Heves Megyei Hírlap, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-30 / 125. szám

2014. MÁJUS 30., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP 3 ülni '.vi .Inuit Az idegenforgalom helyzete fókuszban noszvaj Lakossági fóru­mot tartanak június 3-án, kedden 14 órától a helyi ál­talános iskolában. A téma a település idegenforgalmi helyzete, illetve jövőképe lesz. Megvitatják a fejleszté­si stratégiát - ami már meg­található a község honlapján -, ezt követően a résztvevők egyeztetnek a turisztikai rendezvényekről is. ■ P. A. Hamarosan kinyithat az élelmiszerbolt szarvaskő A napokban be­zárt a község élelmiszerüzle­te. Barta Győző polgármester a Hírlapnak elmondta: a bér­lővel közös megegyezéssel bontották fel a szerződést, folyamatosan tárgyalnak a lehetséges új üzemeltetővel, reményeik szerint egy-két héten belül újra kinyithat a bolt. Hozzátette: ez nemcsak a helyiek érdeke, hiszen a településen nagy az átmentő forgalom, s a tapasztalat sze­rint az átutazók is szívesen látogatják az üzletet. ■ P. A. Kamerákkal a jobb közbiztonságért egerbakta Térfigyelő-ka- merarendszer kiépítésébe kezd a falu önkormányzata. Varga Tibor polgármester ennek kapcsán közölte: a Belügyminisztérium ki­írásán 10 millió forintra, 5 szerkezet beszerzésére pályáztak, amelyet be kíván­nak kapcsolni a kistérségi hálózatba. Kiemelte: fontos bűnmegelőzési szerepe is van a beruházásnak, amely segíthet egyebek között az illegális hulladéklerakók fel­számolásában is. ■ P. A. Varga Tibor polgármester Nem kell ma a sulis papír gyűjtés Jövőre szigorú feltételekhez kötik az efféle akciókat A fizetség nem túl magas: a papír kilója 15-19, a műanyag kupaké 20-30, a PET-palacké 15-19 forint között mozog átlagosan A legtöbbet az oktatási in­tézmények veszíthetnek a papírgyűjtés betiltásával. Ha a döntéshozók nem változtatnak, és erre kicsi az esély, akkor a jövő év januárjától csak szigorú fel­tételek mellett lehet ilyen akciókat tartani. Hírlap-összeállítás A napokban bejárta a hír az országot, miszerint az új hulla­déktörvény alapján 2015-től az iskolákban és óvodákban nem lehet majd papírgyűjtő akciókat szervezni. A szaktárca tájékoztatásából megtudtuk, hogy a papírgyűjtés nem tilos, de feltételekhez kötött. Az az intézmény ugyanis, amely továbbra is szeretne papírt gyűj- tetni, köteles beszerezni a szigo­rú feltételeket előíró hulladék­gazdálkodási engedélyt. A hul­ladékgazdálkodással egyáltalán nem foglalkozó iskolák, óvodák viszont ezt aligha fogják tudni megtenni, így ők valóban nem gyűjthetnek papírt. A minisztérium indoklása szerint a háztartásokban kelet­kező papírhulladékot állami, illetve önkormányzati többségi tulajdonú közszolgáltatók gyűjt- hetik, vagyis az iskolák a papír­hulladékgyűjtése során őket károsítanák meg, ha azt magán- tulajdonú gazdálkodó szervezet­nek adnák át. A közszolgáltatók­tól elvont értékesíthető hulladék a közszolgáltató bevételét csök­kenti, így a közszolgáltatási díj lakosságot terhelő emelése vál­na szükségessé a rendszer üze­meltetéséhez. Nemcsak az iskolákat, óvo­dákat, de a civil szervezeteket, egyesületeket, főként a nemré­giben alakultakat is fájdalma­VERBOVSZKYÉVA MUNKA­ÜGYES: - Mindig jöttek kis ko­csival a gyerekek, és elvitték a felhalmozott kötegeket. Volt, hogy direkt azért tettem félre a feleslegessé vált papírokat, hogy majd úgyis kell. Az uno­káim még tavaly is elvitték. Szomorú, hogy ha tényleg nem lesz többé iskolai papírgyűjtés. san érinti a döntés. Több Békés megyei szervezetnél elmond­ták, felhívásaikra egyre többen gyűjtötték a műanyag kupako­kat,. alumíniumdobozokat (im­már ezek is a tilalom alá esnek), amelyeket leadva kisebb-na- gyobb összegekhez jutottak. Ez először csak pár ezer, később vi­szont már több tíz ezer forintot is jelentett. Sok civil szervezet­nek a tagdíjak mellett ugyanis nincs más bevétele. A hulladékgazdálkodó cégek általánosságban egyetértettek abban, hogy az oktatási intéz­KONDACSNÉ KÜRTI MAGDOLNA titkárnő: - A gyerekeknek ha­talmas élmény volt az iskolai papírgyűjtés, formálta a közös­séget, jó hatással volt a csapat- szellemre. A felelősségérzetet is erősítette bennük, hogy az ösz- szegyűjtött papír jó helyre ke­rül, ahol újrahasznosítják, és nem a szemétben landol. mények, civil szervezetek által alaposan szétválogatott hulla­dék feldolgozása sok munká­tól kímélte meg őket. Pedig a fizetség nem volt érte sok: a papír kilója 15-19, a műanyag kupaké 20-30, a PET-palacké 15-19 forint között mozog átla­gosan. A szakemberek attól is tartanak, hogy bár jövőre köte­lező lesz a szelektív hulladék- gyűjtés, a gyerekek kevésbé lesznek motiváltak a környe­zettudatos viselkedésben, hi­szen nem kapnak majd pozitív visszajelzést, mint eddig. KOVÁCS ATTILA INFORMATIKUS:- Máig élnek bennem az isko­lai gyűjtésekkel kapcsolatos emlékek. Azt hiszem, volt, hogy nyert az osztályunk. Ösz­tönözte a gyerekeket, hogy kaptak valamit a papírért cse­rébe. A napokban hallottam a hírekben, hogy többé nem lesz ilyen, meglepődtem rajta. Megkérdeztük olvasóinkat: hogyan emlékeznek az iskolai papírgyűjtésekre? JEGYZET Vérszívó kis vámpírok a szúnyogok ügyes kis jó­szágok, állandó felismerésre késztetik az embert, például az emberi testről való isme­reteink felfrissítésére. Olyan helyeken csípnek, ahol le­hetetlen vakarni, bekenni, sőt, amelyek létezéséről mindaddig nem is tudtunk. Elképesztő receptoraik van­nak arra, hogy csípésüket ne érjük el, se kézzel, se láb­bal, sok esetben mindenféle segédeszköz alkalmazása is hasztalan lehet. ráadásul a szúnyogok (bizonyos helyeken szúny- gok), ezek az alattomos kis vér szívók igen nehezen távolíthatóak el a környeze­tünkből. Mert csak ezért, ugye, nem fogok rászokni a cigarettázásra, a légycsapó pedig semmire sem jó velük szemben - mondjuk ez a cél­szerszám nevéből is adódik. A szúnyogháló jó megoldás, de mindenre nem lehet felsze­relni, s nem is ülhetünk min­dig elektromosan beriasztó- zott szobában. A bőrre fújható speciális spray nem rossz, de talán van, aki másféle par­fümöt dobna fel helyette egy könnyed nyári estére. mit várhat el ezek után az ember szúnyogügyben? Pláné az államtól, az ön- kormányzattól, a magassá- gos mindenhatóságtól? Hát, hogy irtsák ki őket, mind egy szálig! írmagjuk se ma­radjon! Ebben aztán bizto­san egyetért még nálunk is mindenki, mert a szemét kis vámpírok nem válogatnak, fideszest, jobbikost, zöldet, liberálist, energiavámpírt egyaránt csípnek, mindany- nyiunk vérét szívják. Per­sze, ölni nem szép, ráadásul nem azért tesszük, hogy ne éhezzünk, hanem hogy kel­lemesebb legyen az életünk. Lelkiismeret-furdalásunk is lehetne, de sokak szerint ha van haszontalan lény a föl­dön, amit nem isten terem­tett, esetleg rosszkedvében, az a szúnyog. Csapjanak hát le rájuk! Baleset lopott kocsival, az autóban drog is volt A CNN rijHirlere dicséri, ajánlja az egri borokat-C^~ eg'er GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ SZAVAZÓLAP A KÖZÖNSÉGDÍJ TÁMOGATÓJA: flVENTICS 0 A 2013/2104-ES EGRI GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ KÖZÖNSÉGDÍJRA JELÖLTJEI egér Rendőrök ellenőriztek több fiatal fiút és egy személy­autót szerdán délután az egri Telekessy utcában. A Hírlap érdeklődésére csütörtökön az esettel kapcsolatban Soltész Bálint rendőr őrnagy, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, hogy egy egri lakos tett bejelentést a rendőrség ügyeletére arról, hogy a városban, a Trinitárius úton egy személyautó nekitola­tott egy másik járműnek. Sze­mélyi sérülés nem történt. A helyszínen intézkedő egyenruhások megállapították, hogy a tolatást végző kocsit még május 21-én Debrecen­ből tulajdonították el, ezért az abban utazó férfiakat előállí­tották a rendőrkapitányságra. A nyomozók kihallgatták 0. Dávid 22 éves és 0. Gergely 20 esztendős verpeléti lakosokat, akiket lopás bűntettével gyanú­sítanak megalapozottan. Ennek során a fiatalok továb­bi vagyon elleni bűncselekmé­nyek elkövetését is elismerték. A rendőrök a gépjármű átvizs­gálásakor kábítószergyanús zöld növényi származékot is találtak több helyen a jármű utasterében. Mindezek után az Egri Rendőrkapitányság munkatársai mindkét embert bűnügyi őrizetbe vették, s kez­deményezték előzetes letartóz­tatásuk elrendelését is. ■ M. Z. nedűk Jennifer Walker, a CNN riporterének szülei Egerben foglalkoztak borral. Az újságíró a közelmúltban édesanyjával látogatta meg az Szépasszonyvölgyet, s be is számolt élményeiről. írásában Magyarország egyik legszebb turistalátványosságának neve­zi a területet. A cikkben több pincészetről is beszámol, ame­lyeket érdemes meglátogatni. Mindemellett természetesen szól a szőlő- és borfajtákról, így a Cserszegi Fűszeresről, a „vámpírok ellen is oltalmat adó” Egri Bikavérről, a Debrői Hárslevelűről, de ír a tölgyfa­hordós érlelésről, a hagymás zsíros kenyérről is. ■ P. A. RENDEZŐK I I Baráth Zoltán; O Beke Sándor; O Blaskó Balázs; O Halasi Imre SZÍNÉSZNŐK I I Bánfi Kata; Q Dér Gabriella; O Dimanopulu Afrodité; O Marjai Virág; Q Saárossy Kinga SZÍNÉSZEK I I Kelemen Csaba; O Nagy András; O Ozsgyáni Mihály; I | Várhelyi Dénes; O Vókó János TÁNCMŰVÉSZEK: I I Emődi Attila; O Kelemen Dorottya; O Kőhalmi Viktória Csak eredeti szavazólapot fogadunk el. Kategóriánként egy személy jelölhető. A szavazólapot kérjük az alábbi címre eljuttatni: Heves Megyei Hírlap * 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 4 á i 1 >

Next

/
Oldalképek
Tartalom