Heves Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-21 / 168. szám

2014. JÚLIUS 21., HÉTFŐ TISZA-TO 5 Időkapszulát rejtett a tomaji templom keresztgömbje üzenet „Isten kegyelméből éltünk és jelen voltunk ezen gömb lezárásánál, melynek hosszú évezredeken keresztül hirdetni kell az igaz keresz­tény hitet. Átkozott legyen az a kéz, mely romboló szándékkal hozzá nyúlna.” - olvashatják elődeik üzenetét a tomajmo- nostoraiak, melyet a római ka­tolikus templom felújítása köz­ben találtak. A torony kereszt­gömbje ugyanis levelekkel, üzenetekkel teli üveget rejtett, melyet még 1939-ben, a temp­lom építésénél helyeztek el. A tomajmonostorai katolikus templomot 1938-ban kezdték , építeni a lakosság, az egyház és gróf Nemes János közremű­ködésével. A keresztgömbben talált üveg 1939-ben tintával írt emléksorokat őrzött három­negyed évszázadon át. Köztük a templom bádogosáét, az egykor az épület mellett lakó Ádám Sándorét, Barczi József kántortanítóét és Bernáth Ist­ván, a falu fűszeres, rőfös ke- reskedőjéét. Tomajmonostorán többen ma is élnek a 75 évvel ezelőtti sorok íróinak leszár­mazottai, ismerősei közül. A településen most ünne­pélyesen helyezték vissza a kapszulát, melybe a régi le­velek mellett új írásokat és emléktárgyakat is tettek, majd Mészáros Ferenc plébános megáldotta az utókornak szánt üzeneteket. Ezt követően ke­rültek vissza a torony kereszt­gömbjébe. Mint ismeretes, To- majmonostora katolikus temp­lomának rekonstrukciója egy nagyszabású fejlesztés egyik eleme, melynek keretében a Tisza-tó térségében számos templom megújul. ■ Visszakerült a keresztgömb Geszti Jánosné, a falusi turizmus egyesület alelnöke szerint nem elég csupán szállást adni a vendégeknek, aktív időtöltésükről is gondoskodni kell Sokan elrettentek a térségtől turizmus Ma már szinte csak az utolsó pillanatban foglalunk szállást Az utóbbi hetek riasztó hírei sajnos a falusi turizmusban is kezdik éreztetni hatásukat a Tisza-tó térségben. Sokan visszamondták a foglalásokat, ám a vendégfogadók bíznak a fellendülésben. Szilvási Zsuzsa A nyári szezon kezdetén összes- I ségében mintegy hatvanszázalé- ! kos volt az előfoglalások aránya a Tisza-tó környéki településeken. A június végi-július eleji tisza­füredi lépfene fertőzés azonban sok reménybeli vendéget elriasz­tott az itteni nyaralástól.- Az utóbbi napokban sorra | hívnak fel a korábbi érdeklődők és mondják le a foglalásaikat - mondta el egy szakember, aki már évtizedek óta üzemeltet szállásokat a térségben. - Első­sorban azok döntenek így, akik messzebbről érkeznének, nem | ismerik annyira a környéket, az itteni viszonyokat. Remé­lem, hamarosan jelentkeznek helyettük olyanok, akik tudják, hogy teljesen biztonságos az it­teni élet. A falusi turizmus minden kistelepülés számára fontos be- J vételi forrást jelent. Egyre több az olyan falu, ahol olyan plusz szolgáltatásokat, kuriózumnak számító rendezvényeket tudnak felmutatni, amely felkelti a ki­kapcsolódni vágyók érdeklődé­sét. A városi nyüzsgés helyett sokan falusi légkörre vágynak, ahol eltölthetnek néhány napot nyugodtan. Főként a kisgyer­mekes családok számára szolgál igazi érdekességekkel egy-egy ilyen kiruccanás.- Tavaly nyáron Sarudon nyaraltunk a barátainknál - meséli a fővárosban élő Soós Gabriella. A fiatal édesanya még a telefonját is kikapcsolta az alatt a hét alatt, amíg a köz­ségben tartózkodott a családjá­val. - A gyerekeink életükben először simogattak, etettek és fejtek tehenet. A Tisza-tónál fo­gott halat megsütöttük, és va­lódi kecsketejet ittunk hozzá - tette hozzá. - Természetesen a kenyeret is mi készítettük, ráadásul viszonylag olcsón megúsztuk: négyen alig több mint 40 ezer forintból jöttünk ki. Ezért úgy döntöttünk, hogy idén is visszatérünk, s mivel kicsit már nagyobbak a gyer­kőcök, megpróbálkozunk a tó körbekerékpározásával is. Egyre nagyobb az érdeklődés a nagyobb városokban élő em­berek részéről a vidéki üdülési lehetőségek iránt, hiszen szinte egy nagyvárosi vakáció árának töredékéért nyaralhatnak nyu­godt környezetben. A vendég­házak, horgászati, lovaglási, ko- csikázási lehetőségek, kézműves foglalkozások, színvonalas prog­ramok máris turistacsalogatók lehetnek. így azután Abádsza- lóktól Tiszanánig számos olyan lehetőség közül válogathatnak a térségbe érkező vendégek, ahol a jó levegő és a csend mel­lett tartalmas programokat is kínálnak számukra.- Viszonylag nyugodtan vág­tunk neki az idei szezonnak, az előfoglalások aránya a legtöbb szolgáltatónál megfelelőnek tűntek, ráadásul lassan hozzá­szokunk, hogy az internet és az okostelefonok világában egyre többen csak akkor foglalják le a szállásukat, amikor már el­indulnak nyaralni, az utolsó pillanatban döntenek - tudtuk meg Geszti Jánosnétól, a falusi turizmus egyesület alelnöké- től. - Nyilvánvaló, hogy olyan A falusi turizmus szálláskínála­tában a hagyományos paraszt­házaktól a hipermodern vendég­házakig széles a választék a Ti­sza-tónál. Hitel- vagy bankkártyá­val egyre több helyen lehetfizetni, a SZEP-kártyát pedig szinte min­denhol elfogadják manapság. Az árak egy éjszakára 2500- 5000forint között mozognak a szobák felszereltségétől, az utazás időpontjától és az eltöltött éjsza­kák számától függően. A térség szinte minden településén élnek hirtelen jött helyzetekre, mint a mostani lépfenefertőzés, nem lehet előre elkészülni, de bízom benne, hogy rövid idő alatt tú­lesünk ezen a kezdvezőtlen idő­szakon, és a korábban oly von­zó falusi pihenés mind a köz­vetlen vízparti szállásadóknál, mind a háttértelepüléseken is­mét előtérbe kerül. Összességé­ben elmondható, hogy ma már nem elég csupán szállást adni, hiszen a vendégeink pihenése nem csupán lustálkodásból áll; minél többféle kikapcsolódási formára nyílik lehetőségük, annál hosszabb ideig marad­nak. Ráadásként, ha le tudjuk kötni a gyerekeket a ház körü­li dolgokkal, kisebb kézműves foglalkozásokkal, a szülőknek is jobban telik a nyaralás. egy-egy népi kismesterség alapjait továbbadni tudó mesterek. A falusi vendéglátáshoz az erede­ti ízek is hozzátartoznak, amelyek többek között a vidék egyik leg­fontosabb vonzerejét is jelentik. Megkóstolhatjuk a hagyományos módszerrel készült kun ételeket, mint például a kötöttgaluska-le- vest, de kedvünkre ízlelhetünk kemencés ételeket is. Az igazi al­földi egytálételek, kemencében sült kalácsok visszacsalogatják az egykori vendégeket. Hagyományostól a modernig - akár kártyával is Autót kaptak a tiszananai polgárőrök hosszú évek tapasztalata bi­zonyítja, hogy a polgárőrség a rendőrség első számú stra­tégiai partnerévé vált. Ezt a kapcsolatot segíti az a Volks­wagen Bora, melyet az Or­szágos Rendőr-főkapitányság vezetője megbízásából Czine- ge László rendőr ezredes, a Heves Megyei Rendőr-főkapi­tányság vezetője adott át a kö­zelmúltban a Tiszanánán mű­ködő polgárőr egyesületnek. A település polgárőrei eddig saját gépjárműveikkel erősí­tették a térség közbiztonságát, továbbá számos alkalommal láttak el közös járőrszolgálatot a Tiszanánai Rendőrőrs jár­őreivel is. Kézműves foglalkozások az önkocentrumban ezekben a hetekben ha­gyományos anyagokkal és technikákkal tartanak kézműves foglalkozásokat Szokolainé Molnár Eszter vezetésével az Ökocent­rum szabadidőparkjában, a Tájháznál. Többek között fonott baba készítésével, nemezeléssel, gyékény figurák, kosárka, illetve szalmadíszek készítésének fortélyaival ismerkedhet­nek meg az érdeklődők. Dinnye nőtt a hegyesi focipályán A már évekkel ezelőtt felszámolt kunhegyesi sportpálya területét jelen­leg a közfoglalkoztatottak művelik szabad földön és fóliasátrakban egyaránt. A focipálya helyén ültetett dinnyepalánták lassan már termést hoznak. Nő a dinnye - mutatja Botos Béla Halad a rendelő felújítása Kunhegyesen egészségügy A munkák idejére átmenetileg el kellett költözniük a körzeteknek Uj szigeteket vettek birtokukba a csérek Komoly fejlesztés zajlik ezek­ben a hetekben a kunhegyesi orvosi rendelőben. A közel hat­vanmillió forintos beruházás a tervek szerint őszre be is feje­ződik. Az átmeneti időszakra az itt működő két háziorvosi körzetet a város másik két ren­delője fogadja be, a vérvételi la­bor a fogorvosi rendelő jelenleg üresen álló részébe költözött át, a védőnői szolgálat és a gyer­mekrendelés pedig a Kossuth iskola épületében kapott helyet. A pályázat keretében sor ke- J rül többek között a fűtéskor- i a: szerűsítésre, burkolatcserére, | napkollektorokat szerelnek fel, J illetve műszerbeszerzésre ke- I rül sor. A napi munka során A felújítás végére teljes mértékben megújul az orvosi rendelő Kunhegyesen használatos kisebb eszközök mellett hordozható EKG-készü- lék vásárlását is tervezik. Fontos változás emellett, hogy a mintavételi labor kapa­citása áprilistól kibővült, így több vizsgálat végzésére nyí­lik lehetőség. Sőt, mostantól a pajzsmirigyszűrés feltételeit is megteremtették a karcagi Kátai Gábor Kórház közreműködésé­vel. Mint ismeretes, a vérvételi laboratórium immár egy éve működik Kunhegyesen, váro­si kezdeményezésre, a karcagi kórház telephelyeként. Koráb­ban napi tizenöt fő-számára biz­tosították helyben a vérvételt, ez a kapacitásbővülés eredménye­ként huszonöt fő lett. ■ természetvédelem Küszvágó csér fészkeket, s benne tojáso­kat fedezett fel a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága a Kis-Tisza átvágása során fel­halmozott depónián - tájékoz­tatott a Kötívizig. Az újonnan létrejött szigeten az egyeden­ként százezer forint természe­ti értéket megtestesítő küsz­vágó csér mostanra 15-20 fészket alakított ki a - Komp­lex Tisza-tó Projekt kereté­ben végzett - mederkotrásból származó iszaphalmon. A mintegy 7,6 milliárd fo­rint költségvetésű Komplex Tisza-tó Projekt részben a tá­rozó belső áramlási viszonya­it hivatott javítani az utóbbi évtizedekben feliszapoló- dott szakaszok kikotrásával. A fejlesztésnek köszönhetően összesen megközelítően egy­millió köbméternyi üledék­től szabadítják meg a tározó területét, következésképpen ennyivel nő a Tisza-tó tározó- kapacitása, egyúttal a benne otthonra lelt halak, vízi élő­lények élettere. Mint a csé­rek mostani példája mutat­ja, a páratlan madárvilág is „hasznot húz” a jelenleg zajló nagyszabású beruházásból, hiszen a kikotort anyagból olyan szigetek jönnek létre, amelyek új élőhelyül, költő­helyül szolgálnak a továb­biakban. ■ » » * i i a I

Next

/
Oldalképek
Tartalom