Heves Megyei Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-18 / 91. szám
14 2014. ÁPRILIS 18., PÉNTEK HORIZONT - SZOLGÁLTATÁS Mert az asszony tanítja a férfit sírni... premier Gárdonyi Annuska című vígjátékának bemutatójával tiszteleg névadója előtt az egri teátrum A házasság „különb találmány, mint a repülő gép, mert evvel bele lehet repülni a Mennyországba”. Aki hiszi Gárdonyi szavait, jól szórakozhat az egri Annuskán. S az is, aki nem. Pócsik Attila Talán kevesen ismerik Gárdo-. nyi Géza színműírói munkásságát, pedig aki belekóstolt az egri remete effajta „kalandozásába”, bizton állíthatja: a szerző igazi remekművekkel örvendezteti meg a publikumot. Nem véletlen, hogy az egri színház is névadója vígjátékát, az Annus- kát tűzte színpadra legutóbb § Blaskó Balázs rendezésében. 1 A darabot 1903. január 9-én J mutatta be a Nemzeti Színház, s s bár a sikere kevésbé volt látványos, mint a két évvel korábban műsorra tűzött A bor című falusi népdrámának, több neves kritikus is elismerően nyilatkozott róla. A mű eredetije egy novelláskötet egyik elbeszélése, az Annuska apáca lesz, s a történet alig változik a két írásban. Nagyistván Péter, földbirtokos (Várhelyi Dénes) anyagi bajokkal küzd, hiteleit nem tudja fizetni. E gödörből kiút lenne a családnak, ha férjhez adnák nagyobbik lányukat. Ám Annuska (Bánfi Kata) azzal a határozott szándékkal tért haza az iskoláAnnuska és Miklós, azaz Bánfi Kata és Nagy András ülnek a ligetben. A szerelmesek végül egymásra találnak... ból, hogy apáca lesz. E „határozott szándék” azonban csak akkor áll, ha nem látja a vőlegényt, Balogh Miklóst (Nagy András). De a helyzet még jóra is fordulhatna, hiszen a prépost nagybácsi üzen: ha Annuska apáca lesz, kétszázezer koronával kárpótolja Nagyistvánékat. No persze, közbeszól a szerelem... A novellista Gárdonyi karakterei igazi alakokká válnak a színdarabjaiban. Annuska barátnője, a szerelemre vágyó, lobbanékony Sári (Nagy Barbara) fontos szereplő, saját történettel és saját lovaggal (Káli Gergely). Mindketten szépen segítik a főszereplők sorsát, s jól rajzolják meg önmagukat is. A vígjátékban izgalmas figurák is sorakoznak, így az iszákos és kártyás barát (Vókó János), az „üzletember” Holdován (Fehér István), vagy Kati, a cseléd. Nánási Ágnes alakítása talán az egyik legemlékezetesebb, s nemcsak azért, mert a folyton hallgatózó szolgáló hozza a legfontosabb híreket, hanem mert megjelenései mosolyt csalnak a néző arcára. Hát még, amikor megszólal! Bevallom, nem tudom, milyen dialektust használ, csak azt, hogy nem erőltetett, hanem belülről jövő, szépen felépített, mulatságos. Szólni kell a „hátországról”, azaz a családról is. Várhelyi Dénes, adósságokkal küzdő, de tartását nem elvesztő Na- gyistvánja és romantikus, az urát mindig jókor megbékítő felesége (Saárossy Kinga) szépen mutatja az egyik pólust, az A Hírlap tapsa ezúttal Bánfi Katáé számos Érdekes karaktert mutat be Gárdonyi Géza e műben, a legfontosabb azonban természetesen a címszereplő, körülötte forog a történet. Bánfi Kata Annuskája nem pusztán egy bájos bakfis, aki nem tudja, szívével vagy eszével válasz- szon-e (holott végső soron mindkettő ugyanazt súgja), hanem olyan fiatal nő, akiért érdemes lenne feladni mindent. Céltudp- tos, pontosabban annak látszó, végig igazán szerethető figura. A színésznő szép színeket mutat: vívódó, szerelmes, vagy éppen naív. Bánfi Kata az idei egri évad egyik legfoglalkoztatottabb színésznője, öröm látni e szerepben, amely igazán az övé. örökkön tartó házasság szentségét. S ott van Miklós nevelőapja, Tétény (Kelemen Csaba), a megrögzött agglegény, aki szerint a házasság csak pusztulást hozhat. Olykor az az érzése az embernek, hogy Gárdonyi egy-egy mondatért írt darabot, aztán persze, kiderül, sok kiváló frázis vár még ránk, így nehéz megfejteni, melyik is e mondat... Ám az említett kérdés visszatérő motívum, ami nem véletlen: Gárdonyi elvette második szerelmét, Csányi Molnár Máriát, de hamar kiderült, nem egymáshoz valók, végül 1907-ben el is váltak. Szóval e mondatok - melyek olykor el-elvesznek a vígjátékban, mert azt hinnénk vicc - súlyosak és fontosak. Igazságot nem tesz a szerző, de megmutatja, mit is jelent a házasság, a szépséggel és a keservvel együtt. Természetesen örömteli a vége, de hogy valóban érezzük a boldogságot, ahhoz kell a két főszereplő kiváló játéka is. A Nagy András által megformált jómódú fiatalember töretlenül ostromolja gyermekkori szerelmét, teszi ezt hol szívhez szólóan, hol humorral. Bánfi Kata Annuskája vívódó fiatal lány, aki még maga előtt sem meri felfedni érzéseit. Titkon, belül ugyan tudjuk, nincs más út, mint hogy egymásra találjanak, ám mégis ott a „mi van ha?”, így valódi a feszültség. Székely László díszlete különleges teret teremt, ahogy Pilinyi Márta jelmezei is segítenek eljutni a századforduló korába, ahol Aldobolyi Nagy György melódiái szólnak. Blaskó Balázs direktor tisztelettel nyúlt a darabhoz, szem előtt tartva az eredetit. Nem helyezte más korba, s (szerencsére) nem hangszerelte át az örökérvényű üzenéteket, így az egri Annuska kedves, szerethető előadás lett, amelyből Gárdonyit is jobban megismerhetjük. HÉT VÉGI PROGRAMAJANLO VASARNAP MOZI AGRIA MOZI 15.30 ÉS 20.30 ÓRAKOR: Transzcendens 18.15 ÓRAKOR: Joe 16 ÉS 18 ÓRAKOR: Rio 2. 20 ÓRAKOR: Megdönteni Hajnal Tímeát 17 ÉS 19.30 ÓRAKOR: Angélique URÁNIA MOZI 15.30 ÓRAKOR: Rio 2.3D 17.30 órakor: Isten fia 20 ÓRAKOR: Amerika Kapitány: A tél katonája, 3D ILLÉS GYÖRGY-TEREM 17.30 ÉS 19.30 ÓRAKOR: Az apáca GYÖNGYÖS - GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE 16 ÓRAKOR: Rio 2.3D 18 ÓRAKOR: 300: A birodalom hajnala, 3D 20.15 ÓRAKOR: Amerika Kapitány - A tél katonája, 3D 15.30 ÓRAKOR: Mr. Peabody és Sherman kalandjai 17.30 ÓRAKOR: Transzcendens 19.45 ÓRAKOR: Joe éjszakai állatorvosi ügyelet: ÁPRILIS 18-án este 7 órától este 10 óráig dr. Suszták Béla látja el az állatokat. TELEFON: 36/312-460. AZ ügyeleti beosztás elérhető a www.maok.hu honlapon is. Egerben pénteken és szombaton 9 és 17 óra között szobrászkodásra lesz lehetőség Popovics Zoltán szobrászművésszel az EKF Vizuális Művészeti Tanszék szobrászműtermében. SZOMBAT EGERSZALÓKON, a TDM Iroda udvarán 10 órától rendeznek húsvétolót. Tojáskereső túra és kézműves foglalkozások szerepelnek a programban, fellépnek a helyi óvodások, a Babszem Jankó Gyermekszínház társulata, s táncházat tart a Tekergő Zenekar. gyöngyösön a Fő téri Mozaik Szobaszínházban 19 órától Náda- sy Erika előadásában látható az Ibusárcímű monodráma. GYÖNGYÖSÖN 9 és 15 óra között rendezik meg a Közlekedik 8.00 A TV Eger műsora - a csütörtöki adás ismétlése 12.00 Diginfó. A TV Eger műsora 18.00 Tv Eger-szignál 18.01 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 18.20 Hókirálynő bábelőadás 5. rész 18.30 Egri Jam - ifjúsági magazinműsor, ism. 19.00 HírAdás 19.20 Állattársak - beszélgetés Korózs Gáborral, a szilvásváradi kutyakiállítás főszervezőjével, ism. 19.30 Költészet napja a színházban - részlet a Gárdonyi Géza Színház műsorából, ism. 20.00 HírAdás 20.20 Líceumi Tükör - a Líceum TV magazinműsora, ism. GYÖNGYÖSI VÁROSI TV 00.00 Képújság 9.00 A csütörtöki adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 Nápolyi- telefonos játék 18.16 Reklám 18.20 Aktuális- Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.34 Nápolyi 1. rész 19.00 Reklám 19.03 Nápolyi 2. rész 19.30 Aktuális 19.44 Nápolyi 3. rész 20.12 Reklám 20.15 Aktuális 20.29 Esti képek 20.30 Képújság ÍCEUM TV 00.00 Képújság 6.30 Észterházy körkép - az EKF közéleti magazinműsora 7.45 Képújság 10.00 Firkászok, ami a toliból kifér - háttérbeszélgetés egri sportújságírókkal, ism. 10.30 SBS-Eger Észterházy SzSE (1.) - Primavera Mizse KC (8.) - férfikézilabda-mérkőzés 11.45 Képújság 14.00 A múlt pénteki adás ismétlése 14.00 LTV-szignál 14.02 Hírlánc - az EKF hírműsora 14.20 História család közlekedésbiztonsági vetélkedősorozat megyei döntőjét a Sándor Autóház (Skoda márka- képviselet, Pesti út 78.) területén. HATVANBAN 19 órától Húsvéti „Fémtojás" Fesztet tartanak a Nagy Endre Rendezvényteremben. Fellépők: Borisz, Hortobágy Hardcore Crew, HC/HC, Drawing. ostoroson 10 órától a Szent István parkban rendeznek húsvéti játszóházat és tojáskereső versenyt. Az érdeklődőket ügyességi vetélkedő és nyuszisimogató is várja. A locsolóverset mondók ajándékot kapnak. (Rossz idő esetén vasárnap rendezik mega programot.) szilvásváradon a lóversenypályán rendezi meg az Ebtenyésztők Heves Megyei Egyesülete CACIB Nemzetközi Kutyakiállítást szombattól hétfőig. ák: Európán kívüli világ - a Történelemtudományi Intézet magazinműsora 14.50 Női munkák - portréműsor 15.02 Hamvas Béla a bor filozófiájáról 15.55 LTV-végeföcím 16.00 Képújság 18.00 Az aktuális pénteki adás 18.00 LTV-szignál 18.02 Híriánc - az EKF hírműsora 18.20 Kaptárkövek, sziklaszentélyek (Trákok a Bükkalján?) - Egri Zöld Kör előadássorozata 19.05 Észterházy Filmnapok - összefoglaló magazin 19.15 Válogatás a Mozgóképkultúra és Médiaismeret Tanszék hallgatóinak vizsgamunkáiből a Titanic Filmfesztiválra 19.55 LTV-végefőcím 20.00 Képújság 21.00 Észterházy körkép - az EKF közéleti magazinműsora 22.15 Képújság EGER RÁDIÓ 5.00- 6.00 Magyar óra, a legnagyobb hazai slágerekkel 6.00-10.00 Reggeli ébresztőműsor 10.00- 15.00 Egri nap, benne: 12.00-14.00 Kívánságműsor 15.00-20.00 Egri délután, benne: 18.00-20.00 Rádió Eger top 20 a hazai és külföldi slágerlisták aktuális kedvencei alapján 22.00- 1.00 Luxiunk BlackMix: a legnagyobb fekete zenék mixben, megállás nélkül 1.00-5.00 A város rdmusa megszakítás nélkül DIÓ RÁDIÓ 0.00-4.55 A legtöbb sláger változatosan 5.55- 9.55 Reggeli Turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítókkal 9.55-10.55 Dió Top 10 Győri Nikivel - Napi sikerlista a hallgatók szavazatai alapján 10.55-14.55 Dió Express Győri Nikivel - programokkal, csajos rovatokkal, receptajánlóhatvanban húsvétolás lesz vasárnap és hétfőn a Grassalko- vich-kastélyban. noszvajon húsvéti tojásvadászatra várják az érdeklődőket. A megméretés több távon teljesíthető: a 2 kilométerestől akár 32 kilométeresig. A kirándulás közben persze izgalmas nyomozás is várja a résztvevőket. Vasárnap a hagyományoké lesz a főszerep, a Gazdaházban készülnek húsvéti vendégvárásra. HÉTFŐ Bélapátfalván Hagyományőrző húsvéti locsolkodást tartanak. Színes programok várják egész nap az érdeklődőket a Coop ABC előtti területen: pálinka- és sonkamustra, célbalocsolás, nyuszi- simogatás, népi játékok, kézműval, sztárhírekkel 14.55-19.55 Délutáni Robo- gás Kürtös Istvánnal - hazavezető, közlekedési infokkal, ütős slágerekkel 19.55-24.00 A legtöbb sláger változatosan. Friss hírek: 6.00-10.00, illetve 20.00-24.00 között félóránként, napközben óránként. Sporthírek: 5.25, 6.25, 8.25, 10.00, 18.00,20.00,21.55.23.55 SZENT ISTVÁN RÁDIÓ Nagypéntek 5.00 Napköszöntő. Hírek, kalendárium 7.00 Hírek 7.05 Reggeli dicséret 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Ferenc pápa nagyböjti üzenete 9.05 Egy papköltő élete - Beszélgetés Pájer Antalról 10.05 Ökumené (testvéregyházak félórája) 10.45 A lélek szava 11.05 Krisztus értem szenvedett (irodalmi összeállítás) 11.30 Vatikáni Rádió 12.03 Napközi imaóra 12.25 Egyházi Hírek 12.35 Evangélium, Szólj Uram! Névnap, Kalendárium 13.05 A Golgota lépcsőjén (zenei összeállítás) 13.30 Imádkozzál érettünk II. 14.05 Passió - Az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium diákjainak előadása 15.00 Irgalmasság kilencede 15.15 Keresztút 16.05 ünnep a művészetekben 17.00 Regionális Hírek 17.15 Krisztus hét szava a keresztfán - Incze Dénes c. esperes, ny. plébános előadássorozata II. 18.00 Jeremiás siralmai (közvetítés az egri Bazilikából) 18.30 Esti szertartás közvetítése az egri Bazilikából 20.10 Esti dicséret 20.45 Püspökkenyér 21.05 Nagypénteki sirató (irodalmi-zenei összeállítás) 22.05 Passió (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió 23.25 Zenés virrasztás vés foglalkozás, fánkkóstoló, kiállított tűzoltóautók megtekintése Js szerepel a programok között. Egerben az egri várban a kézművesek vására mellett a húsvét állatai - nyuszi, bárány - is várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. A programot az ünnephez kapcsolódó kézműves foglalkozások teszik teljessé. FELSŐTÁRKÁNYBAN a Falu- házban hagyományőrző húsvétot rendeznek. Állatsimogató, nyitott műhely és persze locsolkodás is szerpel a programban, miközben a sparhelton készül a tárkányi netudd. kisnánán a várban Húsvéti Sajtnapokkal és tojáskereséssel várják az érdeklődőket. Bor- és sajtkóstoló valamint legendás tárlat- vezetés is lesz. HIRDETÉS / Ihelyimüsorok egÍu^kos^I GYÖNGYÖS ÁPRILIS 24., CSÜTÖRTÖK 10.00 ÉS 14.30 ÓRA: A Fogi színház előadása HELYSZÍN: Mátra Művelődési Központ ÁPRILIS 18., PÉNTEK 10 ÓRA HÚSVÉTI CSALÁDI NAP A NYITOTT HÁZBAN KÉZMŰVESSÉG: tojásfestés, tojáskeresés, húsvéti szokások felelevenítése HELYSZÍN: Nyitott Ház Ifjúsági Információs Iroda EGER ÁPRILIS 19., SZOMBAT 10.00 HÚSVÉTI JÁTSZÓHÁZ A FELSŐVÁROSBAN HELYSZÍN: Forráspont LISZI ÁPRILIS 20., VASÁRNAP HÚSVÉTVASÁRNAPI VIGALOM ASZÉPASSZONYVÖLGYBEN 10.00 Családi húsvétoló: játékok, kézműveskedés, locsolkodás, néptáncbemutató, táncház, ételkóstoló, játszóparki kalandok... 16.00 Pincejárás 17.00 Makám jubileumi koncert 20.00 Húsvéti bál a Forrásban részletek: ekmk.eu ÁPRILIS 26-JÚNIUS 6. VIII. ORSZÁGOS ZOMÁNCMŰVÉSZETI BIENNÁLE MEGNYITÓ: április 26., szombat 11.00 p HELYSZÍN: VitkO- EGER yics Alkotóház KULTURÁLIS .és Művésztelep KÖZPONT' * / I