Heves Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-31 / 177. szám
1,2 2014. JÚLIUS 31., CSÜTÖRTÖK Dühös. A profi tenisztől már visszavonult Andy Roddick párosban elindult volna az idei US Openen, ám ezt későn jelezte, így nem vehet részt hazája Grand Slam-versenyén. - Nem kaphatok szabadkártyát a US Openre - reagált ingerülten Roddick, majd egy rövid káromkodást is eleresztett. SPORT A pénzhiány már nem lehet kifogás ligaértekezlet Játékvezetői kérések a vezetőkhöz, akiktől szemléletváltást is remélnek A 2014/15-ös bajnoki évben 154 csapattal a mezőnyben indul a megyei labdarúgóbajnokság Hevesben. A klubok képviselőinek egri évadnyitó értekezleten hívták fel a figyelmét a legfontosabb tudnivalókra. Változás lesz szép számban. Bódi Csaba A 2014/15-ös bajnoki évben az egycsoportos megyei II. osztály mezőnye lesz a legnépesebb, ahol 18 csapat játszik majd egymással Káló Mihály akkor már másodszor emelkedett szólásra. A 41 éve edzősködő kitüntetett szakember megemlítette, hogy öt évvel ezelőtti infarktusa után miként sikerült talpra állnia, és milyen sokat jelentett neki, hogy előbb Abasáron, majd Kerecsenden is újra edzős- ködhetett. A tréner az egymás iránti tiszteletre hívta fel a labdarúgásban szereplő minden egyes közreműködő figyelmét, legyen az akár vezető, szurkoló, játékos, jegyszedő vagy pályagondok. A nyártól Besenyőtelken munkát vállalt Káló mester lényeges területet emelt ki, amely alapjaiban meghatározhatná a sportág jelenét és jövőjét, ha és amennyiben az érintettek jobban elfogadnák egymás személyét és/vagy véleményét. Ám ne menjük túl messzire! Az egri Nemzeti Étterembe összesereglett csapatképviselők sem azért jelentek meg az évadnyitó ligaértekezleten, hogy a „nagyok” gondjaira időt szakítsanak, elég nekik a saját egyesületüknél megoldani a problémákat. Példának okáért itt van mindjárt az igazolások kérdése. Jakab Gábor társadalmi elnök a játékos uralom kérdését firtatva az átigazolási szabályzat átgondolását sürgette, megszüntetendő a fél- évenkénti klubváltásokat. Ez a kérdés azonban ezúttal még nem nyert megoldást, ám a játékvezetést ért kritikai hangok egyértelműen célt értek. Kelemen Attila megyei JB elnök csodát nem tehet a 85 főt számláló keret tagjaival, azonban színvonalemelésre vonatkozó változtatási szándék díjazandó. A klubvezetők meglepetten hallhatták, hogy tavasszal 16 játékvezető kapott egy-négy hétre szóló eltiltást a nem megfelelő működés miatt (ez eddig még nem kapott nyilvánosságot). Hasonló szankció vártható a jövőben is, miközben a sípmesterek kérnek, méghozzá a szakosztályok irányítóitól. Az elvárások közé tartozik a mérkőzés helyszínére érkezés (a kezdés előtt 60 perccel), a jegyzőkönyv kitöltés (a kezdés megelőző 35 perc) és a találkozó kezdési időpontjának betartása. A meccsek alatt a kis- padok előtt felfestett technikai zónában tartózkodó edzőnek csapata játékosaitól eltérő szíA„HEVES MEGYE LABDARÚGÁSÁÉRT” díj idei jutalmazottai: Káló Mihály edző és Fónad István mátraderecskei szakosztályvezető. A 2013/14-es bajnoki év legsportszerűbb egyesületei. Megyei I. osztály: Gyöngyöshalász SE. Megyein, osztály, Keleti csoport: Abasár SE. Nyugati csoport: Energia SC Gyöngyös. Megyei III. osztály: Balaton SE. A 2013/14-es legjobb utánpótlás korú játékosok (a Labdarúgás lövőjéért Utánpótlás Alapítvány díjazottjai): a futsal női felnőtt bajnokság legjobb utánpótláskorú labdarúgója: Pintér Olivia (Amazon SE Apc); futsal fiú U15: Kupás Vendel Péter (Energia SC); futsal fiú nű szerelésben lenne kívánatos megjelenni. Továbbá: a lefújást követően 15-20 perccel a két együttes technikai vezetője a játékvezetői öltözőben egyeztessen a bíróval arról, hogy mi kerül be a jegyzőkönyve. Igaz, a sípmesteri jelentés tartalmát ez a megbeszélés nem érinti... Fokozottan figyelnek a sportorvosi engedélyek érvényességére és bevezetik a cserelapok használatát. U13: Fazekas Lóránt (Energia SC); futsal fiú UH: Gyuris Aurél (Energia SC); a női felnőtt bajnokság legjobb utánpótláskorú labdarúgója: Páti Henrietta (klubja: Gyöngyösi AK); megyei I. osztály U19: Danó Zsolt (Eger- szalók SE); megyei II. osztály U19 Kelet: Sári Csaba (Abasár SE); megyei II. osztály U19 Nyugat: Varga Szabolcs (Energia SC); megyei U16 Kelet: Boros Olivér (Bélapátfalva SKE); megyei U16 Nyugat: Jurecska Erik (Szőlőskert Nagyréde SC). A mátraballai illetőségű, jelenleg a Szolnoki MÁV NB Il-es csapatát irányító edző, Kis Károly által felajánlott különdíjat jurecska Erik érdemelte ki. Előbbihez kapcsolódva Jenei Károly egyértelműsítette, hogy „a