Heves Megyei Hírlap, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-21 / 117. szám

4 2014. MÁJUS 21., SZERDA MEGYÉNK KISTÉRSÉGEI összefogás Azbesztügyben több ezren kérték a kormány segítségét Értesüléseink szerint hamarosan megszűnhet a locsolásos védekezés a volt cementgyár területén, s ideiglenesen fóliával fedhetik le a romokat Volna igény a honi cukorgyártás felélesztésére hatvanban a magyar cukor­ipar tönkretételét „eredmé­nyező” privatizációról is be­szélt Font Sándor. A korábbi országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke a Köz­életi Szalon moderátorainak, Litya Lászlónak és Tompa Z. Mihálynak a kérdéseire vála­szolva elmondta: az Európai Unió intézményeiben hamaro­san elkezdődik az érdemi vita arról, hogy fenn kell-e tartani a cukorkvótarendszert, vagy pedig mindenki annyit termel­het majd, amennyit szeretne. Ha marad a kvóta, kérdés lesz az is, hogy bővíthető-e annak mennyisége, illetve, hogy újra lehet-e osztani az országok kö­zött, netán szükségessé válik a szűkítés, és így Európának a világpiacról kell majd besze­reznie a hiányzó készletet.- Csak ezen döntések után lehet megállapítani, hogy Magyarországnak lehetősége nyílik-e visszatérni a nagyobb kapacitású termelői piacra - jelentette ki a politikus, aki szerint a hazai döntéshozók és az ágazat képviselői között komolyan tartja magát az a vélekedés, miszerint ha mód nyílna rá, akkor - legalább az önellátás szintjéig - Magyar- országnak bővítenie kellene kapacitását. Nemcsak azért, hogy ne közvetlen importőrök legyünk, hanem azon okból is, mert a mezőgazdaság szem­pontjából rendkívül fontos, hogy cukorrépát termeljünk. Font Sándor személyes véle­ménye szerint is alkalomadtán újra kellene éleszteni a honi gyártást. ■ Oldalszerkesztő: Tari Ottó Telefon: 06-30/556-3165. Hirdetési ügyekben: 06-20/950-3895. Hatvani kistérségi oldalunk legközelebb június 19-én jelenik meg. Több ezer aláírás gyűlt össze a volt cementgyár területé­nek rendbetétele és az az­besztmentesítés érdekében, hamarosan elkezdődnek a településen a fejlesztések, átalakították a városüzemel­tető kft. működését - ezekről beszélgettünk Víg Zoltán lő­rinci polgármesterrel. Tari Ottó- Polgármester úr, az önkor­mányzat vezetése nemrégiben aláírásgyűjtésbe kezdett, arra kérve Magyarország kormányát, hogy az a lehető legrövidebb időn belül végeztesse el a volt Eter- cem területén az azbesztmente­sítést, hogy az ott lévő anyagok ne okozzanak további egészség- károsodást...- Az aláírásgyűjtés első néhány napján több mint ezerkétszázan látták el kéz­jegyükkel az íveket, amelyeket Pálinkás Péter alpolgármester azonnal eljuttatott Szabó Zsolt országgyűlési képviselőnek. Ám ezt követően is további több százan csatlakoztak a kezdeményezéshez, s ezúton is köszönöm mindannyiuk kiál­lását. A képviselő úr elmondta: a kormány tud a lőrinciek fé­lelmeiről, az azbesztveszélyről, s reményei szerint legkésőbb szeptemberre el is szállítják városunkból a veszélyesnek ítélt hulladékot. Mi is ebben bí­zunk. Ugyanakkor a szakható­ságtól még mindig nem kaptuk meg a legkésőbb április 10-re ígért vizsgálati eredményt.- Azért bizonyára akadnak ennél kedvezőbb hírek is Lőrinciben. Például, hogy képviselő-testüle- tük jóváhagyta az idei fejlesztési terveket.- Valóban, örömmel adhatok hírt arról, hogy véglegesítettük a fejlesztési koncepciót, amely mindhárom településrészt - a mátravidéki erőművet, Lőrincit és Selypet is - érinti. A mun­kálatok egyes területeken már a közeli napokban, hetekben elkezdődnek, s terveink sze­rint nyár derekára ezek nagy része be is fejeződik. De az erőműnél még előbbre járunk, hiszen itt hosszú évek után ismét önálló háziorvos rendel, aki felújított helyiségekben fogadhatja a betegeket, s a szol­gálati lakását is rendbe tettük. Ugyanezen a lakótelepen mint­egy húsz újabb parkolóhelyet is létesítünk, a 21-es főút mel­letti létesítményünkben pedig bővítjük a közkonyhát, hogy 550-es adagszámmal láthas­suk el az igényeket.- Miként más településeken, Lő­rinciben is a közutak állapotát illetik a legtöbb kritikával.- Amit önerőből képesek vagyunk elvégezni, azt el is végezzük. A nyár közepéig vá­rosunk összes, önkormányzati fenntartású közútján megold­juk a kátyúzást, az Árpád út páratlan oldalán a Petőfi-szobo- rig lekövezzük a szervizutat, s ugyanitt rendbe tesszük a köz- világítást is. A városközpont­ban, a Kegyeleti Park mellett- a postával szemben - további 6-7 parkolóhely létesül. A Kos­suth Lajos utcában elvégezzük a legszükségesebbeket, hogy enyhítsük a mostani állapoto­kat, ám tudni kell, hogy itt a teljes rekonstrukció százmil­liós nagyságrendű, ami pályá­zati támogatás nélkül jócskán meghaladja a lehetőségeinket.- Toyábbi tervek?- Három játszóterünket négymillió forint értékben új eszközökkel szereljük fel, amiket elképzeléseink szerint már a gyermeknapon birtokba vehetnek az apróságok. A Rá­kóczi úti óvodában korsze­rűsítjük a fűtést, s kijavítjuk a tetőt. Itt a munka június közepén kezdődik, a gyerekek elhelyezéséről az átmeneti időszakban gondoskodunk. Selypen, az úgynevezett „ma­lomudvarban” rendbe tesszük a gépjárműtárolót. Felújítjuk továbbá a Nefelejcs úti járdát a mellette húzódó gyárkerítéssel együtt, továbbá a selypi és a volt mozinál lévő buszmegállót is korszerűsítjük. És persze, virágosítunk mindenfelé.- A közelmúltban átszervezték a Lőrinci Város Kft. struktúráját. Miért volt erre szükség?- Az alulfinanszírozottság következtében gazdaságta­lan volt a társaság működése. A döntés nyomán számos fel­adatot - egyebek között a zöld­terület-kezelést és a karban­tartási munkák nagy részét (illetve a már korábban más cég által végzett szemétszál­lítást) - a képviselő-testület döntése nyomán kiszerveztük, így a kft. hatáskörében mára „csak” a közétkeztetés, vala­mint a karbantartás általános része maradt. Az üzleti terv alapján az önkormányzat rövid időn belül helyreállítja a cég gazdálkodását. A néhai költőnő emlékére tartottak szavalóversenyt Lőrinci térségében A lőrinciben élő, 92 éves, de a közéletben ma is aktív Kardos Márton - néhai felesége költői munkásságának adózva - még 1999-ben hozta létre a Kardos Nagy Ibolya Irodalmi Alapít­ványt. Azóta kétévenként sza­valóversenyt is rendeznek a tér­ség fiataljai számára. A pénz­díjas megmérettetésen egy kötelező Kardos Nagy Ibolya-, illetve egy szabadon választott verssel indulhatnak a verseny­zők. Minden alkalommal szép számú, irodalmat szerető je­lentkező vesz részt a versenyen nem csupán a kisvárosból, de a környező településekről is. így történt ez legutóbb is. Víg Zoltán polgármester köszöntője után elkezdődött a szavalok „küzdelme”. A zsű­ri elnöke Kemény András, a Papirusz Book Könyvkiadó vezetője, tagjai Miklós Lívia magyar-francia szakos tanár és Geröly Tibor, a Művészet- barátok Egyesületének elnöke voltak. Az idei tizenhét induló közül Berki Eliza lett az első. A második helyen Kun Henriet­ta, a harmadikon Huczka Ger­gely végzett. A további helyezet­tek sorrendben: Vozák Lolita, Duma Gréta, Palatínus Milán. Velük együtt minden résztvevő könyvjutalomban részesült, és emléklapot is kapott. ■ A legjobbak közé tartoznak az apci makettezők verseny Az apci makettezők ebben az évben sem hagyták ki a már hagyományosnak számító tavaszindító progra­mót, a XXI. Országos Makett Kiállítást és Versenyt. Az ese­ményen - amelyre Szerbiából, Erdélyből és Szlovákiából is érkeztek munkák - az Apci Makettezők Baráti Köre hét indulóval és nyolc pályaművel képviseltette magát. Börze, kutató-mentő, fegyveres bemu­tató, valamint a hagyomány- őrzők tették még színesebbé a rendezvényt. A hobbi kategóri­ában Zólyomi Zoltán ezüstér­met szerzett, a mesterek között pedig Serfőző Róbert a dobogó harmadik fokára állhatott. ■ A rendőrség nyomoz a közétkeztetés kapcsán lapunk úgy értesült, hogy az alulfinanszírozáson túl egyéb gondjai is vannak a Lőrinci Város Kft.-nek. A történtekről a képviselő-testület már több­ször tárgyalt; információink szerint egy feljelentés tanúsá­ga alapján a közétkeztetés ko­rábbi időszakában körülbelül negyvenmillió forintos adósság halmozódott fel, amelynek nagyjából a fele - legalábbis a jelenlegi adatok szerint - fel­tételezhetően az úgynevezett „ételhordós” lakossági szolgál­tatásból, a másik fele pedig túlszámlázásból adódik. Az ügyet a Gyöngyösi Rendőr- kapitányság vizsgálja. S bár több személyt tanúként hall­gattak ki, úgy tudjuk, gyanúsí­tás még nem történt. A kastélykerti diákok országos sikerei lőrinci A Március 15. gimnázium és szakközépiskola tanulói kiválóan teljesítettek Ivóvíz Nagygomboson, csatorna Kerekharaszton Szép sikert ért el a lőrinci Már­cius 15. Gimnázium, Szakkép­ző Iskola és Kollégium két fes­tő, díszítő, mázoló és tapétázó növendéke a Szakma Kiváló Tanulója országos versenyen: Maczák Dávid 3., Tamasi Ger­gő pedig 5. helyezett lett. Gya­korlati oktatójuk Szabó Ferenc, elméleti tanáruk pedig Balassa Tamás. Érdekesség, hogy a leg­jobbaknak az eredményhirde­tésen jelen lévő Orbán Viktor miniszterelnök személyesen is gratulált. A fiúk jutalma - természetesen az erkölcsi el­ismerésen túl - az is, hogy ne­kik már nem kell izgulniuk a szakmunkásvizsgán, hiszen a vizsgabizottság rendkívüli en­gedélyével mindketten e nélkül is „felszabadulnak”. Mindezeken túl a kondér mellett is kiválóan teljesítettek a lőrinci-vörösmajori iskola di­ákjai. A Verőce XII. Kárpát-me­dencei Szabadtéri Főzőverse­nyen 21 középiskola 23 csapata mérte össze tudását, s a Már­cius 15. Gimnázium, Szakkép­ző Iskola és Kollégium mindkét együttesének tagjai dobogóra állhatták - tájékoztatott Oroián Erzsébet igazgatónő.- Az égiek az első napon nem kegyelmeztek, esővel áztatták nehezen felélesztett lángunk, ám mégis sikerrel szerepel­tünk - fogalmazott az egyik csapattag, Németh Tamás. ■ Gergő (balra) és Dávid osztályfőnökükkel, Juhász Mária Magdolnával FOLYNAK A MUNKÁK Nagygom- bos víz- és szennyvízhálózatát néhány évvel ezelőtt újították fel, ám egy 500 méteres össze­kötő szakasz még hiányzott ahhoz, hogy Hatvan ezen tele­pülésrészén is teljesen bizton­ságos legyen az ivóvízellátás. Napjainkban már munkások dolgoznak a területen, így ha­marosan megoldódik az itt élők ezen problémája. Azért is jelentős ez a vezetékszakasz, mert a továbbiakban része lesz a Nagygombost Kisgombossal összekötő, illetve Lőrinci mát­ravidéki erőműi településrészét ellátó vezetéknek is - fejtette ki Bánhidy Péter, a Heves Megyei Vízmű Zrt. vezérigazgatója. A Nagygomboson lefektetett új vezetékkel az önkormányzat azt is szeretné elérni, hogy a te­lepülésrészen újabb gazdálko­dó szervezetek és ipari üzemek jöjjenek létre, amellyel több munkalehetőséget teremthet­nek a jövőben. Szabó Zsolt polgármester, a térség országgyűlési képviselő­je elmondta: folytatják a vízellá­tás fejlesztését a városban és a környező településeken is, így nemsokára elkezdődik a kiste­leki beruházás, s Kerekharaszt csatornázása is megoldódhat. Utóbbi községet évekkel ezelőtt kihagyták a térségi beruházás­ból, s ezt szeretnék a mostani illetékesek korrigálni. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom