Heves Megyei Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-14 / 189. szám

«ffi a s® KOZELET : .f'-i' ■3 gx$j$6&8BiM& müMKi Kijevnek nem tetszik az orosz szállítmány KUEV TOVÁBBRA sem zár­ja ki annak lehetőségét, hogy Oroszország Ukrajna elleni katonai beavatko­zás ürügyéül használja a Kelet-Ukrajna felé indított segélyszállítmányt. Er­ről Petro Porosenko elnök sajtótitkára beszélt tegnap. Hozzátette: Ukrajna azzal a feltétellel egyezett bele a segély fogadásába, hogy a szállítmányt a Vöröskereszt által bérelt teherautókra rakodják át, ezt azonban Moszkva elutasította. Szer- gej Lavrov orosz külügymi­niszter kedd este azt mond­ta, Kijev nem ragaszkodik az átrakodáshoz. ■ MTI Nő a külföldre távozó cseh orvosok száma NYUGTALANSÁGÁNAK ADOTT hangot a Cseh Orvosi Ka­mara (CLK) amiatt, hogy az idén nagyon megugrott a külföldre távozó orvosok száma. Milan Kubek, a ka­mara elnöke elmondta: míg 2009-ben 64 cseh orvos távozott Nyugat-Európába, addig 2012-ben 207 és 2013-ban 193. Az orvosok távozását a cseh egészség­ügy szintén külföldi - első­sorban szlovák - orvosok alkalmazásával oldja meg. Jelenleg mintegy 3000 kül­földi orvos dolgozik az or­szágban. ■ MTI Súlyos baleset a svájci vasúton FÖLCSUSZAMLÁS MIATT ki- siklott egy személyvonat Svájc keleti részében, a lezúduló földtömeg a szerel­vény egy részét elsodorta - közölte a Rhaetische Bahn vasúttársaság. A rendőrség tájékoztatása szerint több utas megsérült. A mintegy kétszáz embert szállító vo­nat több kocsija egy vízmo­sásba sodródott. A meredek hegyoldalt csak gyalogosan lehet megközelíteni, ezért a sérülteket helikopterrel szállították el. ■ VG Folytatódik az ellenőrzés vizsgálat Sokszor kifogásolható a higiénia az élelmiszer-előállításban Fegyverrel is segítik az európai országok az irakiakat Táborok élelmiszer­biztonsági ellenőrzése Hl Ellenőrzések 1 Táborok O Hibákkal üzemelő táborok (százalék) 2013 VG-GRAFIKA FORRÁS: NÉBIH Folytatja augusztusban az élelmiszerek kiemelt ellen­őrzését a Nemzeti Élelmi­szerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A júliusi eredmé­nyek némi pozitív változást mutatnak az előző év azo­nos időszakához képest, de nőtt a jelöléssel kapcsolatos hibák száma, illetve az is­meretlen eredetű termékek forgalma - tájékoztatta la­punkat a hivatal Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatósága. Agyagási Edit A Nébih adatai szerint a szezo­nális vizsgálatok során mint­egy 4000 ellenőrzést bonyolí­tottak le, és 37 millió forint bír­ságot szabtak ki. Az országo­san összehangolt vizsgálatokat végző szakemberek elsősorban táborokat, éttermeket, illetve fesztiválokat - például Bala­ton Sound, EFOTT, Forma-1 - látogattak meg. Az augusz­tus végéig tartó ellenőrzés az élelmiszerek előállításának és forgalmazásának feltételeire, a minőségre, az élelmiszerbiz­tonságra, valamint á termékek nyomonkövethetőségére egy­aránt kiterjed. A Nébih Élelmiszer-, és Ta­karmánybiztonsági Igazgató­sága arról tájékoztatta lapun­kat: több területen is pozitív változás tapasztalható, és bár nőtt a jelöléssel kapcsolatos hi­bák, valamint az engedély vagy bejelentés nélküli, ismeretlen eredetű élelmiszerek száma, ez a célzott vizsgálatoknak a következménye. A táborok működésében azonban rom­lás mutatkozott az előző évhez képest, a kifogásoltsági arány 10 százalékkal emelkedett és megnőtt a hatósági intézkedé­sek száma is - tették hozzá. Az ellenőrök T2501 táborozó étkeztetését vizsgálták, ebből öt esetben hatósági figyelmez­tetést kellett alkalmazni. A leggyakoribb