hamisításokat nem tűrhetjük el, ez esetben a rendőrségi feljelentés nem marad el!” Az MLSZ megyei igazgatója azon szemléletváltásra is kitért, amely nélkül sem manapság, sem a későbbiekben nem működhetnek jól az amatőr sportszervezetek. Itt elsősorban a pályázatokra hívta fel a figyelmet az idén január 1-től hivatalban lévő vezető. „Ami tény a megyét illetően: a 2012/2013-as bajnoki évre 1,1 milliárd, 2013/14-re 730 millió, 2014/15-re pedig 795 millió forint értékben hagytak jóvá sportágfejlesztési koncepciót. Eközben a csapatok száma 2012- ben 123 volt, 2013-ban 125-öt tett ki, a 2014/15-ös idényben pedig 154 indul.” A beszédes adatok mögötti tartalomra, eredményekre és előrelépésre vonatkozóan az MLSZ azon elvárását is közvetítette Jenei, hogy az egyleteknél most már nem lehet hivatkozni a pénzhiányra. Ellenben gyerek nem lett több. Ez a terület azért került fókuszba, mert éppen a hiányos utánpótlás miatt kapott haladékot a megye, hogy ne kelljen kötelezően bevezetnie bizonyos korosztályú bajnokságokat. Asztalos helyettesét egyelőre még keresik egyhangú szavazás eredményeként a jövőben is Jakab Gábor és Gohér János vehet részt megyei küldöttként az MLSZ közgyűlésén. Ugyanakkor lemondott tisztségéről Asztalos János, a fegyelmi biztottság (FB) idén februárban kinevezett elnöke, Nagy Sándor FB-tagot visszahívták, míg Harmati Péter versenybizottsági tagként távozott. A téma kapcsán Dérfi Zoltán (Visonta) és Szabó Gyula (Gyöngyöshalász) sem rejtette véka alá a véleményét. Utóbbi kijelentette, „ha az U17-es és az U14-es meccs időpontja egybeesik, a megyei I. osztályra vonatkozó kiírás minden egyes pontjának a gyerekek létszáma miatt nem tudunk megfelelni.” A Kerecsendi SK létesítmény terén nem tudta átlépni a mércét (a pálya és az iskola épületében található öltöző között több száz méter a távolság), emiatt nem léphetett a második vonalba a III. osztály bajnoka. Káló Mihály kiállt volt csapatának lelkes és fejlődőképes játékosai mellett, ám Jenei Károly ez esetben is leszögezte, hogy a szabály mindenkire vonatkozik. Igaz ez azzal együtt is, hogy az Egri Sportcentrum SE és a Hevesi LSC esetében a két város összesen majd' 260 gyermekének érdekében döntöttek a II. osztály 18 csapatosra bővítése mellett. Az átalakított pontvadászatban a „megye kettő” mezőnye hasonlóan az I. osztályhoz - augusztus 9-én rajtol, a III. osztályban 23-án kezdődnek a ! küzdelmek, a három kört játszó | negyedik vonalban pedig 16-án 1 játsszák az őszi első fordulót. 1 Addig még bőven lehet az erőt gyűjteni. Három kategóriában 16-an vettek át jutalmat. A díjazottak egy csoportja. A rédei Jurecska Erikre Kovács László elnök és Nagy Attila edző is büszke A díjaknál tarolt az Energia SC Gyöngyös HÍRSÁV Kínában ovális helyett négyszögesített palya atlétika Négyszögesítették az eredeti szabvány szerint ovális futópályát az északkelet-kínai Tungho megyében, mert állítólag csak így tudtak határidőre, a pártellenőrök érkezéséig elkészülni vele. A helyzetre sok vicc született, de a kérdésben szakértők is megszólaltak, akik szerint a szögletes pálya nemcsak csúnya, hanem balesetveszélyes is. ■ MTI Hárommillió forintért küzdenek a homokon STRANDRÖPLABDA Az OTSZá- gos bajnokság hárommillió forint összdíjazású, kétnapos, ingyenesen megtekinthető mesterdöntőjét a hétvégén rendezik Budapesten. A pénzjutalmat a legjobb nyolc közé jutó párosok között osztja majd szét a szervező országos szövetség. ■ B. CS. A Debrecen példáját követné a Disgyőr labdarúgás A házigazda Debreceni győzött a Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában, a párharc első mérkőzésén. DVSC-BATE Boriszov (fehérorosz) 1-0 (0-0). Debrecen, 11 ezer néző. V.: Marciniak (lengyel). DVSC: Novakovics - Jovano- vics, Máté R, Mészáros N., Korhűt - Mihelic (Bódi, 32.), Zsidai, Varga J., Szakály R (Bouadla, 80.) - Sidibe, Volas (Seydi, 62.). G.: Sidibe (56., 11-esből). A visszavágót egy hét múlva rendezik. Európa Liga-selejtező mérkőzésen ma 20.30-tól (Tv: m2) lép pályára a Diósgyőr, amely gárda az orosz Krasznodart fogadja Debrecenben. ■ B. CS. Sidibe (balról). Gól - 11-esből. ========== 1 rV TOTÓ Tippjeink a 31/2. heti szelvényekhez l.St. Pauli-Ingolstadt IX 2. Bochum-Fürth 1 3. Heidenheim-FSV Frankfurt ' 12 4. Nürnberg-Erzgebirge Aue 1 5. Karslruhe-Union Berlin 1 6. Darmstadt-Sandhausen X 7. Admira Wacker-Rapid Wien 1X2 8. Austria Wien-Altach IX 9. Strum Graz-Wiener Neustadt 1 10. Ried-Salzburg 2 11. Strömgodset-Sogndal 1 12. Viking Stavanger-Valerenga IX 13. Start-Molde 2 i Plusz egy mérkőzés 14. Stabaek-Rosenborg 2 <