Heves Megyei Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-03 / 2. szám
2014. JANUÁR 3., PÉNTEK 11 SPORTTÜKÖR - SZOLGÁLTATÁS Becskei Zoltán és Zámbó Zoltán megfelezte a díjat Válogatottak is rúgták a bőrt Hatvanban 34. karácsonyi kupa A Berkes László által fémjelzett gárda fogadhatta a gratulációkat sakk Húsz egyesület 56 sakkozója indult a 14. Eventus-Agria Park-kupa nemzetközi versenyen. Az Agria Parkbeli viadalra Olaszországból és Romániából is regisztráltak versenyzők. A kétcsoportos küzdelemben az „A” jelűt a 14 fős mezőny alkotta ifjúságiak jelentették. Sokáig hármas holtversenyben állt az élen Görcsi Gábor, Nagy Ferenc és Majoros Rózsa, végül minimális előnnyel Nagy Ferenc (Jászapáti) örülhetett az első díjnak. Görcsi Gábor (Pásztó) a második helyre futott be, míg Majoros Rózsa (Egri SRSK) lett a bronzérmet kapta. A „B” csoportban ifjúsági és felnőtt egyaránt indulhatott. A mezőnyből kiemelkedett a két mester, Becskei Zoltán (Egri SRSK/Dunaharaszti) és Zámbó Zoltán (Miskolci Kisbocsok), akik végül minden ellenfelüket megverték, csak egymással nem bírtak, így 6,5-6,5 ponttal zárták a versenyt. A bajnokok egymás között felezték meg az első díjat. ■ B. CS. Magyar válogatottként a nemzeti együttesben hétszer szerepelt Gyurcsó Ádám (Surci Bau), a piros-fehér-zöld színű mezt kétszer magára öltött Lovren- csics Gergő (Dagobert), élvonalbeli labdarúgóként a DVTK csapatkapitánya, Gohér Gergő (Dagobert) és Puskás Akadémia FC támadója, Zsolnai Róbert (Galatasirály 2000) is fellépett a 34. Karácsony-kupa teremlabdarúgó-tornán. A hatvani eseményen a győztesnek járó serleget ezzel együtt a PerLovrencsics Gergő játszott, ám ezúttal nem adatott meg neki a szárnyalás lax B40 csapata hódította el, és ebből a társaságból került ki a gólkirály Berkes László, és a legjobb kapus is Balogh Zsolt személyében. A nőknél a Hajdúböszörményi TE társulata számára termett babér. Különdíjak, legsportszerűbb csapat: FC Hatvan; legfiatalabb játékos: Kocsis Vivien (FC Hatvan); legjobb kapus: Nagy Márta (Amazon SE Apc); gólkirálynő: Nagy Ágnes (Hajdúböszörményi TE II) 12 találattal. ■ B. CS. AGRIA MOZI 16 ÓRAKOR: Jégvarázs 18.30 ÓRAKOR: Walter Mitty titkos élete 15.00 ÓRAKOR: A Hobbit Smaug pusztasága, 3D 20 ÓRAKOR: 12 év rabszolgaság 18 ÓRAKOR: Philomena - Határtalan szeretet URÁNIA MOZI 15.30 ÉS 20.30 ÓRAKOR: Vágyak szerelmesei 18 ÓRAKOR: 47 Ronin, 3D ILLÉS GYÖRGY-TEREM 17 ÉS 19 ÓRAKOR: Enni, inni, meghalni GYÖNGYÖS - GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE 16 ÓRAKOR: Dinoszauruszok, a Föld urai, 3D 18 ÓRAKOR: □puskázva 20.15 ÓRAKOR: ' "" 47 Ronin, 3D 15.30 ÓRAKOR: Jégvarázs 17.30 ÓRAKOR: Exek és szeretők 19.30 ÓRAKOR: □puskázva ÁLLATORVOS Éjszakai állatorvosi ügyelet: január 3-án este 19 órától 22 óráig dr. Suszták Béla látja el az állatokat. (ÁLLATKÓRHÁZ: EGER, Szövetkezet u. 4.). Telefon: 36/312-460. az ügyeleti beosztás elérhető a www.maok.hu honlapon is. HÉT VÉGI PROGRAMAJÁNLÓ PÉNTEK EGERBEN január 15-ig tekinthető meg Rostás Bea Piros egri szobrász és Emre Tugrul Feyzoglu török keramikus „TEST-VÉR” című rajzkiállítása a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban. SZOMBAT ÁTÁNYBAN 16 órától az átányi Dr. Fél Edit Közösségi Tér nagytermében tartják a tradicionális újévi Táncvarázst, idén teljesen megújult műsorral. Fellép: Bárány Csilla és Ferencz Sándor zongorahangversennyel, a hevesi Blaha Színkör dalokkal, a taktaharkányi Spry Dance Club tánccsoport és a tenki modern- tánccsoport. Egerből 8.20-kor az autóbusz pályaudvarról indul a Vándorlók Baráti Körének túrája. A túraútvonal: Nagy- visnyó - Dédesvár - Kisvár - Várvölgy - Nagyvisnyó. gyöngyösön 18 órától Újévi Hangversenyt tartanak a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban. A műsorban Strauss, Mozart, Lehár, Kálmán, Donizetti művei hangoznak el. Közreműködnek Szeredy Krisztina, Domoszlai Sándor, a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar Gerhát László vezényletével, valamint a Kecskemét Táncegyüttes. HATVANBAN Újévi Hangversenyt tartanak 18 órától. A Hatvani Szimfonikus Zenekar hagyományosan a Liszt Ferenc Művelődési Házban tartja újévi koncertjét, amely keretében újra népszerű zeneműveket hallhatunk Kiss Zoltán karnagy vezényletével. Közreműködnek Tótpál Szilvia és a Cit-Car Táncsport Egyesület. VASÁRNAP Bélapátfalváról indul 7.25-kor az autóbusz pályaudvarról a nyugat-bükki piros túra, az egri Bükk nagyjai túramozgalom és Kolacs- kovszky Lajos-emléktúra. Az útvonal: Bélapátfalva - Telekessy turistaház- Homonna-tisztás - Kaszálás-tető- Guba-ház - Leshely - Cserkész- tábor - Berva. A túravezető Kálmán Bertalan lesz. EGERBEN ismét tartanak vasárnapi előadásokat a Harlekin Bábszínházban. 10 órától a Hangoló lesz, 12 órától pedig Az aranypatájú kiscsikó 1 című előadást tekinthetik meg az ér- - deklődők. J O- _________________________________________________________________________________________________ oPr ogramajánlónkat az Evat Zrt. támogatja. Vasárnap is látható az aranypatájú HELYI MŰSOROK EGRI VÁROSI TV Diginfó 10.00 A TV Eger műsora - a csütörtöki adás ismétlése. Diginfó. A TV Eger műsora 20.00 Tv Eger-szignál 20.01 Eger Csillagai 2013 Díjátadó gála, ism. GYÖNGYÖSI VÁROSI TV 00.00 Képújság 9.00 A csütörtöki adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 A hegy leve - dokumentumfilm 18.26 Reklám 18.30 Nápolyi Szilveszter 1. rész, ismétlés 18.59 Reklám 19.02 Nápolyi Szilveszter 2. rész, ismétlés 19.31 Nápolyi Szilveszter 3. rész, ismétlés 20.00 Reklám 20.03 Zamatos utazások - barangolás a gasztronómia világában 9. rész: Thaiföld 20.29 Esti képek 20.30 Képújság LÍCEUM TV 00.00 képújság 10.00 a múlt pénteki adás ismétlése 10.00 LTV-szignál 10.02 Sulinapló - a Gyakorlósok magazinműsora 10.30 Vártúra 2. rész - magazin 10.55 Életvarázs - életmód- magazin 11.20 A pálya szélén - bemutatkozik az Eszterházy KFSC-Globál Safe női kézilabda csapat 11.50 ITV-végefőcím 12.00 képújság 14.00 a keddi adás ismétlése 14.00 LTV-szig- nál 14.02 Heti eset - aktuális témák a főiskoláról 14.25 BTK Kari nap 15.45 Fenn és lenn, avagy cirkusz minden - dokumentumfilm a Harlekin Bábszínházról 15.53 LTV-végefőcím 16.00 képújság 18.00 az aktuális pénteki adás 18.00 LTV-szignál 18.02 Históriák: a mohácsi csata - a Történelemtudományi Intézet magazinműsora 18.45 A tanítási-tanulási folyamat szabályozásának lehetőségei IKT eszközök használatával - Dr. Kis-Tóth Lajos (EKF TKTK intézetvezetője, főiskolai tanár) előadása 19.05 A legkisebb boszorkány - mesefilm (Lázár Ervin azonos című meséjéből. A történet az író talán legdrámaibb meséje.) 19.55 LTV-végefőcím 20.00 képújság 21.00 az aktuális pénteki adás (ism.) 23.00 képújság EGER RÁDIÓ 5.00- 6.00 Magyar óra, a legnagyobb hazai slágerekkel 6.00-10.00 Szabóék, reggeli ébresztőműsor Szabó Sándorral és Szabó Gáborral 10.00- 15.00 Egri nap Rohlicsek Judittal, benne 12.00-14.00 Kívánságműsor 15.00-20.00 Egri délután Debnár Ádámmal, benne 18.0020.00 Rádió Eger top 20 a hazai és külföldi slágerlisták aktuális kedvencei alapján 22.001.00 Luxfunk Blackmix: a legnagyobb fekete zenék mixben, megállás nélkül 1.00-5.00 A város ritmusa megszakítás nélkül DIÓ RÁDIÓ 0.00-4.55 A legtöbb sláger változatosan 5.55-9.55 Reggeli Turmix PifkóTamással-reg- geli infokkal, napindítókkal 9.55-10.55 Dió Top 10 Győri Nikivel, napi sikerlista a hallgatók szavazatai alapján 10.55-14.55 Dió Express Győri Nikivel, programokkal, csajos rovatokkal, receptajánlóval, sztárhírekkel 14.55-19.55 Délutáni Robogás Kürtös Istvánnal, hazavezető, közlekedési infokkal, ütős slágerekkel 19.55-24.00 A legtöbb sláger változatosan. Friss hírek 6.00-10.00, illetve 20.00-24.00 között félóránként, napközben óránként. Sporthírek: 5.25, 6.25, 8.25,10.00,18.00, 20.00, 21.55,23.55 SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5.00 Napköszőntő. Hírek, kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.40 Közszolgálati percek 8.50 Lapszemle 9.05 Nektek adom a Földet 9.30 Az erdő fohásza (ism.) 10.05 Közélet 10.45 A lélek szava 11.05 Könyvtári barangolás (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium, Szólj Uram! 13.05 Évezredek asztalánál (ism.) 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Mit tegyek? (ism.) 14.35 Feltámadt Krisztus, Boldogságunk! (ism.) 15.00 Az irgalmasság órája 15.15 Szentek, szent életű emberek 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Iránytű 17.00 Regionális Hírek 17.15 Kora Esti Hírmondó 17.45 A Régió Sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép (ism.) 19.00 Hírek 19.05 Iránytű (ism.) 19.40 Esti mese 20.05 Kultúrkör 21.05 Katedrális (ism.) 22.10 Közélet (ism.) 23.25 Hitvalló (ism.) HIRDETÉSr Híreink a vek HL ■ ■ EKMK mHMH 1 GYÖNGYÖS JANUÁR 4., SZOMBAT 18.00 órakor: Újévi hangverseny az MMK Záborszky József termében. közreműködnek: a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar, a Kecskemét Táncegyüttes, valamint Szeredy Krisztina énekművész és Domoszlai Sándor magánénekes. HATVAN JANUÁR 3., PÉNTEK 9 ÓRA JÁTSZÓHÁZ helyszín: Nyitott Ház Ifjúsági Információs Iroda (Hatvan, Szent Mihály út 12.) EGER JANUÁR 4., SZOMBAT VÁNDORLÓK B.K.TÚRA útvonal: Nagyvisnyó - Dédesvár - Kisvár - Várvölgy '’-Nagyvisnyó INDULÁS: 8.20 Eger Autóbusz pu. KISBAKANCSOSOK B.K.TÚRA útvonal: Berva - Leshely- Szarvaskő - Varga-tető- Baktai-tó - Csorda-kút - Egerbakta indulás: 9.00, Berva, Kőbánya bejárati út megállóból FELHÍVÁSI JANUÁR 25., SZOMBAT 10.00 „ÖTÁGÚ SÍP ÜZENETE” VERSMONDÓ TALÁLKOZÓ Heves megye 5-8. osztályos általános iskolásai, kisgim- nazistái számára. Nevezés január 17-ig! f RÉSZLETEK: EGER www.ekmk.eu , KULTURÁLIS 36/517-555 KÖZPONT Tm/rnss/AfÉLisíenJöss^ UTAT TETT MEG SOPRONTÓL CSERIG. ÁLRUHÁBAN KÖZELÍTETTE MEGA VÁRAT KÍSÉRŐJÉVEL, MIKLÓS DIÁKKAL. E0VRÉ6I RAJZ ALAPJÁN AZ EGEDEN MEGTALÁLTÁK AZ EGYIK VÁRALAGÚT KIJÁRATÁT. MÁR KÉT ÉJEN ÉS KÉT NAPON ÁT ÁSTÁK MAGUKAT , AZ ALAGÚT OMLADÉKÁIN, ■ AMIKOR.. «J KÖZBEN EGY KALMÁR FELFEDEZTE AZ ALAGÚT BEJÁRATÁT... ÉS MIKLÓS VEZETTE A TÖRÖKÖKET EGY TÁGAS PINCEFÉLE HELYISÉGBE ÉRTEK. MINDENFÉLE HORDÓK, KÁDAK, i., DE BENNÜK NEM ZAMATOS NEDŰ, I j HANEM PUSKAPOR. EZT MIKLÓS IS ÉSZREVETTE, FELEMELTE JnJ f I li .AZ ÉGŐ FÁKLYÁT... ) NÉM TELT BELÉ EGY ÓRA SEM, ÉVA ÉS MIKLÓS FOGVA VOLTAK Gárdonyi Géza művének képregény- változata URAM, A VÁRAT ÉN JUTTATOM A HAD KEZÉBE. ALAGUTAT FEDEZTEM FEL. A LÁNYT EGY DELI ŐRIZZE/ TE PEDIG FOGD A FÁKLYÁT, KÖLYÖK, ÉS VEZESS! MÁRA VÁR ALATT KELL LENNÜNK! Feldolgozta: Márkusz László Rajzolta: Zórád Ernő grafikusművész MOZDÍTSUK KI EZT A NAGYKÖVET.