Heves Megyei Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-03 / 28. szám

2014. FEBRUAR 3., HÉTFŐ SPORTTÜKOR 15 Az ezúttal gyenge lepattanózas okozta a DEAC-nál az EKF vesztét kosárlabda A férfi NB I/B Ke­leti csoportja 15. fordulójában: DEAC-EKF-Eger-HÉSZ 78-69 (24-22,18-14, 12-18,24-15) Debrecen, 100 néző, V.: Ger­gely Cs., Domán I., Borgulya I. EKF: Erdei 15/6, Klepej 7/3, Máté 25/3, Garamvölgyi 10, ZSEMLYE 4. Cs.: Szerdahelyi 5, Jakab Zs. 1, Csabák, Baumann, Pongrácz 2. edző: Váczi Péter. SZAKMAI-IGAZGATÓ: Széles-Ko- vács Gyula. Szombatig tartott az EKF-Eger-HÉSZ csapatának 2014-es veretlensége, a fő­iskolás gárda Debrecenben ugyanis már nem tudott több pontot dobni soros riválisa ellen. A DEAC otthonában fel­lépő egriek sorozatban négy győzelemmel vághattak neki az újabb bajnoki feladatnak, ami még az őszi, 21 pontos siker után sem tűnt könnyű feladatnak. Az első félidő szo­ros eredményt is hozott, de a térfélcserét követően már megváltozott a játék képe. Az igazi gondot az okozta, hogy a máskor remekül működő lepattanózás ezúttal messze elmaradt a várttól. Egyedül Zsemlye Sándor tudta hozni a tőle megszokott számot, ám egyedül maradt a harcban az EKF csapatkapitánya. Az utol­só negyedben viszont még így is át tudta venni a vezetést az Eger, de a hajrát már jobban bírta a DEAC. VÁCZI PÉTER: - A mutatott teljesítményünk alapján, telje­sen megérdemelt a debreceni győzelem. JÖN: EKF-Eger-HÉSZ-Merce- des-Benz KA, Eszterházy-csar- nok, szombat, 16.00. ■ F. B. Máté Balázséktól (6) ez kevés volt Két sorozat is véget ért a ZF-nél ob i Búcsú Gerendás Györgytől és a 2012. december 15. óta tartó bajnoki veretlenségtől ff*- ■ Gór-Nagy Miklósék (10) a szerdán bekapott mélyütéssel úgy utaztak Szolnokra, hogy a klubvezetés az eddigi másodedzőt bízta meg az irányítással. Kis Gáborékat (11) mindez nem érdekelte. Az eddigi sikeredző elküldé­se egyelőre nem hozta meg a várt eredményt, a Szolnok elleni rangadón több mint egy év után kapott ki újra az OB I-ben az Eger. Fenyves Balázs Sok minden történt a mögöt­tünk hagyott héten a ZF-Eger férfi gárdájának háza táján. Gondoljunk csak a rijekai „mé­szárlásra”, Gerendás György menesztésére, vagy akár a Szolnok elleni bajnoki rang­adóra. A történések tükrében most mégis az lehet az első fel­vetésünk, egyáltalán ki tartja a foglalkozásokat a fiúknak? Ezzel a kérdéssel kerestük meg Bárány Attilát, az Egri Ví­zilabda Klub (EVK) ügyvezető elnökét, aki válaszként annyit mondott: a mai napra pihenőt kaptak a játékosok, holnaptól viszont már minden megy to­vább, méghozzá az új vezető­edző, Dabrowski Norbert irá­nyításával. A kérdésfelvetésre azért lehetett szükség, mert Dabrowski a felnőtt válogatott szakmai stábjának is tagja, ez a hét pedig a nemzeti csapat szolnoki Volvo-kupájától lesz hangos. A vízilabdás közvéle­mény ugyanakkor most még­sem a hét egrivel felálló válo­gatottal foglalatoskodik, sokkal inkább a péntek esti egri tör­ténésekkel. Az EVK vezetése a rijekai 20-7-es BL-vereség után ugyanis úgy határozott, azonnali hatállyal szerződést, bont a ZF gárdájával tíz év alatt LEN-kupa finálét, illetve két-két bajnoki és Magyar Ku­pa elsőséget elért edzőjével, Gerendás Györggyel. Monda­ni sem kell, a döntés minden­kit váratlanul ért. Gerendást a pénteki tréning előtt tájékoz­tatták az elnökség döntéséről, aki ezt előbb tudomásul vette, majd elköszönt játékosaitól és távozott a Bitskey uszodából. Nos, így, ilyen lelkiállapotban kellett a két hete csak az Egerrel álmodó Dózsához utazni. A kö­zelmúltat ismerve, talán nem is csoda, hogy az első negyedben ennyire beragadtak a sárga-ké­kek. Igazából még kapura lö­vésig sem jutott a ZF. A 3-0-ás nyitány után Bátori Bence tör­te meg a jeget, a félidőig pedig úgy tűnt, ez kellő lökést adhat a ZF-hez a sikeresebb folytatás­hoz. A házigazda ugyanakkor a 3. negyedben is jobban pólózott, a záró nyolc percben ezért há­rom gólt kellett ledolgozni. Küz­dött, hajtott a bajnok, ez vitat­hatatlan, de érezni lehetett, ez most nem a magabiztosságtól kicsattanó, ellentmondást nem tűrő csapat, amely ősszel saját pályáján lemosta Tisza-parti ri­válisát. A történések tükrében mégsem tűnik akkora kataszt­rófának a 8-6-os vereség, az viszont biztos, hogy arra éppen elég volt, hogy a vesztett pontok tekintetében megelőzze riváli­sát a Szolnok. Mester(i) mondatok KOVÁCS ISTVÁN (SZOLNOK): ­Két hete csak az Egerre készül­tünk, ezért nagyon örülünk a győzelemnek. Az egri ügyek nem ránk tartoznak, de nem ta­gadom, hogy nekem is meg van erről a személyes véleményem. DABROWSKI NORBERT (EGER): ­Ennél többet, a heti történések ismeretében most nem várhat­tam a fiúktól. A gyorsan beka­pott három gól sokat számított, de nem szidnám le a játékoso­kat, mert a szerdai pofon után még nem nagyon tudtunk fel­állni a padlóról. A 17. FORDULÓ TOVÁBBI ERED­MÉNYEI: Szeged-Debrecen 12-9, BVSC-Honvéd 14-11, Va- sas-KSI 10-8, Pécs-Ybl 16-9, OSC-Kaposvár 7-9. FTC-Szen- tes: március 18. HIRDETÉS HUNGÁRIA A bajnokság állása 1. ZF-Eger 18 16 1 1 253-130 49 2. Szolnok 17 16­1 228-127 48 3.Szeged 18 14 1 3 232-145 43 4. Honvéd 17 13 1 3 213-153 40 5. Vasas 17 10 3 4 177-140 '33 6.BVSC 17 9­8 183-178 27 7. Debrecen 17 8 1 8 173-165 25 8. Kaposvár 17 8­9 169-181 24 9. PVSK 18 6 1 11 169-199 19 10. OSC 17 5­12 160-187 15 11.FTC 17 4 1 12 153-170 13 12. KSI 17 4­13 154-223 12 13. Szentes 16 2 1 13 117-206 7 14. Ybl 17­­17 127-304 0 Következik: ZF-Eger-OSC-Újbuda, Bitskey Ala­dár Uszoda, február 15., szombat, 18.00. Az egri féltucat találatot hat játékos jegyezte A férfi OB 117. fordulójában: SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP VSC- ZF-EGER 8-6 (3-0,1-3, 3-1,1-2) Szolnok, Vízilabda Aréna, 800 néző, V: Székely B., Petik A. SZOLNOK: DECKER A. - MITRO- VICS 2, Hosnyánszky 1; Jansik D., Kis G. 1, Gocics, VÁMOS 3. Cs.: Vörös, Alekszics 1, Török B., Pásztor. SZAKMAI-IGAZGATÓ: Kovács István. EGER: Bisztritsányi - Kovács G., Bátori 1, Gór-Nagy, Hárai 1, Bi­ms 1, Graham 1. Cs.: Bedő, Sa­lamon 1, Varga II Zs. 1, Lőrincz B., Bundschuh, Zalánki. edző: Dabrowski Norbert. GÓL-EMBERELŐNYBŐL: 8/4, ill. 4/0. ÖTMÉTERESBŐL: -, ill. 1/1. AZ EREDMÉNY alakulása: 3-0, 3-1, 4-3, 6-3, 7-4, 7-6, 8-6. Gerendás Györgynek megköszönték Diósgyőrben adtak fricskát a felsőtárkányiak a hazaiaknak felkészülés Az Egri FC négy játékosa is Détári Lajos csapatával edz - öt-öt verpeléti, detki és makiári gól az egri műfüvön Kasza Dániel gólja győzelmet ért a felsőtárkányiaknál a Di­ósgyőr vendégeként lejátszott szombati felkészülési labda­rúgó-mérkőzésen. Az NB I-es házigazdák ellen a harmad- osztályban szereplő vendégek­nél Illyés Dániel, Molnár Ta­más, Szabó Roland és Fenyvesi Ádám az Egri FC engedélyével lépett pályára, illetve látogatja az edzéseket. Miközben a,Détári Lajos ve­zényelte gárdánál további lab­darúgókat is teszteltek, addig Egerben semmit nem lehet tudni a folytatásról. Előrevinné az ügyek intézését, ha a klu­bot működtető gazdasági tár­saság tulajdonosa végre már színt vallana, mert így csupán az a kérdés, hogy mikor esik a szakadékba a megyeszékhelyi egylet. A Felsőtárkány szerdán 15 órától az SBTC-nél játszik. A szintén NB III-as hatva­niak Jászberényben egy góllal győztek a gyöngyösiek ellen, míg az egri műfüvön szerepelt megyei I-es csapatok közül mindhárom pályaválasztó öt-öt góllal terhelte meg ellenfele ka­puját. így tettek a makiáriak is, akiknél Háklár László (Be­senyőtelek) és Debreceni Csa­ba (Túrkeve) számít új szerze­ménynek, ugyanakkor Szaszkó Máté Bogácsra igazolt. És ha már Bogács! A Borsod megyei I. osztályban sereghajtó, Sivák U // :'S Kasza Dániel (jobbra) találata döntött a DVTK-Felsőtárkány mérkőzésen Sándor irányította együttes­től Veres Viktor, Béres Roland és Kémeri Levente a füzesabo­nyiaknál folytatja, de több mint tíz év múltán visszatér az FSC a 43 éves Baranyai Attila is. A diósgyőri mérkőzésen: DVTK-Fortress-Felsőtárkány 0-1 (0-0) DVTK: Géléi - Vági, Abdoura- man, Gohér, W. Alves - Tamá­si, Leskó Z., Boskó (Mahalek, a szünetben), Batioja - Boros, Hornyák (Oláh B., a szünetben). FELSŐTÁRKÁNY, 1. FÉLIDŐ: Ity- lyés - Balázs, Kaszás, Elek N., Pados - Vágó - Nagy T., Rom- hányi, Hajdú, Barzsó - Mont- vai. 2. félidő: Bollók - Busái, Katona A., Szabó R., Molnár T. - Sebe - Balogh D., Fenyvesi, Kasza, Darnyi - Kiss. Gólszerző: Kasza D. (51.). További eredmények: FC HATVAN-GYÖNGYÖSI AK 1-0 (l-O) G.: Czibolya. VERPELÉT-ANDORNAKTÁLYA 5-1 (3-1) G.: Hajdú 3, Felföldi, Váradi E., ill. Szikszai. DETK-DOMOSZLÓ 5-1 (2-1) G.: Ivony 2, Farkas R., Boros, Kathi, ill. Reviczki. MAKLÁR-FÜZESABONY 5-2 (3-2) G.: Várkonyi 2, Szabó R., Bán­ka, Vojtekovszki (öngól), ill. Bartók, Szabó D. ■ B. CS. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom