Heves Megyei Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-22 / 93. szám

2 MEGYEI KORKÉP 2014. ÁPRILIS 22., KEDD Hazai tenyészetből származó kutyáé lett a szilvási kiállítás fődíja Derült égből jött az idei vetőmag gazdálkodás Állítólag kevesebb az éhező gyermek, emiatt pedig szűkül az akció is ► Folytatás az 1. oldalról cacib Az időjárás kegyes volt, bár a szombat késő délutáni gálát sátorban kellett tartani, a többi napon gond nélkül zajlot­tak a szakmai rendezvények, a Szilvásváradi Ménesgazdaság lovasbemutatói, a díszprogra­mok a lovas stadionban.- Több mint 4 ezer kutya volt Szilvásváradon, akiket háromezer gazda hozott el. Egy ilyen kutyakiállítás igazi családi program, nem túlzás talán, ha azt mondom, csak az ebekkel nyolcezer vendég érkezett. Jók voltak a vissza­jelzések, mind a vendégek, mind pedig a bírák részéről. Az amerikaiak színvonalasnak találták a szervezést, a kutyá­kat, rácsodálkoztak az itteni kutyaszeretetre - mondta el Korózs Gábor főszervező. A szilvásváradi rendezvény 200 kutyafajtát vonultatott föl, olyanokat, mint a cseh farkas­kutya, amely különleges, mert a negyedik generációs ősök közt még voltak farkasok. De itt volt több példány a világ leg­nagyobb kutyái, az ír farkas­kutyák közül, s a legkisebbek, a hazánkban is nagy népsze­rűségnek örvendő csivavák is. Amerikai Staffordshire terrier­ből 400 versenyzett. ■ T. B. Critical Mass: kiemelt téma a munkába járás tekernek Ma délután öt órakor az Érsekkertből startol el a ta­vaszi Critical Mass Egerben. Ezúttal kiemelt téma lesz az eseményen a munkába já­rás, illetve a helyi cégek meg­közelíthetősége. A tervezett útvonal: Érsekkert - Hadnagy u. - Makiári u. - Ostorosi u.- Kertész u. - Sas u. - Kistá- lyai u. - K2 Kőlyuk u. - HKIK- Faiskola u. - Madách I. u. - Mátyás király u. - Deák F. u.- Törvényház u. - Vörösmarty u. - Bartalos Gy. u. - Kisasz- szony u. - Baktai u. - Csokonai u. - Mindszenty u. - Király u. - Szederkényi u. - Kapás u.- Árpád u. - Deák F. u. - Had­nagy u. - Érsekkert. ■ P. A. Immár 2011 óta minden április­ban felbukkannak a települése­ken a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány önkéntesei. Az előző években az első körben vetőmagot osztottak a rászoru­lóknak, néhány hét elteltével pedig á szerencsésebb helye­ken kisállatokat - például na­pos csibét, kacsát, malacot - is kaptak a nehéz sorsú családok. Szerkesztőségünkben a na­pokban arról érdeklődtek olva­sóink, hogy tudunk-e valamit az idei akcióról, mert már itt lenne az ideje a veteménye- zésnek. Megnéztük az alapít­vány honlapján az új híreket és e-mailben is kértünk választ az illetékesektől, s arra jutottunk, hogy ebben az évben már nem lehetett pályázni. Ennek ellené­re pár megyénkbeli faluba ké­rés nélkül is érkezett vetőmag. Felhívtunk néhány önkor­mányzatot, amelyek korábban rendre pályáztak az alapít­ványhoz, ám most nem tudtak információval szolgálni. A leg­több helyen arról számoltak be, hogy 2014-ben nem kaptak pályázati értesítést, így az igé­nyeket sem juttatták el az ala­pítványhoz. Tavaly áprilisban Komlón in­dult a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány hazai vetőmag­osztása. Az akciósorozat első állomására akkor Szécsi Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó is elkísérte az alapítvány embere­Tavaly nyáron több észak-hevesi család részesült az alapítvány adományából. Idén nem mindenkinek jut a keretből, mivel már pályázni sem lehetett. it. Akkor elhangzott az is, hogy a jövőben 35 ezer 269 család kap lehetőséget az országban a talpon maradásra ilyen formá­ban. A napokban megkérdez­tük, hogy idén kapnak-e vető­magot, vagy bármit a faluban. A kömlői hivatalban dolgozó hölgytől megtudtuk: idén nem írtak ki pályázatot, s tudomása szerint nem is lesz hasonló ak­■ Hegedűs Zsuzsa főtanácsadó: „Több marad a családoknál, így kevesebb a rászoruló”. ció a községben,, pedig azt ked­velték az emberek. Amint megtudtuk, Pétervá- sárán is hiába várnak a ma­gokra, a csibékre, a malacokra. Itt korábban 140 családot von­Kevesebb lett az alultáplált gyermek hegedűs Zsuzsa szerint 2011- től az óvodai és az iskolai ét­keztetés napi fejkvótája is foly­tonosan emelkedik, előbbi ta­valy 464, utóbbi 551 forint volt gyerekenként. Szerinte akad­hatnak egyedi esetek, amikor egy gyerek éhes, de az a több mint 200 ezer gyerek, aki 2010- ben alapvetően alultáplált volt, ma az óvodában, iskolában in­gyen kap megfelelő, vitamin­ban, fehérjében gazdag élelmi­szert, s már otthon is jobb a helyzet. A felvetésre reagálva, hogy a statisztika nem mutat ekkora csökkenést, a szakem­ber úgy reagált: míg 2010-ben 28 ezer forint alatt volt tekint­hető valaki halmozottan hátrá­nyos helyzetűnek, ma ez a ha­tár 37 ezer 800forint. tak be a programba, amit az Aranykapu Humán Kistérségi Szolgáltató központban koor­dináltak. Ebben az évben ed­dig senki nem értesítette őket, hogy lenne folytatás. Recsken viszont épp aznap érkezett meg a 85 család számára elegendő vetőmagcsomag, amikor meg­kérdeztük, lesz-e folytatása az előző évi programnak. Ki­derült: váratlanul jött a külde­mény, hiszen mivel idén nem lehetett pályázni, nem is kér­tek támogatást. Bárhogy is ke­rültek a szerencsések listájára, a tavalyi rászorulók névsora alapján kapták meg a meny- nyiséget, amit szétosztanak a családok között. Hasonlóképp csodálkoztak Tarnaleleszen is ezen a napon, mivel hozzájuk is derült égből pottyant ajándék­ként futott be a 157 családnak járó vetőmagcsomag. Az előző évek tapasztalatait figyelembe véve a családok 60-70 százalé­ka vetette el a magokat, bár job­ban örültek volna kisállatnak. Ám tavaly nem kaptak állatot, mivel kiderült, hogy az előző évi szaporulatból kellett volna továbbtenyészteni azokat. Az idei osztásból tudomásunk sze­rint Szentdomonkoson és Fedé- m^sen is kaptak a családok. Az MTI híréből értesültünk arról, hogy az alapítvány idén mindössze 28 településen oszt ki vetőmagot, malacot, csirkét és kacsát a rászoruló famíli­áknak. Elsőként a Hajdú-Bi- har megyei Újszentmargitán kaptak ilyen adományt április 1-jén. Hegedűs Zsuzsa minisz­terelnöki főtanácsadó, az ala­Aki közmunkás, az többé nem éhezik? MÉG HÁROM ESZTENDEJE, 2011­ben háromszáz település össze­sen 15 ezer 147 családdal, 2012-ben pedig 204 település 12 ezer 585 famíliával jelentke­zett az alapítványi támogatás­ra, 2013-ban fordulat követke­zett be, amikor 83 helységben már csak együttesen 7455 csa­ládot támogattak. Kiderült ugyanis, hogy ekkor már leg­X GYORSSZAVAZAS ■ Ön szerint kevesebb az éhező gyermek? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: HE0L.hu alább 90 ezren dolgoztak a ko­rábbi támogatottak közül nyolc órában közmunkásként, vagyis a 37 ezer rászoruló családból legalább 4-6 hónapot dolgo­zott egy-két felnőtt. Ez szemé­lyenként 64 ezer forint nettó jövedelmet jelent, s ha ezt két családtag is kapta, kikerültek az alapítványi támogatottak köréből, hiszen jobban élnek. A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. pítvány kuratóriumának elnö­ke ott nyilatkozott arról, hogy ebben az évben 28 helységben összesen 2028 rászoruló család kap támogatást. A kuratórium­elnök azt is hozzátette, hogy évről évre egyre kevesebben kérik a segítségüket. Szerinte ennek az egyik oka az, hogy a közmunkaprogrammal egyre több korábbi támogatott jutott jövedelemhez. „A legtöbben 64 ezer forintot nettóban visz­nek haza. Ha anyuka, apuka hazavisz 64 ezer forintot csak hat hónapig, akkor kiesnek a halmozottan hátrányos hely­zetűek definíciójából” - közöl­te Hegedűs Zsuzsa. Elmondása szerint a jelentkező családok száma 2013 óta csökken, amit helyben azzal magyaráztak, hogy elkezdtek dolgozni az emberek a közmunkarendszer­ben, a családi adókedvezmény­nek köszönhetően több marad a családoknál, így kevesebb a rászoruló. Minden évben figyelemmel követtük a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány mun­káját. Megállapíthattuk: idén jóval kevesebb településnek adnak segítséget. A gyere­kek állítólag már jóllaktak. Barta Katalin Tesztüzemmel nyitott ki a parkolóház Eger Az autósok egy héten át ingyen használhatják napközben a komplexumot Alapítványokat és civil szervezeteket segítenének Megnyitotta kapuit a múlt hét végén, szombaton az egri bel­városi rehabilitáció egyik leg­nagyobb figyelmet kapó pro­jekteleme, a piac melletti par­kolóház. Az elmúlt héten szinte minden nap hallani lehetett arról, az autósok végre birto­kukba vehetik a komplexumot, amiről hónapok óta beszélnek a megyeszékhelyen élők. Ismert: többen is élesen kri­tizálták a beruházást, sőt, már­cius közepén még rendkívüli közgyűlést is összehívtak, hogy tisztázzák az építés, az üzemeltetés körülményeit. Az ingatlan ugyanis elkészült, de heteken, sőt több hónapon át üresen állt, s elhangzott: a A hét végén a legtöbben nem parkolni, szétnézni érkeztek a parkolóházba tervezés és a kivitelezés során több hiba történt. Sokan tudni vélték, el kell bontani az épü­letet, míg mások azt állították, egy per miatt csak az ősszel ad­ják majd át parkolóházat. A na­pokban azonban megszületett a jogerős használatba vételi en­gedély, így az elmúlt hét végén már többen ki is próbálhatták a komplexumot, amely április 28-ig tesztüzemben működik, azaz az autósok ingyen hasz­nálhatják, s elmondhatják véle­ményüket, észrevételeiket is az üzemeltető cégnek. Az elkövetkező napokban te­hát reggel 7 és délután öt óra között várja majd az autósokat a parkolóház. ■ P. A. programok a hevesi képvise­lő-testület oktatási és szociál­politikai bizottsága pályázatot hirdet civil szervezeteknek és alapítványoknak. A cél, hogy támogassák a Heves közigazga­tási területén működő, hevesi székhelyű egyesületek, ifjúsá­gi szervezetek, alapítványok, közalapítványok, egyházi szer­vezetek által szervezett rendez­vények, versenyek, találkozók, más programok megszerve­zését. Pályázhatnak a fentebb említett szervezetek és alapít­ványok, de mindannyian csak egy-egy rendezvénnyel. A támogatási keret civil szervezeteknek 250 ezer fo­rint, alapítványoknak, közala­pítványoknak 300 ezer forint. Az elbírálásánál kiemelten fi­gyelembe veszik, hogy a prog­ramok kapcsolódnak-e a város idei rendezvény-naptárához, megjelennek-e benne a hagyo­mányok és a jubiláló intézmé­nyek, illetve mennyire képes az adott rendezvény mozgósí­tani a lakosságot. A pályázati adatlaphoz - amely letölthető a www.heves.hu oldalról - csa­tolni kell a tervezett esemény részletes leírását és a költség- vetését is. Jelentkezni május 9-ig le­het a polgármesteri hivatal tit­kárságán, a pályázók az ered­ményről legkésőbb június 10- ig kapnak értesítést. ■ SZ. E. H t > t « 1 n

Next

/
Oldalképek
Tartalom