Heves Megyei Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)
2014-08-19 / 193. szám
2014. AUGUSZTUS 19., KEDD ALMANACH - GYÖNGYÖSTARJÁN 5 Gyöngyöstarján gondozott parkjában, a rendben tartott szolgáltatói épületek közelében szívesen elidőznek a faluba érkező turisták is Otthon tartanák a fiatalokat kitörés A borászaton túl az idegenforgalom fellendítése segítene a falunak A községben vannak bőven turisztikai látnivalók- A településért dolgozó vezetó'ként milyen tervei vannak?- A fiatalokat szeretném Gyöngyöstarjánban tartani. Nehéz elfogadni, hogy a gyermekeink jobb esetben a fővárosban, rosszabb esetben külföldön találják meg a megélhetésüket. A szép környezet, a rendezett település, a jó emberek és a közösség kevés a fiatalok helyben tartására. Egy ilyen településen, mint a miénk, nem lehet nagy üzemeket, gyárakat építeni, hisz sem vasút, sem autópálya nem érint bennünket. Azonkívül kevés nagyüzem illene a szépen rendezett szőlőterületek közé. Mégis úgy gondolom, hogy a mezőgazdaság, azon belül a szőlészet-borászat oly kiemelkedően működik, hogy a turisztika építhetne rá.- Ön szerint mivel lehet idevonzani a turistákat?- Amikor az idegen- forgalom jön szóba, természetesen nem egynapos rendezvényekben, hanem turisztikai attrakcióban kell gondolkodnunk. Látnivaló szerencsére van, például a szalagos jáspis. Szépek az erdeink, gyönyörűek a szőlőültetvényeink. Olyan híres borászok dolgoznak itt, akik a világ minden részén ismertek. A polgármester büszke arra, hogy a pincéik szépek, látogathatók. Közép-Európa leghosszabb egyenes ágú pincéje is itt található. Reményeink szerint talán a gazdaság is növekszik majd, és az emberek pedig mennek is a látnivalókat megnézni. Nagy Károly polgármester Amikor Nagy Károly polgár- mestert Gyöngyöstarján elmúlt négy évéről kérdeztük, a faluvezető úgy összegzett, hogy nagyon nehéz cikluson vannak túl, amelyben igen szűkös anyagi lehetőségeik voltak.- A nehézségek ellenére ügy érzem, mindent megtettünk, hogy a lehető legtöbbet fejlesszünk a községben. Fő szempontunk a pályázatok maximális kihasználása volt. Sajnálatos, hogy a jelenlegi pályázati rendszer nem kedvez Gyöngyöstarjánnak, hiszen azokkal a hátrányokkal, pályázati szempontból előnyökkel, nem rendelkezünk, mint sok más település. Nem vagyunk hátrányos helyzetűek, nem értek természeti csapások, a köz- biztonságunk statisztikailag átlagon felüli. Nem a hátrányok meglétét kívánjuk természetesen, csupán azt hangsúlyozom, hogy nehéz egy településvezetőnek elfogadni azt, miszerint bizonyos pályázatokból eleve kizárnak bennünket, illetve eleve esélytelen a próbálkozás - fogalmazott Nagy Károly. Az általa irányított települést jellemezve a polgármester elsőként azt emelte ki, hogy öregszik a falu, s kicsit fogyóban is van, amit meg szeretnének állítani. Ehhez persze megélhetés, munkahely kell. Jelenleg Gyöngyösön, Vison- tán dolgoznak jelentősebb számban, illetve Budapestre is van több ingázó. A fogyatkozás egyik oka, hogy a fiatalság nagy része a fővárosba megy tanulni és nem jön vissza.- A mezőgazdaság nem olyan vonzó a fiatalok számára, pedig a község mezőgazdaságáról, azon belül is szőlészetéről, borászatáról híres. Mostanában sok szőlőtelepítés történt, így napjainkban 500 hektár még mindig növekvő szőlőterülete van a falunak. PÁLYÁZATI SEGÍTSÉGGEL, négymillió forintból kiépítették a térfigyelő rendszert a községben. Az óvoda és az Integrált Közösségi Szolgáltató Tér (IKSZT) fa- aprítékos fűtésének a kialakítása és a szükséges eszközök megvétele 14 milliót, a szabadidős rendezvénytér megépítése Több mint tíz olyan borász él itt, akik palackos borokkal, minőségi nedűkkel versenyekre is termelnek, igen jó eredménnyel. Ez egy olyan pont, ahol lehet fejlesztésben gondolkodni. Annál is inkább, mert gyár vagy üzem idetelepítése nem célszerű a szőlőtáblák közé. Arról nem is beszélve, hogy zsákfaluként az infrastruktúra sem olyan, ami vonzaná a befektetőket. Méretét tekintve sem is akkora a település, hogy ebben kellene gondolkodni. Rosszul azért nem állunk, hiszen az országos átlag alatti, úgy 5 százalékos lehet a munkanélküliség. Nagy Károly többször is hangsúlyozta, hogy éppen azért, mert a falu nem hátrá3,8 millió forintot, az IKSZT működéséhez 3 millió forintot nyert az önkormányzat. A sportpálya felújítására az egyesület nyert 12 milliót, öltöző bővítésére hetet, és - hamarosan kivitelezendő - nyertes pályázatuk van az MLSZ-től egy komplett műfüves kispályára és iskolaudvarra 32 nyos helyzetű, a kisebb pályázati esélyek miatt hátrányban van. A lehetséges katasztrófahelyzetek szempontjából is fennáll ez a kettősség: szerencsére a községet nem fenyegetik nagyobb veszélyek, ugyanakkor az árkok, lefolyók rendbetétele fontos, javarészt önerőből kell megvalósítaniuk. Hátrány az önkormányzat gazdálkodása szempontjából, hogy nagyon kevés az iparűzési adó. Ez a helyzet arra is rávilágít, hogy az IPA elosztását talán más alapokra kellene helyezni.- A község lakosai nem a szegényebbek közé tartoznak, az önkormányzat viszont szegényes költségvetéssel tud gazdálkodni - vonta meg a tanulságot a faluvezető. millió forint összegben. Önerőből a legjelentősebb beruházásuk a Damjanich utca felújítása járdával. Erre 15 millió forintot költöttek. A jövőben szeretnének a belterületi és külterületi utak állapotának javítására több pénzt fordítani pályázatból és önerőből egyaránt. GYÖNGYÖSTARJÁN Polgármester: Nagy Károly Alpolgármester: Jenei Károly Képviselők: Bálint Ira, Csontos József, Dénes László, dr. Petro- vicsné Sasvári Zsuzsanna, Szecskő Zsolt Jegyző: dr. Jakab Csaba Elérhetőség: Gyöngyöstarján Közös Ön- kormányzati Hivatal, 3036 Gyöngyöstarján, Jókai tér 3. Tel.: 37/372-025 Fax: 37/372-018 Ügyfélfogadás: hétfő: 7.30-12 és 13-17.30 SZERDA: 7.30-12 és 13-16.00 PÉNTEK: 7.30-13.30 Lakosságszám: 2362 fő Helyi adók: helyi iparűzési adó és magán- személyek kommunális adója Látnivalók: Római katolikus templom, Haller pince, Borhy-kastély Testvértelepülés: Geisingen, Németország Kiemelt rendezvények: Augusztus 20-ai szüreti napok, december 13-ai boros rendezvény: „Lucázás”. Civil szervezetek: Polgárőrség, Sportkör, Világos Szándékkal Gyöngyös- tarjánért Egyesület és ezen belül (Pávakör, Unokák és Nagyik énekkara, Gyutacs színjátszó csoport), Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Motoros klub, Római Katolikus Egyházközösség Az oldalt készítette és fotózta: Sike Sándor LEHETŐSÉGET ADUNK A TERVEIKHEZ A MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE A megyei önkormányzat már készíti azt a szakmai koncepciót, amely megalapozza a következő uniós ciklus során a Heves megyébe érkező pályázati forrásokat. Azt hivatott meghatározni, hogy egyes településeken milyen jellegű fejlesztésre van szükség, milyen vonzerőt kell hangsúlyoznunk, vagy milyen hiányosságot kell pótolnunk a jövőben. Gyöngyöstarján esetében a vonzerőn nem kell sokat gondolkodni, aki járt már itt, láthatta, milyen csodás környezetben fekszik, a település rendezett utcái, szép házai pedig arról tanúskodnak, ezt az ott élők is értékelik. Aki járt itt, biztosan nem hagyta ki a Mátrai borút állomásait és megkóstolta csodás, friss, üde fehérborait. A környék szépsége sok turistát olyannyira megigézett, hogy rendszeresen visszajárnak, a főváros környékéről pedig többen már saját nyaralót, hobbitelket is vásároltak itt. Persze, ahhoz, hogy a turizmus és a borturizmus tovább fejlődjön, s még többeknek adjon megélhetést, fejleszteni kell a települést éppúgy, mint a vállalkozásokat. Ha rajtunk múlik, segítünk a célok megvalósításában, Gyöngyöstarjánban is. Ahol amúgy tiszta lappal tervezhetik a jövőt, hiszen amikor a kormányzat az előző ciklusban átvállalta a helyi önkormányzatok adósságait, közel 40 milliós tehertől szabadult meg. MIT TARTANAK FONTOSNAK A TELEPÜLÉSEN ÉLŐ ISMERT, ELISMERT EMBEREK? Benedek János PARANCSNOK- Több mint 20 éve vagyok a Benedek János Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnoka. A falu tűzbiztonsága érdekében az egyesület tagjai mindent megtesznek a lakosság biztonságáért. A tűzcsapok ellenőrzését az egyesület évente elvégzi és figyelemfelkeltés céljából írásos tájékoztatót küld a családoknak. Célunk a jó közösség fenntartása, amiért mind több fiatalt vonunk be a programjainkba. Magánemberként fontosnak tartom a borturizmus fejlődését, remélve, hogy a gyönyörű környezetben fekvő falumat egyre többen látogatják. Pálosi Györgyné IKSZT-PROGRAMSZERVEZÖ- A közösségi házban Varnyű Rita pedagógus, drámapedagógus kolléganőmmel ketten dolgozunk. Az IKSZT három éve nyílt, egy uniós program pályázati támogatásával. A ház csak úgy tud jól működni, ha a helyi civil szervezetekkel és közösségekkel együttműködik. Nagyon jó kapcsolatot ápolunk minden közösséggel, támaszkodunk rájuk minden esemény szervezésekor- és ez fordítva is igaz. Szeretnénk mindenkinek a kedvében járni programjainkkal, ez is lehet az oka annak, hogy nagyon sok segítőnk van, akiknek köszönjük a támogatását. Szecskő Tibomé ÓVODAVEZETŐ- Óvodánkban 70 kisgyermeknek igyekszünk biztosítani a boldog gyermekkort három csoportban és a családi napköziben. Jól felszerelt, barátságos csoportszobák, hatalmas fás, füves udvar természetbarát fa játékai nyújtják a kicsik mozgás- és játékigényét, tudásvágyuk kielégítését, szakmailag jól képzett felnőttek gondoskodásával. Az egészséges életmódra nevelést szolgálják a csoportszobák sófalai és a fényterápia is. A néphagyomány, a kömyezettuda- tosság, a sok mozgás hármas egységében élünk, 2012-ben elnyertük a Zöld óvoda címet. Szecskő Zsolt A HEGYKÖZSÉG ELNÖKE - Az önkormányzat pénzügyi és szociális bizottságának az elnökeként is azon a véleményen vagyok, hogy a szőlészet-borászat - ami a XIII. századtól van jelen - a falu életének meghatározó része, és a község lakosságának 70-80 százaléka kötődik hozzá valamilyen formában. A Mátrai borvidék meghatározó mezőgazdasági településének vallhatjuk magunkat, amelynek a fő megélhetési forrását évszázadokon keresztül a szőlő és a bor jelentette és részben jelenti még ma is. Ez is az oka annak, hogy az ipar nem nagyon jelent meg itt. h * J i H v