maradni. A polgármester és a képviselő-testület munkájával elégedett vagyok, a közbiztonság jónak mondható Bükkszentmártom ban. Bízunk hát a sikeres folytatásban. MEZŐGAZDASÁGI VÁLLALKOZÓ- Egyedi helyzetben vagyok a településen, hiszen nem bent a faluban, hanem valójában mellette, egy tanyán lakom. A faluvezetéssel szoros a kapcsolat, bármelyikünknek problémája van, a másik fél mindig segít. Számos beruházás történt az elmúlt években, éltek a lehetőségekkel. Örülünk a mónosbéli bekötőút felújításának is. Úgy gondolom, hogy jó az együttélés a településen, mindenki rendben tartja a portáját', nincs gond a közbiztonsággal sem. Új munkahelyek kellenének, azt hiszem, a mezőgazdaságban lehetne előre lépni. Mártonná Lengyel Beáta HÁZIGONDOZÓ- Tősgyökeres bükkszentmártoni vagyok, a férjemmel két gyermeket nevelünk. Korábban a Berva területén dolgoztam, nehéz volt bejárni az egri közlekedés miatt. Örültem, hogy januárban ide kerülhettem, jelenleg kilenc idős emberhez járok rendszeresen. Szívesen fogadtak, s az igényeik szerint segítek az ellátásukban. Talán munkahelyet teremtenek a fogyatékos lakóotthonok is, nagyon sok helybeli dolgozna a településen, ha lenne rá módja. A polgármester sokat tett a faluért, a négy év alatt sokat fejlődött a község. Szabó Iván ALPOLGÁRMESTER- Itt születtem, s már 25 éve vállalkozó vagyok, tehenészettel és fuvarozással foglalkozom. Jó a kapcsolat a helyi vállalkozások és az önkormányzat között, segítik egymást. A polgármestert segítve - aki jól végezte a munkáját - minden lehetőséget megragadtunk a község lakhatóbbá tételére. Bízunk abban, hogy az eddig elért eredményeknek lesz folytatásuk. Jó a viszonyunk a rendőrséggel, nagyobb a hatósági jelenlét, és nem zaklatják a helyieket. A következő években is meg kell ragadni a pályázati lehetőségeket. Magyar Otto