Heves Megyei Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-10 / 58. szám

14 2014. MÁRCIUS 10., HÉTFŐ SPORTTUKOR Erdei Zsolt Európa-bajnokként zárta le nagyszerű pályafutását ökölvívás Erdei Zsolt egyhan­gú pontozással legyőzte a grúz Salva Dzsomardasvilit, s ezzel megszerezte a Boksz Világ- szervezet (WBO) félnehézsúlyú Európa-bajnoki címét a kecske­méti profi gálán, amelyen be­jelentette visszavonulását. Csaknem egy év után lé­pett újra kötelek közé Erdei Zsolt, aki láthatóan nyugodt volt a meccs előtt és nagyobb tudása minden pillanatban érezhető volt, még akkor is, ha Dzsomardasvili rendületlenül lépegetett előre, állta az ütése­ket, és széles horgokkal pró­bálkozott. A grúz becsülettel végig küzdötte a találkozót, de semmi esélye nem volt magyar riválisa ellen, aki nagyon sima győzelemmel búcsúztatta el egyedülálló karrierjét. A találkozó után minden idők legeredményesebb ma­gyar profi ökölvívója még a ringben elmondta, boldog, hogy Kecskeméten zárhatta le pályafutását, mely 30 éve kez­dődött, amikor beleszeretett a sportágba. Kérdésre válaszolva pedig azt mondta, nem tudja, hogy mi lesz majd akkor, ha újra hiányozni fog számára a bokszolás, de nem véletlenül nem szakad el az ökölvívástól, s dolgozik majd tovább edző­ként. Erdei ezek után üzent Balzsay Károlynak, korábbi nagyközépsúlyú világbajnok­nak, aki rákbetegséggel küzd. „Madár” kitartásra biztatta ba­rátját, s biztosította arról, hogy a bokszolok mögötte állnak. Bedák Zsolt technikai kiütés­sel legyőzte a grúz Dzsordzsi Gacsecsiladzét, s ezzel meg­szerezte a Boksz Világszervezet (WBO) kispehelysúlyú Euró­pa-bajnoki címét. ■ B. CS. Erdei Zsolt. „Madár” szárnyalt. Gulyás szavai az MKSZ-hez nb i A Győr elleni találkozóval zárta az alapszakaszt a Gyöngyös A gyöngyösi együttes tagjainak most már a rájátszásra kell összpontosítaniuk. Kemény párharcok következnek, amelyeken fontos lesz a csapategység. A SZESE Győr elleni idegen­beli győzelemmel zárta a férfi kézilabda NB I alapsza­kaszát a B. Braun Gyöngyös együttese, amely így az ötö­dik helyen végzett. Sike Károly Gulyás István, a gyöngyösiek edzője a mérkőzést követően tett nyilatkozatában gratulált csapatának az alapszakasz negyedik helyének megszer­zéséhez, de egy nappal azelőtt ugyanezt tette Sótonyi László, a Balatonfüred trénere is, miu­tán a Veszprém megyeiek ha­zai pályán tíz góllal legyőzték a váciakat.- Nem szeretném a tüzet szí­tani, de fontosnak tartottam felhívni a figyelmet arra, hogy bizonytalan helyzetet teremt a versenykiírás pontatlansága - magyarázta a gyöngyösi klub honlapján a szakember. - Az ugyanis az írja, ha két vagy há­rom csapat is azonos pontszám­mal zár, a holtversenyen kívüli együttesekkel szemben elért eredmény nem számít az össze­vetésben. Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy egymás közt kell eldönteni a helyezé­seket, márpedig ez esetben idegenben lőtt több gólunkkal mi vagyunk a negyedikek. Ez az én véleményen, a szövetség azonban más álláspontot kép­visel. Remélem, hogy a héten sikerül tisztázni a vitás kér­déseket, és természetesen azt is elfogadom, ha nem nekünk kedvez majd a döntés. Azért tartottam fontosnak mindezt megjegyezni, hogy a jövőben a szabályt úgy írhassák át, hogy az egyértelmű legyen, és ne ad­jon okot eltérő értelmezésekre. Huszonnégy mérkőzést kö­vetően a B. Braun és a Balaton­füred is 31 ponttal áll. Egymás ellen mindkétszer döntetlennel zártak a felek, a Mátraalján 22:22-es, míg a Balaton partján 31:31-es eredmény született. Az elődöntőbe jutásért zajló máso­dik párharc során a 4. az 5. he­lyezettel játszik, s az egyik fél második győzelméig tartó küz­delmet a 4. helyezett kezdheti hazai pályán. A másik ágon a 3. helyezett Csurgó a hatodik Tata­bányával találkozik.- A rájátszással új fejezet kezdődik - folytatta Gulyás.- Kiélezett csatára van kilá­tás, amiben nagyon sokat szá­mít majd, hogy, melyik csapat játszhat többet saját közönsége előtt. Ezért van jelentősége a negyedik helynek. Két azonos képességű gárda néz majd far­kasszemet. Bízom benne, hogy rutinosan és higgadt fejjel tud­juk kezelni ezt a párharcot, és eredményesek leszünk. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Csur- gó-Cegléd 36:26, Balatonfüred- Vác 30:20, Tatabánya-Veszp- rém 21:27, PLER-Budapest- Orosháza 32:28, Szeged-Mező- kövesd 28:20. A második félidőt hat góllal nyerte a B. Braun A férfi NB 124. fordulójának mérkőzésén: SZESE GYŐR-B. BRAUN GYÖN­GYÖS 23:29 (10:10) Győr, 700 néző. V.: Tomecs- kó-Hunyadi I, Unyatinszki T. GYŐR: Lorger - Gebhardt 1, Sza­bó A. 2 (1), Mota 3 (2), Pesics,' HALÁSZ L. 4, Hernandez 2. Cs.: Somogyi (kapus), Rivnyák, NÉMETH G. 5, TERENYI4, Si­mon B., GálK. 1 (1), Gubái. edző: Rosta Miklós. gyöngyös: Hudák - Szöllősi, Hajdú G. 1, FREY 7 (3), Debre- czeni 4, Koller 1, Varsandán M. 1. Cs.: Tamási Zs. (kapus), Iván- csikÁ. 2 (1), BAKOS D. 6, Szala- fai 2, SÁNDOR Á. 4, Mekaru 1. edző: Gulyás István. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 6. perc: 2:1,13. p.: 3:3, 20. p.: 5:7, 24. p.: 8:7, 35. p.: 10:15, 44. p.: 17:21, 53. p.: 21:23. KIÁLLÍTÁSOK: 12, ill. 10 perc. HÉTMÉTERESEK: 4/4, Hl. 7/4. Az alapszakasz végeredménye 1. Veszprém 24 23 ­1 845:543 46 2. Szeged 24 23 ­1 757:533 46 3. Csurgó 24 17 3 4 698:60137 4. Balatonfüred 24 14 3 7 653:595 31 5.Gyöngyös 24 13 5 6 651:648 31 6.Tatabánya 24 13 4 7 608:572 30 7. Orosháza 24 6 5 13 576:652 17 8. Cegléd 24 8 ­16 590:695 16 9. Vác 24 7 1 16 564:619 15 10. Juniorvál. 24 6 2 16 594:698 14 11. Mezőkövesd 24 5 1 18 566:726 11 12. Győr 24 5 1 18 570:674 11 13. PLER 24 3 1 20 598:714 7 Megjegyzés: a Juniorválogatott a rájátszásban nem Vesz részt. Következik: Balatonfüredi KSE-B. Braun Gyön­gyös, március 22., szombat, 13.00. HIRSAV A Rába megvédte címét a Magyar Kupában futsal A Rába ETO futsal- csapata megvédte címét a Magyar Kupában, ugyan­is a vasárnapi fináléban 6-1-re legyőzte a házigazda Berettyóújfalu együttesét. A szünetben még csak 1-0- ra vezetett a Győr Harnisch találatával. A fordulás után Carlitos volt eredményes, de erre még érkezett válasz Gál révén, aztán viszont már csak a zöld-fehérek találtak be: Jüanra két, míg Fabio és Dróth egy-egy gólt szerzett. A szünetben átadták az év játékosa díjat, amelyet a be­rettyóújfalui Rábl János ve­hetett át. ■ MTI.HU Már nyolc pont a Nyíregyháza előnye labdarúgás A listavezető Nyíregyháza legyőzte a vendég Békéscsabát a labda­rúgó NB II szombati, 18. fordulójában, és így előnye nyolc pontra nőtt a korábban döntetlent játszó Dunaúj­város előtt. Eredmények: Nyíregyháza-Békécsaba 2-0 (0-0), Gyirmót-Kisvárda 1-1 (1-1), ZTE-Dunaújváros 2-2 (0-1), Sopron-Kozármisleny 1-1 (0-1), Vasas-Tatabánya 5-0 (1-0), Ajka-Cegléd 1-0 (1-0), Szolnok-Siófok 1-2 (1-1), Balmazújváros-Sziget- szentmiklós 2-1 (2-0). Az élcsoport: 1. Nyíregyháza 44 pont, 2. Dunaújváros 36, 3. Siófok 34. ■ B. CS. Váraszón a csányiak jutottak tovább labdarúgás A Magyar Kupa megyei selejtezője 3. fordu­lójában: Váraszó-Csány 1-3 (1-1). Gólszerzők: Baranyi D., ill. Mága A., Lóth Á., Ká­poszta. Kiállítva: Ország (Vá­raszó, 44.). ■ B. CS. Budapesten elkészült az Eb-sorsolás vízilabda A július 14. és 27. között sorra kerülő buda­pesti Európa-bajnokságon a magyar férfi válogatott Szerbiával, Németországgal, Horvátországgal, Francia- országgal és Spanyolország találkozik a csoportkörben, a női együttes a görög, a hol­land és a brit gárdával került azonos négyesbe. ■ MTI.HU Lelkileg talán helyrebillent a Szeged-verő SBS Eger gárdája nb i/B Kiegyenlített első harminc percet követően a második félidei játékukkal magabiztos győzelmet arattak Pálos Gáborék A második játékrész elején 13 egri találatra vendégrészről mindössze egy válasz érkezett, ami sorsfordítónak bizonyult a Tisza-partiak számára. Az első félidőben hiába küzdött lelke­sen, s rendkívül fegyelmezet­ten a fiatal szegedi legénység, a második harminc percben már csak egy csapat volt a pályán. A férfi kézilabda NB I/B Kele­ti csoportja 18. fordulójában tizenegy találattal bizonyult jobbnak ellenfelénél az SBS Eger-Eszterházy SzSE.- Az első játékrész meglehe­tősen nyögve-nyelősen alakult, ami igazából nem lepett meg, ugyanis a múlt heti vereség után elég rossz színben láttuk a világot - fogalmazott a ta­lálkozót követően Csík János, az egriek edzője. - Nehezen oldódtak a srácok, hiányoz­tak a jó egyéni teljesítmények. A védekezést ugyan rengeteget gyakoroljuk, mégsem találtuk az igazi stabilitást. A második félidőben már felszabadultab­ban, könnyedebben kézilab­dáztunk, s ha nem hagyunk ki annyi ordító ziccert, akkor még nagyobb is lehetett volna a különbség. Lelkileg egy kicsit helyre billentünk. Még negyedóra sem telt el a mérkőzésből, amikor 6:9-es állásnál háromgólos hátrány­ba került az SBS. Pálos Gábo­rék a félidő hajrájában vették Az egriek jobbszélsője, Lezák Áron ötször talált a szegediek kapujába át ismét a vezetést, s onnantól nem volt megállás. A 42. perc­ben már tízgólos különbséget (26:16) mutatott az eredmény- jelző, a szünet után szűk ne­gyedóra elteltével még csak egy gólt szerzett a Pick. A találkozó utolsó szakaszában csak a kü­lönbség vált kérdésessé. A 18. forduló mérkőzésén: SBS Eger-Eszterházy SzSE- Pick Szeged II 34:23 (16:15) Eger, körcsarnok, 200 néző. V.: Bócz L., Wiedemann V. EGER: Repóth - LEZÁK 5, PADLA 5, Kiss G. 1, Kocsis Cs. 4, PÁLOS 5 (1), Szabó P. 2 (1). Cs.: KŐRIZS (kapus), Pánczél 5, Szabó T. 1, Szűcs. 3 (1), Zalai 1, Szilágyi D. 1, Menyhárt, Nyeste 1. edző: Csík János. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 6. perc: 2:4, 12. p.: 6:7, 18. p.: 7:9, 24. p.: 12:12, 36. p.: 20:16, 42. p.: 26:16, 48. p.: 30:20, 54. p.: 31:22. KIÁLLÍTÁSOK: 4, ill. 10 perc. HÉTMÉTERESEK: 4/3, ill. 2/2. További eredmények: Haj- dúnánás-Mizse KC 23:32, Gö- döllő-Békés 29:34, Törökszent- miklós-Ózd 41:25. lapzárta után: FTC-Bástyamillenium- Balassagyarmat, Balmazújvá- ros-PLER Budapest II., Nyír- egyháza-Kecskemét. következik: Balassagyar­mat-SBS-Eger ESzSE, március 16., vasárnap, 17.00. ■ S. K. t r A i

Next

/
Oldalképek
Tartalom