Heves Megyei Hírlap, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)

2014-06-04 / 129. szám

2014. JÚNIUS 4., SZERDA MEGYEI KORKÉP 3 HÍRSÁV Hamarosan indul a község új honlapja felsőtárkány Elkészült, sőt, már működik az önkor­mányzati hivatal új informa­tikai rendszere. Dr. Juhász Attila Simon polgármester emlékeztetett: a község a fej­lesztés során összekapcsolta hálózatát a megyeszékhely- lyel. A faluvezető hozzátette: új honlap is készült, ez egye­lőre tesztüzemben fut, de ezen a héten élesítik, azaz a nagyközönség is megismer­heti a megújult, a korábbinál több szolgáltatást kínáló weboldalt. ■ P. A. Szilárd a közbiztonság a településen szarvaskő Bognár József rendőr alezredes, az Egri Rendőrkapitányság veze­tője tartott beszámolót a képviselő-testület legutóbbi ülésén. Elhangzott: az elmúlt évekhez hasonlóan minimá­lis volt a bűnesetek száma. Ebben nagy szerepe van an­nak, hogy Szarvaskőben pár éve több mint 10 térfigyelő kamerát szereltek fel, ráadá­sul immár körzeti megbízott­ja van a falunak, amire még soha nem volt példa. ■ P. A. A Nemzedékek terére került a Generációk EGER Végleges helyére szállí­tották Rostás Bea Piros első, egri köztéri szobrát. A tervek szerint hivatalosan június 26-án avatják majd fel a fiatal szobrászművész alko­tását a Nemzedékek terén, amelyet nem is olyan régen még az egykori Fényszobor tereként emlegettek az eg­riek. A tér új elnevezéséről áprilisban döntött a megye- székhely közgyűlése. ■ P. A. Daru tette a helyére az alkotást Utcakőről a nagyszínpadra hungariddim Már nemcsak a közönség, de a szakma is felfigyelt rájuk Eleinte a buli volt a lényeg, aztán egyre inkább értek a dalok, s ma már a közönség mellett a szakma is odafigyel az egri Hungariddim zenekarra. Fontos mérföldkőhöz ért az egri Hungariddim zenekar, amely a napokban két orszá­gos tehetségkutató fesztivá­lon is óriási sikert aratott. Pócsik Attila Stílusos lenne azzal kezdeni, hogy amikor néhány éve elő­ször láttam a maroknyi fiatalt a Dobó téri lovas szobor tövében zenélni, már tudtam, hogy a szakma is hamarosan felfigyel rájuk. A valóság ezzel szem­ben az, hogy pusztán magával ragadott a muzsikájuk, vidám­ságuk, önfeledtségük. Aztán eltelt pár esztendő, s már nem­csak az utca kövén, hanem szá­mos színpadon megmutatták magukat, méghozzá szakértők előtt is. A siker nem maradt el: nemrég a fővárosi Talentométer tehetségkutató különdíját nyer­ték el, míg a minap Egerben az ÉTER Fesztivál fődíját. A Hungariddim zenekar (Gu­lyás Benedek, Szeredi Boglárka, Gyula Márk, Sas Attila László, Tóth Tamás és Bodnár Dániel) sokak szívébe lopta be magát, aki meghallja őket, ott ragad, ahol éppen muzsikálnak.- Eleinte az volt a lényeg, hogy bulizzunk egy jót, sokat improvizáltunk, figyeltünk a közönségre, s a dalok egyre inkább értek, szépen lassan színpadi műsorrá alakultak az utcazenélések - fogalmaz Sas Attila. - Folyamatosan fej­lődtünk, egyre többen jöttek meghallgatni minket, bővült a zenekar, s éreztük, van benne lehetőség. Koncert koncertet szült, aztán úgy döntöttünk, ideje zsűri előtt is megméret­nünk magunkat. Hogy pontosan milyen zenét is játszanak, azt nehéz meg­mondani, vagyis szinte lehe­tetlen kategorizálni. Mindenki ugyanis hoz „magából” is va­lamit, keveredik a népzene, a ska, a funky, a reggae vagy a pop. Persze, skatulyára nincs is szükség, a lényeg, hogy jó. Olyannyira, hogy a fővárosi Ta- lentométeren (amelyet két éve egy egri zenekar, az Ethnofil nyert), a zsűri különdíjjal jutal­mazta a csapatot.- Az igazat megvallva ez volt az első olyan koncert, ahol az első másodpercekben kicsit megremegett a lábunk, ennek ugyanis tétje volt - mondja Tóth Tamás. - A végére aztán olyan buli kerekedett, amit a zsűri is elismert... A helyzet furcsaságára utal­va Bodnár Dániel úgy fogal­maz: nem nyertek, de nem is veszítettek Budapesten.- Papíron nem jutottunk a döntőbe, de kaptunk egy óriási lehetőséget: egy tévéfelvétellel egybekötött élő fellépési lehe­tőséget az A38 Hajó Koncertter­mében, ami gyakorlatilag felér egy fődíjjal - teszi hozzá. Beszélgetésünk során ki­rajzolódnak a szerepek: bár a csapatban demokrácia van, mindenkinek megvan a fel­adata, marketing, koncertszer­vezés, videók... A „zenei agy” Gulyás Benedek. Ő azt emeli ki, a lényeg nyitottságon van. Volt, hogy megpróbálták meghatá­rozni saját stílusukat, de végül arra jutottak, nincs olyan, hogy valami nem Hungariddimes.- Olyan muzsikát szeret­nénk, amit bármeddig játsz­hatunk, s mindig meg tudunk újulni benne. Az életen át tartó zene igazán kecsegtető cél... - emeli ki. A minap pedig Egerben is nagy sikert aratott a csapat, ők nyerték az ÉTER Fesztivált. Ér­dekes, de nem sokon múlt, hogy ne nevezzenek be, ám a zsűri- meghallgatva a felvételeiket- azt mondta, mindenképpen ott a helyük. Ráadásul a fiata­lok dupláztak is: Tóth Tamás a legjobb basszusgitárosnak járó díjat is elhozta. A közönség soraiból pedig mind gyakrabban merül fel a kérdés: mikor lesz már lemez. Nos, a csapat a Forrásban már készített felvételeket, nemrég pedig stúdióba vonultak, s a tervek szerint júniusban már hazavihető lesz a muzsikájuk. Persze, még csak az év közepén tartunk, júliusban jön a Veszp­rémi Utcazene Fesztivál, s hát, három a magyar igazság... Zene az egri színházban és Krosno utcáin a beszélgetés során felmerül­tek az elmúlt időszak fontos ál­lomásai. Szeredi Boglárka a Gárdonyi színházbeli március 15-ei előadást említi példaként. Fehér István színművész kérte fel őket, hogy zenéljenek az ün­nepi műsorban, ami aztán fer­geteges sikert aratott, s azóta is felemlegetik. A csapat többször is járt Lengyelországban az el­múlt időben, Krosnóban, a kon­cert után még az utcán is mu­zsikáltak, s legalább 150 ember tapsolt nekik. A buli közepén azonban megjelentek a rend­őrök, ám nem azért, hogy leál­lítsák a mókát. Csak azt kérték, játsszák el a Gyöngyhajú lányt. Ők pedig örömmel tették. JEGYZET POPOVICS ZSUZSANNA Szünidei gyerekvágyak az előrelátó szülőknek már május közepén-végén pon­tos menetrendjük van arról, hogy óvodás/iskolás gyerme- kük/gyermekeik hol töltik a vakációt. A témában gyors közvélemény-kutatást végez­tem, és meglepett az ered­mény. Egy átlagosnak mond­ható családban két-három tábor is vár a gyerkőcökre, plusz közös családi nyara­lás. Van, ahol egy iskolai és egy sporttábor után augusz­tusban még repülőre ülhet a 8 és 12 éves testvérpár, elutazhatnak az olasz ten­gerpartra, rokont látogatni. Egy másik család kisiskolás gyerkőcei tavaly kipróbálták az „ottalvós” tábort, és any- nyira bejött nekik, hogy idén háromra is „beneveztek”. bezzeg az én időmben - jut eszembe. Épp csak befejez­tem az első osztályt, amikor kisírtam a szüleimnél, hogy a „nagyokkal” mehessek út­törőtáborba. Az lett a vége, hogy végigbőgtem az éjsza­kákat, és két nappal a tur­nuszárás előtt anyukámnak haza kellett vinnie, mert akkor meg azért hisztiztem. Néhány év múlva, „érettebb” fejjel ismét beneveztem egy hasonlóra. Egyik maradan­dó tábori emlékem, hogy megnyertem egy szavalóver­senyt, a másik, hogy egyik éjszaka néhányan sikeresen „fogpasztáztunk” (kentük össze alvó társainkat fog­krémmel). Másnap mi ébred­tünk ragacsosan. mivel telt a szünidő többi része? Volt kert, és a háziál­latok körül is mindig elkélt a segítő kéz, szórakozásnak pedig maradt a „barátnőzés”. Hiába nyafogtam, a szüleim nem engedtek el a közeli téglagyárba fürödni. Szök­ni nem mertem, gyalog túl messze volt. Azóta nagyot fordult a világ. Minden a gyerekekről szól, értük léte­zik. Vajon tudják, milyen jó nekik? Tapasztalom, hogy nem igazán. Nekik is van­nak elérhetetlen vágyaik. Határtalan életöröm sugárzik a művekből ietek Egy közös kiállításon mutatják be munkáikat kortárs egri képzőművészek Idén is védőoltást kapnak a fiatal gyöngyösi leányok Ők, heten, élik a napjaikat, olgoznak, illetve van, aki yugdíjas már, de alkotnak, s senki máshoz nem mérik [agukat, csakis önmagukhoz, özös bennük, hogy mindany- jian járnak a Siroki Alkotótá- >rba, ott kovácsolódtak össze, igítik, ösztönzik egymást, s így tisztelettel vannak egy- ás munkái iránt - mutatta be : egri kortárs képzőművésze­it a közös kiállítást szervező leki Klára. A Hotel Eger & Park Szálló- galériájában megnyílt tárla- r Czipóné Balczár Magdolna ívésztanár, Gál Éva ny. tanár, Tóth László rajztanár, Kállai irgó fotós, Kántorné Bódi Ilo­na nyugalmazott rajztanár, dr. Somogyi Éva kardiológus szak­orvos és dr. Szókéné Mata Mag­dolna nyugalmazott erdőmér­nök festményei, szobrai, tűzzo­máncai és grafikái láthatók. Az eseményt megnyitó Har­mati László igazgató az író Má- rai Sándort idézte, arra biztat­va, hogy minden nap néhány percig nézegesd valamelyik festő csodálatos művét, s így könnyen feltöltődik a lelked. így történt ez most is, mert nemcsak az érdeklődők elé tárt alkotások, hanem a Farkas Fe- 1 renc Zeneiskola és a Pódium “ Balett és Tánciskola növendé- J keinek produkciói is lelket gyö- I nyörködtetőek voltak. ■ SZ. I. A hetek tárlata június 9-éig látható a Hotel Eger & Park Szálloda galériájában ülés Továbbra is a Mátra Volán Zrt. biztosítja Gyöngyösön az autóbusszal végzett menetrend- szerinti helyi személyszállítást - erről döntött legutóbbi ülé­sén a város képviselő-testülete. A közfeladat ellátásához szük­séges húszmillió forintos több­let fedezetet a város a költség- vetési hiány terhére biztosítja. Az ülésen kiderült: eredményes volt a központi zöldterületek karbantartási munkáira ki­írt nyílt közbeszerzési eljárás, aminek nyertese a ZÖFE Zöld­terület-fenntartó és Fejlesztő Kft. lett, amely 2015 januárjától 2025 végéig látja majd el a mun­kát. Az önkormányzat idén is fi­nanszírozza a 13. életévüket be­töltött lányok humán papilloma vírus (HPV) elleni védőoltását. Az oltóanyag költségét, mint­egy 3,3 millió forintot az idei költségvetésből biztosítja a vá­ros. Az oltási programban azon fiatalok vehetnek részt, akik 2014. január 1. és augusztus 31. között betöltik 13. életévüket. A képviselők határoza­ta alapján a Gyöngyös Város Egészségügyéért díjat idén dr. Bordás Béla ny. gyermekor­vos és dr. Hrabár Jenő főorvos veheti át. A Gyöngyös Város Közszolgálatáért elismerést Csépányné Kovács Emese köz- igazgatási csoportvezető és Per- cze Lászlóné ellátási és szolgál­tatási ügyintéző kapja meg. ■ i

Next

/
Oldalképek
Tartalom