Heves Megyei Hírlap, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)

2014-06-23 / 144. szám

16 2014. JÚNIUS 23., HÉTFŐ Osztrák Nagydíj, Nico Rosberg nyerte a Formula-l-es világbajnokság Osztrák Nagydíját, megelőzve csa­pattársát, a remekül rajtoló Lewis Hamiltont, akivel szemben így 29 pontra nőtt az előnye a vb-pontverseny- ben. Valtteri Bottas a harmadik, Felipe Mássá a negyedik helyen végzett. SPORT Egyszerűen jobbak voltak, hej! AVENTics-KUPA Tripla korona a plútósoknak, két ezüstöt az Egri Sportcentrum SE nyert A Horváth Tamás, Balogh László és Gyetván Krisztián által felkészített Plútó SE Eger csapatai három korosztályban is a legfényesebb medált érdemelték ki Képgaléria: HEOL.hu Hat korosztályból ötben egri csapat játszott döntőt a XXI. Aventics-kupa nemzetközi utánpótláslabdarúgó-tornán a Felsővárosban. Három ara­nyat a Plútó SE hódított el, két ezüst a büntetőkkel alul­maradt Egri Sportcentrum SE birtokába került. Bódi Csaba „Egyszerűen jobbak vagyunk, hej, hej!” A 2005-ös korosztály fináléjában joggal zúghatott a rigmus, Pajzs Józsikáék fö­lényesen verték a vecsésieket is. Eközben izgalomból kijutott a Plútó SE 2004-es és 2003-as játékosainak, és velük együtt a szülőknek is, ám végül lehetett locsolni a kölyökpezsgőt a tor­nagyőztes lurkók fejére.- Az egyik téli, ugyancsak Csuhay József szervezte egri te­remtornán a ’91-es, a ’93-as és a ’94-es korosztályban akadt már példa a triplázásra, ám a mos­tani hármas diadal értékesebb, mert sokkal népesebb és erő­sebb mezőnyben sikerült első helyeket szerezni, továbbá az aranyakon túl jár a gratuláció a 2005-ösöknél negyedikként végzett csapat játékosainak is - magyarázta Horváth Ta­más, az idén 15 éves Plútó SE első embere. - Ez az esztendő hihetetlenül jól sikerült, mert a Kölyökligában elért össze­sített harmadik helyen túl a Diákolimpia Országos Döntőjé­ben is két ezüst jutott a jobbára klubunk játékosai által alkotott Kemény Ferenc Sportiskolái Ál­talános Iskola együtteseinek. Be kellett érni a második he­lyezéssel az Egri Sportcentrum SE 2001-es és 2002-es társula­tának, miután a büntetőknél ellenfeleik céloztak pontosab­ban. Volt is letörtség a Székely Károly és Pádár Béla vezényelte fiatalok körében. A Csuhay József által veze­tett Egri Focisuli SE négynapos rendezvényén hat korosztály­ban 82 gárda játszott egymás­sal kiváló időben, jó körülmé­nyek között.- Az elmúlt évekhez képest zökkenőmentesebb tornán va­gyunk túl - értékelt Csuhay. - Az egri csapatok feltűnően jól szerepeltek, amiért jár az elismerés, mint ahogy azokat is tisztelet illeti, gondolok itt elsősorban a névadó főszpon­zor cég ügyvezető igazgatójára, Gödri Istvánra, akik segítettek az esemény sikeres lebonyolí­tásában. Köszönöm a támoga­tást és a részvételt valamennyi érintettnek. A VÉGEREDMÉNYEK. 2001-ES korosztály: 1. CSS Reghin Szászrégen (romániai), 2. Eg­ri Sportcentrum SE, 3. Arany- szarvas SE, 4. Csep-Gól FC. Különdíjak. Gólkirály: Medgye- si Márk (Csep-Gól FC). Legjobb kapus: Kormos Gergő (Egri Sportcentrum SE). Legjobb me­zőnyjátékos: Luca Sergiu (CSS Reghin Szászrégen). 2002-ES KOROSZTÁLY: 1. Gold- ball ’94 SE, 2. Egri Sportcent­rum SE, 3. Székelyudvarhely FC (romániai), 4. Gyergyószent- miklósi Jövő FC (romániai). Gólkirály: Kacsó Botond (Egri Sportcentrum SE). Legjobb ka­pus: Gábriel Gergő (Goldball ’94 SE). Legjobb mezőnyjáté­kos: Szabó Mátyás (Székelyud­varhely FC). A Sportcentrum két csapatának vesztét a meccs utáni büntetők okozták 2003- AS KOROSZTÁLY: 1. Plú­tó SE, 2. Budatétény SE, 3. SC Hírös-Ép, 4. Ikarus BSE. Gól­király: Gazdag Vajk (SC Hí­rös-Ép). Legjobb kapus: Jáky Mátyás (Budatétény SE). Leg­jobb mezőnyjátékos: Balogh Dániel (Plútó SE). 2004- ES KOROSZTÁLY: 1. Plútó SE, 2. SajóVÖlgye Focisuli, 3. Csepel FC, 4. Grund 1986 FC. Gólkirály: Bottlik Bernát (Sa- jóvölgye Focisuli). Legjobb ka­pus: Gregus Gergő (Csepel FC). Legjobb mezőnyjátékos: Bár­sony Lőrinc (Plútó SE). 2005- ÖS KOROSZTÁLY: 1. Plú­tó SE „A”, 2. Ferihegy Sport­akadémia Kft Vecsés, 3. Baráti Bőrlabda FC, 4. Plútó SE „B”. Gólkirály: Nagy Norbert (Plútó SE „B”). Legjobb kapus: Pfeffer Gábor (Ferihegy Sportakadé­mia Kft Vecsés). Legjobb me­zőnyjátékos: Paizs József (Plútó SE „A”). 2006 0S KOROSZTÁLY: 1. UTE „B”, 2. Szolnoki MÁV UFC, 3. Százhalombattai VÜK SE, 4. UTE „A”. Gólkirály: Várnai Vin­ce (UTE „A”). Legjobb kapus: Lakatos Máté (Szolnoki MÁV UFC). Legjobb mezőnyjátékos: Balázs Olivér (UTE „B”). Tizenegyesekkel vesztette el a feljutást a GYAK osztályozó Gyöngyösön 600 néző előtt nem sikerült legalább egy gólt elérni megyei bajnokunknak Osztályozó az NB III-ba jutá­sért, 2. mérkőzés: yösi AK - Bátaszék SE 0-0, tizenegyesekkel: 4-5 Gyöngyös, Komiéi Sportte­lep, 600 néző: V: Benke Balázs (Farkas M., Kovács IIG.). gyöngyös: Halasi - Ollári, Nagy Á., Szilágyi N., Kovács Á. - Tóth T. (Kluk, 106.), Barta Á., Pilinyi, Fülöp B. (Galó, 46.) - Klavács, Nádudvari, edző: Maj- zik Zoltán. bátaszék: Fügedi - Liesz- kovzsky, Calka S., Jaksa, Roz- gonyi (Horváth L., 87.) - Botos, Mészáros, Gábor G., Horváth G. - Calka N., Földvári (Gábor R, 75.). EDZŐ: Dienes Pál. A gyöngyösiek kénytelenek voltak búcsút inteni a magasabb osztálynak A Tolna megyei bajnoknál le­játszott egy héttel ezelőtti mér­kőzés után Gyöngyösön sem bírtak egymással a csapatok. Mivel a hosszabbítás sem ho­zott döntést 11-esekre került sor, amelyek során a vendégek céloztak pontosabban. JÓK: Kovács Á., Szilágyi N., Nagy Á., Pilinyi, ill. Jaksa, Roz- gonyi, Gábor G., Fügedi. MAJZIK Zoltán: - A véglete­kig kifacsart két csapat nagy mérkőzést játszott a visszavá­gón is. A rendes játékidőben és a hosszabbítás utolsó pillanatá­ban is a lábunkban volt a győ­zelem lehetősége. dienes PÁL: - Küzdelmes ta­lálkozón a szerencse is mellénk állt. Mindkét csapat becsülettel helyállt a két mérkőzésen. FELJUTOTT: a Bátaszék SE, 0-0-val, 11-esekkel. Halmóczki Ferenc A Vác másodszor is legyőzte a Hévízt így feljutott a harma­dik vonalba, akárcsak a Kis­kunfélegyháza. HÉVÍZ SK-VÁC FC 0-1 (0-1) GÓLSZERZŐ: Rusvay (2.) feljutott a Vác, kettős győ­zelemmel (4-0) SZABADKÍGYÓS- KISKUNFÉLEGYHÁZA 2-3 (0-2) gólszerző: Cseke T. (66., 90.), ill. Némedi (34.), Lapsánsz- ki (43.), Balog (75. - 11-esből) feljutott: a Kiskunfélegyhá­za, 5-4-es összesítéssel. ■ B. Cs. HÍRSÁV Michelisz hetedik, Nagy tizennyolcadik autósport Michelisz Nor­bert a hetedik helyen zárta a túraautó-világbajnokság (WTCC) belga állomásának második futamát is, ezzel összesen 12 pontot szerzett Spa-Francorchamps-ban. A másik magyar, az élete el­ső WTCC-hétvégéjén szerep­lő recski Nagy Norbert a 18. helyen ért célba. ■ B. CS. Joó Abigél harmadik a budapesti GP-n cselgáncs A 78 kilós Joó Abigél bronzérmet nyert az olimpiai kvalifikációs Buda­pest Grand Prix-n. A kétsze­res Európa-bajnok magyar a harmadik helyért kiírt mécs­esén intésekkel verte a szin­tén Eb-aranyérmes francia Lucie Louette-et. A KSI dzsú- dósa szerezte a magyar csa­pat harmadik érmét a Papp László Arénában: szombaton Csernoviczki Éva (48 kg) arany-, Karakas Hedvig (57) pedig bronzérmesként vég­zett nyert. ■ MTI.HU Örömmel vállalnám - Mocsaiból rektor lehet kézilabda Jó esély van arra, hogy a parlament elfogadja a hét elején benyújtott tör­vényjavaslatot, miszerint a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudo­mányi Kara újra független intézmény legyen. Sajtó- értesülések szerint Mocsai Lajos, a magyar férfi-kézi- labdaválogatott szövetségi kapitánya a legesélyesebb jelölt arra, hogy az önállóvá és függetlenné váló Testne­velési Egyetemet rektorként irányítsa. ■ SONLINE.HU Az FTC 16 gólos győzelemmel kezdett labdarúgás A Ferencváros csapata tegnap a Népliget­ben lejátszotta első nyári fel­készülési mérkőzését: a zárt kapus találkozón a zöld-fehé­rek 16-0-ra legyőzték Békés megye legutóbbi bajnokát, a Szabadkígyóst. Gólszerző: Havojic (12.), Lauth (14., 40.), Busái (15., 42.), Nagy Dániel (34.), Ugrai (47., 88.), Holman (50.), Pavlovié (59.), Csilus Á. (65., 82.), Orosz (68.), Péter A. (71.), Csilus T. (76.), Nagy Dominik (80.). ■ FRADI.HU TOTÓ A totó 25/2. heti eredményei 1. Argentína—Irán_____________1-0 1 2. Námetotszág-Ghána ________2-2 x 3. Nigéria-Bosznia-Hercegovina 1-0 1 4. Belgium-Oroszország lapzárta után 5. Dél-Korea-Algéria lapzárta után 6. Ljunskila—Syrlanska_________5-11 7. Sudsvall—Sirius_____________1-2 2 8. Angelholm-Landskrona lapzárta után 9. IBV-KR_________________lapzárta után 10 . Thor Akureyri—Valur lapzárta után 11. Fylklr—Keflavik______lapzárta után 12. S tjarnan—Fjölnir lapzárta után 13. Vikingur Reykjavik—Breidablik _____________________lapzárta után Pl usz egy mérkőzés__________________ 14. USA—Portugália lapzárta után

Next

/
Oldalképek
Tartalom