Heves Megyei Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-29 / 24. szám
2014. JANUÁR 29., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP 3 Több mint tízezren jártak az irodában EGER A minap összesített adatok szerint a tavalyi esztendőben összesen 13 191-en vették igénybe az egri IFI Pont valamely szolgáltatását. Mint azt megtudtuk, az ifjúsági irodában a legtöbben az ingyenes internetet használták, de népszerűek voltak szabadidős programjaik, s a pályaválasztási tanácsadáson is meglehetősen sokan vettek részt. ■ SZ. E. Takaró Mihály előadása Márairól a mai napon egér A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár szervezésében ma 16 órától a megyeháza dísztermében tartja meg előadását Takaró Mihály irodalomtörténész Márai Sándorról „Az emigráns” címmel. Az elhallgatott dolgaink című program- sorozat foglalkozásán az érdeklődők olyan Máraival találkozhatnak, akit kevésbé ismerünk. A rendezvény időpontja tegnapi számunkban tévesen jelent meg, emiatt elnézést kérünk. ■ SZ. E. Nem lesz ügyfélfogadás az okmányirodában gyöngyös Február 7-én szünetel az ügyfélfogadás a Heves Megyei Kormányhivatal Gyöngyösi Járási Okmányirodájában, mivel a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. és a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala az okmányirodái informatikai eszközpark cseréjét és az adathálózati összeköttetések megújítását végzi. További információ a 37/510-375 telefonon kérhető. ■ SZ. E. Okmányirodái ügyintézés... Százhúszezer az átlagért felmérés Régiónként megoszlanak a vélemények a megélhetésről A vélemények regionális szinten jócskán eltértek: Észak-Magyarországon például 118 ezer forintot tartanak szükségesnek az átlagos életszínvonalhoz. A magyarok 120 ezer forint összegű egy főre jutó havi jövedelmet tartanak szükségesnek az .átlagos szintű megélhetéshez, az észak-magyarországi régióban ez az összeg 118 ezer, Budapesten 150 ezer forint. Licska Balázs . - Papp Gábor A KSH legfrissebb felmérése szerint az emberek a nagyon szűkös megélhetéshez 71 ezer forintot, a nagyon jóhoz 214 ezer forintot tartanak szükségesnek - írta a napi.hu. A legfelső jövedelmi ötödben élők havi 162 ezer forintot társítottak az átlagos színvonalhoz, és 293 ezret a nagyon jóhoz, míg a legszegényebb réteg 78 ezer forintot tartott szükségesnek az átlagos és 138 ezret a nagyon jó megélhetési szinthez. A KSH által számolt átlagember havi 66 ezer forintból nagyon szűkösen jön csak ki, míg 147 ezerből már jól, 197 ezer forintból pedig nagyon jól tudna élni. A szubjektív vélemények regionális szinten is jelentősen eltértek: Budapesten az előző évi 149 ezerrel szemben az átlagos szinthez havi 150 ezer forintot tartanának szükségesnek, míg az Észak-Alföldön ugyanehhez csak 106 ezer, a Dél-Alföldön 112 ezer, a Nyugat-Dunántúlon 115 ezer forintot, míg Észak-Ma- gyarországin 118 ezret. Jelentős eltéréseket tapasztaltak a szakemberek aszerint is, hogy nevelnek-e gyermeket a háztartásban vagy sem, amiben a nagyobb gyermekszámú háztartások méretgazdaságossága is szerepet játszik: a gyermek nélküliek az átlagos Megkérdeztük lapunk olvasóit: kijön a magyarok többsége a fizetéséből? DEMKÓ JÓZSEF, UDVAROS: - Úgy tapasztalom és hallom másoktól is, hogy borzasztóan alacsonyak a bérek a kiadásokhoz képest. Csak a gázszámla 30-40 ezer forint, úgy, hogy még igazán hideg sem volt. Havi 200 ezer forintból tisztességesen, de nem dőzsölve meg lehetne élni, a kötelezőre biztosan elég lenne. GELLERT MÁRIA, NYUGDÍJAS:- A fizetés mértékétől függ, hogy meg lehet-e élni belőle. Egy szerény életvitelhez legalább 100 ezer forintra van szükség. Ha viszont valaki még takarékoskodni is szeretne, házra vagy autóra félretenni, esetleg a gyermekeire is költeni, akkor ahhoz minimum 200 ezer forint kell. CSJERNIK MIHÁLY, KÖZÉPISKOLÁS: - Ha végzek a tanulmányaimmal, és munkát fogok keresni, akkor legalább 160 ezer forintot szeretnék keresni, egy ilyen ajánlatra valószínűleg azon nyomban rábólintanék Abból futná az önálló életre, albérletre, rezsire, élelmiszerre, talán még egy kis luxusra is elég. szinthez 137 ezer forintot társítottak, míg a gyermekesek 81 ezer forintot, azon belül is a három- és többgyermekesek csupán 60 ezer forintot fejenként. A KSH összesítése szerint a magyar háztartásokban 2012- ben az egy főre jutó összes fogyasztási kiadás éves, átlagos értéke 816 ezer forint, azaz havonta 68 ezer forint, szemben az előző évi 791 ezer, illetve 65,9 ezer forinttal. Ez reálértéken 2,4 százalékos csökkenést jelentett 2011-hez képest, így az évek óta tartó kiadáscsökkenés a 2011-es megállás után újra folytatódott. A folyóáras növekedés ugyanis 3,2 százalék volt, ám a fogyasztó árak átlagosan 5,7 százalékkal emelkedtek. A háztartás-statisztikai felmérés során a háztartások nyilatkoznak arról, hogy mennyi nettó jövedelmet tartanának szükségesnek a különböző szintű életszínvonalhoz. A tapasztalatok szerint az elvárt jövedelem mértéke szoros kapcsolatban áll a tényleges jövedelmi helyzettel: a szegényebbek kevesebb pénzből is átlagos vagy akár nagyon jó színvonalon tudnának élni, míg a gazdagabbak a hasonló szintekhez magasabb jövedelmet tartanának szükségesnek. JEGYZET KATUS ESZTER Veszélyesnek látszó tárgy az EMBEREK, ha vannak olyan szerencsések, hogy megengedhetik maguknak a repülőjegyet, kicsit bosz- szankodva esnek át az ellenőrzéseken a repülőtéren. Levetett cipő, kipakolt zsebek, átvilágított táskák - közben az ember leizzad vagy épp fázik, és főként hülyén érzi magát, ahogy zokniban áttotyog a kapun, ami biztos, hogy besípol. pedig, ha tudnánk, mi mindent szeretnének az emberek felcsempészni a repülőgépekre, magunk kérnénk az átvizsgálást. A mellettünk ülő ugyanis meglehet, éppen egy buzogányt vagy egy mobiltelefonnak álcázott sokkolót takargat a mellénye alatt. Bizony. hogy egy most nyilvánossá tett lista szerint mi mindent találtak utastársainknál? Lássuk csak: egy második világháborús páncélökölbe való, hatástalanított lőszert, 136 darab hatástalanított kézigránátot, rúzsnak, ci- garettás doboznak álcázott sokkolót, könnygázt, füstgránátot, villanógránátot, szivárgó hajlakkot (ami már az ellenőrzés közben felrobbant), buzogányt, „ emberi koponyadarabokat, sétabotból előhúzható kardot, mobiltelefonnak álcázott sokkolót, három darab C4-es robbanóanyagot, tömegoszlató gránátot, nyolchüvelykes karót, cipőbe rejtett pengét, dobócsillagot, hatástalanított öngyilkos mellényt. (Na igen, mire is menne az ember mindezek nélkül a repülőn, ugye.) ha mondjuk már a buszokon, vonatokon kiszúrnák ezeket a tárgyakat, el sem jutnának velük a reptérig. De hát, a szimpla tömegközlekedésben nincs ilyen ellenőrzés. Legfeljebb a jegyeket, bérleteket nézik meg. Bár, addig jó nekünk, amíg a legveszélyesebb dolog, amit elkövetnek körülöttünk, a bliccelés. Szabadon szállhatnak már a pillangók premier Leonard Gershe kamaradarabja látható a Gárdonyi stúdiószínpadán Eszterházy gyakorlóiskola: nyílt napon „hívogatnak” Tegnap este láthatta először az egri Gárdonyi Géza Színház közönsége Leonard Gershe A pillangók szabadok című művét a teátrum stúdiószínpadán Szarka János rendezésében. A New Yorkban játszódó, három szereplős kamaradarab az élet teljesen hétköznapi dolgairól szól, csak egy kicsit más megvilágításban. Egy fiú és egy, lány találkozásáról, akik mégsem teljesen olyanok, mint az átlag, valamint egy anya és egy fiú kapcsolatáról. Egy elbűvölően kedves-szomorú történet egy vak fiúról, aki - anyja fojtó védelmezése alól kiszakítva magát - önálló életet akar élni egy piciny albérleti szobában. Itt a sors a szomszédságába sodor egy szerencsétlen sorsú fiatal lányt, Jillt, aki - ledér anyjától és a rideg valóság elől menekülve - színésznőként szeretné a boldogságát megtalálni, de csak a férfiak játékszerévé válik. Ismeretségük, barátságuk szerelemmé növi ki magát. Jill Tanner szerepében Marjai Virágot láthatja a publikum, Mrs. Tannert Tímár Éva játsz-. sza. Don Bakert Ozsgyáni Mihály alakítja, aki elmondta: a darab egyik percben szórakoztató, a másikban megríkat. - | Nagyon hálás szerepek vannak ~ benne, s úgy vélem, az előadás | nagyon mai problémákat hoz felszínre - tette hozzá. ■ P. A. beiskolázás Már az új tanévre készül az Eszterházy Károly Gyakorlóiskola. A Bartók Béla téri épületben ősszel három párhuzamos osztályt indítanak. Korai nyelvoktatás keretében angol és német nyelv közül lehet választani. A gyermekek nyelvi tanulmányaikat a későbbiekben emelt szinten folytatják - hangzott el az intézmény sajtótájékoztatóján. Az iskolában a kötelező órák után gazdag szabadidős tevékenységet és nyugodt délutáni tanulási lehetőséget biztosítanak. A Barkóczy utcai épületben az igények határozzák meg az induló első osztályok számát. Angol nyelvből biztosítanak itt korai- nyelvoktatást. A jelentkezők angol tagozatos, énekzene tagozatos, illetve természettudományos orientáltságú képzés között választhatnak. Ez utóbbi laborgyakorlatot, sakk- és informatikaoktatást is biztosít. Az intézményben fejlesztő munkacsoport segíti a tanulási nehézségekkel, beszédhibával küzdő diákok beilleszkedését, tanulmányi munkáját. A beiskolázást megelőzően a gyakorlóiskola az óvodákban ad tájékoztatást a lehetőségekről, illetve rendezi meg a „Hívogat az Eszterházy” programot a szülők és leendő elsős gyermekük számára. ■ S. B. S. Jill és Don, azaz Marjai Virág és Ozsgyáni Mihály Képgaléria: heol.hu