Heves Megyei Hírlap, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-19 / 115. szám

2014. MÁJUS 19., HÉTFŐ GAZDASAG 7 Támogatások pörgették a beruházásokat építőipar Még idén is kevés a megrendelésük a házak építését végző vállalkozásoknak A csaknem teljes mértékben uniós forrásból finanszíro­zott állami nagyberuházá­sok tovább élénkítették az építőipari teljesítményt. Az ágazatnak fontos lakásépí­tés és -felújítás fellendülése azonban nem várható még ebben az évben. Demeter Kálmán Márciusban az építőipar terme­lése 34,2 százalékkal volt ma­gasabb az egy évvel korábbinál, de a februári adatokhoz képest is 1,7 százalékos növekedést re­gisztrált a Központi Statisztikai Hivatal, míg a háromhavi ter­melés 27,6 százalékkal bővült egy év alatt. A negyedéves összesítés azt mutatja, hogy mindkét épít­ményfőcsoport termelése emel­kedett a tavalyi bázishoz ké­pest: az épületek építése 27,5, az egyéb építményeké 43,1 százalékkal. Az épületek épí­tésének bővülése elsősorban ipari beruházásoknak, kisebb mértékben egészségügyi épüle­teken végzett munkáknak kö­szönhető, míg az egyéb építmé­nyek esetén a korábbi hónapok­hoz hasonlóan vasút-felújítási és útépítési munkák, valamint közműfejlesztések eredménye. Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője szerint az ipari építmények és infrastruktu­rális beruházások számottevő bővülése azt is jelzi, hogy ezek­hez gyorsan sikerült az uniós forrásokat lehívni. Az elemző a következő hóna­pokban is érdemi növekedésre számít, de megjegyezte, hogy a mostani, kiemelkedő ütem vár­hatóan lassul, mert a márciusi adatban több egyszeri hatás is érvényesült. Példaként említet­te, hogy 34 százalékos márciu­si bővülésben jelentős szerepet játszottak az állami, infra­strukturális beruházások, és kérdéses, hogy hosszabb távon a magánszektor mennyiben tudja átvenni ezen a téren az állam szerepét. Az elemző kü­lönösen jó eredménynek nevez­te, hogy a magas februári bá­zishoz képest is tudott bővülni az építőipar teljesítménye, bár a tavalyi bázis igen alacsony volt. Koji László, az Építési Vál­lalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ) alelnöke idén össze­sen tíz százalékos volumennö­vekedésre és 7-8 ezer új állás létesülésére számít, ám úgy véli, az építőiparnak nagy tö­megű munkát jelentő lakás­építés és -felújítás fellendülése nem várható még ebben az év­ben. Az alelnök hangsúlyozta, hogy az építőipar első negyed­évi teljesítményét a nagy ér­tékű állami, önkormányzati megrendelések, illetve az ipari beruházások pörgették fel, a la­kossági megrendelések élénkü­lése azonban továbbra is késik. Az idei növekedési prognó­zist a szövetség alelnöke az­zal támasztotta alá, hogy az „egyéb építményekre” jelentős az iparág rendelésállománya és az uniós forrásokból finanszí­rozott, tavaly kezdett munkák átfutási ideje egy-másfél év. A megrendelések döntő része to­vábbra is az egyéb építmények­re, az infrastrukturális létesít­ményekre szól, az épületek fel­építésére vonatkozó rendelés- állomány még március végén is 11,8 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól. Az ÉVOSZ januári felmérése szerint az épületek építésével foglalkozó cégek kétharmada a megrendelések hiányát, a meg­rendelők fizetőképtelenségét jelölte meg növekedést aka­dályozó tényezőként. Ezeket az akadályokat az exportpiac fenntartásával, növelésével próbálják kompenzálni, amely­nek a fő iránya továbbra is Né­metország és Ausztria. Az építőipari termelés volumenindexe (százalék, előző év azonos időszaka -100) 140 2013. szept.-2014. márc. VG-GRAFIKA FORRÁS: KSH Kaszinót és hotelt ad el a német bankóriás A Deutsche Bank a Blackstone kockázati tőketársaság számára 1,73 milliárd dollár készpénzért értékesítette Las Vegas-i ingat­lanbefektetését, a Cosmopolitan of Las Vegas hotelt és kaszinót, ami 6 éve veszteségesen műkö­dik és az árbevétel tavalyi 9,6 százalékos emelkedésével sem tudott nyereségessé válni. A bankcsoport már korábban je­lezte, a működéshez közvetlenül nem kapcsolódó befektetéseket értékesíteni szándékozik. A be­ruházáson meglehetősen nagy veszteséget szenvedett el a De­utsche Bank, hiszen az értéke­sítési ár elmarad a bankcsoport által korábban remélt 2 milliárd dollártól, és a 3,9 milliárdos beruházási költséget is jócs­kán alulmúlja. Az értékesítés pozitív hozadéka, hogy körül­belül 5 bázisponttal megemeli a bankcsoport Bázel III. szerinti tőkemegfelelését, aminek 9,5 százalékos értéke meglehetősen gyenge a többi európai bankhoz képest. ■ Nagy András Továbbra is optimista a BMW A BMW a globális autókereslet növekedésére számít az idén, ami összhangban áll a vállalat azon céljával, hogy rekord érté­kesítési darabszámmal zárja az évet, hangzott el a vállalat köz­gyűlésén. Az észak-amerikai és a kínai piacon a kereslet gyors bővülését tapasztalja a társaság, és céljai elérését a lassan éledező európai autópiac is támogathatja. Az európai piacon az autóel­adások növekedése kissé lassult, ugyanis áprilisban csak 3,6 szá­zalékkal több gépkocsit adtak el az autógyártók, mint egy év év­vel ezelőtt, ami az elmúlt 5 hónap leggyengébb növekedési adata. Norbert Reithofer vezérigazgató szerint az idei év nagy növeke­dési potenciált tartogat az autó­gyártók számára. A prémium­gyártó 2014 végére már átlépheti a 2 milliós eladási darabszámot, amit eredetileg két évvel később tervezett csak elérni. ■ N. A. FORRÁS: ERSTE BANK HUNGARY ZRT. ÉS ERSTE BEFEKTETÉSI ZRT. - ELEMZÉS HIRDETÉS 2014. május 19. hétfő - május 21. szerda Dárdás Sajtos baromfipárizsi ► 500 g ► 698 Ft/kg HAZAI FELDOLGOZÁSI! ua röócf, SAJTOS AROMFIPÁRIZi Jégsaláta ► I. osztály ► db Í'AROMFIPÁRIZS Fürtös paradicsom ► I.osztály ► lédggfe<1 jg ► kg Sissy UHT Főzőtejszín ► 500 ml ► 358 Ft/liter 4 Sissy tejföl ► 20% zsírtartalom ► 450 g ► 531 Ft/kg Hering növényi olajban ► töltő tömeg: 102 g ► 2147 Ft/kg Hetrj"9 Gyermelyi tészta* ► 4 tojásos ► szarvacska, spagetti, tarhonya, makaróni, orsó, fodros nagykocka ► 500 g ► 598 Ft/kg___________ ' Wippy toalettpapír ► 3 rétegű ► 8 tekercs ► 45 Ft/tekercs ► 17,6 méter/tekercs ► 2,5 Ft/méter Whiskas macskaeledel multipack ► a ► alutasakos ► 4 x 100 g ► 748 Ft/kg PENNY Okos megoldás MAGYAR TERMEK HAZAI TERMÉK Érvényes: 2014. május 10. hétfő és május 21. szerda között minden magyarországi Penny M.irket üzletben. *Az árak .t 2014. május 15 ét megelőző Penny Maikét fogyasztói árak. 'A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkeresö menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szives megértésüket köszönjük! www.penny.hu HÍRSÁV Külföldre tartanak a magyar cégek a globális munkaerő-piaci szolgáltató Regus nemzet­közi felmérése szerint két és félszer annyi vállalat terjesz­kedne a belföldi piacokon, mint amennyi külföldön. Magyarországon fordított a helyzet, a vállalkozások 21 százaléka külföldön tervez növekedést, míg a hazai pia­con 19 százalék. ■ VG A Holcim szerint nincs rosszhiszeműség a holcimtől kapott közle­mény szerint a Fővárosi ítélőtábla részítéletében nem szerepelt az az állítás, amely a Magyar Cement közlemé­nyében állt: azaz, hogy a Holcim jogtalanul használná a Hejőcsabai Cementgyár területét. A részítélet indok­lásának jelentős része azzal foglalkozik, hogy 1994. és 1998. között a Holcim által a hejőcsabai ingatlanokon megvalósított beruházások rosszhiszemű ráépítésnek minősülnek. Ezt a Holcim továbbra is vitatja. ■ VG Csehország: még 12 évig Gripen a cseh és a svéd kormány pénteken megállapodott, hogy a Cseh Köztársaság a következő 12 évben, de leg­alább 2027-ig működtetni fogja a 14 Gripen C/D-ből álló flottát. A gépeket a Saab biztosítja, de a Saabhoz ed­dig nem érkezett be a meg­rendelés az erről kiadott közlemény szerint. ■ VG Nyolcvan Airbus A320 Kínába ' NYOLCVAN DARAB A320 aS Airbust rendelt Kína egyik legnagyobb légitársasága, a China Southern. A légi­fuvarozó listaáron ó milli­árd euróért vásárolt ötven, újgenerációs A320neót és további harminc, mostani szériás A320-ast. A gépeket 2016. és 2020. között vehetik - át a Toulouse-i gyártótól. A kantoni cég 448 gépes flottá­jának a fele már az európai gyártó gépeiből áll. ■ MTI

Next

/
Oldalképek
Tartalom