Heves Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-25 / 172. szám

2014. JÚLIUS 25., PÉNTEK KÉKLÁMPÁSOK NYOMÁBAN 5 Tiltakozás a drogok miatt heves A Roma Polgárjogi Mozgalom szerint együttműködés szükséges Petíciót adtak át Hevesen a rendőrségnek a Roma Polgárjogi Mozgalom képviselői. Oláh Csaba (balra) szerint a drog sok problémát okoz a térségben. KRESZ-módosítás: a Lánglovagok Egyesület ellenzi a változtatást közlekedés A Lánglovagok Egyesület aggodalmát fejezi ki a KRESZ kerékpárosokra vonatkozó mócjpsítása miatt. Nem tartják elfogadhatónak, hogy lehet biciklizni főúton alkoholfogyasztás után, ha a kerékpáros biztonságos veze­tésre képes. Szerintük min­denki tisztában van azzal, az alkoholfogyasztás milyen következményekkel jár a reak­cióidő, a mozgáskoordináció szempontjából. Közúton az it­tas kerékpárosok nemcsak ön­magukra veszélyesek, hiszen a nem tervezett irányváltoztatás olyan balesetet eredményez­het, melynek más is áldozata lehet. Súlyos sérüléssel járó, vagy halálos áldozatot köve­telő baleset esetén hosszas bírósági eljárásnak, költséges szakértői véleményeknek lehet elébe nézni, hogy megállapít­sák, a kerékpáros a „jármű biztonságos vezetésére képes állapotban” volt-e. A tűz- és baleset-megelőzési civil szer­vezet a kerékpárosok esetében is a zéró tolerancia híve, hatá­rozottan ellenzi, hogy alkohol- fogyasztáskor a kerékpárosok részt vehessenek a forgalom­ban, pláne főutakon. ■ M. Z. Szárazfű-tüzek: odafigyeléssel megelőzhető a baj heves megye Több száraz- fű-tűzhőz kellett a kimu­tatások szerint az utóbbi napokban, illetve hetekben vonulniuk a tűzoltóknak. Az előrejelzések szerint a hét vé­gén visszatérhet a hőség. To­vább melegszik az idő, délután sokfelé mérhetünk újra 30 fok feletti értékeket. Antal Erika, megyei ka­tasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője elmondta: nagyon fontos betartani az avar és a növényi hulladék égetésének szabályait, hiszen a szabadtéri tüzek döntő többsége emberi gondatlanságra vezethető visz- sza, ezért a legjobb védekezés az odafigyelés. A tüzet sose hagyják felügyelet nélkül, az égetést követően minden eset­ben oltsák el. ■ M. Z. Súlyossá fajult a kábítószer­rel élés és visszaélés Heves térségében - erre hívta fel a figyelmet a Roma Polgárjogi Mozgalom nemrég Hevesen. A rendőrség szerint nem több a kábítószerrel össze­függő bűncselekmények száma a településen, mint máshol. Munkatársunktól Nemrég beszámoltunk arról, hogy tüntetésre invitálta a he­vesieket elsősorban a kábító­szer-problémák miatt a Roma Polgárjogi Mozgalom (RPM). A megmozdulást az előző hét­végére, vasárnapra tervezték a szervezők, azt előre bejelentet­ték a rendőrségen is. Az egyen­ruhások nagy létszámmal a helyszínre is vonultak, ám vé­gül tüntetésre nem került sor. A mozgalom képviselői petíci­ót adtak át a városi rendőrség megbízottjának. Oláh Csaba, az RPM elnö­ke lapunk kérdésére még a demonstráció előtt elmondta: meglátásul szerint olyan sú­lyossá fajult a kábítószerrel való élés és visszaélés a dél-he­vesi térségben, hogy ez ellen a szervezetüknek már meg kel­lett szólalnia. Érdeklődésünk­re, hogy miért maradt el végül a megmozdulás, a mozgalom vezetője közölte:- Mivel hőség volt, a rendez­vényt biztosítókkal úgy döntöt­tünk, nem tartjuk meg. Nem akartuk, hogy valaki rosszul legyen a nagy melegben. De kaptunk fenyegetéseket is. Ám tervezünk figyelemfelhívó megmozdulást augusztus ele­jére Hevesre, szeretnénk, hogy ekkorra szűrőbuszt is tudnánk intézni. Újabb állomásaink Gyöngyös, majd Pétervására és Hatvan lesznek, aztán me­gyünk az ország több telepü­lésére. A petíciónkat átadtuk a rendőrségnek és céljaink nem változtak. Az együttműködés az érdekünk. A hatóságtól ígé­retet kaptunk, hogy ez még szorosabb lesz: programokat szervezünk, amelyekkel meg­változtatható a fiatalabb kor­osztály szemlélete. A célunk nem az, hogy leváltsuk a pol­gármestereket, nem politizálni akarunk, hanem megpróbáljuk visszaállítani a romák identitá­sát, kultúrájukat, hagyománya­ikat, szeretnénk segíteni nekik beilleszkedni a társadalomba. Akkora ugyanis a többség és a ■ Hevesen várják az állami szereplők hasonlóan gyors, de az övékétől is hatékonyabb lépéseit. kisebbség között a hézag, hogy ezt meg kell oldani. A megol­dást az jelentené, ha a romák munkalehetőséget kapnának. Olyat, amely legalább mini­málbéren megfizetett valódi munkát jelent. Ugyanis az állás nélkül lézengő emberek egy ré­sze rákapott a drogra, s ez más problémát is magával hoz: a hepatitisz terjedésétől a szük­séges pénz megszerzéséért el­követett bűncselekményekig.- Szeretnénk elérni, hogy az emberek ne féljenek a romák­tól, de ehhez együttműködésre, nem ellenséges hozzáállásra van szükség - zárta szavait Oláh Csaba. Csáki Zsigmond, Heves pol­gármestere a témával kapcso­latban kérésünkre kifejtette:- A közbiztonság megterem­tése állami feladat, azt a rend­őrségen keresztül kell megva­lósítani. Azt sem önkormány­zat önállóan, sem párt, sem más civil szervezet nem tudja biztosítani. Heves önkormány­zata három fontos lépést tett. Folyamatosan támogatjuk a polgárőrséget (jómagam a helyi polgárőrségnek 15 éve vagyok tagja). Adtunk be pályázatot kamerarendszerre, amit sajnos a Belügyminisztérium nem tá­mogatott. Egy ilyen rendszer ugyanis nemcsak közbiztonsá­gi szempontból, de a forgalmas csomópontok miatt közlekedés- biztonsági oldalról is kiemelt jelentőségű. Az üzletek és ven­déglátóegységek éjszakai nyit­va tartási rendjéről szóló helyi rendeletet is megszigorítottuk a júniusi testületi ülésen. Vár­juk az állami szereplők hason­lóan gyors, de a miénktől is ha­tékonyabb lépéseit. Interneten adott el nem létező könyveket a nő VIRTUÁLIS KÖTETEK Vádat emelt az Egri Járási Ügyész­ség az ellen az asszony ellen, aki birtokában nem lévő könyveket kínált megvételre az interneten.- Magánszemélyek között is elterjedt az online adásvé­tel, s megnőtt azok száma is, akik másokat becsapva pró­bálnak plusz pénzhez jutni. Úgy gondolják, nem bukhat­nak le. Tévednek - közölte dr. Konkoly Thege László, a Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője. A vád szerint a pándi la­kos hölgy „pakevabooks” néven hirdetett eladásra a Tesz-Vesz netes oldalon könyveket még 2011 első hónapjaiban. Vonzó árral ke­csegtetett, ám nemhogy nem olvasta, de nem is látta a felajánlott köteteket. Voltak köztük mesekönyvek, best­sellerek is, de ezek sosem voltak a tulajdonában. Az át­vert vevők a bankszámlájára utalták át az olvasnivalók árát, utána azonban hiába várták a küldeményt, az so­sem érkezett meg hozzájuk. Voltak persze, akik megpró­báltak telefonon kapcsolatba lépni az „árussal”, ám ő vagy betegségére hivatkozott a ké­sedelem miatt, vagy más ki­fogással mentegetőzött. Egy idő után elérhetetlenné vált. A jogtalanul szerzett forinto­kat egyszer sem küldte visz- sza. Ä nyomozás kiderítette: a vádlott összesen 30 embert csapott be. Bár 10 ezer fo­rintnál többet nem fizettek a megtévesztettek, de a terhelt legalább 200 ezer forint jog­talan haszonra tett szert alig több mint egy hónap alatt. A vádhatóság L. Domi­nikát 30 rendbeli szabály­sértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó, üzletsze­rűen elkövetett csalás vétsé­gével vádolja. Indítványozza, hogy a bíróság fogházban letöltendő szabadságvesz­tés-büntetést szabjon ki rá, mellékbüntetésül tiltsa el a közügyek gyakorlásától. Ér­demben bírálja el a sértettek polgári jogi igényeit, kötelez­ze kártérítés és a törvényes kamatok megfizetésére a vádlottat. ■ SZ. Z. Hevesben sem több a kábítószeres bűncselekmény az RPM kérdéseire Soltész Bá­lint megyei rendőrségi sajtószó­vivő azt válaszolta, a kábító­szerrel összefüggő bűncselek­mények Heves térségében nem fordulnak elő nagyobb szám­ban, mint a megye más terüle­tein. Az aktuális bűncselekmé­nyi mutatókat folyamatosan elemzi a Heves Megyei Rend­őr-főkapitányság, s azok tükré­ben szervezi a rendőri jelen­létet adott térségben. A foko­zott ellenőrzéseket, azok sike­ressége érdekében, nem kíván­ják előre nyilvánosságra hozni. Zárlat miatt füst és tűz az erőműben katasztrófavédelem Gyakorlatot tartottak a létesítményi tűzoltók Visontán Szén-monoxid-mérgezés: nyáron is figyelni kell A Heves Megyei Katasztrófavé­delmi Igazgatóság ellenőrizte a Mátrai Erőmű Zrt. telephelyén a részleges belső védelmi terv napokban tartott gyakorlatá­nak szakszerű végrehajtását Visontán. A zrt. tavaly kapta meg a veszélyes tevékenység folytatásához szükséges ka­tasztrófavédelmi engedélyt. A mostani akció volt az első az üzemben, melyet az iparbiz­tonsági szakemberek a helyszí­nen ellenőriztek. A feltételezés szerint az egyik olajállomás szivattyúján karbantartást végeztek. A hely­színen zárlat miatt füst és tűz keletkezett, amit az egyik dol­gozó észlelt, majd megközelítet­te az épületet, ám oda belépve megbotlott, beütötte a fejét és eszméletét vesztette. A tűzjelző rendszer riasztást adott az erő­mű tűzoltóügyeletére, a láng­lovagok a helyszínre vonultak. A szakemberek a bajba ke­rült embert kimentették, az épületben található gázpalac­kokat kihozták, s a feltételezett eseményt felszámolták. A gyakorlat során a legfőbb cél volt a riasztás gyakoroltatá­sa, továbbá a védőfelszerelések megfelelő használatának vizs­gálata és az okmányok meg­létének ellenőrzése. A megyei iparbiztonsági főfelügyelő a gyakorlat végrehajtását megfe­lelőre értékelte. ■ M. Z. A gyakorlat egyik célja volt, hogy rutint szerezzenek a lánglovagok megelőzés Az Egri Katasztró­favédelmi Kirendeltség kezde­ményezésére lakossági fóru­mot tartott egy egri Barkóczy utcai társasházban a Beksz Házgazda Kft. a napokban. Eh­hez csatlakozott a TIGÁZ és a Heves megyei TŰZKÉV is. A fó­rum szükségességét az alapoz­ta meg, hogy az utcabeli társas­házakban az utóbbi időben többször is történt szén-mon- oxid-szivárgással járó káreset, amelynek során az egri hivatá­sos tűzoltóság beavatkozására is szükség volt. A mérgező gáz miatt több család veszélybe ke­rült, korábban egy kislány az életét vesztette. A fórum meg­tartásával az volt a fő cél, hogy a szén-monoxid-mérgezéssel kapcsolatos eseményeket meg­előzzék, a lakosságot felkészít­sék, mielőtt bekövetkezne a baj. A rendezvényen a TIGÁZ szakembere felhívta a lakók fi­gyelmét a szükséges felülvizs­gálatok elvégzésére épületgé­pész szakember bevonásával. Ezután a TŰZKÉV képviselője beszélt a gyűjtőkémények ve­szélyeiről, kicserélésük szük­ségességéről, s az ezzel kapcso­latos pályázati lehetőségekről. Az Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltség egyúttal felhívta a lakosság figyelmét a meg­felelő minősítéssel rendelkező szén-monoxid-érzékelők mie­lőbbi beszerzésére. ■ M. Z. i * I 4 * 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom