Heves Megyei Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-09 / 7. szám

10 SPORTTUKÖR - HIRDETÉS 2014. JANUÁR 9„ CSÜTÖRTÖK Pintér mindent megtesz, azonban Huszti döntése határozott válogatott Az újdonsült szövetségi kapitány motivált játékosokkal gyakorolt a Telkiben a kétnapos összetartás alkalmával Többféle játékrendszert szeret­ne begyakoroltatni a magyar labdarúgó-válogatottal Pintér Attila decemberben kinevezett szövetségi kapitány, aki két­napos összetartást vezényelt 32 NB I-es futballista részvéte­lével. A telki edzőközpontban rendezett sajtótájékoztatón a szakember kiemelte, hogy a já­tékosok motiváltán érkeztek a gyakorlásra. Az együttes lehet­séges összeállításáról közölte, hogy a védelmet valószínűleg Magyarországon futballozó já­tékosokból kell majd összerak­ni, de várhatóan a középpályán és a támadósorban is kap majd helyet NB I-es futballista. Pintér Attila (középen) a tréningeken meggyőződhetett arról, hogy valamennyi meghívott bizonyítani szeretne Újságírói kérdésre Pintér At­tila elmondta, néhány nappal kinevezését követően beszélt Huszti Szabolccsal, s a Han­nover légiósa kijelentette, nem kíván többet a magyar váloga­tottban szerepelni.- Elmondta, hogy nála ez nem kapitánykérdés, és ne kö­nyörögjenek neki, mint egy má­sik játékosnak, akit most nem szeretnék megnevezni. Én még nem mondtam le róla, mindent meg fogok tenni, de határozott a döntése - mondta Pintér. A szakvezető azt is közölte, hogy a gárda februárban Török­országban edzőtáborozik, több légiós már jelezte, hogy négy-öt napra csatlakozni tud majd az együtteshez. Pintér bízik ben­ne, hogy további külföldön ját­szó futballistákat is elenged majd a klubja, olyan országok­ból, ahol még nem kezdődött el a bajnokság.- Nagyon felkészült edzőről van szó, aki jól ismeri a ma­gyar játékosokat. Úgy gondo­lom, olyan csapatot tud majd összerakni, amely versenyké­pes lesz a 2016-os Európa-baj- nokságra. - bizakodott a so­káig alapembernek számított, majd sérülés és formahanyat­lás miatt sokáig hiányzott, ám most újra a válogatott közelébe került Rudolf Gergely. ■ B. CS. Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410-427 INGATLAN Egerben a Ráchegyen 400 m2-es, par­kosított udvarral, garázzsal eladó egy konyha-étkező +3 szobás, 2 fürdős fel­újított családi ház. Irányár: 15,5 M Ft. 20/807-7504.-------------------------------------------------------*311326* Eger, Rákóczi úton a PEVA-épületben park­ra néző, 2 szobás, nagy erkélyes, hőfok- szabályzós lakás eladó. Irányár: 5,5 M Ft. 20/807-7504.-------------------------------------------------------*311326* Egerben műanyag nyílászárós (redőnyös), 2 szobás, azonnal költözhető, gázkonvek- toros lakás szigetelt téglaépületben eladó. Irányár: 6,8 M Ft. 20/807-7504.------------------------------------------- *311326* Egészségház u. I-II. em.-i 2 szobás, 53 m2-es, műanyag nyílászárós lakások bel­városban eladók. Ar: 9,9 M Ft-11 M Ft-ig. 20/445-5129.-------------------------------------------------------*311329* 7,3-7,4 M Ft-ért, Remenyik, Makiári u. mfsz-i. -1. emeleti, 55-53 m2-es, 2-1,5 szobás, gázos-gázcirkós lakások eladók. 20/445-5129.-------------------------------------------------------*311329* 4,5 M Ft-ért, Hadnagy u. Itp-i. 25+2 m2-es, 1 szobás, mfsz-i, műanyag nyílászá­rós, gázos minigarzon üzletnek is eladó. 20/445-5129.-------------------------------------------------------*311329* 5 M Ft-ért, egri vár közeli, Darvas u.-i 1 szobás, nagy konyhás, gázcirkós, kis ud­varos parasztház alkalmi áron eladó. 20/445-5129.-------------------------------------------------------*311329* Egerben, sorház jellegű társasházi la­kások leköthetők. Ár: 215 000 Ft/m2. Tel.: 70/7794-777. Eladó egri, belváros közeli lakásokat ke­resünk fizetőképes ügyfeleink részére. Tel.: 70/7794-777, INGATLANPARK. VEGYES Szén, tűzifa 11 000 Ft/m3-től. 20/5522-319.------------------------------------------------------*311144* Tűzif a a termelőtől. Cser, bükk, tölgy hasít­va, darabolva és többfajta szén rendelhető. 1900 Ft/q-tól. 20/439-8099. Vajda Béla------------------------------------------------------*311237* Abla kszigetelés, -csere! Redőnyös munkák olcsón, gyorsan, garanciával. 36/413-315.------------------------------------------------------*311253* ALL AT 8200 kg-os holstein-fríz bikák eladók. 30/940-6869. TÁRSKERESÉS 19 éves mindenre nyitott lány. 30/779-9393.------------------------------------------------------*311236* Csinos lány várja hívásod. 70/277-3457.------------------------------------------------------*311239* ALBÉRLETET KÍNÁL 2 szobás, bútorozott, gázkonvektoros, 5. emeleti lakás febr. 1-től kiadó. 40 000Ft+ rezsi+1 havi kaució. 30/9251-393.------------------------------------------------------*311235* 1 szobás lakrész kiadó. 30 E Ft. 30/357-9855. ÁLLÁST KÍNÁL Hosszú múlttal rendelkező nemzetközi fu­varozó cég keres csak tapasztalt gépkocsi- vezetőket az EU országaiba. Jogosítvány: C, E. Nagyon jó fizetési lehetőség. Jelentkezni folyamatosan lehet a következő telefonszá­mon: 0036-307691424, h-p 8:00-16:00. /zá&uxA, n.ttty ­t'tttiyt ttuy t tttiyt. <■/ '"/y ÁnS*’ i. Ást, ’('tsÁ// ÍÁÁt Vis ttt, Ááó tÁ'A’/t’/ % Német érdekeltségű, hatvani telephelyű logisztikai |y| 3 cl G T cég keres az alábbi területekre munkatársakat. »> logisztika __ 1 fő minőség adminisztrációs munkatárs Elvárások:- önálló munkavégzés,- felhasználói szintű számítógépes ismeretek (MS Office),- idegen nyelv ismerete (német előny),- bejárás egyénileg megoldott. 2 fő irodai munkatárs Elvárások;- felhasználói szintű számítógépes ismeretek, (MS Office, előny SAP),- idegennyelv-tudás (angol vagy német),- bejárás egyénileg megoldott. 1 fő IT rendszergazda Elvárások:- ma ismert általános rendszergazdai feladatok ellátása, ismerete,- angolnyelv-tudás elvárás, <- németnyelv-tudás előny,- bejárás egyénileg megoldott. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BÚROM JÁNOS életének 78. évében elhunyt. Utolsó útjára kísérjük 2014. január 10-én 13.00 órakor Hevesen a Felső temetőben. A gyászoló család Köszönetünk mindazoknak, akik osztoztak fájdalmunkban Édesanyánk, BALOGH GYULÁNÉ elvesztése miatt. Gyászolók Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik feledhetetlen halottunk, SZÁLKÁI FERENC ZOLTÁN temetésén részt vettek, és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család : „Amit szem nem látott, föl nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek. ” Fájó szívvel, Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORJÁN FERENC életének 85. évében, 2013. december 23-án elhunyt. Temetése 2014. január 11-én 14.00 órakor lesz az egri Lajosvárosi temetőben. c A gyászoló család l Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOÓSBÉLÁNÉ (szül. Mészáros Malvin) életének 83. évében elhunyt. Temetése az ostorosi temetőben 2014. január 13-án 14 órakor lesz. i Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CZEGLÉDI ATTILA 46. évében váratlanul elhunyt.Temetése a tardonai temetőben 2014. január 11-én . 13.00 órakor lesz. A gyászoló család, rokonok, barátai, tanítványai, ismerősei Területi képviselőket keresünk, megyénként 2 főt. Kiemelkedő jövedelem, biztos megél­hetés, stabil háttér! Info: 20/500-2396 vagy www.pannonfitt.hu .-------------------------------------------------------*311154* Agilis, jó megjelenésű fiatalt keresek nyílás­zárók értékesítésére, varfer@chello.hu .--------------------------------------------------*311253* Eg ri cég keres alkalmi szalagmunkára (2-3 alkalom/hét) egri nőket. Munka­bér: 500 Ft/őra, utazási költséget nem térítünk. Jelentkezni: 8.00-16.00 között, 20/779-2627.-------------------------------------------------------*311287* Egri pizzériába pultost keresünk! Érd.: 06-30/955-3747. Ebédszállításra saját gk.-val rendelkező étel­futárt keresünk, egrietterem@gmail.com . OKTATÁS 8 SZAKMAI gyakorlattal rendelkező, önálló munkavégzésre képes villany- szerelő kollégát keresünk. Fényképes önéletrajzokat a vteamkft@gmail.com e-mailcímre várjuk.-*311291* Fényképes önéletrajzokat várunk a hu@mader-logistik.com e-mail címre. PENTEKEN SZEL, VALT0Z0 NAPSÜTÉS reggeli hőmérséklet + déli felhőzet & 6 °C . 3°C Petervására Eger ;V r 6 °C Lőrinci . 3 °C ’ Gyöngyös Hatvan "WS! ex 3 °C Füzesabony Heves • 6 °C « 3 °C u EAAS EWS ^ Heves megyében ma még kódfoltos, erősen felhős idővel kezdő­dik a nap. Délután viszont kevesebb, vékonyabb lesz a felhő. Kissé megélénkül a déli szél és 700 méter felett elő-elő tűnik a Nap is. Eső továbbra sem várható. Éjjel újra, de már ritkább ködfoltok ala­kulnak ki. A várható, jellemző hőmérséklet megyei átlaga csütörtök reggel +3, kora délután +6, péntek reggel +5 fok körül alakul A legvalószínűbb folytatás: pénteken erős szélre, változóan napos-felhős időre, tisztább leve­gőre van kilátás. a hét végén az átlagnál továbbra is magasabb hőmérséklet, vasár­nap kevés eső várható. Orvosmeteorolégia: tronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: ködben minden távolabb látszik a való­ságosnál (Ha egyáltalán látszik.) A levegőben lebegő apró vizcsep- pek fénytörése okozza a jelenséget. Bőzésnél kikerülésnél ezt is figyelembe kell venni Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu 8°C B 8 °C J \ * M íft* 6 °C Vízhőmérséklet Duna Tisza Balaton Velencei-tó Fertő Tisza-tó 5-6 °C 3-5 °C 4 °C 5 °C 5 °C 3 °C Tengerek Antalya 17 °C Bibione 14 °C Costa Brava 14 °C ■ ATtculat*. *311323* *311324* Dajka-, pedagógiaiasszisztens-képzések. www.kaszaszakkepzes.hu (Nyt: 01-0064-04). 06-30/269-1061. VÁLLALKOZÁS '94 óta bevezetett, működő üzlet beren­dezve, készlettel átadó. 06-30/9287-111.------------------------------------------------------*311316* MEZOGAZDASAG Pétisó, ammónium-nitrát kiszállítva eladó. 06-30/945-1396. tanaoerto ->ave opocJ 9 mairKft •o ★ rs.?<s 'ITS see l< SßSS dr,rs Dment Heves Megyei Hírlap LAKOSSÁGI APRÓ­HIRDETÉSÉT FELADHATJA TELEFONON IS: 36/410-427 mr MB SU EST. esi­pro, pác: main nrvc Golden S BSGRcr, inconv We nj? WJToSSr s’ssr'v­commls Fax yot r HEVES ** HIRIAP Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója Főszerkesztő-kiadóigazgató: BÁN JÁNOS E-mail: janos.ban@axelspringer.hu Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN E-mail: istvan.stanga@axelspringer.hu Hirdetésvezető: FODOR BEÁTA E-mail: hmhgyartas@axelspringer.hu Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Trinitárius u. 1. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600,fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhiriap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 26., Tel.: 36/410-427 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410-427. Az előfizetői példányok Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: JÁNOSI IMRE Előfizetés, terjesztés: Levélcím: AS-B. Kft, 1525 Budapest, Pf. 110. Telefon: 06-40/510-510 helyi tarifás hívószám Fax: 06-1/488-5580 E-mail: elofizetes@axels.hu Előfizetés a kiadónál, a területi ügynökségek­nél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327-00000000 pénzfor­galmi jelzőszámra. Bőfizetés dija: egy hónapra 2790 Ft, negyedévre 8370 Ft, fél évre 16 740 Ft, egy évre 33 480 Ft. Készült: AS-NYOMDA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: 76/481-401 Felelős vezető: Futó Imre Megrendelés száma: 443 500 Nyomtatás időpontja: 2014. január 8. HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, te­lefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Sprin­ger-Magyarország Kft., Axel Springer- Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyaror­szág Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizeté­ses megrendelését teljesítsük, akcióira, ki­adványaira és egyéb szolgáltatásaira fel­hívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról és bár­mikor kérhetik azok helyesbítését, felhasz­nálásuk korlátozását, illetve törlését. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditálL 1 «

Next

/
Oldalképek
Tartalom