hibák - az előző évhez hasonlóan - a személyi higiénével, a mosogatással és a műszaki feltételek hiányossá­gaival kapcsolatosak. A vendéglátó helyiségek vizsgálata során megállapítot­ták: az ellenőrzött létesítmé­nyek 76,7 százaléka az előírá­soknak megfelelően üzemelt, 243 esetben - 17 százalékban - pedig rövid időn belül ren­dezhető hibát észleltek. Leg­gyakoribb hiányosságot a mű­szaki feltételek okozták, de a nem megfelelő higiénia, illet­ve a mosogatással kapcsolatos problémákitt is felmerültek. Az ellenőrzés célterületei között új elemként jelent meg a hazai természetes vizekből származó halak fogási tanúsít­ványának ellenőrzése a halsü­tőkben. A szakemberek a vizs­gált időszakban 16 halsütőt ellenőriztek, de eddig hiányos­ságot nem tapasztaltak. A NAV is átfogó ellenőrzésbe kezdett, az elmúlt hétvégén 32 frekventált vendéglátóhelyet látogattak meg Budapesten. Néhány helyre háromszor is visszatértek, hogy „valós ké­pet kapjanak a vállalkozás adózási fegyelméről” - írták közleményükben, hozzátéve: a legnépszerűbb helyek közül többen is elbuktak. Az adóhi­vatal szerint továbbra is elen- tős problémát okoz probléma a feketegazdaság, és - újabban - az online pénztárgépek nem megfelelő működtetése. A NAV illetésekei emlékeztettek: a ha­gyományos pénztárgépek - né­hány kivételével - augusztus 31. után nem üzemeltethetők, és az eladótérből is el kell távo­lítani. Több gyerek kap nyáron enni Tíz százalékkal nőt a nyári étkezetésben részt vevők gye­rekek száma a múlt évihez képest, az idén erre 2640 millió forintottt fordított a kormány - nyilatkozta Czibe- re Károly, az Emberi Erőfor­rások Minisztériumának ál­lamtitkára. Az idén a hazai források mellé uniós pénze­ket is bevonnak, ezzel együtt 29 milliárd forint áll rendel­kezésre az elsősorban 3 év alatti gyerekek étkeztetésére. cziBERE károly a Nógrád megyei Nagylócon tartott szerdai sajtótájékoztatón is­mertette: 1300 önkormány­zat indult a pályázaton, vala­mennyi hátrányos és halmo­zottan hátrányos helyzetű település nyert, és ezen ön- kormányzatok összes igényét ki tudták elégíteni. kurdisztán Franciaország megkezdi az Iszlám Állam (IS) nevű szélsőséges szunnita cso­port ellen harcoló iraki kurd erők közvetlen felfegyverzését - közölte a francia elnöki hi­vatal. Az Elysée-palota tájé­koztatása szerint a lépésre a bagdadi hatóságokkal történt megállapodás alapján lehetsé­ges. Az első szállítmányokat még tegnap útnak indították. A közleményben indoklásként hangsúlyozták, hogy a kurd autonóm régióban „katasztro­fális” helyzet uralkodik. Hasonló döntést hozott Ber­lin is, ám a német kormány el­zárkózik a fegyverszállítástól: katonai eszközökkel támogatja az iraki hadsereget. Erről a német védelmi miniszter, Ur­sula von der Leyen Berlinben beszélt, bejelentve, hogy a kor­mány megvizsgálja, miként lehet a lehető leggyorsabban támogatást nyújtani az iraki hadseregnek. Várhatóan pán­célozott járműveket, aknakere­ső berendezéseket, sisakokat, golyóálló mellényeket és egyéb felszerelést küldenek. A segítségnyújtásra az adott lehetőséget a két nagyhatalom számára, hogy kedden az Eu­rópai Unió belügyi és bizton­sági bizottsága úgy döntött: az egyes tagországok maguk dönthetnek arról, támogatják-e az iraki vagy a kurd hadse­reget. Elvetették ugyanakkor azt, hogy egységes, EU-szintű támogatást nyújtsanak a Kur- disztánban működő fegyvere­seknek. Annak ellenére, hogy most sincs egységes fellépés az uniós tagországok részéről, előrelépésnek számít, hogy a 2003-as ellentétektől eltérően közösen támogatták azt a se­gítséget, amelyet az Egyesült Államok nyújt Iraknak az IS visszaszorítása érdekében. A washingtoni külügyminiszter kedden azt jelezte: a múlt hé­ten kezdett célzott légitámadá­sok után szárazföldi bevetést is elképzelhetőnek tartanak az iszlamisták ellen. «VG Saját zsebből megfizethetetlen a meddőségi kezelés OEP Evek óta ugyanannyit költ lombikbébiprogramokra az egészségbiztosító Miközben Magyarországon is egyre nagyobb problémát jelent a meddőség, az egészségbiztosí­tó évek óta nagyjából változatlan összeggel járul hozzá a kezelé­sekhez. Ez évente megközelítő­leg 2,5 milliárd forintot jelent - derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának egy képvise­lői kérdésre írt válaszából. Az Or­szágos Egészségbiztosítási Pénz­tártól azt is megtudtuk, hogy ehhez - a tavalyi adatok alapján - évente még mintegy 1,4 mil­liárd forint jön, amely összesen kilenc, különböző márkanevű, meddőség kezelésében használt készítmény tb-támogatása. A KSH adatai szerint Magyar- országon megközelítőleg 150 ezer olyan pár él, akik legalább egy éve hiába várnak gyer­mekre. Közülük azonban nem mindenki veszi igénybe a köz- intézményekben és az OEP-pel szerződött magánintézmények­ben elvileg térítésmentes med­dőségi kezelést. A legnagyobb esetszámnak évek óta az inkább vizsgálatnak minősülő spermiu­manalízis számít, 2010 és 2012 között évente 18,5-19 ezer, ta­valy már majdnem 24 ezer ilyen elemzés készült, ez viszont ösz- szesen nem került többe 7,5, il­letve 9,2 millió forintnál. Nem rengetik meg a tb-költ- ségvetést az inszeminációra fordított kiadások sem: az évi 3-4 ezer, egyre csökkenő szá­150 ezer pár küzd vele mú eset összesen 17-20 millió forintba kerül. (Ennél az eljárás­nál hormonkezeléssel serkentik tüszőérésre a petefészket, majd tüszőrepedést váltanak ki, és a korábban levett spermiumot be­fecskendezik a méhüregbe.) Ennél eggyel nagyobb nagy­ságrend, 136-138 millió forint az, amit a petevezeték átjárható­ságát biztosító beavatkozásokra áldoz évente az egészségbiztosí­tó. Ezt a kezelést 5,5-6 ezer nőnél végzik el évente. A legtöbbe kétségkívül a mes­terséges megtermékenyítés ke­rül, amely esetenként ugyan „csak” mintegy 300 ezer forint, ám páronként összesen öt ilyen kérhető térítésmentesen. Az évi 6-6,5 ezer lombikbébi-program finanszírozása a meddőségi ke­zelésekre kifizetett legnagyobb tétel: éves szinten 2,1-2,3 milli­árd forint. Az adatok azt mutatják, hogy a meddő párok közül csak na­gyon kevesen vállalják a további tortúrát, illetve képesek azt saját zsebből megfinanszírozni: 2009- ben 160,2010-ben mindössze 55 ilyen pár volt. A meddő párokkal ország­szerte 12 intézet foglalkozik, ezeknek elvileg rendszeresen meg kell küldeniük eredmé­nyességi adataikat az egészség- ügyi intézményeket felügyelő Gyemszinek. A legutóbbi, 2010- ről közzétett statisztikák alapján a csaknem ötezer mesterséges megtermékenyítés elvileg 1649 terhességet eredményezett, ám, mint arra a szakértők már ko­rábban felhívták a figyelmet, a meddőségi centrumok csak a fo­gantatásig kísérik a leendő szü­lőket, arról nincs adatuk, pon­tosan hány baba jött munkájuk eredményeként világra. Amint arra a Gyemszi is fel­hívja a figyelmet, a nők életko­rának nagy jelentősége van a meddőségi kezelés sikeresség­ben. A legnagyobb esélye a sike­res beavatkozásnak a 35 évesnél fiatalabbak esetében van. 35-40 év között 20, 40 év felett 60 szá­zalékkal kisebb a megszületett lombikbabák aránya. ■ H. É. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom