Heves Megyei Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-28 / 23. szám

4 HORIZONT - SZOLGALTATAS 2014. JANUÁR 28., KEDD Hűségesek vagyunk a mobiljainkhoz felmérés Ha megteszik, akkor elsősorban a kedvezőbb ár miatt váltanak szolgáltatót a magyarok A honi fogyasztók 46 száza­léka vásárol olyan üzletben, amely hűségprogramot kínál lojális vevőinek. A magya­rok mobilszolgáltatóikhoz és -készülékeik márkájához ragaszkodnak a leginkább - egyebek mellett ez is kiderül egy friss felmérésből. Hírlap-összeállítás Tízből hét honfitársunk szíve­sebben vásárol ott, ahol hűség­programmal díjazzák ragasz­kodását - állapította meg töb­bek között a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat ötvennyolc g országban végzett felmérése, | mely a fogyasztók lojalitását i vizsgálta. A kutatás adatai alapján | a mobilszolgáltatók és a -készü- J lékek gyártói viszik a pálmát. | Előbbinél a megkérdezett ma- § gyarok 87, utóbbinál 84 száza- 1 léka lojális teljesen vagy általá­ban. „Teljesen” azt jelenti, hogy kitart márkája mellett, „általá­ban” pedig azt, hogy csak jelen­tős előny miatt vált márkát. Hűség szempontjából sor­rendben következik hazánk­ban - egyaránt 79 százalékos említéssel a teljes vagy általá­nos lojalitás - a szupermarke­tek és más boltláncok, szépség- és testápoló szerek, valamint A mobilszolgáltatókhoz a magyar fogyasztók 87 százaléka, a mobilkészülékek márkájához a 84 százaléka ragaszkodik a kutatás eredménye szerint. elektromos háztartási készülé­kek márkái iránt. Alig marad­nak el tőlük, 78-78 százalékkal a szórakoztató elektronikai ké­szülékek, illetve a személyes használatú számítógép már­kák, valamint a kábel- vagy internetszolgáltatók. Kiterjedt a felmérés négy élelmiszer kategóriára is. Kö­zülük a gabonafélék márkái iránt leghűségesebbek a ma­gyar fogyasztók (76 százalék), majd a további sorrend: szénsa­vas üdítőital (68), snack, amibe beletartozik a cukorka, chips, keksz és más édesség (67), va­lamint alkoholos ital (65). Eltérés az európai trendtől, hogy amíg a bankokhoz való teljes vagy általában vett hűség nálunk a válaszadók 69 szá­zalékának véleménye alapján sorrendben a tizenkettedik, addig a bankok, pénzintézetek a vizsgált huszonkilenc euró­pai ország átlagában a második helyen állnak. Melyek a legfontosabb ténye­zők, amelyek arra késztethe­tik önt, hogy márkát és/vagy szolgáltatót váltson? - erre a kérdésre a magyar megkérde­zettek több mint fele (51 száza­léka) válaszolta, hogy jobb ár, további 23 százalékuk pedig azt, hogy a jobb szolgáltatás. A további sorrend: jobb minő­ség 18, jobb választék 7, jobb reklám 1 százalék. Megkérdeztük lapunk olvasóit is: KISZEL ANDRÁS nyugdíjas: - Ta­pasztalatom sze­rint nem nehéz szolgáltatót válta­ni, az ügyintézés igen egyszerű volt. Legutóbb az egyik mobiltelefonos céget cserél­tem le egy másik kedvéért, ugyan­is úgy éreztem, ott jobban járok. Főleg az anyagi dolgoktól függ, mikor döntök a váltás mellett. mülek lászlóné kereskedő: - Nem szoktam né­zegetni, hogy egy esetleges szolgálta­tóváltással többet kapnék-e ugyan­annyipénzért, mint most. Mondhatom hát, hogy e tekintetben hűséges vagyok. Másfél évtizede választottam pél­dául kábeltévé-szolgáltatót, azóta ugyanaz, elégedett vagyok vele. BÁNFI RICHARD JÁNOS tanuló:- Ha már ezer forintot is spórol­hatok, elgondolko­zom, hogy szolgál­tatót cserélek-e vagy sem. A hű­ségnyilatkozatok azonban sokszor nem teszik ezt a váltást lehetővé. Úgy gondolom, hogy nagyon so­kan csupán azért hűségesek, mert csak látszatra egyszerű az ügyintézés. MOZI, SZÍNHÁZ AGRIA MOZI 16.30 ÉS 19.30 ÓRAKOR: Amerikai botrány 16 órakor: Csodabogarak - Az elveszett hangyák völgye 20 órakor: Jack Ryan: Árnyék- ügynök 18 órakor.- Redemption Street IFI MOZI 20 ÓRAKOR: Jack Ryan: Ámyékügynök URÁNIA MOZI 16 ÉS 20 ÓRAKOR: Én, Frankenstein, 3D 18 órakor: Last Vegas ILLÉS GYÖRGY-TEREM 17.30 órakor: Magyar Retro 2. GYÖNGYÖS - GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE 16 órakor: A mogyoró-meló, 3D 18 ÓRAKOR: Jack Ryan: Ámyékügynök 20.15 ÓRAKOR: Én, Frankenstein 15.3Q ÓRAKOR: Jégvarázs 17.30-K0R: 12 év rabszolgaság 19.45 ÓRAKOR: Amerikai botrány GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ 15 ÓRAKOR: Holle anyó (Bérietszünet) 19 ÓRAKOR: A pillangók szabadok (Stúdiószínpad, bemutató előadás) ÁLLATORVOS Éjszakai állatorvosi ügyelet: január 28-án este 19 órától es­te 22 óráig Hanácsek Richárd látja el az állatokat. ÁLLATKÓRHÁZ: EGER, Szövetkezet u. 4. Telefon: 36/312-460. az ügyeleti beosztás elérhető a www.maok.hu honlapon is. Kedves? Humoros? Legyen képe hozzá! a nap képe Tartsa mindig „lövésre készen” fényképezőgépét, várjuk a fotóit! szeret fotózni? Van egy kedves vagy humoros fotója? Legyen ezzel öné a nap képe! Ossza meg velünk és a Heves Megyei Hír­lap olvasóival kedvenc fotóját! A képeket és a rövid képleírást e-mailben a heol@heol.hu cím­re várjuk. A nap képe rovattal kapcsolatos további tudnivalók a HEOL.hu hírportálunkon olvashatók. könyvjutalom a legjobb FOTÓSNAK! A képek közül a Heves Megyei Fotóklub és az egri Horváth Zsigmond Lajos Fotókör zsűrije választja ki a hónap legjobb fotó­ját. A hónap képének készítőjét a Heves Megyei Hírlap könyv- jutalomban részesíti. A kép címe: Büszke madár HELYI MŰSOROK EGRI VÁROSI TV 8.00 A TV Eger műsora - a hétfői adás is­métlése 12.00 Diginfó A TV Eger műsora 18.00 Tv Eger-szignál 18.01 HírAdás - egri híradó. Időjárásjelentés 18.20 Angol nyelv­leckék, 12. rész 18.30 Pályaválasztási na­pok 2014 - Bemutatkozik a Neumann János Középiskola és Kollégium 19.00 HírAdás - egri híradó, Időjárásjelentés 19.20 Állat­társak - Kutyaiskola, 3. rész, ism. 19.30 Pályaválasztási napok 2014 - Bemutatkozik a Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskola 20.00 HírAdás - egri híradó, Időjárásjelentés 20.20 Kilátó - megyei magazinműsor, ism. 21.15 Sport+: a XXVIII. Imola-Hírlap-kupa teremlabdarúgó-torna döntője GYÖNGYÖSI VÁROSI TV 00.00 Képújság 9.00 A hétfői adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 Telefonos já­ték 18.14 Nap kérdése 18.16 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.34 Döntés előtt, 1. rész 19.00 Rek­lám 19.03 Döntés előtt, 2. rész 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.44 Moziklip - mozimagazin, ismétlés 19.56 Tur­mix - válogatás a legnépszerűbb műsorainkból, ism. 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.29 Esti képek 20.30 Képújság LÍCEUM TV 00.00 képújság 10.00 a múlt keddi adás is­métlése 10.00 LTV-szignál 10.02 Pléh Csa­ba. A megismeréstudomány alapjai - könyv- bemutató 10.18 Az én népem - Pulika János emlékére 11.15 Arcképek - portréműsor: Dr. Herzog Csilla (Kommunikáció- és Média­tudományi Tanszék), ism. 11.55 LTV-vége- főcím 12.00 így képzőnk mi - az EKF szak­ismertető riportfilmjei 14.00 a pénteki adás ismétlése 14.00 LTV-szignál 14.02 Educatio kiállítás - összefoglaló 14.30 Nyílt Nap az Eszterházy Károly Főiskolán 15.55 LTV-vé- gefőcím 16.00 képújság 18.00 az aktuális keddi adás 18.00 LTV-szignál 18.02 A Ma­gyar Kultúra Ünnepe az EKF-n - összefoglaló különszám 19.55 LTV-végefőcím 19.30 így képzünk mi - az EKF szakismertető riport­filmjei 21.00 a pénteki adás ismétlése 23.00 képújság . EGER RÁDIÓ 5.00-6.00 Magyar óra, a legnagyobb hazai slágerekkel 6.00-10.00 Szabóék. Reggeli éb­resztőműsor Szabó Sándorral és Szabó Gábor­ral 10.00-15.00 Egri nap Rohlicsek Judittal, benne: 12.00-14.00 Kívánságműsor. SMS: 20/33-9-33-33 15.00-20.00 Egri délután Debnár Ádámmal, benne: 18.00-20.00 Rádió Eger Top 20, a hazai és külföldi slágerlisták ak­tuális kedvencei alapján 20.00-5.00 A város ritmusa megszakítás nélkül DIÓ RÁDIÓ 00.00-4.55 A legtöbb sláger változatosan 5.55-9.55 Reggeli Turmix Pifkó Tamással, reg­geli infokkal, napindítókkal 9.55-10.55 Dió Top 10 Győri Nikivel. Napi sikerlista a hallgatók sza­vazatai alapján 10.55-14.55 Dió Express Győri Nikivel, programokkal, csajos rovatokkal, recept­ajánlóval, sztárhírekkel 14.55-19.55 Délutáni Robogás Kürtös Istvánnal, hazavezető, közle­kedési infokkal, ütés slágerekkel 19.55-24.00 A legtöbb sláger változatosan. Friss hírek: 6.00­10.00, illetve 20.00-24.00 között félóránként, napközben óránként. Sporthírek: 5.25, 6.25, 8.25.10.00. 18.00.20.00.21.55.23.55 SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5.00 Napköszöntő. Hírek, kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés 7.35 Szentek, szent éle­tű emberek 8:15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Egymás közt 10.05 Délutáni találkozás (MKR) 10.45 Lélek szava 11.05 Cseperedő 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium, Szólj Uram! 13.05 Nosztalgiacsokor 14.05 Az erdő fohá­sza 14.50 Szentek, szent életű emberek, ism. 15.05 Templom-tér-kép (MKR) 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Iránytű 17.00 Re­gionális Hírek 17.15 Kora Esti Hírmondó 17.45 A Régió Sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közel­kép, ism. 19.00 Hírek 19.05 Mustármag 19.40 Esti mese 20.05 Egyházfórum 21.05 Kávéház, ism. 22.10 Mindennapi egészségünk, ism. 23.25 Hitvalló, ism. AJÁNLÓ EGERBEN az arany életkorúak mati­néján január 29-én délelőtt 10 órakor Székely Bertalan festészetéről tart előadást dr. Bakó Zsuzsanna művé­szettörténész az Uránia Moziban. Egerben a Verda Stelo Eszperan­tó Klub szervezésében Szabadkő­műves volt-e Zamenhof? címmel tartanak felolvasást január 29-én délután 5 órától a BBK-ban. A CARITAS Hungarica Eger Alapít­vány „Változó kor, változó ifjúság?” címmel szervez előadást január 29-én, a BBK színháztermében. A délután öttől kezdődő találkozón Kály-Kullai Károly beszél az általá­nos droghelyzetből kiindulva a tizen­évesek drogproblémáiról. Ajánlónkat az Evat Zrí. támogatja. GYÖNGYÖS FEBRUÁR 8., SZOMBAT 8-12 ÓRA Mákvirág Gyermekruha Börze HELYSZÍN: A Mátra Művelődési Központ előcsarnoka. HATVAN JANUÁR 29.. SZERDA 18 ÓRA Közéleti Szalon Beszélgetés Bogár Lászlóval és Bo­ros Imrével HELYSZÍN: Grassalkovich Művelődési Ház EGER JANUÁR 28.. KEDD 19 ÓRA ÁRPI A HEGYRŐL-ALPOK Az Egri Világjáró Klub elő­adója: Kájel Árpád helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház JANUÁR 29., SZERDA 17 ÓRA AZ IMMUNRENDSZER MŰKÖDÉSE ELŐADÓ: Dr. Petrik Marina orvos-természetgyógyász HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház FELHÍVÁS! Az 1848-49-es forradalom és sza­badságharcra emlékezve SZÓNOKIBESZÉD-ÍRÓ PÁLYÁZATOT hirdetünk. BEKÜLDÉS február 14-ig. INFORMÁCIÓ: www.ekmk.eu , Forrás - Eger, Bartók Béla tér 6. dsupin.panni@ KULTURÁLIS ekmk.eu KÖZPONT EGER

Next

/
Oldalképek
Tartalom